Oszama (Oszamaverzum) 53 csillagozás

Lavie Tidhar: Oszama

Egy globális terrorizmustól mentes világban a magánnyomozó Joe-t titokzatos nő béreli fel, hogy felkutasson egy férfit: egy rejtélyes írót, akinek ponyvaregényeiben a hős Oszama bin-Láden, az igazságosztó…
Joe-t hajszája az író után Ázsia eldugott zugaiból Párizsba és Londonba viszi, és ahogy a rejtély egyre sűrűsödik körülötte, egyetlen kérdés van csupán, amelyet nem mer feltenni: valójában kicsoda ő maga, és a regényekből mennyi a kitaláció? Ismeretlen üldözőkkel a nyomában Joe identitása lassan széthullik, ahogy felfedezi a világát kísértő menekülteket. Honnan érkeztek és mit akarnak? Joe tudja, hogyan kell véget érnie a történetnek, de még ő sincs felkészülve az igazságra, sem pedig a döntésre, amelyet végül meg kell hoznia.
Az Oszamában Lavie Tidhar a szeptember 11-e utáni globális tudatalattit megcsapolva vegyíti a film noir, a dokumentumpróza, az alternatív történelem és a thriller elemeit, hogy a mai idők nyugtalanító, ugyanakkor lenyűgöző korrajzát alkossa meg.

Eredeti mű: Lavie Tidhar: Osama

>!
Ad Astra, Budapest, 2012
326 oldal · ISBN: 9786155229121 · Fordította: Kleinheincz Csilla
>!
Ad Astra, 2012
346 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229114 · Fordította: Kleinheincz Csilla

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
csartak MP
Lavie Tidhar: Oszama

Ez a könyv sokkal mélyebb, mint gondolnánk.
Igazi noir hangulatot hoz, de nem csak az éjszaka telepedik ránk, hanem nappal is. De az éjszaka annál ütősebb. Sötét, mint az arabica kávé.
Elindulunk valahonnan. Van egy nyomozó, akinek mintha most kezdődne az élete, és van egy nő, aki átlátszó, de mindenütt ott van. Egy megbízás. Egy író, és egy név. Oszama bin Láden. Aztán van sok kávé, whiskey, cigaretta, kocsmák és bárok, az ópium édeskés illata, végtelen körforgásban. Városok, ahogy még nem láttad őket. Mintha egy hátsó ajtón lépnél beléjük.
Látszatéletek. Üldözők. Árnyékok.
Olyan érzés, mikor egy gyerek először rádöbben, hogy vannak igazi háborúk. Háborúk, de mi miatt? Aztán később, mikor megtudjuk, hogy vannak veszteségek. És vannak félbehagyott életek. Gondolatok. Szerelmek.

23 hozzászólás
>!
vicomte MP
Lavie Tidhar: Oszama

Üvegszilánkokra és betonmorzsalékra mállott valóság.
Füst és árnyak.
Tompa, súlyos színek, maró érzések.
Kirobbanó indulatok; keserű belenyugvás.
A zápor függönye mögül elbukkanó, sziporkázó napfény.
Rideg, precíz tények, amelyektől sikít a józan ész.

Nyomozás.
Mi után?
Menekülés.
Mi elől?
Veszély.
Kire leselkedik valójában?
Tilalomfák.
Ki állítja fel őket?

Kérdések, amelyekre nincs válasz.
Válaszok, amelyeket senki nem akar megtudni.
Talán az sem, akinek nem csupán egy forgácsokból összefabrikált félélet jutott.

Mert ki akarja megérteni a hidegháború itt felejtett, beteglelkű zabigyerekét, a terrort?

8 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Lavie Tidhar: Oszama

Az Oszama egy fontos regény, egy meghatározó és nehéz alkotás. Mondom ezt úgy, hogy maga a kötet igazából annyira nem nyűgözött le.
Értékelem ugyan a klasszikus noir hangulatot, melyben tökéletes kombinációban jelenik meg az alternatív történelem és a krimi, kiváló a történetfűzés, s egészen magával ragadó a befejezés, de mégsem vagyok teljesen elragadtatva. Nem tudott eléggé megfogni, hiányzott valami, ami a költői képeket, az ópiumfüstbe burkolózó jeleneteket, a töménytelen mennyiségű ledöntött whisky-t egybefűzi valami zseniálissá. Talán még egy kevés a hangulatból, talán egy fokkal felépítettebb cselekmény, talán egy kicsivel részletesebben ábrázolt főszereplő, ami miatt most nyugodt szívvel beszélhetnék szuperlatívuszokban.
Mindettől függetlenül mégsem lehet szótlanul elmenni a könyv mellett, hiszen minden, ami a mély rétegeiben rejtőzik, az annyira szomorú és szívbemarkolóan tragikus, hogy muszáj vele foglalkozni. A drámai véget érő emberi életek, a gyászos sorsok és a szétszakadó családok döbbenete, a terrorizmus színtiszta őrülete annyira jelentős, hogy lehetetlen igazán felfogni és értelmezni. Mert egy ilyen valóság annyira felkavaró és hihetetlen, hogy jobb lenne, ha csak a ponyvákban létezne.
Az Oszama megkerülhetetlen műve a XXI. századnak, bárcsak ne lenne az.

