Zoo ​City 305 csillagozás

Lauren Beukes: Zoo City Lauren Beukes: Zoo City

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni.
Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel.
Amikor Zinzit a neves zenei producer, Odysseus Huron azzal bízza meg, hogy találja meg a lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár nemrég eltűnt lánytagját, Songwezát, olyan ügybe keveredik, ahol újságírói ösztöneire, régi és új barátokra, valamint misztikus képességére egyaránt szüksége lesz. Zoo City mélyén sötét titkok lapulnak.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Ad Astra, Budapest, 2012
356 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229022 · Fordította: Körmendi Ágnes
>!
Ad Astra, Budapest, 2012
356 oldal · ISBN: 9786155229039 · Fordította: Körmendi Ágnes

Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

Zinzi December

Helyszínek népszerűség szerint

Johannesburg


Kedvencelte 11

Most olvassa 16

Várólistára tette 196

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Lauren Beukes: Zoo City

A Zoo City számomra az elszalasztott lehetőségek könyve.
Szeretem Lauren Beukes beteges ötleteit, rendhagyó, polgárpukkasztó, konvencióktól mentes írásmódját, regényeinek egyedi hangvételét. Ez a műve is ígéretesen indult, majd szerintem egy ormótlan szerkezeti hibát követően orra bukott, és a feszes záróakkord már nem tudta kirángatni a fülledt, dél-afrikai nagyvárosi posványból.
A Zoo City egyébként egy kiváló urban fantasy lehetne. Annak ellenére, hogy a nyomozós alapötlet nem a legeredetibb, de az „állatosodott” Zinzi December és Lajhárja főszereplésével, valamint az urban noir eszközeivel spékelve, nagyon jól indul a cselekmény, hangulatát tekintve alkalmanként még Lehane szelleme is felsejlik. Az igazi nagy dobás ebben a regényben az a vezérmotívum, hogy második ezredfordulós világunkban (de az is lehet, hogy egy párhuzamos, alternatív földi univerzumban) a bűnelkövetők társukul „kapnak” egy állatot, amely sajátos szimbiótaként végigköveti további életüket, egészen a végsőkig, a rettegett Örvény eljöveteléig. Ehhez rendszerint jár még valami különleges képesség is, amely Zinzi esetében az elvesztett, elhagyott, leginkább apró, de azért jelentőséggel bíró tárgyak felkutatása, amely alapot ad különös magánnyomozó vállalkozásához.
A szerző a komótos, lassú bevezetés során bőséggel megismerteti az olvasót, a könyv helyszínéül szolgáló Jo’burg ellentmondásos felépítésével, a nyomornegyedek elesettjeivel, a nagyvárosi éjszaka mulatós-bulizós közönségével és a háttérben mindig ott leskelő szervezett bűnözés polipjával. A cselekményszövés azonban olyannyira darabos, hogy közel a kötet kétharmadáig szinte mást sem kapunk, csak nagyrészt a való világba ágyazott popkulturális utalásokat. Végül eljött az idő, amikor úgy éreztem, hogy ha még több adatot, információt kell befogadnom a kwaito zene mélységeiről, utcai divatot, életstílust teremtő hátteréről, legendás alkotóiról, hát én is felvágom az ereimet, és megadóan várom majd az Örvény eljövetelét.
A regény utolsó harmadára, mintegy „Csipkerózsika álmából” felriadva, Lauren is begyújtotta a gyorsító rakétákat, és szépen összefuttatta a nyomozós szálat az „állatosodott” aposzimbióta vonallal, és egy tőle már megszokott mocskos, véres végkifejletet rakott össze nekünk. Mindez azonban úgy vélem, nem hozta helyre azt a hibát, hogy a szerző a kötet jelentős részében belefeledkezett a különös dél-afrikai környezet ábrázolásába, hanyagolva Zinzit és a nyakában panaszosan nyaffogó Lajhárt.

Ha már itt tartunk, és ha már mindenképpen a nagybetűs „Real World”-be kívánjuk bekötni a történet szövetét, úgy örömmel vettem volna, ha a kor dél-afrikai popkultúrája helyett, többet kapok az – egyébiránt, a regényben mellékszálakként sokszor felbukkanó – alábbi neuralgikus témákról: úgymint a bedrogozott, gyilkológéppé tett, fekete-afrikai gyerekkatonák sorsáról, a különböző afrikai etnikai-vallási villongások, népirtások nyomán létrejött „menekült-városok” életéről, vagy a mutikhoz fűződő, beteges babonákra alapuló, fekete mágiát támogató „testrészkereskedelem” hátteréről.

