Zoo ​City 258 csillagozás

Lauren Beukes: Zoo City Lauren Beukes: Zoo City

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni.
Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel.
Amikor Zinzit a neves zenei producer, Odysseus Huron azzal bízza meg, hogy találja meg a lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár nemrég eltűnt lánytagját, Songwezát, olyan ügybe keveredik, ahol újságírói ösztöneire, régi és új barátokra, valamint misztikus képességére egyaránt szüksége lesz. Zoo City mélyén sötét titkok lapulnak.

Eredeti mű: Lauren Beukes: Zoo City (angol)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Ad Astra, Budapest, 2012
356 oldal · ISBN: 9786155229039 · Fordította: Körmendi Ágnes
>!
Ad Astra, Budapest, 2012
356 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229022 · Fordította: Körmendi Ágnes

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Zinzi December


Kedvencelte 9

Most olvassa 17

Várólistára tette 188

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Lauren Beukes: Zoo City

Urbán fantasy, ahogy én szeretem.

A mi valóságunkkal paralel univerzum kísértetiesen ismerős 2011-es évében játszódó kemény, néhol kegyetlenül durva és kíméletlen, noir és természetfeletti elemekkel teli thriller.
Ezt a világot valamikor a ’90-es évek végén elkezdte átszőni a mágia, ami legmarkánsabban abban nyilvánul meg, hogy azok, akik embert ölnek, vagy egy ember halálát okozzák valódi páriává válnak, mivel a tettük örök mementójaként valamiféle állat manifesztálódik mellettük – ezeket hívják mashvi -nak –, amellyel ezt követően szoros szimbiózisban kénytelenek élni.
Ezzel párhuzamosan az „állatkertinek” vagy „állatosodottnak” gúnyolt aposzimbióták mindegyikének támad valami olyan képessége, amit közönségesen mágiának hívnak.
Ezek a képességek, a hatásossá váló afrikai törzsi varázslatok, a modern technológia és a társadalom szétesése olyan komor hangulatú világot termet, hogy csöppet sem csodálkoztam William Gibson méltató szavain.
A könyv sztorija a cyberpunk írások és a noir krimik alapvetéseinek megfelelően nem túl nagy ívű – itt nincsenek nagyszabású leleplezések, csak aljas és mocskos titkokra kerül fény –, de finom részletekből összeálló kép miatt igencsak erős odafigyelést igényel az olvasás.

A könyv bár E/1-ben íródott, szerencsére elkerüli az erőltetett jópofizást és az unalomig koptatott „tökös csaj” klisét is nagy ívbe dobja a szemétbe, habár az írónőnek határozottan jó a humorérzéke és az irónia sem áll távol tőle (nem véletlen a könyvében az utalás a Pillangóra, és az Úr sötét anyagai trilógiára sem.)

A főhősnő sokszínűen árnyalt karakter. Egy polgári családból származó, drogfüggővé vált lány, aki a testvérének a halálát okozva páriává válik, és a kitaszított, megvetett létben megkeményedik ugyan, de továbbra is tele van bizonytalansággal, és ha úgy adódik simán művel egetverő ostobaságot is – de pont ettől marad hiteles a karaktere.

A regénybe beillesztve kapunk számos rövidebb-hosszabb leírást, cikket, tanulmányt, internetes tartalmat, amelyek a megváltozott világot, és az emberek arra adott reakcióiját mutatják be – ez a kvázi dokumentarista stílus tovább fokozza a világ hitelességét. A hihetőséghez az is hozzájárul, hogy ebben a világban legalább annyira tragikus Afrika helyzete, mint a valóságban – itt is dúlnak a milliók életét követelő polgárháborúk, az egyik leggyakoribb természetes haláleset az AIDS, és a menekülteket jobb esetben gyanakvás, rosszabb esetben gyűlölet sújtja, bárhová is kerülnek.

A könyvnek nem csak a borítója gyönyörű (szerintem még talán szebb is, mint az eredeti borítók), de a fordítás és a kötet műszaki kivitelezése is kivételesen igényes, ami miatt kimondottan jó kézben tartani.

