Imádtam! Imádtam! Szavakat alig találok mennyire a rabja vagyok ennek a sorozatnak, így ennek a résznek is!
Jövök majd egy bővebb vélennyel, de most mennem kell, hogy olvashassam a folytatást!
Na akkor lássuk részletesebben!
Te atya ég! Ez annyira, de annyira elmondhatatlanul fantasztikus volt!
Szavak alig vannak arra, hogy én mennyire imádom ezt a sorozatot!
Minden résznél azt gondolom az a kedvencem, és örömmel fogadom a felbukkanó korábbi szereplőket.
Talán így is van, talán minden egyes résznél a szívembe zárom az aktuális főszereplőket, és még jobban imádom a régebbieket.
Az viszont bizonyos, hogy örök kedvencem az egész banda, ez az egész világ, amit az írónő a Boszorkánydinasztiával megteremtett.
Hogy miért is szeretem annyira ezt a sorozatot? Mert a nők erősek, függetlenek, mégis ott van bennük a határtalan szeretet. A férfiak valóban férfiak, erősek, védelmezőek, ám a kemény, olykor vad külső érző szívet takar.
Ami pedig nagyon fontos, hogy mind a nők, mind a férfiak védelmezik sajátjaikat és az ártatlanokat is.
Nem tökéletesek, egyik fél sem. Van, hogy hibáznak, van, hogy néha forrófejűek, némelyik kissé lökött, de a legjobb szándék vezérli őket.
Lunát különösen kedvelem, mert bár megosztó lehet a személye, és így olvasva róla mas, mintha talalkoznánk vele, mert akkor talán néha soknak éreznénk. Leginkább egy dilis, ledér nőszemélynek tűnik, nem is gondolnánk első pillantra, de bölcsebb, mint sokan gondolják. Neki egyszerűen ilyen a természete, ő az, aki örökké megnevetteti a környezetét, bár hajlamos a túlzásokra, mint tapasztalhattuk. Mindenesetre tény, hogy egy különc, de imádnivaló szereplő.
A hab a tortán ebben a sorozatban, hogy a férfiak mi mindent megtesznek, mi mindent elviselnek, csak azért, hogy a párjukat óvják.
Ott van például Constantin is, hogy a sorozat aktuális részénél maradjunk.
spoiler
Ebben a részben feltárul a kegyetlen ítészvezér múltja. Amit pedig megtudtam, az gondolkodóba ejtett. Egyrészt sajnáltam azt a fiatal fiút, aki volt azért, amiért úgy alkult a sorsa, ahogy. Mindez vezetett ahhoz, hogy olyan elvakult, brutális emberré vált. Ám azon gondolkodtam, hogy bármennyire is rossz dolgok történtek vele, amiért vérzik az ember szive, de én már a fiatalkori énjében felfedezni véltem némi bizonytalaságot. Mintha elméjének semmiképpen nem kellett volna sok, hogy a rossz hatások egy olyan úton indítsák el, ami folytán az a gyűlöletes, kegyelmet nem ismerő figura vált belőle. Felötlött bennem, hogy vajon akkor is egy ilyen kegyetlen valaki válik belőle előbb-utóbb, ha másképpen alakul a fiatalkora? Megszeretni, sajnálni (a fiatal fiút talán, de a felnőttet már képtelen vagyok) nem fogom tudni sosem, viszont tény, hogy felkavarja a gondolataimat.
Igazán szívszorító ez a rész. Ever sorsa, ahogy felnőtt. Te jó ég! És a továbbiak, amikre még fény derül.
Szépen lassan, apránként derülnek ki a dolgok, és pont így kezd bennem összeállni a kép, hogy kicsoda Ever, kik a szülei. Mert igen, ez nem kerül szóba, de nekem van rá tippem. Lehet, hogy merész gondolat, lehet, hogy bolondság, de remélem a következő részből kiderül igazam volt-e. Mindenképpen elárulom majd, hogy jók voltak a megérzéseim, vagy sem.
Tény, hogy az élet kegyetlen, az égiek pedig olykor úgy keverik az események szálait, hogy az durvának tűnik, de igazából mindennek oka van. (Legalábbis merem remélni!) Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást (Azt mondjuk már most látom, hogy mekkora szerencsém van, hogy nem kell várnom, mert a polcomon a következő kötet.).
Na lássuk azt a második részt!