Moxyland 133 csillagozás

Lauren Beukes: Moxyland

Vágod, ​mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom? Rohadtul fogalmad sincs róla. A Moxyland félelmetesen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe. Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat… Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Ad Astra, Budapest, 2013
ISBN: 9786155229220 · Fordította: Körmendi Ágnes
>!
Ad Astra, Budapest, 2013
312 oldal · ISBN: 9786155229213 · Fordította: Körmendi Ágnes

Enciklopédia 9


Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 53

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
Noro
Lauren Beukes: Moxyland

A regény a jól bevált kiberpunk 1.0 operációs rendszeren fut, azonban a legújabb frissítéseket is automatikusan telepíti. Gördülékeny programozása kevés memóriát foglal, grafikus megjelenítése viszonylag egyszerű, de általában nem is hiányzik belőle a háttér HD felbontású ábrázolása. Alapértelmezett kameraállás: alulnézet. A négy, párhuzamosan futó cselekmény-folyamat meglepően reális, nem alkalmazza a korai verziókban gyakori hős/antihős szubrutinokat. Lezárása a felhasználó agyában ún. gondolatok megjelenését válthatja ki. (A gyártó cég ezért felelősséget nem vállal.)

Figyelem: a szülői felügyelet applikáció a futtatás során nem kapcsolható ki. Bármely illegális tevékenység automatikusan továbbítódik a melléklet 382. bekezdésében megjelölt illetékes szervek felé. Mottónk: mi majd megmondjuk, mi a jó önnek. Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat.

1 hozzászólás
>!
vicomte P
Lauren Beukes: Moxyland

A cyberpunk soha nem volt különösebben a szívem csücske, elsősorban azért, mert baromira irritált az a világábrázolás, ami az általam olvasott néhány régebbi CP regényben található.

Az egésznek volt egy amolyan spagetti westernes hangulata, a gonosz cégekkel meg az utcai szamurájokkal és kiber-cowboyokkal – mondom, tisztára vadkelet meg vadnyugat – akik persze mind rohadtul menők az implantátumaikkal meg a virtuális térbeli avatárjukkal. Ráadásul egy Gibson regény* majdnem annyira márka-fetisiszta, mint, mondjuk az Amerikai psycho, és ez egyiknek sem szórakoztató vonása.

Aztán persze olvastam jobb könyveket is, amelyek már maguk mögött hagyták a ’80-as évek avítt „elpusztul a világ, de mi menők vagyunk, haver, és a napszemüvegünk lencséjén megcsillan a szmogba fulladt naplemente” szemléletet, de igazán jó CP íráshoz alig volt szerencsém.
Ez a könyv a kivétel.

Azt hiszem azért, mert Beukes lényegesen többet tud az elnyomásról és arról, hogy mire képes a hatalom, mint amit Gibson és követői valaha is el mertek volna képzelni.
Az apartheid nyomai valószínűleg még 100 év múlva is látszani fognak Dél-Afrikán és az ott élők mindennapjait még annál is jobban meghatározzák, mint a mieinket a 40 évnyi szocializmus.
De ez az, amiért ez a regény azzá vált, ami a CP mindig is szeretett volna lenni, de rohadtul nem jött össze neki. Egy igazi, alulról bemutatott társadalmi disztópiává.
Valószínűleg azért, mert az írók az igazán mocskos elnyomást soha nem tapasztalták meg, és vagy bátorságuk vagy tehetségük nem volt ahhoz, hogy bele merjenek gondolni és le tudják írni, hogy mennyire reménytelenül elcseszett az emberiség,
A regényben négy szereplő E/1-es elbeszélésen keresztül követhetjük végig néhány nap eseményeit. Ez a négy szereplő nem igazán feleltethető meg a zsáner tipikus figuráinak – bár mind deviánsok kisebb-nagyobb mértékben, valójában nincsenek kívül a társadalmon, vagy legalábbis nem jobban, mint manapság a legtöbb fiatal.
A regény során nem csak ez az, amiben nem a CP kliséket kapjuk az arcunkba.

A legfontosabb mind közül talán az, hogy itt nem egy megalapozatlanul a levegőben lógó társadalmi-politikai-gazdasági berendezkedéssel találkozunk, hanem egy olyan, itt-ott már túlságosan is reális jövőképpel**, ami a maga nano- és biotechnológiájával, céges hierarchiájával és egymás közötti hatalmi harcával, a bérrabszolgák tömegével és főként a mindenre és mindenkire kiterjedő totális ellenőrzéssel és manipulációval sokkal riasztóbb, mint azt elsőre gondolná az ember.