A könyvet csak ajánlani tudom azoknak, akit a kemény környezet, az olykor meglehetősen trágárrá durvuló beszéd, és a könyv horrorba forduló eseményei nem riasztanak meg, és szívesen olvasna egy érett olvasóknak szánt, rendkívül eredeti történet.

8 hozzászólás
>!
Amadea
Lauren Beukes: Zoo City

Állatvárosban nem illik kérdezni.

A „kontextuális vándorlás” a regényben szerepel, én azért mertem postcímnek adni, mert számomra maga Beukes műveli ezt a szövegeivel; mindegyiknek kicsit más a stílusa – mindig elbűvöl, ha egy szerző képes újat alkotni –, legalább mindenki megtalálja a neki tetszőt. Nálam ez most, az utolsónak olvasott Zoo Citynél történt meg. A Moxyland valószínűleg szimplán nem nekem való, mert nem szeretem a cyberpunkot, a Tündöklő lányok meg, hiába volt szuper a történet, a stílusnál elvérzett. Egyszerűnek és erőszakosnak éreztem, mintha Beukes egy agresszív tüntető lenne, aki vérben forgó szemekkel nyomja egy kibelezett áldozat kinagyított plakátját a hazafelé igyekvő, lesokkolt járókelő arcába: nézd meg, te köcsög, jól nézd meg, mert te is tehetsz erről. Az olvasói tudatomhoz ezzel nem lehet utat találni, de, lehet, hogy túlegyszerűsítem a dolgokat kb. két évvel az olvasás után.

A lényeg az, hogy a Zoo Cityben minden együtt volt: az egyedi világ, az igényes nyelvezet, a krimisen pörgős-apró részletes cselekmény és a segítőkész olvasó, aki boldogan hagyta, hogy Zinzi maga után rángassa az omladozó lépcsőházba. Molyénemnek olyan volt ez a regény, mint gourmandnak egy ízletes ebéd, amire évekkel később is nosztalgiával emlékszik vissza. A „semmi mást nem akarok, csak ezt a könyvet olvasni”-élmény. Lendületes volt, ez a rá a legjobb szó, vitt magával, Johannesburg gettójába, Zoo Citybe, ahol a rád kapaszkodó állat nem divatos házi kedvenc, hanem annak a jele, hogy halálos bűnt követtél el – egy élő, tekergőző, szőrös/pikkelyes billog, eleven skarlát betű. És csak ő választ el az Örvénytől, a mindent beszippantó Semmitől, ami háromszor félelmetesebb, mint egy átlaghalál.
Ami Afrikában sokkal változatosabb, mint ahogy azt egy fehér, átlagos európai elképzeli; leönthetnek paraffinnal és felgyújtanak, belesétálsz egy bandaháborúba és áttépnek rajtad a riválisnak szánt golyók, megbetegszel (van a magyar egészségügynél rosszabb, igen). Beukes ebben a könyvében, akárcsak a többiben – hülye érzés „visszafelé” haladni a könyvei bemutatásában, mintha időutazó lennék:D – több témával foglalkozik, az urban fantasy-vonalban sem nehéz észrevenni a társadalomkritikát; hogy mennyire könnyű elsodródni a normális élettől, milyen gyors a lefelé tartó spirál, milyen könnyen megbélyegeznek és milyen nehéz újra megteremteni a normális életet. Emellett bepillanthatunk a szegény afrikaiak segélykiáltásait felhasználó csalószervezetek működésébe, a szórakoztatóipar egyes bugyraiba és általában az emberi kihasználhatóság sokféleségébe.
Mindig szerettem a műfajmixeket, a különféle témákat, szövegtípusokat egy regényben egyesítő szerzőket. A Zoo Cityben nagyon passzol minden, nem éreztem, hogy lenne benne felesleges elem, ami megbontaná az egyensúlyt. Olyan szép, komplex, összetett történet, amiben a cselekmény is jól pörög, a végén pedig teljes fordulatszámra kapcsol. Hiába sejtettem, hogy mi lesz a befejezése, képtelen voltam úgy lefeküdni, hogy másnapra maradjon az a tizenvalahány oldal.
Igen, tudom, rendkívül nyálas ez a parttalan ömlengés, de nekem tényleg ilyen felvillanyozó, minden-a-helyén-van – élmény volt a Zoo City. Remélem, Beukes ír még ilyen hatású könyvet – a téma nekem édesmindegy, felőlem jöhet egy újabb sorozatgyilkos, csak működjön. A siker érdekében visszapakolom a képzeletbeli várólistára a Torzókat, hadd lássa Lauren, milyen nagyvonalú vagyok.

