Alexandriai ​négyes 50 csillagozás

Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Amikor ​ez a mű Angliában megjelent, némelyek a regényforma forradalmi megújulását köszöntötték benne. Felépítése csakugyan szokatlan: az első rész, a Justine, egy titokzatos mű történetét mondatja el egy íróval; a második, a Balthazar, egy kabalista orvos szemszögéből tekinti át ugyanazt; a harmadik, a Mountolive, a nő férjét állítja a középpontba, s csak a negyedik, a Clee viszi időben is tovább a cselekményt. De világsikerét Durrell valószínűleg nem ennek a regénytechnikai újításnak köszönheti, hanem annak a szuggesztív képnek, amelyet egy különös városról, a harmincas évek Alexandriájáról fest. Kleopátra és Kavafisz városa ez, ősi bujaságé és modern életérzésé. Embersűrűs levantei vadon, és mégis a fojtogató magány világa, amelyből csak a szexualitás ígér kitörést. Durrell ezt a négyszínnyomatú Alexandria-képet avagy kollektív lélektani kórképet át- meg átszövő elemző, mondhatni, filozófiai jellegű megjegyzéseivel. Hogy a regény mégsem lesz „nehéz” olvasmány, az főként költői,… (tovább)

Eredeti mű: Lawrence Durrell: The Alexandria Quartet

Eredeti megjelenés éve: 1961

>!
Európa, Budapest, 2000
348 oldal · ISBN: 9630766906 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 1999
342 oldal · ISBN: 9630766167 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 1999
350 oldal · ISBN: 9630765411 · Fordította: Szőllősy Klára

4 további kiadás


Enciklopédia 25


Kedvencelte 22

Most olvassa 15

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Jó könyv ez, de igencsak megdolgoztatott – nem lett a kedvencem.

1 hozzászólás
>!
tgorsy
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Megszenvedtem vele. az első köteten úgy rágtam át magam, mint a paralízises csiga. A második kötetre már belerázódtam, mint kiskutya az ugatásba. Van egy két szereplő, akivel nem igen vagyok tisztába, mint mikor sok embert mutatnak be és az eldarált nevekből csak a kézfogásokra emlékszel. Eleinte az is zavaró volt, hogy állandóan a „Családom és egyéb állatfajták” epizódjai jutottak eszembe, mint mikor temetésen vicces dolgok peregnek a szemed előtt, s tudod, hogy nem szabad nevetni, de ott csiklandozódik benned.
Egy idő után rájöttem, hogy itt nem négy ember szerelmi viszonyairól van szó, mint mikor keresed egy probléma megoldását, s mikor nem is gondolsz rá, hirtelen megvilágosodsz. hanem inkább a (francia) négyes táncrendjére utalhat a cím. Lázasan kerestem a googlen, hogyan is kell járni ezt a táncot, mint mikor biztosan tudod, hogy ide tetted azt a bizonyos dolgot, de nem találtam. Aztán elértem a 2. köt. 470. oldalára, s ott ezt találtam, (mint ahogy a vak tyúk is találhat szemet): "Komolyra fordítva a szót: ha igazán korszerű – akarnál lenni, megpróbálhatnál afféle négykártyás trükköt regényformában; olyasformán, teszem, hogy közös tengelyre fűzöl fel négy történetet, és mind a négy égtájnak szentelsz egyet-egyet.Vagyis hát kontinuumot teremtesz, amely megtestesítené – nem a temps retrouvé -t[megtalált idő], hanem a temps délivre -t [felszabadított idő]. A tér görbülete sztereoszkopikus mélységet adna elbeszélésednek, az emberi személyiség pedig – ki tudja – talán prizmatikussá válnék a kontinuumon keresztül szemlélve! Ki tudja? Csak úgy fölvetem ezt az ideát. El tudnék képzelni egy formát, amely, ha sikerrel valósítják meg, emberi perspektívában fogalmazná meg az okság vagy a determinizmus-indeterminizmus problémáját. És nem képzelek itt valamiféle kiagyalt, rafinált témát. Csak amolyan mindennapos Jancsi-szereti-Juliskáját sztorit. …
[…] A jó író tudjon akármiről írni. De a nagy író olyan kényszerítő erőknek van alárendelve, amelyek magából a psziché szerkezetéből erednek, s amelyekkel nem lehet szembeszállni. De hol van a nagy író? Hol van?"
Nos, valami ilyesmi a formája a könyvnek. Úgy jártam, mint mikor ismeretlen tárgyat forgatsz a kezedben, próbálsz rájönni, mi a fene lehet ez? Aztán valaki megmondja, s rögtön értelmet kap az egész.
A tartalom viszont tényleg lényegtelen szerelmi történetek halmaza. Akik átélik azoknak nyilván nem, de nekem olvasónak: érdektelen.
Röviden, s maradva a könyv legjellemzőbb stílusánál, olyan ez a könyv, mint mikor csodálatos, értékes amforába lőrét tárolnak.