Mindazonáltal (ahogy minden Beukes-regény!), egy olvasást a Zoo City is feltétlenül megért.

5 hozzászólás
>!
vicomte P
Lauren Beukes: Zoo City

Urbán fantasy, ahogy én szeretem.

A mi valóságunkkal paralel univerzum kísértetiesen ismerős 2011-es évében játszódó kemény, néhol kegyetlenül durva és kíméletlen, noir és természetfeletti elemekkel teli thriller.
Ezt a világot valamikor a ’90-es évek végén elkezdte átszőni a mágia, ami legmarkánsabban abban nyilvánul meg, hogy azok, akik embert ölnek, vagy egy ember halálát okozzák valódi páriává válnak, mivel a tettük örök mementójaként valamiféle állat manifesztálódik mellettük – ezeket hívják mashvi -nak –, amellyel ezt követően szoros szimbiózisban kénytelenek élni.
Ezzel párhuzamosan az „állatkertinek” vagy „állatosodottnak” gúnyolt aposzimbióták mindegyikének támad valami olyan képessége, amit közönségesen mágiának hívnak.
Ezek a képességek, a hatásossá váló afrikai törzsi varázslatok, a modern technológia és a társadalom szétesése olyan komor hangulatú világot termet, hogy csöppet sem csodálkoztam William Gibson méltató szavain.
A könyv sztorija a cyberpunk írások és a noir krimik alapvetéseinek megfelelően nem túl nagy ívű – itt nincsenek nagyszabású leleplezések, csak aljas és mocskos titkokra kerül fény –, de finom részletekből összeálló kép miatt igencsak erős odafigyelést igényel az olvasás.

A könyv bár E/1-ben íródott, szerencsére elkerüli az erőltetett jópofizást és az unalomig koptatott „tökös csaj” klisét is nagy ívbe dobja a szemétbe, habár az írónőnek határozottan jó a humorérzéke és az irónia sem áll távol tőle (nem véletlen a könyvében az utalás a Pillangóra, és az Úr sötét anyagai trilógiára sem.)

A főhősnő sokszínűen árnyalt karakter. Egy polgári családból származó, drogfüggővé vált lány, aki a testvérének a halálát okozva páriává válik, és a kitaszított, megvetett létben megkeményedik ugyan, de továbbra is tele van bizonytalansággal, és ha úgy adódik simán művel egetverő ostobaságot is – de pont ettől marad hiteles a karaktere.

A regénybe beillesztve kapunk számos rövidebb-hosszabb leírást, cikket, tanulmányt, internetes tartalmat, amelyek a megváltozott világot, és az emberek arra adott reakcióiját mutatják be – ez a kvázi dokumentarista stílus tovább fokozza a világ hitelességét. A hihetőséghez az is hozzájárul, hogy ebben a világban legalább annyira tragikus Afrika helyzete, mint a valóságban – itt is dúlnak a milliók életét követelő polgárháborúk, az egyik leggyakoribb természetes haláleset az AIDS, és a menekülteket jobb esetben gyanakvás, rosszabb esetben gyűlölet sújtja, bárhová is kerülnek.

A könyvnek nem csak a borítója gyönyörű (szerintem még talán szebb is, mint az eredeti borítók), de a fordítás és a kötet műszaki kivitelezése is kivételesen igényes, ami miatt kimondottan jó kézben tartani.

A könyvet csak ajánlani tudom azoknak, akit a kemény környezet, az olykor meglehetősen trágárrá durvuló beszéd, és a könyv horrorba forduló eseményei nem riasztanak meg, és szívesen olvasna egy érett olvasóknak szánt, rendkívül eredeti történet.

8 hozzászólás
>!
Amadea
Lauren Beukes: Zoo City

Állatvárosban nem illik kérdezni.

