Sir Laurence Olivier, minden idők egyik legkiválóbb Shakespeare-színésze, filmművész és rendező vall ebben a kötetben életéről és pályájáról, barátairól, szerelmeiről és házasságairól, sikereiről és kudarcairól – szerényen, tárgyilagosan, közvetlen hangon, sok-sok humorral és öniróniával. „Larry”, egy szegény vidéki lelkész fia, tizenöt éves korában lépett először színpadra – mindjárt a stratfordi Shakespeare Emlékszínházban –, hogy aztán meredeken felívelő, ragyogó pályát fusson be, s az Old Vic nagy hírű társulatával Sydneytől Moszkváig, Londontól New Yorkig, filmjeivel pedig (mint azok rendezője, főszereplője, vagy éppen mindkettő) világszerte osztatlan sikert arasson. Legendás Hamlet-, V. Henrik- és III. Richárd-alakítása mellet Ibsen, Csehov, G. B. Shaw, a kortárs szerzők közül Osborne és Noel Coward darabjaiban, s még számtalan más szerepben nyújtott maradandó élményt a közönségnek. Színészi és filmrendezői munkája, közéleti szereplése, de mindenekelőtt varázslatos… (tovább)
Egy színész vallomásai 14 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Emlékezések Európa
Enciklopédia 1
Kedvencelte 3
Most olvassa 2
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
A mai kor idősebb generációjának emlékeiben Laurence Olivier, mint a 20. század egy, pályatársai közül messze kimagasló színész-óriásaként él. Önmagáról, pályájáról vall ez önéletrajzi írásában. E helyenként kíméletlen őszinteségű önvallomás gyermekkortól kíséri végig és mutatja be a művész életútját és fejlődését, művészete kiteljesedését a kezdeti alacsony fizetéssel járó éhezéstől, a Gréta Garbóval történt kudarcon, Sztanyiszlavszkij csodálatán, Munroe-val való csalódásán át a világsikerig. Audrey Hepburn póbafelvételeitől és felfedezésétől Zefirelli Rómeó és Júliájáig számos közös művészi élményünk adta a felismerést és a rácsodálkozást ízlésünk közös elemeire. Az írás egyes szerepeken keresztüli elemzése jól láttatja a színészóriás gyengéit, szenvedését és fejlődését, amíg eljutott a szerep helyes felfogásáig. A színész végigszolgálta a hadsereg kötelékében a II VH-t , igaz, hogy nem közvetlenül a frontvonalban, de a hadi- sikerek érdekében végzett propaganda-munkában. Aztán az Old Vic-et újjáélesztve learatta a III.Richard babérjait, s lett mindmáig legnagyobb Shakespeare-színésze Angliának. 1947-ben lovaggá ütötték és 1960-ban a Lordok Háza tagja lett. Három feleség, színésznők voltak élete során társai, különös őszinteséggel és visszafogottsággal ír viszonyukról, amely nem volt mentes megrázkódtatásoktól sem. Miközben a maga élete is jól ismert személyiségek, csillagok kürül forgott: Churchill, Munroe, Arthur Miller, John Huston, Peter Brooks, John Gielgud, Lili Palmer, s még hosszan sorolhatnám Olivier élete szereposztását…
Jó néhány filmjét – a későbbi időkből – még magam is láttam:
– az 1960-as Spartacus-t, ahol Crassust alakítja,
– az 1969-es Angliai csata-t,
– az 1972-es Mesterdetektív címűt,
– az 1977-es A híd túl messze van-t,
– az 1976-os Maraton életre-halálra, ahol az SS egy haláltábori orvosát alakítja
Emlékezetes színész – emlékezetes élet, érdemes elolvasni!
Laurence Olivier nevével – be kell valljam töredelmesen – egy gimis színdarabban találkoztam, ahol egyik szereplő azt mondta a másikra „Nem vagy te egy Laurence Olivier”. Akkor nem néztem utána, ki ő. Évekkel később egy antikváriumban megakadt a nevén a szemem, mondtam, uccu neki, vegyük meg a könyvet. És ahhoz is évek kellettek, hogy el is olvassam.
És egészen hihetetlennek tartom, hogy eddig soha nem találkoztam a nevével és a munkásságával, pedig egy szín-műv-ész-óriással van dolgunk.
Gyerekévektől kezdve mesél magáról, a színházi életéről – és inkább csak a színházi életéről (nem véletlenül a cím és a borító), a magánéletéről nem sokat tudunk meg, töredelmesen, őszintén mesél.
Nagyon jó volt olvasni a sztorikat a híres (film)színészekről.
Kedvet kaptam, hogy megnézzem a filmeket, amikben szerepel.
Laurence Olivier, a színészóriás mindannyiunk Larryjévé gyónja magát e lebilincselően érdekes, mindvégig szórakoztató és végtelenül őszinte memoárban. Iróniával átitatott, finom humora, önmagát sem kímélő kritikai érzéke, sikerei és pillanatnyi hiúságrohamai ellenére is fennmaradó szerénysége, tiszteletteljes hozzáállása mind az élet, mind embertársai iránt egy valóban elbűvölő egyéniséget sejtetnek e mára már legendaként emlegetett úriemberben, aki életét a színművészet oltárán áldozta fel – az örökkévalóságnak.
Népszerű idézetek
Churchill mindig megengedte magának azt a kis extravaganciát, hogy három jegyet vegyen, egyet magának, egyet imádott lányának, Marynek, egyet pedig a kabátjának és a kalapjának; úgy véltem, ez a legbölcsebb luxuskiadás, amelyről életemben hallottam.
Rettentő tévedés volna arra következtetni, hogy valaha is legcsekélyebb kivetnivalót találtam volna a homoszexualitásban: bizonyos vagyok benne, hogy akár férfi, akár nő az, aki íly módon követi természetes hajlamait, nem kell azért szánni, hogy szerelem nélkül éli le az életét. Valószínűnek tartom, hogy felebarátaink, akik saját nemükhöz vonzódnak, izzób és szenvedélyesebb szerelmet érezhetnek, mint azok akik „normálisnak” tartják magukat. Mindezen túl pedig szilárd meggyőződésem, hogy bárkinek, aki művésznek hiszi magát, el kell vetnie minden előítéletet, amely korlátozhatja abban, hogy minél mélyebben megértse az emberi természetet.
95. oldal
1956-ot és 1957-et végigkísérték ezek a kedves, igénytelen, alkalmi kapcsolatok, először kissé idegenül éreztem bennük magamat, aztán hatásukra egyenletesen szabadulni kezdtem annak az egyetlen, bárha megtépázott szenvedélynek a makacs szorításából, amelyet Vivien(Leigh) iránt tápláltam, azt hittem örökre.
234. oldal
– Jack(Kennedy), bemutatom Mr.Olivier-t!
És ekkor villámgyors bepillantást nyertem az új elnök legfontosabb tulajdonságaiba: ragyogóan értelmes, heroikus megjelenésű, elbűvölő modorú férfi volt – és azonkívül a legtalpraesettebb pasas, akivel életemben találkoztam.
– Sir Laurence, nagyon örülök, hogy eljött, és köszönöm a gyönyörű beszédet, hallottam, hogy saját kezüleg írta. – Hogy valaki az ő poziciójában és éppen ebben a kivételes pillanatban ilyen villámgyorsan kapcsoljon, s még külföldi címekre is emlékezzék, egészen hihetetlennek tűnt…
271. oldal
Akkoriban a színpadi színjátszást és a filmszínészetet két teljesen különböző szakmának, sőt hivatásnak tartották….Nálam évekig tartott, míg megtanultam filmen játszani. Legalább 10 éven keresztül filmjeim riasztóan hevenyészettek voltak, saját előítéleteim és tudatlanságom miatt. Később pedig újra kellett tanulnom a színpadi játékot, de ebbe már beépült az az igazság is, amelyet a mozi követel, és amely erősen csökkenti a teatralitást.
103. oldal
Őszintén megvallom, én magam sem tudom biztosan, mikor játszom és mikor nem, vagy hogy nyíltabban fogalmazzak: mikor hazudok és mikor nem. Mert mi a színjátszás, ha nem hazugság, és mi a jó színjátszás, ha nem meggyőző hazugság?
Hasonló könyvek címkék alapján
- Latinovits Zoltán: Ködszurkáló 89% ·
Összehasonlítás - Darvas Iván: Lábjegyzetek 93% ·
Összehasonlítás - Ablonczy László: Latinovits Zoltán tekintete 97% ·
Összehasonlítás - Király Jenő: Karády mítosza és mágiája ·
Összehasonlítás - Klaus Mann: Mephisto 87% ·
Összehasonlítás - Klaus Mann: Mefisztó 87% ·
Összehasonlítás - Bogyay Katalin: Dajka ·
Összehasonlítás - Körmendi János – Sugár Róbert: Körmendi János ·
Összehasonlítás - Bérczes László – Törőcsik Mari: Törőcsik Mari 89% ·
Összehasonlítás - Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája ·
Összehasonlítás