Ui.: Belepusztulnék, ha egy kígyó vagy más csúszómászó lenne az állatom, brrr.

5 hozzászólás
>!
Orsi_olvas 
Lauren Beukes: Zoo City

Ki mondta, hogy a rossz dolgok nem lehetnek gyönyörűek?

Johannesburg noir, avagy az urban fantasy sötét arca. Ez egy nagyon okosan felépített könyv. Teljesen magába szippantott, mint az a bizonyos Örvény az állatkertieket.
A történet a jelen korban játszódik, azonban a mi világunkhoz képest egy alternatív valóságot mutat be. Valamikor a 90'-es években történt, hogy az emberek élő lelkiismeretet kaptak társul, bűntudatuk egy kísérő állatban öltött testet. Az elállatosodott emberek úgy hurcolják magukkal bűnösségük bizonyatékát, mint egy soha el nem tűnő billogot.
Rendőrségi jelentések, chat-beszélgetések, kamu emailek, film kritikák és reklámszövegek tűnnek fel, ezzel is elmélyítve Zoo city alternatív történetiségét, valóságosságát.

Ez egy kegyetlen könyv. Gyomorforgató. Nincsenek hősök, csak túlélők, nincs megváltás, nincs feloldozás, csak még egy nap a pokolban. Gyilkosság, erőszak, vér, szenny és drogok. Csak erős idegzetűeknek ajánlom. És mégis van benne valami megkapó, valami magával ragadó. Vérfagyasztó, romlott, bűnös és csábító.

Magán univerzum, ami akár valóság is lehetne: az éhezés, a szegénység, a bűnözés, a romlottság ugyan így jelen vannak a mi valóságunkban is, még ha a föld egy biztonságosabb, kiváltságosabb pontjáról ezt nem is látjuk mindig.

Számomra ez a könyv egy újabb bizonyíték arra, hogy a molyos százalékoknak nem mindig kell hinni: ez ugyanis egy állati jó könyv!

>!
csillagka P
Lauren Beukes: Zoo City

Nagyon nagy gondban vagyok. Régen nem olvastam ennyire jól működő alternatív világról, inspiratív, látványos, pont megfelelően agresszív. Nagyon tetszett az állatok megjelenítése, a mágia adta második esély, a bűn és a bűnhődés folyamata, Pillangó és a Az Úr Sötét Anyagai trilógiára való utalás (ölni azért nem szeretnék, de egy pillangót simán elfogadnék ajándékba) Az írónőnek viszont érzésem szerint kicsit túl nagyra sikerült ez a kabát, csúszkált benne, nem találta a helyét. Miközben simán elfért volna az univerzumban egy több részes grandiózus sorozat, nagyon soványka a történés, nem több mint egy másodosztályú krimi, kiszámítható véggel.
Hiányérzetem van, pedig olyan jó is lehetett volna.

>!
Oriente P
Lauren Beukes: Zoo City

Ez a második könyvem a szerzőtől, és ezúttal is nagyon szerettem Beukes stílusát, hangulatteremtő erejét, a dél-afrikai helyszíneket. A szöveg érdes, cinikus, kicsit obszcén, mégis érzékeny és képekben nagyon gazdag. A könyv világa pedig fülledt, mocskos, csüggedt és mégis rendkívül színes (pont mint a magyar borító, amin a grafikus biztos kézzel találta el a regény hangulatát*). A drogfüggőségből épphogy kikeveredett, a társadalom peremén egyensúlyozó Zinzi December összetett, hiteles, szerethető karakter. Legalább róla megtudunk egyet s mást, mitől „állatosodott”, miféle súlyos bűntudatot cipel, de a kép még az ő esetében sem áll össze teljesen.