A „kontextuális vándorlás” a regényben szerepel, én azért mertem postcímnek adni, mert számomra maga Beukes műveli ezt a szövegeivel; mindegyiknek kicsit más a stílusa – mindig elbűvöl, ha egy szerző képes újat alkotni –, legalább mindenki megtalálja a neki tetszőt. Nálam ez most, az utolsónak olvasott Zoo Citynél történt meg. A Moxyland valószínűleg szimplán nem nekem való, mert nem szeretem a cyberpunkot, a Tündöklő lányok meg, hiába volt szuper a történet, a stílusnál elvérzett. Egyszerűnek és erőszakosnak éreztem, mintha Beukes egy agresszív tüntető lenne, aki vérben forgó szemekkel nyomja egy kibelezett áldozat kinagyított plakátját a hazafelé igyekvő, lesokkolt járókelő arcába: nézd meg, te köcsög, jól nézd meg, mert te is tehetsz erről. Az olvasói tudatomhoz ezzel nem lehet utat találni, de, lehet, hogy túlegyszerűsítem a dolgokat kb. két évvel az olvasás után.

A lényeg az, hogy a Zoo Cityben minden együtt volt: az egyedi világ, az igényes nyelvezet, a krimisen pörgős-apró részletes cselekmény és a segítőkész olvasó, aki boldogan hagyta, hogy Zinzi maga után rángassa az omladozó lépcsőházba. Molyénemnek olyan volt ez a regény, mint gourmandnak egy ízletes ebéd, amire évekkel később is nosztalgiával emlékszik vissza. A „semmi mást nem akarok, csak ezt a könyvet olvasni”-élmény. Lendületes volt, ez a rá a legjobb szó, vitt magával, Johannesburg gettójába, Zoo Citybe, ahol a rád kapaszkodó állat nem divatos házi kedvenc, hanem annak a jele, hogy halálos bűnt követtél el – egy élő, tekergőző, szőrös/pikkelyes billog, eleven skarlát betű. És csak ő választ el az Örvénytől, a mindent beszippantó Semmitől, ami háromszor félelmetesebb, mint egy átlaghalál.
Ami Afrikában sokkal változatosabb, mint ahogy azt egy fehér, átlagos európai elképzeli; leönthetnek paraffinnal és felgyújtanak, belesétálsz egy bandaháborúba és áttépnek rajtad a riválisnak szánt golyók, megbetegszel (van a magyar egészségügynél rosszabb, igen). Beukes ebben a könyvében, akárcsak a többiben – hülye érzés „visszafelé” haladni a könyvei bemutatásában, mintha időutazó lennék:D – több témával foglalkozik, az urban fantasy-vonalban sem nehéz észrevenni a társadalomkritikát; hogy mennyire könnyű elsodródni a normális élettől, milyen gyors a lefelé tartó spirál, milyen könnyen megbélyegeznek és milyen nehéz újra megteremteni a normális életet. Emellett bepillanthatunk a szegény afrikaiak segélykiáltásait felhasználó csalószervezetek működésébe, a szórakoztatóipar egyes bugyraiba és általában az emberi kihasználhatóság sokféleségébe.
Mindig szerettem a műfajmixeket, a különféle témákat, szövegtípusokat egy regényben egyesítő szerzőket. A Zoo Cityben nagyon passzol minden, nem éreztem, hogy lenne benne felesleges elem, ami megbontaná az egyensúlyt. Olyan szép, komplex, összetett történet, amiben a cselekmény is jól pörög, a végén pedig teljes fordulatszámra kapcsol. Hiába sejtettem, hogy mi lesz a befejezése, képtelen voltam úgy lefeküdni, hogy másnapra maradjon az a tizenvalahány oldal.
Igen, tudom, rendkívül nyálas ez a parttalan ömlengés, de nekem tényleg ilyen felvillanyozó, minden-a-helyén-van – élmény volt a Zoo City. Remélem, Beukes ír még ilyen hatású könyvet – a téma nekem édesmindegy, felőlem jöhet egy újabb sorozatgyilkos, csak működjön. A siker érdekében visszapakolom a képzeletbeli várólistára a Torzókat, hadd lássa Lauren, milyen nagyvonalú vagyok.

Ui.: Belepusztulnék, ha egy kígyó vagy más csúszómászó lenne az állatom, brrr.