Ahol a mobiltelefon már nem egyszerűen egy tárgy vagy esetleg valamiféle státuszszimbólum, hanem egy olyan univerzális eszköz, ami nélkül elképzelhetetlen az élet.
Ahol a cégek az emberi erőforrásból az emberit már képtelenek értelmezni.
Ahol nemhogy egy radikális forradalomnak, de még a segítő szándékú civil kezdeményezéseknek sincs életképessége.
Ahol valamiféle biztonságérzetért cserében az emberek önként mondanak le a szabadságról, és sorakoznak fel a hatalom szélárnyékában vagy állnak önként a szolgálatába, hogy másokat manipulálhassanak.

Kinek ismerősek ezek?
Nekem eléggé…

* Az újakat ugyan nem olvastam, de meg lennék lepve, ha ezt a tulajdonságát levetkőzte volna.
** Egyébként ez a jövő nem a mi jövőnk. Aki figyelmes olvas, az észreveheti, hogy itt már a ’90-es évek eseményei sem azok voltak, mint a valóságban.

>!
csartak MP
Lauren Beukes: Moxyland

Valamikor a nem túl távoli jövőben, egy szigorúan ellenőrzött tech-függő társadalomban játszódik a Moxyland. Maga a címet adó játék, és annak figurája nem jelentős a könyvben, így inkább a társadalom szimbolikájává válik. Helyszíne az író képzeletében élő Fokváros, ami sajátos atmoszférát és ízt ad a történetnek. A múlt gyökerei jelen vannak, és a fejlett technológia mellett a nyomorban élők sorsáról is képet kapunk. A laza erkölcs, és drogtól való függőség szinte mindennapos.
Négy szereplő, egyes szám első személyben írt történetéből követhetjük az eseményeket. Az elejétől a közepéig elég lassúnak találtam a cselekményt, nem sok minden történik, tulajdonképpen megismerjük a szereplők jellemét és élethelyzetét, esetleg céljait, amiért küzdenek, vagy éppen nem küzdenek, csak sodródnak egyik helyzetből a másikba. Laza és/vagy társadalom peremén elő figurák váltják egymást, felbukkan egy művész is. Ezeknek a szándékos vagy véletlen interakciója csúcsosodik ki a végkifejletben.
A nanotechnológia jelen van a történetben, de ugyanakkor nincs túlmagyarázva. Kendra eladja a testfelületét reklám céljára, és egy cég hirdetése fluoreszkál a csuklóján. Erről jutott eszembe, nemrégiben olvastam egy hírt, hogy japán lányok adták el a combfelületüket reklámhordozónak, úgy, hogy matricákat ragasztottak fel rájuk, a feltétel csak az volt, hogy folyamatosan posztoljanak képeket róla az Interneten. Szóval a téma jelen van korunkban is, már csak a technológia hiányzik hozzá.
Filmszerű történet, szórakoztató is, mégis szomorú az egész. Nem szeretnék ilyen jövőt. Modernt azt igen, akár nanotechet is, de nem egészen ebben a formában.

>!
pwz ISP
Lauren Beukes: Moxyland

    Kicsit hosszabban:
Dél-Afrika „kitermeli” a maga különlegességeit! Filmben – nekem – Neill Blomkamp District 9-ja, míg könyvben Lauren Beukes Moxyland-ja is ezek közé a különlegességek közé tartozik. Szerencsém van, mert – ha személyesen nem is jártam még Dafrikában – több egri haverom is dolgozott/élt kint Johannesburgban, Durbanban és Fokvárosban is, illetve több dél-afrikai pólóssal is volt alkalmam beszélgetni. Az a sokszínű multi-kulti már az ő elbeszélésükből is lejött, amit meg a Moxyland „közvetített” a nem is olyan távoli közeljövőbe illesztve, az az egészen hihető kategóriába sorolható. Erről az írónő a végén, az Extrák-ban maga is értekezett egy kicsit.
A hírek között egyre többször bukkan fel, hogy bármennyire is törekszik a személyes szabadságának megtartására az ember, éppen ellenkező folyamatoknak vagyunk a szemtanúi. És ennek sokszor éppen a kényelemszeretetünk az oka. Augusztus 13-i hír:
„Egy egyszerű Google-jelszóval bárki megnézheti, hogy milyen helyinformációt tárol róla az óriáscég. Értelemszerűen kell hozzá egy eszköz, amely hordozható, és használjuk rajta a Google valamelyik szolgáltatását, de ezen kívül tényleg csak a jelszóra és internetre van szükség.”
http://index.hu/tech/2014/08/13/nezze_meg_hogyan_koveti…
Aztán ott van a „hallottad, hogy bárkinek le tudják hallgatni a mobilját?” kérdés. Hallottam…, és más apró finomságok, amelyek már most ott vannak ha nem is a rutinszerű hétköznapokban, mint azt ebben a történetben olvassuk, de a lehetőségek szintjén mindenképp, és ez csak egyre fokozódik. Mások értékeléseiben is olvasható, hogy mi minden lett azóta valósággá, hogy Beukes papírra vetette!
Nagyon szépen illik a Kis Testvér és A szivárvány tövében által felvázolt jövőbe ez a könyv, csak itt nem kell nagy dolgokat a háttérbe gondolni: elég a pénz, nagy konszernek és a média összefonódására gondolni.
Miért éppen Dél-Afrikában született ez a regény? A régi apartheid jó alapot szolgáltat mindehhez. Már a szereplők nevei is árulkodóak, hogy ki milyen „hátországból”, bőrszínnel „érkezett” a történetbe. Valójában minden „kellék” már évtizedekkel korábban készen állt, csak kellett egy „kreátor”, illetve újraértelmező – ez volt Lauren Beukes.