A fantasztikum alapvetően két vonalon jelentkezik. Egyrészt a könyvet visszafogottan átszövi egyfajta háztartási mágia, lopásgátló varázslatokkal, bájitalokkal, takaróba szőtt kézművesbűbájokkal, és hacker-varázslatokkal. Másrészt a regény alternatív jelenében az a sajátos felállás, hogy kialakult egy bizonyos „szerzett aposzimbiotikus famailiarizmus” nevű jelenség, köznapi nevén „állatosodás”, ami gyakorlatilag Pullman daimónjainak lenyúlása, pontosabban specializált átértelmezése. Ezzel nincs baj, mert egy jó ötlet jó átdolgozása, de minden történeti és áltudományos utalgatás ellenére nem igazán derül ki, miért is van minden úgy ahogy és végül mi lesz belőle.

Szóval adott egy remek író, egy jó kis urban fantasy setting, és rettenetesen bosszantó, de egy tökéletesen érdektelen történet. Hiába a fentebb magasztalt kellékek kincsestára, ha nincs mivel megtölteni. A szereplők ide-oda vergődnek, na meg van egy gyengécske oknyomozói szál, amit végig mellékesnek sejtettem, és amiről kiderült, hogy ez volt a fő cselekményszál. Valami ok-okozati összefüggés megpróbál összeállni az utolsó ötven oldalon, de végül az is inkább egy erőltetett, kibelezős-végtagdarabolós fináléba torkollik, és az egész regénynek se füle se farka, ha így visszagondolok. Látok párhuzamokat a Moxylanddel, de az a könyv határozottan fajsúlyosabbra sikerült.

*Az Ad Astra kiadó magyar művésszel terveztetett borítója (nem az első esetben) szerintem kenterbe veri a nemzetközi kiadásokat.

>!
MLinda
Lauren Beukes: Zoo City

Maga a megteremtett világ tetszett – bár nem vagyok nagyon tapasztalt urban fantasy-ben – szóval elég könnyű meglepni. Néhol kicsit hézagosnak éreztem a történetet (főleg az állatosodásról olvastam volna többet), és a végéről is hiányzott a csattanó, mégis magával ragadott. Már tervezem is, hogy mi lesz a következő olvasmányom az írónőtől.

>!
Vicky3 P
Lauren Beukes: Zoo City

Egészen elvarázsolt ez a mi világunkkal párhuzamos univerzum, ami egy kíméletlenül őszinte, néhol kegyetlen, igényesen megírt, nem mellesleg egészen addiktív hangulatú krimi, fantasztikus elemekkel felpezsdítve.

Nagyon sokat dobott a sztorin számomra, hogy dél-afrikai helyszíneken játszódik és beleszőtte az írónő a kultúrájukat, hiedelmeiket és az egész kettősséget, ami jellemző a kontinensre.

A történet többnyire lassan folydogál – néhány hirtelen és kiszámíthatatlan kanyart kivéve – ugyanakkor teljesen magával sodor a sztori. Olyan volt, mintha Zinzi karon ragadott volna, hogy végighúzzon Johannesburg bűnnel teli utcáin. Finom részletekből áll össze az egész a végén, nem nyomja durván az arcomba a megoldást a regény, így odafigyelést igényel a könyv.