5 hozzászólás
>!
Oriente P
Lauren Beukes: Zoo City

Ez a második könyvem a szerzőtől, és ezúttal is nagyon szerettem Beukes stílusát, hangulatteremtő erejét, a dél-afrikai helyszíneket. A szöveg érdes, cinikus, kicsit obszcén, mégis érzékeny és képekben nagyon gazdag. A könyv világa pedig fülledt, mocskos, csüggedt és mégis rendkívül színes (pont mint a magyar borító, amin a grafikus biztos kézzel találta el a regény hangulatát*). A drogfüggőségből épphogy kikeveredett, a társadalom peremén egyensúlyozó Zinzi December összetett és szerethető karakter. Legalább róla megtudunk egyet s mást, mitől „állatosodott”, miféle súlyos bűntudatot cipel, de a kép még az ő esetében sem áll össze teljesen.

A fantasztikum alapvetően két vonalon jelentkezik. Egyrészt a könyvet visszafogottan átszövi egyfajta háztartási mágia, lopásgátló varázslatokkal, bájitalokkal, takaróba szőtt kézművesbűbájokkal, és hacker-varázslatokkal. Másrészt a regény alternatív jelenében az a sajátos felállás, hogy kialakult egy bizonyos „szerzett aposzimbiotikus famailiarizmus” nevű jelenség, köznapi nevén „állatosodás”, ami gyakorlatilag Pullman daimónjainak lenyúlása, pontosabban specializált átértelmezése. Ezzel nincs baj, mert egy jó ötlet jó átdolgozása, de minden történeti és áltudományos utalgatás ellenére nem igazán derül ki, miért is van minden úgy ahogy és végül mi lesz belőle.

Szóval adott egy remek író, egy jó kis urban fantasy setting, és rettenetesen bosszantó, de egy tökéletesen érdektelen történet. Hiába a fentebb magasztalt kellékek kincsestára, ha nincs mivel megtölteni. A szereplők ide-oda vergődnek, na meg van egy gyengécske oknyomozói szál, amit végig mellékesnek sejtettem, és amiről kiderült, hogy ez volt a fő cselekményszál. Valami ok-okozati összefüggés megpróbál összeállni az utolsó ötven oldalon, de végül az is inkább egy erőltetett, kibelezős-végtagdarabolós fináléba torkollik, és az egész regénynek se füle se farka, ha így visszagondolok. Látok párhuzamokat a Moxylanddel, de az a könyv határozottan fajsúlyosabbra sikerült.

*Az Ad Astra kiadó magyar művésszel terveztetett borítója (nem az első esetben) szerintem kenterbe veri a nemzetközi kiadásokat.

2 hozzászólás
>!
Orsi_olvas
Lauren Beukes: Zoo City

Ki mondta, hogy a rossz dolgok nem lehetnek gyönyörűek?

Johannesburg noir, avagy az urban fantasy sötét arca. Ez egy nagyon okosan felépített könyv. Teljesen magába szippantott, mint az a bizonyos Örvény az állatkertieket.
A történet a jelen korban játszódik, azonban a mi világunkhoz képest egy alternatív valóságot mutat be. Valamikor a 90'-es években történt, hogy az emberek élő lelkiismeretet kaptak társul, bűntudatuk egy kísérő állatban öltött testet. Az elállatosodott emberek úgy hurcolják magukkal bűnösségük bizonyatékát, mint egy soha el nem tűnő billogot.
Rendőrségi jelentések, chat-beszélgetések, kamu emailek, film kritikák és reklámszövegek tűnnek fel, ezzel is elmélyítve Zoo city alternatív történetiségét, valóságosságát.

Ez egy kegyetlen könyv. Gyomorforgató. Nincsenek hősök, csak túlélők, nincs megváltás, nincs feloldozás, csak még egy nap a pokolban. Gyilkosság, erőszak, vér, szenny és drogok. Csak erős idegzetűeknek ajánlom. És mégis van benne valami megkapó, valami magával ragadó. Vérfagyasztó, romlott, bűnös és csábító.

Magán univerzum, ami akár valóság is lehetne: az éhezés, a szegénység, a bűnözés, a romlottság ugyan így jelen vannak a mi valóságunkban is, még ha a föld egy biztonságosabb, kiváltságosabb pontjáról ezt nem is látjuk mindig.

Számomra ez a könyv egy újabb bizonyíték arra, hogy a molyos százalékoknak nem mindig kell hinni: ez ugyanis egy állati jó könyv!