    Röviden: KÉNYELEM vs. SZABADSÁG

Te mit választanál/választottál? :)

>!
Ad Astra, Budapest, 2013
312 oldal · ISBN: 9786155229213 · Fordította: Körmendi Ágnes
5 hozzászólás
>!
zamil
Lauren Beukes: Moxyland

Nehéz erről a könyvről, bármit írni. A karakterek nem nyerték el a tetszésem, nincsenek jól kidolgozva, igazi semmilyen karakterek. A történet nem egy észbontó, bár a vég kifejlett nálam sokat javított az összképen. A világ és az technikai újdonságok, viszont nagyon megfogtak, tele vannak a közeljövőben várható (némelyiket persze nem várom) eseményekkel, újításokkal.
Összességben nem bántam meg az olvasást, jó könyv, de valami még hiányzik az írónőből érezni, hogy első regény.

>!
Oriente P
Lauren Beukes: Moxyland

A cyberpunk is egy olyan sci-fi alzsáner, amivel épp csak barátkozom, ezért nem tudom megítélni, hogy a Moxyland milyen helyet foglal el a műfajon belül, de ez a könyv nekem nagyon tetszett. Frissnek találtam, nyersnek és mégis nagyon átgondoltnak. Ráadásul elég aktuális témákat is feszeget, a közeljövőben játszódik, és máris itt van a nyakunkon szinte minden amit fikcionál.

A könyv négy főszereplőjének élete valamilyen módon összekapcsolódik, de igazából attól feszes a történet, hogy hol belülről, hol kívülről látjuk őket. Mivelhogy minden fejezetet az aktuális karakter szemszögéből olvashatunk, vagyis mindig egyes szám, első személyben szerkesztve. A fejezetek ugyan rövidek, de csak egyszer-kétszer kavarodtam bele a szemszög-váltásba; általában jól elválik a szereplők személyisége, a stílusuk és a szóhasználatuk.
Lehet hogy kevésbé lett volna érdekes a történet, ha valamelyik jól ismert nagyvárosban játszódik, de a fokvárosi helyszín nálam alaposan megtolta a sztorit. De nem csak ezért szerettem Beukes-t. Sokszor előfordult, hogy egyszerűen újra kellett olvasnom egy-egy bekezdést, és nem azért, mert nem értettem valamit, hanem mert olyan erős hangulatteremtő képeket jelenített meg. Egyszerre lírai és valahogy fauvista, megérintett.

Nincs itt nagy ívű cselekmény, emelkedett drámaiság vagy személyiségfejlődés. Így utólag azt mondanám, arról szólt ez a könyv, hogy a négy szereplő milyen különböző módon „prostituálódik”, hogy boldoguljon ebben a kiegyensúlyozottan kizsákmányoló társadalmi rendszerben spoiler. Félelmeik és motivációik különbözőek (és nem feltétlenül felemelőek), de mindannyian kétségbeesettek és ezért veszélyesen eltökéltek. Szóval „alulról” látjuk ezt a világot működésében, azt kapjuk ami belülről rágja és építi, és ettől lesz cyberpunk, ettől lesz jó ez így. Lehet, hogy az újdonság-élmény is közrejátszik abban, hogy ennyire szerettem, majd elolvasom a Neurománcot és a Snow Crash-t és biztos szofisztikáltabb kritikai véleményem lesz, de most azt mondom, ez a könyv nagyon klassz, nem találok benne hibát.