Erre a típusú könyvre mondanám azt, hogy hangulatkönyv – egyrészt megfelelő hangulat kell a te részedről is az olvasáshoz, mert ezt nem szabad erőltetni, ha nem tudsz ráhangolódni, akkor elveszíti a könyv a varázsát, te meg unod magad. Másrészről szerintem az írónő által megteremtett hangulata a könyvnek az igazi bája, – a megteremtett világ mellett – amivel visszaadja ezt a kegyetlenül gyönyörű kontinens képét egy kis fantasyvel megbolondítva. Kifejezetten ütős és komplett műfajmix lett ez a könyv, így volt jó, ahogy volt. Ajánlom, de előre garantálom, hogy ez nem való mindenkinek!

http://three-points-of-view.blogspot.hu/2017/04/lauren-…

>!
Noro MP
Lauren Beukes: Zoo City

Újabb taggal bővült a színvonalas urban fantasy regények – szerintem meglehetősen szűkös – repertoárja. Úgy rémlik, a Marija Morevna és a Halhatatlan borítóján olvastam a „mythpunk” kifejezést. Még nem tudom, arra a könyvre illik-e, de a Zoo Cityre keresni sem kell találóbb jelzőt. Pedig én már azt hittem, a valódi punk hangulat kiveszett a fantasztikus irodalomból az ezredforduló körül.
A könyvet lehet egyszerű krimiként is olvasni, de nem igazán érdemes. A nyomozgatás a regény első (hosszabbik) részében ugyanis inkább csak „alibi” egy különös társadalomrajzhoz. A szerző igazi témája a kitaszítottság, illetve az a kérdés, hogy a társadalomból kihullottak vajon képesek-e, akarnak-e újrakezdeni. Az igencsak valóságos témakör megjelenítése a könyvben azonban már fantasy, méghozzá roppantul eredeti. Az afrikai mítoszokba is nagyon érdekes volt bepillantani, bár ezen a ponton én nem bántam volna még egy kicsivel több részletet.

>!
Csöre
Lauren Beukes: Zoo City

Fura egy világ ez: egyrészt, alig különbözik a való világtól, másrészt, Afrika elég messze van a maga varázslataival, eltérő kultúrájával ahhoz, hogy a történet ha nem is hihető, de hátborzongatóan elképzelhető legyen.
A világ, amibe belecsöppenünk, egy lehetséges jelen, ahol egyszer, valamikor a közelmúltban történt egy törés, amikor a mágia átbukott a falakon, és ilyen-olyan formában a mindennapi élet részévé vált. Az egyik látványos megnyilvánulása a bűnösök, gyilkosok, kísérőállata, élő lelkiismerete, ami mágikus képességeket ad tulajdonosának. És ez a tény meg is adja az alap hangulati lökést, bűnöseink lecsúszott világába vezet. A sztori egy sötét nyomozás a mágiával átszőtt világban lecsúszott, megbélyegzett emberek, a sajtó, a hírességek világában.
A főszereplő bár nő, nem az a tipikus világmegváltó hősnő, teljesen emberi, hétköznapi viselkedése, bár az átlagosnál kicsit eszetlenebb, de nyilván van olyan helyzet, amikor máshogy mérlegel az ember.
Feldobják a történetet a „kis színes” betoldások, tanulmányok újságcikkek, rendőrségi bejelentések, e-mailek, szeretem, ha ilyen módon teszik érdekesebbé, jobban érthetővé a történetet. Tetszik, hogy komplett tudományos hátteret kreált a jelenség mögé, bár túlságosan nem fejtette ki (szívesen olvastam volna még elméleteket).
A szerző stílusa kezdetben kicsit darabos volt számomra, de a végére egészen jól megszoktam.