1 hozzászólás
>!
Morpheus
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Ó, hogy én hogy utálom ezt a könyvet! És pont ugyanannyira szeretem is. Éppen ezért két és öt csillag közötti értékelést másoktól is megértek. Hogy utáltam a részletekbe menő, idegesítő leírásokat, amelyek hömpölyögve akasztották meg a cselekményt. És hogy szerettem amikor a szereplők végre élni és mozogni kezdtek a buja háttér előtt, úgy tűnt, mindenki mást szeret, mindenki becsapja magát és másokat, minden szerelem valahogy romlott és beteg. Aztán hogy utáltam, amikor Durrell első számú írói képmása a második számú írói képmása levelét olvassa, amit az az első számúról írt. No meg azt sem szerettem, hogy olyan egyszerűen elvarr szálakat, nagy szerelmekből undort farag, hogy a főhős tovább léphessen az általa elképzelt, végre se nem perverz, se nem őrült, tökéletes szerelem felé. És hogy szerettem az időnként felsziporkázó tökéletes gondolatokat, amelyeket kiborított a lábunk elé, valamint az igazság több rétegét, ahogyan a szereplők látták, látni akarták a valóságot, hogyan változik és árnyalódik, ahogy egyre több és több rétegébe láthatunk bele.
Azért örültem, hogy vége lett. Huh…

1 hozzászólás
>!
mafli
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

2009 tavaszán 70 forinttal a zsebemben voltam kilátástalan és egy igen fontos döntés elé állított a „szenvelgő tinédzserkor” vegyek egy 70 forintért stanglit a Cakaj pékségben vagy válasszak egy 50 forintos könyvet az antikváriumban. Az utóbbit tettem, (véletlenszerű választásom a Justine-t és Balthazar-t tartalmazó kötetre esett) s még plusz kalóriák nélkül is beleragadtam egy eukompatibilissé avanzsáltatás előtt álló játszótér hintájában.

>!
John_Quentin
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Remekmü vagy üres lektür? címmel értekeztek róla annak idején (Új Írás, 1970. 11. sz. 120-124. p.). Aztán – számomra – kiderült, hogy egyik sem, illetve, hogy nem számít, mit gondolnak róla az irodalmárok. Prizma, mozaik, kristály. Ez sem igaz, mert inkább lágy, puha fészek. De ez sem igaz teljesen. Ha megfogod, hideg, ha olvasod, meglágyul mint az agyag a kezeid között, és nem is sejted, hogy mi mindent megformáz.

A négy rész közül valahogy mindig az tetszik a legjobban, amelyiket éppen olvasom.

>!
Hajós
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Mind a négyet olvastam, gyorsan elolvastam őket, de még vagy fél évig a hangulata rabja lettem, álmaimban még most is vissza köszön. Ez valószínűleg azért történik, mert annyira nekem való az a világ, amit elém tárt. Úgy érzem abban a világban tudtam kiteljesülni, és ez fantasztikus érzés. Sajnos rá kellet döbbenjek, mások nem élnek „Alexandriában” (a környezetemben), így maradt a könyv és az álmok.
A Balthazar és a Clea kiemelten jók.
Nekem a Clea tetszett a legjobban, már a Justine – ban is ez a szereplő állt hozzám a legközelebb = rá voltam a legjobban kiváncsi, de a legtöbb szereplő nagyon érdekes és szeretni való figura.
Ami miatt még jó pontot kapott tőlem, az az hogy, amin épp gondolkodtam arról egy napra rá olvashattam, mintha levélben tárgyaltam volna az íróval, hogy a szereplőknek erről meg arról mi a véleményük.
Hasznos önismereti túrát jelentett, ha elolvasod, lehet, neked is így lesz!