>!
Lisie87 P
Lauren Beukes: Moxyland

A cyberpunkkal néha hadilábon állok. Az elején annyira nem tudtam hová tenni a szereplőket és a cselekedeteiket, hogy ki-mit-miért csinál…Ez nagyon zavart és rányomta a bélyegét a könyvre. Amikor már meg tudtam különböztetni a főszereplőket, és elhelyezni a világba, kicsit már gördülékenyebb lett az olvasás. Ugyanakkor nem lett egyik sem szimpatikus, a rendszer lázadó elemei. De nem éreztem, hogy ténylegesen mi ellen is lázadnak, a világ bemutatása lehetett volna részletesebb, mert lejött, hogy egy mindent kontroll alatt tartó, mindent szemmel tartó társadalomban élnek, ahol már a testedet is eladhatod a reklámcégeknek, a mobilod nélkül senki vagy..stb. Olyan érzésem volt, hogy oké, akkor most lázadjunk egy kicsit, tiltakozzunk, mert nincs jobb dolgunk.
A vége azért tetszett. Tetszett a kis fordulat, amire a főszereplőnk sem számított.
Rémisztő jövőkép, ami felé eddig is haladunk, bár eddig is volt, aki uralkodott, és voltak, akik szolgáltak. Én úgy érzem, hogy ezt a felépítést az emberiség sosem fogja tudni levetkőzni.

>!
Shanara
Lauren Beukes: Moxyland

Azt figyelembe véve, hogy a szerző előző könyve is tetszett, nem volt kérdés, hogy cyberpunk műfajával a Moxyland a könyvespolcom kötelező darabja lesz. Az írónő tele van friss és különleges ötletekkel, amelyek üdítően hatnak a sorozatban megjelenő, legtöbbször sablon témával és stílussal rendelkező történetek között. A műfajhoz illően adva van egy nem is olyan hihetetlen és nem is olyan távoli jövő, amelyben az elektronika, illetve az elektronikán keresztül a hatalmasok, irányítók rétege véglegesnek tűnően megerősíti uralkodását az emberiség fölött.
Milyen ez a könyv? Már a címével, a borítójával is arra törekszik, hogy jelezze: „Én más vagyok! Én eredeti vagyok!” Ha ezekkel a jelzésekkel már megfogott magának és kinyitod a könyvet, akkor arról is megbizonyosodhatsz, hogy nem csak kívülről egyedi, hanem belülről is.
Az mindenképpen látszik, hogy az írónő otthonosan mozog abban a környezetben, amelyet a történetében megjelenít és ismeri a perifériára szorult emberek gondolkodását, vágyait, törekvéseit. Mindezt összedolgozva a már napjainkban is adott technikai lehetőségek és alkalmazások továbbgondolásával, így utólag teljesen egyértelműnek tűnik, hogy elkészült ez a regény.
Minél többet gondolkozom a regényen, minél többet ülepedett a történet, annál inkább érzem az írás különlegességét, mélységét, annál inkább úgy érzem, hogy megfogott ez a történet és biztosan újra el fogom majd olvasni. A várható technikai fejlődés függvényében akkor már elképzelhetően más szemmel fogok rá tekinteni, de pont ez lesz benne a jó. :)
Amit nehezen tudtam elfogadni olvasás közben az a rengeteg szleng.
Már nem tudom, hogy hol, de felröppent egy kérdés: Ha választhatnál melyik regény világában élnél szívesebben, a Zoo City-t vagy a Moxyland-et választanád? Mindkét könyvet elolvasva az a véleményem, hogy inkább a Zoo City-t választom. Ellenben úgy gondolom, hogy a Moxyland világának bekövetkezte sokkal reálisabb, nem hagyható az sem figyelmen kívül, hogy itt liheg a sarkunkban, az alapjai már beleszőtték magunkat a mindennapjainkba.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/03/lauren-beukes-mo…