>!
Dawnofmyth P
Lauren Beukes: Zoo City

Érdekes, kicsit nyers történet volt, ami lassan indul be, és túl gyorsan lezárul. Lehetett volna sokkal jobban részletezni ezt az örvény dolgot. A vége kifejezetten tetszett. Zinzi nem lett kedvenc, valahogy nem tetszett a stílusa, de értem miért lett ilyen. Az állata viszont nagyon bejött :) Tetszett benne a misztikum, a különleges képességek. De olyan érzésem volt, hogy ilyesmi megoldást már olvastam, mármint ami a végén történt, spoilerezni viszont nem akarok.

>!
csillagka P
Lauren Beukes: Zoo City

Nagyon nagy gondban vagyok. Régen nem olvastam ennyire jól működő alternatív világról, inspiratív, látványos, pont megfelelően agresszív. Nagyon tetszett az állatok megjelenítése, a mágia adta második esély, a bűn és a bűnhődés folyamata, Pillangó és a Az Úr Sötét Anyagai trilógiára való utalás (ölni azért nem szeretnék, de egy pillangót simán elfogadnék ajándékba) Az írónőnek viszont érzésem szerint kicsit túl nagyra sikerült ez a kabát, csúszkált benne, nem találta a helyét. Miközben simán elfért volna az univerzumban egy több részes grandiózus sorozat, nagyon soványka a történés, nem több mint egy másodosztályú krimi, kiszámítható véggel.
Hiányérzetem van, pedig olyan jó is lehetett volna.

>!
SteelCurtain
Lauren Beukes: Zoo City

Lauren Beukesnek nem volna szabad regényt írnia. Nagyszerű ötletei vannak, érdekes karaktereket teremt, s még az egyes jeleneteket is fölényes magabiztossággal veti papírra, ám regényterjedelemben mindez elsikkad, és a ragyogó ötletből mindössze egy bicskanyitogatóan összecsapott, primitíven végződő regénynek látszódó tárgy keletkezik. Várom, hogy áttérjen a novellákra, az lenne az ő világa. Lehetne ő korunk K. Dickje. A Zoo Citynek meg béke poraira.

10 hozzászólás
>!
Lynn
Lauren Beukes: Zoo City

Maga a megteremtett világ tetszett – bár nem vagyok nagyon tapasztalt urban fantasy-ben – szóval elég könnyű meglepni. Néhol kicsit hézagosnak éreztem a történetet (főleg az állatosodásról olvastam volna többet), és a végéről is hiányzott a csattanó, mégis magával ragadott. Már tervezem is, hogy mi lesz a következő olvasmányom az írónőtől.

>!
Ibanez MP
Lauren Beukes: Zoo City

Hű, ez engem nagyon elkapott. Amikor anno, nagyon régen beszereztem (igen, megfogott a borító, meg a cím, meg a fülszöveg is), el akartam olvasni, aztán később láttam, hogy a százalék hol áll és elbizonytalanodtam és elkezdtem tologatni-halogatni. Nem kellett volna (vagy lehet igen, mert jó pillanatban kapott el a sztori?).

Nagyon tetszik, hogy egyrészt Dél-afrikába kerülünk (végre nem London! :-D), az egész sokkal egzotikusabbá, misztikusabbá válik, főleg, hogy a könyvbe is beépülnek törzsi rítusok, varázslatok, mindaz, amit mi európaiak meg sem érthetünk… A főhősnő és a nyakába csimpaszkodó (nem pehelykönnyű) Lajhár Zoo City bugyraiból indulnak útjukra, hogy kövessék az elveszett tárgyak szálait. Csatornák, hajléktalanok, szegénység, kitaszítottság és megvetettség jut az „állatkertiek” javának, akikre az állataik révén akkor is ferdén néznek, ha éppen békésen szunyókálnak valahol. A beugró kis történetekben éppen ezért a legjobban a börtönből írt levelek tetszettek.

A cselekmény az elején szépen folydogál előre, olyan sebességgel, ami még nem körömrágós, de nem is fullad unalomba, közben a világ nagyon szépen és precízen épülget fel, szóba kerül az Örvény, amely aztán a későbbekben igencsak gyomorszorítóvá válik (Zinzinek meg érthetően az). A fél csillag levonást csakis azért a pár oldalért (tényleg nem sok) kapja, ami egy picit túlnyomta a zenei vonatkozást, ettől kiráz a hideg, úgyhogy csakis ezért húztam le fél csillagot.

