A ​fehér tigris 87% 187 csillagozás

Nehezen birkóztam vele, pedig értem, és jó könyv, szép szöveg, csak… Nem tudom. Olvassátok, szerintem ez a varázslatos, búskomor történet, mely maga a tündérmesébe csomagolt realitás sokaknak bejön. Nekem valami ugyan hiányzott belőle, de fontos mű. Kicsit úgy éreztem, a szerző egy nagyon személyes, csakis számára érthető, átlátható történetet mond el, amibe nekem illetlenség belekukkantanom.

Abban a pillanatban, mikor besurrant a Sárkányba a hófehér szőrű tigris, tudtam, hogy én ezt a könyvet szeretni fogom. És tényleg: nem bírtam letenni, olvastam a Városról, a Főnökről, Makos Gáborról, Erzsébetről, Adrienről, és persze a Tigrisről, mint kisgyerek a királyfiról, királykisasszonyról és a hétfejű sárkányról. Pár szereplő, a tér és idő pár halványan körülhatárolt darabkája, világos és gördülékeny cselekményvezetés – és kész is a kerek egésszé varázsolt világ. Nem mesevilág Tündérországa, hanem egy szürke, hétköznapi, megszokott univerzum, amelybe az elbeszélő belebűvöli azt, ami ritkán, de talán létezik, még akkor is, ha a szemnek láthatatlan: a sérthetetlen, kortalan, hatalmas erejű, hófehér tisztaságú tigrist. A tigrist, akitől mindenki fél, aki néha teher, néha létszükséglet annak, akihez hozzászegődik, a tigrist, akiben végtelen lehetőségek bújnak meg, ha fel tudjuk ismerni őket. Makos Gábor mintha mindvégig érthetetlenül állna tigrise mellet, mintha nem tudná, nem értené, mit vár az el tőle, miért jelent meg mellette, mihez kellene kezdenie vele. Körbe-körbe jár, ösvényt taposva háza körül, kiúttalan, meddő, lázas keresésében. Majd mikor végre otthagyja az ösvényt, és elszánja magát a lépésre, rossz útra tér. A tigris pedig egyre gyengébb, betegebb, szürkébb, míg végül… vége.
Kérdezhetnénk: nem lehetett volna másfelé lépni, más utasítást adni a tigrisnek, megőrizni fehérségét? Miért kellett Makosnak ezt az utat választania? De láttatok ti már fehér tigrist? Olyant, amelyik végül nem szürkül el? Ritka, mint a fehér holló…

Gyere, nézd meg az embert, Richard Parker.

Sokat töprengtem ezen a fehér tigrises történeten.
Mintha valakit, egy találomra kiválasztott embert egy tündér váratlanul megajándékozna valamilyen földön túli képességgel, valami csodával, mi pedig azt figyelnénk, mire használja, mit tud kezdeni vele, hogy él vele, és hogy él vele vissza.
Először azt se tudja, mi történt vele. Aztán kétségbe esik, mert elveszíti a korábbi unalmas, egyszerű, de jól belakott életét. Később kezdi felismerni, hogy tehetne is valamit, majd mivel igazi álma, igazi terve és tartása nincs, a többiek félelmét, meghunyászkodását, a hatalmat kezdi élvezni. Egészen addig, amíg szép lassan elsorvad a csoda, és már sem a régi élete, sem az új nem élhető tovább.
Azért lehet, hogy ha nem Lázár Ervin írta volna, az én mesém is tovább tartott volna a csillagaim száma valamivel alacsonyabb lett volna…

A velünk lévő tiszta lények; az állatok és a gyermekek olyanokká válnak, mint mi. Ezért kell a jóra nevelni magunkat és nem azért, hogy mi jobbak legyünk. Mi már nem leszünk azok, de a világ mindig kap új esélyt, hátha velük sikerül fehérebb lenni.
Szégyelltem magam, miközben olvastam. Örülök, hogy elkezdtem, de örülök, hogy vége.

Zseniális könyv. Jó példa arra, hogy mivé/milyenné tud válni az ember , ha hatalom kerül a kezébe megfűszerezve egy kis történelemmel és politikával…
Szegény tigrist sajnálom, hogy rossz gazdához szegődött.
A makulátlan tiszta állat , nagyon megszenvedte a rossz döntéseket , mintha ő bűnhődött volna … Gábor lelke= tigris
ismét csak azt tudom, mondani remekmű. Legszívesebben azt írnám, hogy a legjobb könyve amit eddig olvastam , de gyerekkönyvet és felnőtt könyvet nem fair egy kalap alá vonni.