>!
mandris
Lauren Beukes: Moxyland

Furcsa párosítás lehet, ha az ember egyrészt optimistán tekint, vagy legalábbis szeret(ne) (alapvetően) úgy tekinteni a jövőbe, de emellett szívesen olvas disztópiákat, amelyek orvosilag igazolt (mellék)hatása közé tartozik, hogy a fenti diagnózist hatékonyan szüntetik meg, de legalábbis mérséklik.
Mint minden disztópia/cyberpunk regény, a Moxyland is kiváló gyógyír a jövővel kapcsolatos idült és túlfokozott optimizmusban szenvedők számára. Mai világunk a maga kütyüjeivel, vállalati lobbitevékenységével, a felhasználók által generált, és ilyen-olyan célokra hozzáférhető hatalmas adatmennyiségekkel, okostelefon-függőségünkkel, meg még sok más jellemzőjével, amelyeket most lusta vagyok felsorolni, igazából már nincs is olyan nagyon messze a könyvben bemutatott társadalomtól. Még a szociális feszültségekért sem kell utaznunk, találunk idehaza is, ha akarunk. Beukes a könyv végén le is írja azokat a valóban megtörtént eseményeket, amelyek inspirálták őt könyve megírásában. Szóval a bemutatott állapotok nem annyira elképzelhetetlenül távoliak, mint esetleg szeretnénk. Száz szónak is egy a vége: a könyv aktuális kérdéseket feszeget, vagy ha máshogy fogalmazzuk meg, legitim aggodalmakra játszik rá.
Ráadásul még a stílusa is közvetlen, könnyen követhető, bár számomra, aki a hétköznapokban sem használok igazán szlenget, helyenként (Toby fejezetei) mégis valahogy idegennek, mesterkéltnek tűnt. Meg kicsit sok volt a b…megelés. De ezt most hagyjuk. Mindenesetre emiatt, és más okokból is, sokkal könnyebben követhető, mint például a Neurománc, amelyben sokkal nagyobb teret kap a kibertérben való mozgás, létezés és tevékenykedés, aminek az átlátását kevésbé segítik hétköznapi ismereteink. Szóval, ha a könnyen fogyaszthatóság legitim mérce, abban a Moxyland veri a Neurománcot, és feltehetően még sok más cyberpunk regényt is. De ez nem lehet egyedüli mérce.
A fenti két jellemzőjének köszönhetően egyébként igencsak olvastatja magát a könyv, és így aztán hamar a végére ér az ember. A hiányérzet viszont szerintem nem túl meglepő. 4 személy perspektívájából próbáljuk megismerni a világot, 300+ oldalban, vagyis átlag 75 oldal/főben, ami azért, lássuk be, kevés. Főleg, hogy a nézőpont-szereplők között különféle típusokat találunk: van a nárcisztikus-magamutogató streamcastos celeb (oké, rá valószínűleg nem érdemes több oldalt pazarolni, legalábbis nekem nem hiányzik), van a karrierista, lelkét a multinak eladó, de ügyes, találékony, kreatív programozó, van egy feltörekvő művész (fényképész), aki eladja a testét reklámcélokra, és „szponzorbébinek” áll, és van egy a kirekesztés ellen küzdő aktivista, társadalmi mozgalmár spoiler. Ennyi nézőpontból már elég jól be lehet mutatni ezt a nagyvállalatok által uralt, fogyasztásorientált, hedonista, szélsőséges egyenlőtlenségeket kitermelő, és azokat reprodukáló, sőt, kiélező társadalmat, amelyben, ha a rendszeren belül vagy (leginkább céges alkalmazottként), akkor el vagy látva mindennel, míg ha bármilyen formában is a társadalmon kívül kerülsz, akkor akár a létfenntartáshoz szükséges legalapvetőbb feltételektől is könnyedén elvághatnak. A regény számtalan témát felvet (alternatív valóság, céges privilégiumok, a kirekesztés módjai és formái, kizsákmányolás különböző változatai, az ellenállás lehetősége, önkifejezés, szolidaritás, stb.), de a legtöbbet nem tudja, vagy nem akarja igazán kibontani.
De mivel az egész nagyon pörög, és a végén csak kapunk valamilyen lezárást, ezt nem feltétlenül tudatosítjuk közben. Nem vagyok híve annak, hogy mindenki sorozatokat ír, de esetleg ebben az esetben célravezető lehetett volna vagy valamivel hosszabb regényt írni, vagy pedig egyes nézőpontokból önálló regényeket, amelyek egy közös világban játszódnak. Oké, akkor nehézkesebb lett volna ezeket összefonni, de most így nem igazán érzem, hogy az összefonódás bármit is hozzáadott volna az egészhez, így talán megérte volna ez a kompromisszum. Persze, mindkét megoldás kockázatos, bár nem figyelem annyira a könyvpiacok működését.
De egyébként nem akarom lehúzni a könyvet, mert összességében szórakoztató, és gondolatébresztő. Ha hajlanék az ilyesmire, akkor képes lenne még összeesküvéselmélet-hívőt is csinálni belőlem. Remélem, nem olvassák olyanok, akik fogékonyak az ilyesmire.

