A ​mese szeretet 5 csillagozás

(…) szerintem az a jó, ha az író otthon ír, az olvasó meg otthon olvas, és ekképpen találkoznak.

252. oldal, Lázár Ervin és az öregség

… önmagáért úgy élhet legjobban az ember, ha másokért él.

118. oldal, Zuhanórepülés

     – Honnan veszi mesefigurái lehetetlenül kedves neveit? Itt van például Tupakka manó A manógyárból.
    Dohányzom, és a családom gyűlöli ezt a szokásom. A lányom Finnországban járt, hozott nekem egy dohányzás ellen szóló plakátot. Nos, finnül a dohányzás tupakka. De mondhatok egy másik példát is. Egyik reggel, ahogy álmosan körülnézek a konyhában, a derengésben látok egy igen szép címkéjű dobozt RUTOLDÓ felirattal. Milyen gyönyörű név, mi lehet ez, mondom, és odébb rakom a dobozt takaró üveget. Ekkor látom, hogy HURUTOLDÓ tea a felirat. De akkor a Rutoldó név belopta magát a szívembe.

252-253. oldal, Lázár Ervin és az öregség. Avagy: találkozás egy elégedett íróval (Tolnai Népújság, 1993. június 12.)

Azt hiszem, a gyerekeket rettentően érdeklik a tragédiák, csakhogy ez az érdeklődés ártatlan, természetes és tiszta kíváncsiság. A „rossz” ember pedig nélkülözhetetlen, mert különben nincs konfliktus. Az viszont fontos, hogy a mese ne legyen ijesztő. A jó mese olyan, aminek a gyerekek örülnek. Úgy kell nekik írni, mint a felnőtteknek. Szeretettel. Nincs rosszabb annál, ha egy író nem szereti azokat, akiknek ír. És nem hiányozhat írói erényei közül a játékosság, a humorérzék sem.

150. oldal, Lázár Ervin vallomása (Pajtás, 1970. december)

     – Hisz még abban, hogy a szeretet megszelídítheti az embereket?
    Csakis ebben hiszek. De itt is szeretném elmondani a saját véleményemet a szeretetről. Most az emberek a szeretet hiányára panaszkodnak – és igazuk is van. De én hozzátenném, hogy nem a felénk irányuló szeretet hiányzik leginkább, hanem a belőlünk kiinduló, a másik embert megszólító szeretetnek vagyunk híján.

259. oldal, "Csak a mese igaz" (Népszabadság, 1996. március 16.)

     – Hihetünk önnek, valóban képes egy taxi váratlanul szárnyakat növeszteni és elrepülni?
    Feltétlenül. Az ember higgyen a mesének, mert csak a mese igaz.

261. oldal, "Csak a mese igaz" (Népszabadság, 1996. március 16.)

– Tehát Babits Mihály és Illyés Gyula földije vagy. Az utóbbit, gondolom, ismerted is.
Furcsán hangzik, de csak egyszer találkoztunk. A Jelenkor szerkesztőségében mutatott be neki a főszerkesztő. Amikor megtudta, hogy én nem egyszerűen egy ifjú reménység vagyok, hanem alsórácegresi, Illyés – számomra teljesen érthetetlenül – teljesen bezárkózott és kerülte a további beszélgetést velem. Talán sérelmek érték mifelénk, a családjáról is beszéltek pletykákat, de ez engem egyáltalán nem érdekelt. Számomra sokkal fontosabb volt, hogy személyesen ismerem a Puszták népe világát. Ha pedig az Ebéd a kastélyban című könyvét olvasom, mindenkit ismerek, akiről ott szó van, minden róluk szóló történethez hozzá tudnék tenni egy másikat.

7-8. oldal

Emlékszem, Pécsett, még újságíró koromban, mindig ugyanazon az utcán mentem a szerkesztőségbe. Egy idő után észrevettem, hogy egy kisfiú figyeli reggeli utamat, később már köszöntünk is egymásnak, majd egyszer csak nekibátorodott és megszólított:
    Gyere, mutatok valamit. Egy pajtához vonszolt, intett, hogy hajoljak közelebb hozzá, és a fülembe súgta: Látod?
    Igen – feleltem megilletődötten.
    Oroszlán – mondta a barátom –, kicsit nagyképű, de egészen rendes.
    Attól kezdve, ha találkoztunk, soha nem mulasztottam el megtudakolni, hogy szolgál az oroszlán egészsége. Valószínűleg ekkor született meg a Bruckner Szigfrid, az oroszlán históriája.

150-151. oldal, Lázár Ervin vallomása (Pajtás, 1970. december)

A fájósfogú oroszlánt például ötsoronként, kínlódva írtam.

248. oldal, "Ervin, te kimentél a divatból" (Köztársaság, 1993. január 15.)

… magam meg úgy gondolom, hogy van a világnak egy pici kis területe, amelyben elfogadható irodalmi műveket tudok alkotni. És ehhez hozzátartozik a belső derű. Hogyha az nincs, akkor nem is tudok írni. Néha még azt is kétségbe vonom, hogy író vagyok. Mert az író kap egy feladatot, és azt gyorsvonati vagy esetleg személyvonati sebességgel megírja, zseniális művet tud belőle létrehozni. Nekem meg az az amatőr-módi marad: csakis azt, ami nagyon belülről jön, és csakis azt, amit ennek a derűnek a gömbjén belül csinálok, mert ha ebből ki akarok lépni, egyszer csak kiderül, hogy nem jó.

301-302. oldal, Minden, ami elmúlt, megvan (Jelenkor, 2006. május)