Lázár Ervin gyermekeknek írott könyveit nagyon szeretjük. Könyvtárban az új könyvek között találtam rá. Egyetlen regénye igy a kíváncsiság győzött, hazajött velem.
A regény a hatalom erejéről szól, ami sajnos az időszerűségét sosem veszíti el.
Makos Gábor mellé egy fehér tigris társul kéretlenül. Mindenhová követi és parancsait teljesíti. Az emberekben félelmet kelt ezáltal elkülönítik a tigrissel együtt a városi nyugalom érdekében. Magányos lesz és később társul hozzá Szolga Erzsébet a mennyasszonya. Később egy vita során összeszólalkozik a város Főnökével és rádöbben, hogy a tigris hatalmat adott Neki. A hatalom által Makos elveszíti önmagát, uralkodik mások felett. Vége felé nekem már nagyon erős volt a hatalom megnyilvánulása. Könnyen olvasható, de az ábrázolása a hatalomnak, hogy mivé teszi az embert és hová jut erőteljesen jelenik meg a műben.

Mese felnőtteknek Makos Gáborról; a nyomába szegődő, fenséges külsejű tigrisről, ami teljesíti új gazdája minden óhaját; és egy vérfagyasztó szörnyetegről, az emberi természetről.
Az egyszerű nyelvezet, Lázár Ervin mesélőkedve és egyenes történetvezetése ne tévesszen meg senkit: ez a mese nagyon is összetett, és a kérdések, amelyek a cselekmény előrehaladása során óhatatlanul is felmerülnek az olvasóban, nem válaszolhatók meg tőmondatokban… Nem, mert Lázár Ervin gondolkodásra és önvizsgálatra késztet.
Persze, a könyv végére érve nyilván mindannyian azt mondjuk: 'Én jobb ember vagyok Makos Gábornál. Én másképp cselekedtem volna."
De vajon néztek-e már ránk félelemmel teljes borzongással az emberek; közösítettek-e már ki és akartak-e az életünkre törni úgy, hogy mi semmit sem ártottunk nekik; és vajon volt-e már korlátlan hatalom a kezünkben?
Amíg a válasz mindegyik kérdésre „nem”, addig lehet, hogy mi is Makos Gáborok vagyunk. Csak nem tudunk róla…

Szép ívű, tiszta próza, felesleges sallang nélkül. Lineáris, klasszikus forma, nincsenek álomszerű szójátékok, sem idő- és nézőpontváltások, mégis, elejétől a végéig lekötött, éreztem benne a feszültséget, ami, mint a tigris, bármikor lecsaphat. Meg is tette.
Nagyon tetszik a tigris szimbolikája: többféle szemszögből értelmezhető, mégis egyértelmű mire utal. Jó, hogy Lázár Ervin volt, hogy írt. Én pedig eredetiben, az anyanyelvemen olvashatom.

Felnőtt mese, ahol a főhősnek különböző akadályokat kell legyőznie, közben hosszabb rövidebb időre mellé szegődnek a „népmesei” segítők: Káptalan főhadnagy, Szolga Erzsébet (nomen est omen), Bácski fővadász…Lázár Ervin gyerekeknek szóló történetei pozitív kicsengésűek, ha vannak is hibák, bűnök, gyengeségek a végére valahogy lekerekednek a dolgok, de itt? A végben semmi pozitív nincs sőt, a főhős teljes kifordulása, megsemmisülés (morális értelemben mindenképp) és kiűzetése, ha nem is a Paradicsomból, de számára ismert környezetből,
Miért romlik el minden, miért alakul ilyen rosszul Gábor sorsa? Az elején még benne volt, hogy akár pozitív irányba sülnek el a dolgok, drukkoltam is Gábornak, de jött az a bizonyos lejtőn, amin már nem tudott megállni. Talán ott a vadászlesen kezdődött, ahol elijesztette az öreg vadkant. Igen, a hatalom korrumpál, de még nem volt hatalma (vagy legalábbis nem tudott róla), amikor a közösség már kiközösítette, rácsok mögé zárta. “Vannak azonban olyan esetek, amikor puszta helyzetünk folytán áldozatot kell vállalnunk.” mondja Káptalan főhadnagy.
Szinte mindig mások nyomják mélyebbre Gábort, spoiler, mind-mind úgy kezdődött, hogy valaki megkereste Gábort, hogy segítsen. Persze a szabad akarat ott van, és a végső döntés Gáboré, akinek nincs meg a kellő intelligenciája, tartása, tudása, hogy felismerje a jeleket, hogy végeredményben ugyanolyan önkényeskedő lesz, mint akit leváltott.
Igen különleges, hogy 1971-ben, hogy mehetett át ez a könyv a cenzorokon. Azért Adrien korábbi szerelmének esete, ha nem is mondja ki, nyilvánvaló, hogy az ÁVH ténykedésére utal.
Olvasás közben nekem is, olyan érzésem volt, hogy Makos Gábor és a fehér tigris figurája kicsit Gregor Samsa, kicsit Dorian Gray.