Ritkán olvasok krimit (Agatha Christie elvette tőle a kedvemet (ez van, elnézést, Poirot- és Miss Marple-fanok)), thrillert/horrort meg még ritkábban (bár Stephen Kinget szeretem, de másodikos koromban a Harry Potter és a Titkok Kamrájától is rémálmaim voltak, szóval el lehet képzelni, mennyire szeretek gyilkosságokról olvasni). Viszont a Tündöklő lányokra nagyon kíváncsi voltam, egyrészt mert Laurn Beukes, másrészt mert időutazás, hát na. Nem bántam meg, sőt! Bár az én ízlésemnek kicsit sok volt a hasfelmetszés benne, nagyon a helyén volt az egész történet. Beukes rengeteget fejlődött a Zoo City és pláne a Moxyland óta. Nagyon gördülékeny a történet, olvasmányos, a vége felé már gyakorlatilag letehetetlen, viszont teljesen meglepő módon egy darab rémálmom sem volt tőle (ez valószínűleg sokat dob az összességében is pozitív élményen).
Időutazó sorozatgyilkos. Hát, azt hiszem ez már önmagában is elég ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, de nem csak erről van szó. Az írónő nem kerülgeti a forró kását, nem szépíti meg vagy kendőzi el az erőszakot, hanem úgy ír róla, ahogy a valóságban is megtörténik: fájdalmasan és kegyetlenül. A magyar olvasók többségének valószínűleg nincs köze gyilkossághoz vagy gyilkossági kísérlethez egyik oldalról sem (szerencsére). Nekem sincs. Mégis, a könyv olvasása közben egy percig sem tudtam elfelejteni, hogy bár Harper Curtis, az időutazó sorozatgyilkos nem létezik, az általa képviselt és rajta keresztül bemutatott erőszak nagyon is létezik, és nem csak Amerikában vagy Afrikában, hanem mindenhol a világon. Bárkivel megtörténhet. Kicsi az esélye, de megvan.
A Harper gondolatait leíró részeket legszívesebben átugrottam volna. Nem akartam egy ennyire beteg, undorító, visszataszító, torz ember lelkivilágában turkálni. Nem érdekel. Nem akarom tudni. Mégis végigolvastam, és nagyon megrendítő volt. Ahogy Kirby elkeseredett, szinte őrült makacssága, hogy elkapja Harpert. Amikor Kirby-ről volt szó, szinte végig az járt az agyam valamelyik eldugott részletében, hogy könyörgöm, nekem sose kelljen ilyen helyzetbe kerülnöm. A karakterekhez nincs is több hozzáfűznivalóm, mind nagyon élethűek, ami még megrendítőbbé teszi az egész könyvet. Olvassátok!
A lezárás pedig… nincs jó szó rá. Azóta is a hatása alatt vagyok.
Minden más gondolat, amit ide nem írtam le: http://kultnaplo.blogspot.hu/2014/10/lauren-beukes-tund…