>!
Zsola
Lauren Beukes: Moxyland

Egészen a könyv feléig nem nagyon tudott lekötni a történet. Valahogy nem fogtak meg a szereplők és hát olvastam már jobban kidolgozott és érdekesebb cyberpunk világot is. Az elején az is zavart, hogy fejezetenként külön-külön a négy főszereplő szemén (E/1-ben) keresztül ismerjük meg a világot. Valahogy zötyögősnek, darabosnak tűnt ez miatt a cselekmény. A szereplők között nem vagy csak részben mutatkoztak meg a kapcsolatok ezért ezen a ponton kicsit tartottam attól, hogy igazából lazán egymásra épülő kis történetekből fog állni a könyv. Ezzel alapvetően nincs bajom, sőt Csepregi Tamás Szintetikus álmait nagyon is szerettem, de valahogy nem éreztem, hogy itt ennél az írásnál ez jól sülhet el. Szerencsére egyik dologban sem lett igazam és végül elég élvezetes lett a regény második fele. Valljuk be nem hat az újdonság erejével a multi cégek által elnyomásban élő kisemberek reklámokkal, kütyükkel és biotechnológiával átitatott RENDSZER elleni lázadása. Az viszont félelmetes, hogy az írónő által bemutatott technológiák és a felvázolt társadalomra ható folyamatok, nagyon reálisnak tűnnek és ezáltal az egész regény rendkívül hihetővé válik.

>!
Ad Astra, Budapest, 2013
312 oldal · ISBN: 9786155229213 · Fordította: Körmendi Ágnes

Népszerű idézetek

>!
lilla_csanyi

A család az, ami a legjobban és a legkisebb erőfeszítéssel idegesíti fel az embert.

195. oldal

>!
lilla_csanyi

Megállok az egyik árus mellett, aki műanyag öveket árul, és mobiltokokat meg hamis kínai napszemüveget, hogy vegyek az anyaszotykának egy beszélő Hello Kitty sokkolót, ami megállás nélkül, öt különböző nyelven visítja, hogy „segítség”.

16. oldal

2 hozzászólás
>!
Szilmariel

Az emberi agy mindig újraírja magát, így működik. Az asszociációk rétegei helyekhez, emberekhez kötődnek, és mindegyiket újrakontextualizálja az új tapasztalat. Egy egész várost fel lehetne építeni az emlékek súlya alapján, úgy valahogy, ahogy a gyilkos mozgását követik a kis gombostűkkel. De a kapcsolatok egyre sűrűbbek és vaskosabbak, és egyre, egyre bonyolultabbak.

63. oldal

>!
SMesi P

Mert a dolgok csak akkor léteznek, ha dokumentálják őket, ha van képi bizonyíték.

127. oldal

1 hozzászólás
>!
Izolda P

Nagy érdeklődés kísér minket, a fejek úgy bukkannak fel, mint a szurikáták a természetfilmeken.

126. oldal

>!
No_Exist

A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.

135. oldal

Kapcsolódó szócikkek: múlt
>!
Szilmariel

A látás leszűkíti az ember képzeletét a vízben, csak az van, amit lát, a világ tíz méter, legfeljebb tizenöt. De a tökéletes sötétségben érezni lehet a valódi nagyságát, a kontinensek közt tátongó ismeretlen teljes mélységét és súlyát.
Kendra

71. oldal

>!
Jeffi P

A rendszerbe regisztrálással a játékosok kijelentik, hogy épelméjűek, nem használnak játék közben olyan stimulánsokat, akár legálisakat, akár illegálisakat, melyek befolyásolhatnák az ítélőképességüket, és kijelentik, hogy képesek megkülönböztetni a játékot a valóságtól.

151. oldal

>!
Szilmariel

A fénykép címe Önarckép. Egy tönkrement filmről lett előhívva. Két méterszer három ás fél méter. És tökéletesen fekete.
Kendra

71. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Cline: Ready Player One
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
André Brink: Homokba írt történet
Wilbur Smith: Igazi férfi
J. M. Coetzee: Elizabeth Costello
J. M. Coetzee: Szégyen
Wilbur Smith: Gyémántvadászok
J. M. Coetzee: Michael K élete és kora
Wilbur Smith: Aranybánya
J. M. Coetzee: A semmi szívében