>!
Dávidmoly
Lauren Beukes: Zoo City

„Ki mondta, hogy a rossz dolgok nem lehetnek gyönyörűek?”, teszi fel a költői kérdést az elbeszélő főhős Zinzi December, amivel mintegy kiemeli a Zoo City esszenciáját is.
A regény – neo-noirba oltott urban fantasy, ha mindenáron fel akarjuk címkézni – világa durva, züllött és mocskos, akárcsak a szereplői: ki kívül, ki belül, ki mindkét módon. A mágikus-alternatív jelenkori Johannesburg nagyvárosi dzsungelében az élet keserű, kemény és kurta. A társadalom széthullott, az árnyak között emberi alakú ragadozók és dögevők portyáznak, a lelkiismeret-furdalás pedig kézzelfogható, húsvér alakot ölt. Megtisztulni nem lehet, legfeljebb a mocskot szétteríteni, és ha a külső démonok nem tépik szét az embert, a belsők örömmel köszörülik ki a csorbát. Ezzel kontrasztban a szöveg szép, a karakterek árnyaltak és emberiek, a leírások finoman érzékletesek. spoiler
Szinte csak a legjobbakat mondhatom a könyvről. Komoly kérdésekkel komolyan foglalkozik, mégis szórakoztató maradt, és nem lesz didaktikus, hitelesek a karakterei, jó a világépítése, érzékletesek a leírások, a cselekményszövés is rendben van; szép a borító és letisztult a szedés. Ami miatt nem adtam maximális pontot rá, az a lezárás, amit némileg kapkodónak és összecsapottnak éreztem, túlságosan érzem benne az írói igazságszolgáltatást.
Összességében négy és fél lajhár az ötből.


Népszerű idézetek

>!
Dominik_Blasir

A joburgi közlekedés olyan, mint a demokrácia. Ahányszor azt hinné az ember, hogy végre megindult, és tart valamerre, megint megáll.

11; 101. oldal

>!
No_Exist

Ki mondta, hogy a rossz dolgok nem lehetnek gyönyörűek?

139. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rossz
>!
KoŁibri

Láthatóan teljesen felvillanyozta az érkezésünk, úgy mosolyog, mintha ledugtak volna a torkán egy napsugarat.

86. oldal

>!
vercsa

A cigaretta még mindig az emberiség legjobb ismerkedőszere.

Kapcsolódó szócikkek: cigaretta
7 hozzászólás
>!
A_albiel

Kemény munka valakit halálra vagdosni. A hutuk sokat mesélhetnének róla.

294. oldal

1 hozzászólás
>!
Shanara

A gondok olyanok, mint a gyom. Mindenkinek vannak. Kitépheted, megmérgezheted, de előbb vagy utóbb visszanő.

177. oldal (Ad Astra, 2012.)

Kapcsolódó szócikkek: gond
>!
lilla_csanyi

Egyszer egy magazinban láttam szusitekercsek MRI képeit. A szusi-mesterszakácsok tekercseiben párhuzamosan fekszenek a rizsszemek, és emiatt nem esik szét az egész. Nem is rossz életfilozófia. Szorosan a másik mellett maradni, a fejet lehúzni, akkor nem esik szét az ember.

133. oldal

>!
Kemese_Fanni_ I

A tárgyak szeretik, ha van céljuk. Boldogok, ha valaki megmondja, mit csináljanak. Az emberekre ez már jóval kevésbé jellemző.

136. oldal

>!
Banditaa

Bármi voltunk is egykor, azok a tektonikus lemezek már rég elcsúsztak alólunk. Hívhatjuk kontextuális vándorlásnak.

>!
Kemese_Fanni_ I

… Olyan érzés emberek közé mennem, mintha egy macskabölcsőerdőbe lépnék, mintha valaki pamutgombolyagokat osztott volna szét egy elmegyógyintézetben, aztán mondta volna az ápoltaknak, hogy kössenek össze mindent mindennel. Néhány emberen az elveszett holmik pókhálók, lényegtelen kis szálak, amiket bármilyen kis szél elfújhat. Mások mintha acélkábeleket cipelnének. Ha valamit meg akarok találni, először rá kell jönnöm, melyik szálat rántsam meg.
Nem mindent lehet megtalálni, ami elveszett. Például a fiatalságot sem. Vagy az ártatlanságot. …

12. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Wells: Nem akarlak megölni
Nalini Singh: Vonzódás
Charlaine Harris: Vérszag
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
Laurell K. Hamilton: A Harlekin
Nalini Singh: Angyalcsók
Rachel Vincent: Rogue – Latrok
Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia
J. R. Ward: Éjsötét szerető
Darynda Jones: Harmadik sírhant