Egy ​lapát szén Nellikének 14 csillagozás

Lázár Ervin: Egy lapát szén Nellikének

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1969

Tartalomjegyzék

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1969
314 oldal · keménytáblás

Enciklopédia 1


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Paulina_Sándorné P>!
Lázár Ervin: Egy lapát szén Nellikének

Már csak egy novella volt ebben a kötetben, amit még nem olvastam az írótól, az Ördögűző. Érdekes történet volt. Nem igazán értettem, hogy a szülőknek miért nem tudták, vagy akarták elfogadni a fiaik választását. Úgy vettem észre, hogy első ítéletek, és meg sem próbálták az elfogadást, semmilyen szinten. Valahogy várható volt a végkifejlet, minden rossz irányba mutatott.

Aurore>!
Lázár Ervin: Egy lapát szén Nellikének

Ebből a kötetből csak az Ördögűző c. novellát olvastam el (azt viszont egymás után kétszer), mert az az egyetlen, amelyik kimaradt minden más kötetből. Kétszer olvastam el, hogy megértsem (második olvasásra egyes részletek világossá válhatnak, amik elsőre nem), és így utólag – talán gonoszul – azt mondhatom: érteni vélem, miért maradt ki ez minden további kötetből. Először is itt van ez a masszív-depresszív savanyú káposzta íz. (Fiatalon L.E. nagyon boldogtalan lehetett, és/mert nem értette [és emiatt többé-kevésbé ribancnak tarthatta] a nőket, de ezt már mondtam korábban is.)

Annyi biztos, hogy ebben a meganovella-kisregényben marha sokáig taglalódnak az egyes szereplők viszonyai: az elbeszélő viszonya az anyjával, a saját testvérével, a testvére karriergondjai, majd az elbeszélő viszonya a feleségével, az egyik szeretőjével, a nőkkel úgy általában a testvére szemszögéből, a szülők viszonya a menyeikhez, az elbeszélő és a sógornő találkozása, végül a sógornő és a férfiak, ill. hogy került össze a férjével, és valahogy mindezekből kellene megértenünk, mi történt a négy fal között családi erőszak címen.

Ha az ember nagyon akarja, rávághat valamit: spoiler. És közben azt mondod magadnak: komolyan, ennyi? Lázár Ervin ezt akarta elmesélni? Mert akárhogyan nézem, a végkifejlet magyarázatának valamiféle áldozathibáztatás a vége az én olvasatomban. Persze lehet, hogy el van rejtve valami párhuzam és kulcs a többi viszonyban. Mondjuk észrevehetjük, hogy az se sokkal jobb, ha valaki apránként gyilkolja a feleségét, nap mint nap, kis csalásokkal spoiler, vagy hogy mindenkiben ott lehet az állat spoiler, és akkor felmerül: nincs itt valami kettős mérce? spoiler

Ha jól emlékszem, Örkény István ifjúkori kritikusát parafrazálva: „Ez egy közepes (nem jut eszembe a megfelelő író neve) novella. Most írjon egy rossz Lázárt.”

1 hozzászólás
WolfEinstein>!
Lázár Ervin: Egy lapát szén Nellikének

Ezeknek a nagy részét már olvastam, egyedül az Ördögűző című novella volt új. De azért jó volt újra elolvasni a többit is, volt, ami új megvilágításba került (nem azért, mert most jobbról jött a fény…), volt, amiben újdonságokra lettem figyelmes, amiket mélyebben tudtam értelmezni. Furcsa volt, hogy a sok felnőtt novella mellé odacsaptak még pár mesét A Hétfejű Tündérből. (Illetve hogy pontos legyek: pár olyan mesét, ami később A Hétfejű Tündérben jelent meg.) Ezt nem értettem. Bár az az igazság, hogy ezek is olyanok, amik összetettebbek, mint az elsősorban gyerekeknek szánt történetek.

evic>!
Lázár Ervin: Egy lapát szén Nellikének

Változatos témájú és hosszúságú novellákat tartalmaz ez a kötet. Kedvencem az Ördögűző című novella lett. Érdekesség, hogy könyv formájában itt jelentek meg először Lázár Ervin különleges meséi, például a Szurkos kezű királyfiak, Az igazságtevő nyúl meg A molnár fia zsák búzája.