1 hozzászólás
>!
kvzs P
Lavie Tidhar: Oszama

A könyv elején olyan érzésem volt, mintha pillanatképeket látnék egy filmből, aztán lassan rájöttem, hogy az egész inkább hasonlít egy álomra. Egy álomra, amiben a beszűrődő valóság az álomszerű, amely tele van érthetetlen fontosdolgokkal, amelynek fokozatosan szétesik a logikája és a szabályrendszere, amelyben mintha az álom álmodná az álmodót, és amelyet az ember inkább érez, mint ért.
Vannak olyan borzalmak az életben, amelyek annyira szörnyűek, hogy az ember inkább elfelejt mindent, hogy azt a bizonyost is elfelejthesse, és vannak olyan csodák is az életben, amelyek annyit érnek, hogy a borzalmakkal is együtt él miattuk az ember. Én szoktam mindkét félét álmodni…

>!
Bori_L P
Lavie Tidhar: Oszama

Hát ez a könyv nem segített sokat az évek óta erősödő paranoiámon, ami főleg arra irányul, hogy felrobbantanak/lelőnek (vagy leszúrnak, de az most kevésbé lényeges).

A történettől amúgy nem voltam elragadtatva. Eredetileg egyáltalán nem is akartam elolvasni, mert nem érdekelt, de aztán @Timár_Krisztina dominó-kihívására kénytelen voltam beválogatni, hogy meglegyen a dominósorom. Aztán belekezdtem, és Vientiánban kezdődött (csak mondom, hogy én egy alternatív világban most laoszi hercegnő vagyok), úgyhogy onnantól már muszáj volt elolvasni.

Nem volt rossz, de sajnos igazam volt, amikor eredetileg azt gondoltam: nem érdekel. Tényleg nem. A hangulat sem ragadott magával, az egész olyan volt, mint egy ópiumos lázálom, rövid, összefolyó snittek, amik közt nem mindig tudtam kapcsolatot teremteni. De egyébként nem mondanám rossz könyvnek, csak engem nem fogott meg. Kivéve a végét, az zseniális. Úgyhogy végülis megérte.

5 hozzászólás
>!
Amadea
Lavie Tidhar: Oszama

„- Ne jöjjön ide még egyszer! – mondta neki Madam Szeng. Joe hirtelen ötlettől vezérelve előrehajolt, és megcsókolta a nő arcát. A bőre hideg volt. A nő elhúzódott tőle és elmosolyodott. Szeme köd mögé rejtőzött. – Néha – mondta – az ember soha nem mehet haza.”

De nem ám. Mert nincsen otthona, ugyanúgy elenyészett a kúszó ópiumfüstben vagy az eloszló napfényben, ahogy ők maguk. Kísértetek. Menekültek. Füstösek. Vajon nem ezek vagyunk-e mindannyian? Sodródunk ide-oda, egyik helyről a másikra, de hiába keressük bárhol az otthon érzését, nem találjuk sehol. Csak a romjain bukdácsolunk, a törmelék csikorog a talpunk alatt, fejünk felett a hamuszürke ég, szánkban a veszteség keserű íze, körülöttünk a rengeteg ember elsiető sziluettje, anyagtalan teste, ahogy lázasan keresik azt, amit régen elvesztettek, ami talán sose volt az övék.

Bővebben a blogban.

5 hozzászólás
>!
Szentinel
Lavie Tidhar: Oszama

Az Oszama tipikusan az a regény, mely úgy gondolom, rossz tematikába íródott. Bár nem volt dolgom Lavie Tidhar (vagy Lávi Tidhár) korábban magyarul olvasható novelláival, azért hallottam már róla ezt-azt. Nagy elvárásokkal vettem kezembe az Oszamát, és sajnos csalódnom kellett.

Tidhar prózájával nem volt gond. A szöveggel elég gyorsan haladtam, mely köszönhető a remek megszerkesztettségnek. Tidhar stílusa tetszetős, mert jól ért a hangulat megteremtéséhez, ami egy noir regénynél elengedhetetlen, tekintve, hogy maga a noir is egy hangulatkeltésre építő tematika. Ez azonban nem menti fel a szerzőt az alól, hogy a történet sokkal rosszabb volt, mint amit elvártam volna.

Mintha ott sem lett volna. A főszereplő ugyan eljut A-ból B-be, iszik, szenved, olvas, tesz ezt-azt, néha az életére törnek, de… mintha valahol elszakadt volna a fonál, és Tidhar képtelen lett volna megjavítani a történeten esett csorbát. Számomra egy jó regényhez nélkülözhetetlen a remek történet, mely nem eshet áldozatául az írók irodalmi maszturbációjának.