>!
Papusz SP
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Nnnna, csak elolvastam…!

Elég rapszodikus volt a viszonyunk. A Justine első 70 oldala alatt kacérkodtam a gondolattal, hogy félbe (vagyis hát töredékbe) hagyom, aztán belejöttem, megértettem, hogyan is működik, és a Balthazar végéig szinte töretlen volt a lelkesedésem. Aztán a Mountolive első 100-150 oldala olyan hihetetlenül unalmas volt, hogy megint nyögvenyelősen haladtam, és soha többé nem találtam meg a régi lelkesedést.

Nem rossz ez a könyv, az alapötlet tényleg van olyan jó, hogy 91%-on álljon, és vannak benne nagyon erőteljes, szép, drámai jelenetek is*. De mindezt elég lett volna 3-400, oké, legfeljebb 500 oldalban megírni, és kihagyni azt a sok felesleges szócséplést, amit már csak azért is kín végigolvasni, mert olyan eszméletlenül túlírt. Utóbbiban lehet, hogy a fordítónak is van némi szerepe – ki fordítaná a conversationt konverzációnak, még akkor is, ha Larry L. D. fellengzős stílusát akarja visszaadni? Van ott még elég borzasztó szó, hogy erre ne legyen szükség.

Lehet, hogy hatalmas klasszikus, de azt hiszem, én az öccse könyveinél maradok.

*SPOILER
Narouz halála, például, vagy Scobie groteszk szentté avatása, vagy az, amikor Clea elveszíti a kezét.

2 hozzászólás
>!
akatonbo
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Brilliáns és bravúros, hogy az új rétegek rárakódásával az előző történet(ek) nem várnak érvénytelenné, nem íródnak fölül; egyszerűen a tapasztalási horizont lesz csak más.

>!
lauranne
Lawrence Durrell: Alexandriai négyes

Intellektuálisan szexuális vagy szexuálisan intellektuális?
Szenvedély – szenvedés.
Fájdalom.

Nehéz általános véleményt mondani Lawrence Durrell négyeséről, számomra legalábbis annyira más élményt jelentettek az egyes könyvek.
A Justine olvasása közben nagyságrendileg ötven oldalanként kellett megerősítést gyűjtenem az előttem szólók pozitív értékeléseiből, különben nem sikerülhetett volna.
A legnagyobb problémám talán az volt, hogy nem tudtam magam elé képzelni a szereplőket. Nagyon nem láttat, és nekem a fülledtség sem jött át (még mindig a Justine).
Aztán ahogy előrébb jutottam a könyvekben, hát egyre jobb és jobb lett, egyre élvezhetőbbé vált.
A leírásai kitűnőek, az apró novelláknak beillő mesék és történetek nagyon tetszettek.
Viszont előfeltétel, hogy átrágja magát az ember az első részen.
Justine a mumusom az Alxandriai négyesben.
A Balthazar sokkal jobban olvastatja magát. Egészen más ugyanarról olvasni, más szemszögből. Ismeretlen könyvélmény, ilyenben még nem volt részem. És csak így, többedszerre üt igazán.
A Mountolive határozottan szórakoztató, kedvenc könyvem a négy közül.
Aztán újra összevisszák az érzéseim, egy idő után már túl sok az újabb és újabb szemszög, aránytalanul sok az új infó.
Clea könyve túllép az alaptörténeten, lineárisan halad tovább az időben, nem ugyanaz negyedszer.
Annyira zárt ez az alexandriai rendszer, olyan kicsi valószerűségi fokkal kerül mindig ugyanaz a 10-12 személy kapcsolatba, konfliktusba egymással, hogy ezt a Cleában már erőltetettnek érzem.