Medin>!
Lázár Ervin: Egy lapát szén Nellikének

Az ördögűző a kedvenc novellám ebből a kötetből!
Mindenkinek ajánlom!


Népszerű idézetek

Izolda P>!

Ha valaki, akibe szerelmes vagy, le se köp, az olyan, mint egy elédmeredő, irdatlanul magas, áttörhetetlen üvegfal. Semmi se segít, ész, fondorlatosság, pénz, erő, üvöltözés, tragédia. Semmi. Az a fal megmászhatatlan. És hányszor lendülsz neki, milyen dühödt, vak hittel, amikor már pocsékká aláztad, nevetségessé tetted magad, amikor már biztos vagy benne, hogy nincs remény, még mindig újra meg újra nekirontasz. Észokokkal hozakodsz elő, csillogsz, ígérsz, fenyegetsz… Te úristen! Mennyire hiábavaló! Visszacsúszol, lezuhansz az üvegfal tövébe. S a legszörnyűbb, hogy a másik nem ellenfél, nem karddal, erővel legyőzhető, nem tehet róla, hogy így van, egyszerűen csak nem szeret.

Ördögűző

Kapcsolódó szócikkek: szerelem
1 hozzászólás
madárka>!

Az egész világról lemondani egy emberért nagyon nehéz, de előfordulhat, hogy csak így nyerhetjük meg a világot.

Ördögűző, 114. oldal (Szépirodalmi, 1969)

WolfEinstein>!

Panaszkodni! Röhejes, de szeretek panaszkodni. Minden vicik-vacak kis bajomat felfújom, s kéjesen kürtölöm szét a világba. Mint, aki másképp képtelen az emberek szeretetét megnyerni. Csak így: szánalmat ébresztve maga iránt. Szörnyű. De akkoriban nagyon fontosnak tartottam, hogy az emberek szeressenek – pedig fenét. Csak nem akartam bonyodalmakba keveredni, ennyi az egész – az emberek szeretete, azt hiszem, igazából nem érdekelt.

97. oldal, Ördögűző (Szépirodalmi, 1969)

evic>!

Ördögűző, űzd el az én sátánomat is!

Ördögűző 138.oldal

Izolda P>!

… olyan felsőajka volt, mint egy szálkás betűvel kalligrafikusan kiírt, nagy M, cakkos, kéjsóvár ajak, s kivillanó fogai ragadozószerűvé tették. Sokat gondolkoztam, miért érzem ragadozószerűnek? Aztán egyszer az öcsém lerajzolta. Ügyetlenvonalú, dilettáns rajz volt, mégis frappáns, meghökkentően jellemző. Bandi nevetve mutatta, akkor vettem észre: a rajzon a Krisztina fogait elválasztó vonalak szemmelláthatóan összetartanak, ha tovább húzza az öcsém, az álla alatt egyetlen pontban futottak volna össze. Ettől vált ragadozószerűvé az arca.

Ördögűző


Hasonló könyvek címkék alapján

Móra Ferenc: A jó Isten kenyérsütögetője
Gárdonyi Géza: Cifra mese
T. Aszódi Éva (szerk.): Tarkabarka
Jókai Mór: Az istenhegyi székely leány
Jókai Mór: Kelet királynéja
Rideg Sándor: A tükrösszívű huszár
Dala László – Fazekas László – T. Aszódi Éva (szerk.): Kincskeresők 1974
Havas István: Van értelme az életnek….
Rómer Flóris: A Bakony
Krúdy Gyula: A lőcsei kakas