Bár az első találkozás nem sikerült jól Tidhar és énköztem, azért nem rúgom még a Dunába. Még van egy steampunk sorozata is, melyre nagyon kíváncsi vagyok.

>!
RandomSky
Lavie Tidhar: Oszama

Ez egy nyomasztó, szomorú regény, végeredményben a mi világunkról, noha egy olyanban játszódik, ahol Oszama ponyvaregények hőse… Azok közé tartozik, amiket egyszer az életben el kell olvasni, mert megkerülhetetlen témáról szólnak, de jobb lenne, ha sosem kellett volna megszületniük.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-09…

>!
Izolda +SP
Lavie Tidhar: Oszama

Rég olvastam ennyire szépen megírt, k. jó hasonlatoktól és képektől hemzsegő könyvet.
Aztán persze lehet, hogy el kellene még egyszer olvasni most rögtön, hogy jobban megértsem. De annak ellenére, hogy sok minden csak sejtés maradt, nagyon bejött.

(A fél csillag minusz a benne maradt tücskökért és bogarakért járt.)

4 hozzászólás
>!
Irasalgor
Lavie Tidhar: Oszama

Az izraeli származású Lavie Tidhar korunk legnagyobb problémáját, a terrorizmust bújtatta egyéni köntösbe, hozzá adva egy kis mágikus realizmust, létezéselméleteteket, valamint egy csipetnyi noir hangulatot, és egy rendkívül hangulatos, ópiumtól túlfűtött alternatív történelmi regényt tett le az asztalra, amelyet rendkívül szimpatikus módon nem magyaráz meg, hanem mindenkinek a saját értelmezésére bízza. Ez a kötet legfőképpen impressziók, különös írói képek halmaza, amiben a legfőbb szerepet talán nem is a történet játssza, így aki egy akciódús, kalandokkal teli könyvre számít, nem jó helyen keresgél, de aki szeret elrugaszkodni a valóságtól, azoknak mindenképpen érdemes egy próbát tenni a regénnyel.

Értékelés: 8/10
Bővebben: http://irasalgor.blog.hu/2012/10/13/lavie_tidhar_oszama


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

A sötétségnek olyan íze volt, mint a fekete arabica kávénak. Halk, surrogó hang hallatszott a messzeségből, mintha egy kávéőrlőt kapcsoltak volna be, amely a kis, pörkölt szemeket puha porrá változtatja, sötétté, akár egy felhős éjszaka.

>!
csartak MP

Gyerekként megpróbáltam a csapóajtók közé lépni.
Most halkan csukom őket.
Akár egy idegen, aki elveszetten betévedt
Saját otthonába
És nem akarja felkelteni a bitorlót.

>!
csartak MP

Joe ismét kinézett az ablakon. Úgy érezte, odakint lebegő autóknak, puhakalapos embereknek és háti rakétáknak kéne lenniük, a tornyok távoli tetejéből pókhálóként szétágazó járatokkal. Nőknek, akik ezüst öltözékben megnéznek egy tri-videót, mielőtt elköltenék ebédjüket, azt a fajtát, amit háromfogásos pirulák képében vesznek magukhoz, nyomukban nagy, alázatos robotokkal. Ehelyett egy barna bőrű, overallos férfi egy hosszú bottal szemetet gyűjtött egy erotikus mozi előtt, az autók pedig összeérő ütközőkkel álltak egy látszólag örök pirosra kapcsolt közlekedési lámpa előtt.

>!
csartak MP

Hajnal hasadt, a nap bizonytalanul a mennyboltra húzott, távoli lámpás volt. Eső mosdatta a várost, a vöröses szürke téglákra eleven mázat, moharéteget vont. Joe kávét vett egy éjjel-nappaliban, polisztirol pohárban, feketén, két cukorral, és elszívott mellé egy cigarettát – az orvos javaslatára.

>!
csartak MP

Kinyitni egy ajtót egy filmben olyan volt, mint transzdimenzionális kaput tárni: bárhova, akárhova vezethetett. A fogoly elrettent ettől a felismeréstől.

>!
RandomSky 

Hihetetlenül magas tornyokba csapódó repülőkről, szemeket, fogakat és ujjakat leharapó bombákról és egy érthetetlen, néma, titkos háborúról gondolkozni olyan volt, mintha fikciót olvasna, egy olcsó ponyvaregényt csiricsáré borítóval. Ilyesféle dolgok nem voltak – nem lehettek – valóságosak.

>!
k_annamaria P

Mindig is szerette a vonatokat. Volt valami időtlen abban, ahogy áthaladtak a tájon, megnyugvás a ritmusukban és állandó mintázatukban, hang és mozgás valamiféle rendje.


Hasonló könyvek címkék alapján

Anthony O'Neill: A sötét oldal
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Gene Wolfe: A kínvallató árnya
China Miéville: A város és a város között
Patrick Süskind: A parfüm
Peter Straub: Koko I-II.
Dean R. Koontz: Égi jel
Blake Crouch: Sötét anyag
John Scalzi: Bezárt elmék
Mur Lafferty: Hat ébredés