Tristram ​Shandy úr élete és gondolatai 69% 28 csillagozás

Sokféleképpen lehet megközelíteni, hogy mégis miféle regény ez, ha regény egyáltalán, de talán ez a legjobb kifejezés, amit a neten találtam rá:
shitpost (noun) (Internet, slang, vulgar, pejorative) A worthless post on a messageboard, newsgroup, or other online discussion platform. [a regényhez illően, rakjunk bele egy kis idegennyelvű szöveget ebben a rivjúba]

Szóval igen, van egy majd' 700 oldalas valami, aminek, spoiler, már ha lehet egyáltalán történetről beszélni, a főhős, narrátor, címszereplő, VESSZŐPARIPA, meg sem születik durván a feléig. Anekdotázgat jobbról balról. És miután megszületik, se kerülünk közelebb az életéhez, de a gondolatait annál inkább megosztja.

Üres oldalak, firkák, francia és latin nyelvű szöveg, fekete oldalak. Altesti humor, szójátékok, konstans önrefernciák, folytonos kiszólogatás az olvasóhoz és minden más móka ami kell egy szórakoztató olvasmányhoz. De ehhez képest mer unalmas lenni. És az unalmasság is szórakoztató (hacsak nem idegesítő néha). Szóval néha leteszi az ember mégis, de aludni kell néha vagy mi. Időt húzni, a szerzőhöz hasonlóan.

Életem egyik legszórakoztatóbb könyve!

Ezt a könyvet nem szabad komolyan venni, aztán máris jobban tetszik az embernek.
Amikor elkezdtem olvasni, én is csak néztem, hogy mi ez a nagy marhaság, hogy 200 oldalon keresztül a két testvér beszélget mindenféle történetekről, miközben az asszony vajúdik. Bevallom, nem olvastam 100%-osan, bizony rákapcsoltam a gyorsolvasásra, de a lényeget így is megértettem belőle.
Nem értek egyet sem az alul-, sem a túlértékelőkkel, azért azt nem mondanám, hogy nagyon untam (habár azért néha megrezzent a fejem az alvás felé, de ha ágyban olvas az ember), de azt sem, hogy nagyon élveztem, azért vannak ettől jobb könyvek is.
Mondjuk azt nem tudom megérteni, mitől lett olyan nagy siker ez a könyv, oké, hogy 1001 listás, azon sok könyv helyet kapott, de hogy az író kortársai tényleg szerették ezt a darabot, és hírnevet hozott neki ez a darab. Hát lehet, hogy karakterszámra kapta a honoráriumot. :)
Azért egyszer neki lehet gyürkőzni, voltak benne azért tényleg humoros jelenetek, de sokszor azért túlzásba esett az író, mikor mindig kitekint a történetből, vagy amikor a szereplők elkezdenek beszélni valami teljesen másról, és 2 oldal múlva már azt sem tudom, hogy 5 oldallal ezelőtt mi volt.
De azért az utószó sokat segített. Piha!

A világirodalom egyik legelbűvölőbb könyve. Humora, humanizmusa utolérhetetlen. Aki ma Magyarországon Esterházy-t szereti, annak el kell olvasnia, mert bizony A mi grófunk előtt pár száz évvel már Sterne megalkotta Esterházy stílusát, és elfoglalta pozícióját a világban: Sterne legjobb tanítványa a mi Esterházy Péterünk!

A regény egy szűk világa és cselekménye fordított arányban áll méreteivel. Itt már minden a nyelven, az íráson múlik. Sterne zseniális stiliszta: nála minden a stílus: a mi fontosságához a hogyan fontosságán keresztül jutunk el.

Szerettem olvasni.
Szeretném újraolvasni.

„- Úrjézus! – vágott közbe anyám. – Voltaképp mi ez az egész história?
– Hát bikavadító történet, annyi szent – szólt Yorick. – Soha ilyen cifrát!”

Ezzel az önértékeléssel(?) fejezi be Laurence Sterne: Tristram Shandy úr élete és gondolatai című könyvét. Nem is kell hosszabban írni róla, mert ebben a két mondatban minden benne van. Sterne a maga nemében egyszerűen zseni, mert olyan szinten varázsolt, fűzte a történet szálait egymásból majd egymásba, hogy kevés ilyet olvastam. Tudatában van azzal, hogy játszik, játszik a szavakkal, a betűkkel, és magával a történettel is, de egyben az olvasóval is. Sokszor az olvasó türelmével is, de mintha patikamérlegen mérte volna ki, tudja, hogy hol a határ. Tisztában van azzal, hogy a történet és a történethez nem kapcsolódó – sokszor nagyon is távol álló – gondolatokat meddig fűzheti, hogy azok ne fulladjanak unalomba, vagy érdektelenségbe.

Az biztos, hogy nem mindenkinek való, s az is biztos, hogy akinek való, annak se mindegy, hogy épp milyen állapotában találja.
Például rohanás-inkompatibilis. Nem lehet 'minden este pár oldalt' módszerrel olvasni. Nekem egyértelműen olyan helyzet kellett hozzá, ami kívül esik a napi taposómalmon. Egyszer már nekifogtam húsz évvel ezelőtt, egy lábadozásom idején, de nem jutottam túl az első 100 oldalon, így szegény főhősnek még megszületnie se sikerült. Most nemcsak, hogy, de még a halál elől is sikeresen elfutott, s hogy ez mennyire szó szerint, ha kellő öngúnnyal is értendő, azt az utószóból tudtam meg.
Én élveztem, amitől más valószínűleg a falra mászna, hogy milyen jóízűen elszórakozik az olvasóval, és mi mindent megenged magának- alig tudtam elhinni, h ezt a szellemi frissességet tudta valaki hozni az 1760-as években. (Persze, mert ostoba modern tradíció szerint alábecsüljük az előző korok értelmi szintjét, pedig.)
Az külön borzongató volt, hogy ábrázolta a Forradalom előtti Párizst, mit se tudva arról, h mi fog itt végbe menni alig 20 évvel később.
Angol regényeket eredetiben szeretek olvasni, de ezt most egyáltalán nem bántam, h magyarul tettem, mert Határ Győző fordítása egyszerűen zseniális, olyan szélesen és mélyen merít a magyar szókincsből, hogy merő gyönyörűség volt olvasni. :)

Igazi kihívás olvasni ezt a könyvet…

Látva az alacsony értékelését nagyon rosszra számítottam, így hát pozitív csalódás lett belőle. Szerencsére véletlenül pont elolvastam az utószót a könyv előtt, így nem döbbentem le a stíluson és a fecsegésen. Azt hiszem, hogy nagyon össze lettem volna zavarodva, ha csak úgy belekezdek és 200 oldal alatt meg sem született a főszereplő. Persze, nem lesz életem olvasmánya, de mókás volt, tetszett, ahogy játszik ezzel az egész regény-mesélés-történet koncepcióval és az olvasóval.