„- A meztelen igazság: nagyszerű kifejezés. De mi mindig csak olyannak látjuk, amilyennek látszik, nem annak, ami. Mindenki másképp értelmezi a maga módján.” L. D.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Papusz SP

Ajánlás verseskötetben: „Szabálytalan időközönként szedjünk belőle egyet-egyet, és hagyjuk elolvadni a lelkünkben.”

474. oldal, Első kötet (Európa, 1976)

>!
pdaniel

És az arab közmondást idézte, melyet trilógiája mottójául is választott: – „A világ olyan, mint egy uborka: ma a kezedben, holnap a seggedben.”

9 hozzászólás
>!
Morpheus

És (most jól figyelj) szerintem nagyon kevesen sejtik, hogy a szexualitás nem fizikai, hanem lelki aktus. Az emberek ügyefogyott párosodása csupán biológiai parafrázisa ennek az igazságnak, primitív kísérlet arra, hogy a lelkek egymásba fonódjanak, behatoljanak egymásba. De a legtöbben megrekednek a testi aspektusban, mit sem sejtenek a mély, poétikus kapcsolatról, amelyet az előbbi oly ügyefogyottan példáz. Ezért ismételjük örökkön-örökké ugyanazt a hibát, ezért olyan az egész, mint egy nagy, unalmas egyszeregy, és mindig ilyen fog is maradni, amíg ki nem húzzuk a fejünket a zsákból, és el nem kezdünk felelősen gondolkodni.

379. oldal

1 hozzászólás
>!
Morpheus

A szerelem pedig olyan paradox jelenség, annyira önmagából táplálkozik, hogy a külső igazság beavatkozása amúgy sem igen változtatta volna meg.

492. oldal

>!
pdaniel

Nincs nagyobb kín, mint szeretni egy nőt, aki testét odaadja ugyan, de képtelen odaadni valódi énjét, mert nem is tudja, hol keresse.

>!
Morpheus

És váratlanul rádöbbentem, hogy az igazság: éltető elem, tajtékos-friss hullám, amely egyre tovább sodorja az ember önmaga megvalósítása felé.

388. oldal, 2. kötet

>!
pdaniel

Olyan benyomást keltett, mint aki kegyetlen karikatúrák sorozatát rajzolja magáról, de ezt gyakran látni magányos embereknél, akik úgy érzik, igazi énjük nem tud senkihez sem kapcsolódni.

3 hozzászólás
>!
Morpheus

A fikció maga az élet, és ezt mind a hárman magunk más-más módján mondjuk ki, mindegyikünk a maga egyéniségéhez képest értelmezi.

513. oldal, 2. kötet

>!
Sándor_Langer_Pudingman P

Egyszer, ahogy befordultunk a Rue des Soeurs-be, megállt egy rossz hírű ház kivilágított kapuja előtt, és kinyilatkoztatta:
– Baudelaire szerint a közösülés a csürhe lírája. Sajnos, ez ma már nem áll! A szex haldoklik. Még egy évszázad, és úgy fogunk feküdni egymás mellett, nyelvünk egymás szájában, némán, szenvedélytelenül, mint a tengeri herkentyű. Igen, minden bizonnyal így lesz! – És az arab közmondást idézte, melyet trilógiája mottójául is választott: – „A világ olyan mint egy uborka: ma a kezedben, holnap a seggedben.”

I. kötet - 114. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Baudelaire · szex
>!
Papusz SP

A személyiség lángja nemcsak a pilléket vonzza magához, hanem a vámpírokat is.

Első kötet, 352. oldal (Európa, 1976)


Hasonló könyvek címkék alapján

Aldous Huxley: A vak Sámson
Doris Lessing: A fű dalol
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Charles Dickens: Örökösök I-II.
J. R. R. Tolkien: A hobbit
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya
John Wyndham: A triffidek napja
William Somerset Maugham: Örök szolgaság
Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Anne Brontë: Wildfell asszonya