A vége azonban mindent visz. Annyira beindult a sztori az utolsó 50 oldalon, hogy a párom sokadik kérdésére figyeltem csak oda, hogy mit akar (ne zavarjon má', ha olvasok! :-D), ami egyébként nagyon ritkán történik meg, általában ki tudok szakadni minden történetből egy pillanatra, de itt nagyon nem akaródzott :-D Picit hirtelen jött össze minden a végén, kapdostam is a fejem rendesen. Amit sajnálok, hogy a végén nem lett még jobban kidolgozva a „miért”-re a válasz, illetve hogy Zinzi-ről (és a bátyjáról) többet is megtudhattunk volna. spoiler


Népszerű idézetek

>!
Dominik_Blasir 

A joburgi közlekedés olyan, mint a demokrácia. Ahányszor azt hinné az ember, hogy végre megindult, és tart valamerre, megint megáll.

11; 101. oldal

Kapcsolódó szócikkek: demokrácia
>!
No_Exist

Ki mondta, hogy a rossz dolgok nem lehetnek gyönyörűek?

139. oldal

Kapcsolódó szócikkek: rossz
>!
vercsa

A cigaretta még mindig az emberiség legjobb ismerkedőszere.

Kapcsolódó szócikkek: cigaretta
7 hozzászólás
>!
gesztenye63 P

A divat nem más, csak különféle huzatok a személyiség különféle ízeinek. Ma este barackpálinka vagyok.

Kapcsolódó szócikkek: Zinzi December
3 hozzászólás
>!
KoŁibri

Láthatóan teljesen felvillanyozta az érkezésünk, úgy mosolyog, mintha ledugtak volna a torkán egy napsugarat.

86. oldal

>!
lilla_csanyi

Egyszer egy magazinban láttam szusitekercsek MRI képeit. A szusi-mesterszakácsok tekercseiben párhuzamosan fekszenek a rizsszemek, és emiatt nem esik szét az egész. Nem is rossz életfilozófia. Szorosan a másik mellett maradni, a fejet lehúzni, akkor nem esik szét az ember.

133. oldal

>!
Shanara

A gondok olyanok, mint a gyom. Mindenkinek vannak. Kitépheted, megmérgezheted, de előbb vagy utóbb visszanő.

177. oldal (Ad Astra, 2012.)

Kapcsolódó szócikkek: gond
>!
A_albiel

Kemény munka valakit halálra vagdosni. A hutuk sokat mesélhetnének róla.

294. oldal

1 hozzászólás
>!
Kemese_Fanni_ IP

… Olyan érzés emberek közé mennem, mintha egy macskabölcsőerdőbe lépnék, mintha valaki pamutgombolyagokat osztott volna szét egy elmegyógyintézetben, aztán mondta volna az ápoltaknak, hogy kössenek össze mindent mindennel. Néhány emberen az elveszett holmik pókhálók, lényegtelen kis szálak, amiket bármilyen kis szél elfújhat. Mások mintha acélkábeleket cipelnének. Ha valamit meg akarok találni, először rá kell jönnöm, melyik szálat rántsam meg.
Nem mindent lehet megtalálni, ami elveszett. Például a fiatalságot sem. Vagy az ártatlanságot. …

12. oldal

>!
gesztenye63 P

– (…) A következőképpen csináljuk majd. Ti bemutattok embereknek, de aztán elhúzzátok a csíkot. Nem várhatjátok el, hogy valaki egy egész tömegnek elárulja a titkait. Egy beszélgetőpartner az interjú. Három, az már vallatás

Kapcsolódó szócikkek: Zinzi December

Hasonló könyvek címkék alapján

A. G. Hawk: Időtlenségbe zárva
China Miéville: Kraken
Charlaine Harris: Holtak klubja
Chuck Wendig: Vészmadarak
Ilona Andrews: Magic Bites – Pusztító mágia
Amanda Stevens: Örök kísértés
Ben Aaronovitch: Föld alatti suttogás
Kim Harrison: Boszorkányfutam
Joss Stirling: Misty
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg