Vágy ​és végzet 83% 55 csillagozás

Már akkor sem értettem, hol csúszott el ennek a könyvnek a marketingje, mikor 2 évvel ezelőtt lecsaptam rá. Gyönyörű borító, hívogató cím, baromi érdekes történet. Miért nem veszik az emberek, mint a cukrot, miért nem látom folyton szembejönni az instán és miért csak maroknyi ember olvasta itt molyon?
Ezekre azóta sincs válaszom.

A Vágy és végzet tömör 460 oldalával zsibbasztóan hosszúnak tűnhet, míg ki nem derül, hogy ebben a dundi könyvben gyakorlatilag két regényt is elrejtettek. Egy elsöprő szerelem története, amiben semmi sem úgy van, ahogy a szereplői gondolják. Az örökké hiú, és szószerint mindenki szeretetére vágyó, meg nem értett és be nem futott művész (íróbőrbe bújt színész), Lotto és a boszorkányos észjárású, számomra imádnivaló Mathilde vadromantikus kapcsolata.

Van az a mondás, hogy a házasságban a férfi a fej, de a nő a nyak, ami mozgatja. Na Mathilde itt alaposan mozgat mindent – és mivel a regény első fele Lotto szemén keresztül láttat velünk mindent, csak az utolsó 200 oldalon, Mathilde történetéből tudjuk meg, hogy is voltak a dolgok valójában.

Itt is gazdagítja a történetet kacifántos családi háttér, őrült anyós, szívtelen szülő; irigylésre méltó baráti társaság, és persze titkok mindenütt.
Mindez olyan briliáns mondatokból, olyan bohém nyelvjátékokból állt, mintha az ember valami zseniális francia filmet nézne. Olyan ez mint egy amerikai Tajtékos napok. És ha már ilyen bölcseket beszélek, megyek, és elolvasom azt is.

Furcsa érzéseim voltak a könyvvel kapcsalatban és a fülszöveg alapján sem számítottam semmi kirívó, maradandó olvasásélményre. Mivel azonban rajta van az Elena Ferrante által ajánlott írónők negyvenes listáján, felkeltette az érdeklődésemet és belefogtam. A borító nagyon tetszetős és megnyugtató, imádom ezt a türkizes színárnyalatot és a bársonyos tapitást.
A történet eleje azonban elég lassan csordogált és nem is igazán tudtam, mi lesz, mi lehet majd a lényeg benne. Két, nem szokványos ember találkozásának és szerelmének szárba szökkenésébe, majd közös életük 17 évébe kapunk bepillantást. Aztán a könyv felénél történik valami, amire nagy valószínűséggel senki nem számít spoiler és a történet más szemszögből spoiler kerül megvilágításba, ami felforgatja és átalakítja az első részben felépített történetet és a szereplőkről kialakult képet. Érdekes és nem mindennapi megoldás, nekem kimondottan tetszett a könyv azon üzenete, hogy nem minden fekete vagy fehér; erre emlékeztessük magunkat a mindennapokban.
off

Érdekesen alakult a kapcsolatom ezzel a könyvvel.
Az elején utáltam, aztán untam, majd a végére spoiler kedvenccé avattam.
De haladjunk sorjában.
Az elején kifejezetten idegesítettek azok a számomra idegenül, művészieskedőnek ható leírások, amiket szerencsére a regény második felére elhagyott az írónő.
Csak egy példa:
„Feljött a züllött képű hold, és fehéret pisált a vízbe.” 29.o.
Az „unalom” fázisa (azért voltak itt is csúcspontok): A könyv első fele Lotto fiatalkorát mutatja be. Majd Mathilde-dal való közös életét.
Itt az elhagyatott fiú ábrázolása miatt Az Aranypinty jutott eszembe, míg az élet hétköznapjainak megmutatása a Stonert idézte fel bennem.
Lotto igazi odaadással szerette Mathilde-ot, ami már-már sziruposnak hatott. Életük teljesen hétköznapinak és unalmasnak tűnt.
De aztán jött a második rész a Végzet…
Ebben a részben Mathilde életét ismerhetjük meg. A gyerekkorát, azt, hogy ő hogyan élte meg a Lottoval való házasságát. És egy gyökeresen másik történet bontakozik ki előttünk, olyan izgalmakkal, amit némely krimi is megirigyelhetne.
Egyszerűen imádtam azt ahogyan ábrázolta, hogy semmi sem fekete vagy fehér és, hogy az ami kívülről látszik, olykor mennyire eltérhet attól, ami a valóság.

Teljesen osszezavart ez a konyv.
Eloszor valami mely romantikus dramat vartam, de ahogy bontakozott ki a tortenet, ugy valt vilagossa, hogy ez sajnos nem az lesz.
Rengeteg titok, hazugsag es sok sok intrika jellemzi a konyvet.
A szereplok kozul egyik sem az, akinek mutatja magat, mindenkinek van egy masik arca, es egy olyan plusz benne, amirol senki sem tud – majd mikor kiderul, persze mindenkit arcul csap, hogy hoppa, ilyet is tud.
A legnagyobb hibaja talan a tulreszletezes, es a reszletekben elveszes. Pont emiatt van az, hogy az elso 2-3 fejezetet szinte ertelmetlenul hat, ill. illeszkedik be a tobbi koze, mert tele van olyan felesleges reszletekkel, amikkel a jovoben semmit sem tudunk mit kezdeni. Kvazi a szereplok viszonyat vazolja fel egymassal, de ez a kesobbiekben is elokerul meg.

Értetlenül állok afelett, hogy ennek a könyvnek miért nincs tízszer ennyi olvasója – és rajongója! Pedig van itt minden, elsőként egy remek történet, ami izgalmas, feszes, egy kicsit rejtélyes is, vannak heves érzelmek és szürke hétköznapok, mérföldkövek és az út pora, tényleg nagyon sokrétű, ám egyáltalán nem nyomasztó. Lotto és Mathilde életének és szerelmének története ez: elhallgatott félmondatok és élethosszig tartó hűség, vagy perzselő szenvedély és a háttérben megbúvó sérelmek játéka – attól függ, melyik részletre közelítünk. Nagyon kedvelem az ilyen élet- és kapcsolattörténeteket, főleg azt, hogy a nagy egész tudatában milyen szépen kiolvasható az egyes döntések súlya – bárcsak a saját életemről is elolvashatnék egy ilyet off. Mostanában igyekszem nagyon tudatosan olvasni, ez viszont spontán jött és nem bírtam szabadulni a főszereplőktől, egyszerre nagyon vonzó és taszító, ahogy egymást szerették, segítették, éltették. Az eredeti címet – Fates and Furies – sokkal találóbbnak érzem, és a borító sem illik hozzá szerintem, de ezek mind eltörpülnek az érdemei mellett. Mindenképpen folytatom az írónő életművét!

Nagyon jó könyv. Kellően igényes, pszichológiailag is nagyon rendben van, messze kiemelkedik az átlagból. Aki szeret gondolkodni, annak mindenképpen javaslom, bár bizonyos szempontból nem könnyű olvasmány, az biztos.

Nem készültem semmire – annyit tudtam csak róla, hogy nem limonádé –, épp ezért váratlanul ért, ahogy magával rántott.
A könyv két, a férj és feleség szemszögéből ábrázolt része tökéletesen kiegészítette egymást, közben kiderül, hogy nem csak a nézőpont más, hanem mintha két teljesen más valóságban léteztek volna ők ketten a házasságuk alatt.
És a házasság mint téma csak egy része a történetnek, mert ezen kívül bámulatosan sok megragadni való eleme van – akár technikai akár jelentésbeli. (Szerintem jórészt ezért is hiba, hogy ezzel a címmel jelent meg magyarul.)
A nyelv, amit az írónő használ magával ragadó, a karakterei valóságosak, fantasztikusnak tartom a meglátásait és a képességét arra, hogy megragadja a lényeget és akár sűrítve de érzékletesen ábrázoljon összetett helyzeteket is.

Nagyon összetett történet volt. A főszerepben egy fiú és egy lány, a komédia és a tragédia, és két nézőpont. A helyszín: a házasságok és emberi kapcsolatok kibogozhatatlan labirintusa, ideje a 20-21. század fordulója.
Az eleje kísértetiesen emléztetett Hollinghurst A szépség vonala című kultregényére. Bár talán azóta sem tudta senki jobban visszaadni a fiatalság mindenhatóságát, feltétlenségét regényben. Azt az érzést, amikor elhiszed, hogy csak Te vagy az, aki nagy dolgot fog alkotni, Te és senki más. Aztán persze megyünk előre az időben és letér a cselekmény a „szépség vonaláról”.
És vissza is térünk a hétköznapokba, amikor már a túlélésről szól minden, arról, hogy szeressenek, a világmegváltást pedig meg is hagyhatjuk Jézus Krisztusnak.
Jó a történet, de nem szerettem olvasni.

Ez egy nagyon okos és nagyon jól megírt könyv. Ilyenekből szeretnék többet. Jó a sztori, jók a karakterek, a pszichológiai háttér is rendben van. Olvastatja magát, sodor a történet, tudni akarod a végét. Kár, hogy csak ilyen kevesen olvassák, szerintem a címe miatt automatikusan limonádénak hiszik. Én is csak próba szerencse alapon tettem a korsárba egy netes vásárláskor. De milyen jól tettem!

Laure Groff Vágy és végzet című „regénye” egy olyan különleges kötet, amely nem csak a regényformát öleli magába, hanem egyszerre mutatja meg a színművek csodálatos világát is. Egy fiatal pár, akiket végigkísérünk a szerelem és érvényesülés göröngyös útján, a színészkedésen, drámaíráson, meggazdagodáson; két ember életét és gondolkodását ismerhetjük meg.

Egy srác, aki gazdag, vagány, akit az élet a tenyerén hordoz. Egy szülő halála. Egy tévelygő kamasz, később egy érvényesülni vágyó fiatal férfi, színész, szerelmes, végül férj: Lotto. Egy lány, aki túl sok mindenen ment keresztül, és akinek hamar fel kellett nőnie, aki egy bulin meglátja Lottot, akiben egyből egy közös otthon lehetőségét látja: Mathilde.

A regény maga két részből áll, amelynek első felében Lotto életét ismerhetjük meg gyerekkorától kezdve házaséletéig, második felében pedig Mathilde másik oldaláról hull le a lepel, és visszatekintve olyan hézagokat tölthetünk ki a történetben, amelyek igazán teljessé és meglepővé teszik az összhatást.

A kötet egy szépirodalmi mű, amelyet leginkább felnőtteknek ajánlok, annak komolysága és kevésbé szórakoztató volta miatt. Bár alapvetően regényes a formája, több kis színművet, átiratot is tartalmaz, amelyek néha rejtett jelentésekkel bírnak. Mindamellett, hogy ez egy szerelmes pár együttes és külön való története, megismertet egy másik világgal, színészettel, drámaírással, fiatalok pénztelenségével, feltörekvéssel, stb.

A legfurcsább az egészben, hogy egyrészről nagyon nehéz úgy beszélni róla, hogy ne áruljak el semmilyen jelentős történést, másrészről a kötet első fele egy külön lélegzetvétel, amely önmagában is tökéletesen megállja a helyét. Ez viszonylag egy szokványos forma, kezdettel és befejezéssel, mélypontokkal megfűszerezve. A második rész azonban nem csak Mathilde története, hanem olyan visszamenőleges titkokat feltáró kis részek összessége, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik az addig történteket. Senki sem az, aminek vagy akinek látszik, mindenki titkol valamit, mindenkinek van egy rejtett oldala; kicsit mint a való életben.

Nem egy szokványos, inkább nívós olvasmány, amely azonban nem kifejezetten laza szórakoztatásra lett teremtve. Idő kell hozzá, türelem, megértés és egyfajta érettség, hogy kezünkbe vegyük ezt a furcsa könyvet, viszont akiben minden megvan és nekiveselkedik, végül értékelni fogja a mondanivalóját.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4. Egész jó
Karakterek: Senki sem az, akinek első pillantásra látszik.
Borító: Tetszik. A borító kemény, a külső fedlap levehető.
Kinek ajánlom: A szépirodalom és a színművek kedvelőinek. Felnőtt korosztálynak, mert bár nem rémlik, hogy lenne benne korhatáros rész, de úgy gondolom, ez egy elég érett kort igénylő olvasmány.
+ pont: Mert kicsit olyan ez a könyv is, mint az élet. Kiismerhetetlen, rejtélyes és sokoldalú.
– pont: Mert jó lett volna valami fényt belecsempészni, nem csak a rút valóságot.