Végzetes ​flört (Anita Blake, vámpírvadász 18.) 75% 138 csillagozás

„A sorozatgyilkosok szívesen alapoznak erre. Pisztolyt szorítanak a hátadhoz valami zsúfolt helyen, hogy gyerünk, szállj be a kocsiba, ha engedelmeskedsz, nem lesz gikszer, nem fognak bántani. Hazugság. Fő szabály szerint, ha bárki is pisztolyt szegezne rád egy zsúfolt helyen, ahol még segítséget kérhetsz, akkor ne habozz, kiabálj, kérj segítséget. Mert ha egyszer magadra maradsz vele, azzal, akinél fegyver van, már késő kiabálni, azt tehet veled, amihez csak kedve van, és az általában rosszabb annál, mintha egyszerűen csak hátba lőne azon a bizonyos zsúfolt helyen. Az legalább gyors halál. Az ember soha ne hagyja, hogy a rosszfiúk azt tegyék, amit elterveztek. Alapszabály.”

És egy újabb rövid novellás kötet.
Nem várok az ilyen csöppségektől túl sokat, mert mindig hiányérzetem támad.
És milyen igazam volt, mivel a „nagy” érzet elmaradt így a csalódottság is kisebb mértéket öltött.
Csak annyit jegyeznék meg, jó volt, mert nyomoztunk, mert éreztünk és némiképpen fejlődtünk.

Viszont rossz volt, hogy kevésnek éreztem, némiképpen kidolgozatlannak és ez a kötet is bőven elbírt volna még pár száz oldalt.

Egy olvasásnak megfelelt.

És újra Könyvhét és újra Anita.
Nagyon vártam már az új könyvét, hisz örömmel láttam, hogy a „Fogat fogért” résszel ismét kezd a régi Anita előkerülni és nemcsak a +++++18-s karikájú jelenetek egymásba fűzését olvashatjuk. Így reméltem, hogy ezzel a résszel tovább haladunk a javulást útján:).

Amin először meglepődtem, az a könyv vékonysága volt. Ennél jóval vastagabb könyvekhez szoktam Hamiltonnál, de aztán kiderítettem, hogy ez csak egy novellája, nem egy nagyregény. Okééé, akkor olvassuk novellaként tovább:).

A történet maga nem volt rossz – végre Anita ismét az eredeti foglalkozását űzi és nem kizárólag vámpírok és vérállatok szexpartnere, de mire belelendültünk volna a történetbe, már vége is lett. Kerestem a nagy csattanót, amit a könyv fülszövege írt, de valahogy ez úgy elmaradt – vagy csak én nem értettem a történet ide vonatkozó részét? Valaki kérem magyarázza el nekem, hogy mrs. Bennington mivé lett… (priviben, ha lehet, hogy ne spoilerezzünk itt:).
Anita viszont beszerzett egy újabb vérpasit maga mellé – hurrá! (nincsenek még elegen mellette?:))), így a hárem tovább bővült.
Jason és Nathaniel még mindig nagy kedvenceim – bár sajnos kevés szerepük volt. Azt a kis kommunát, amiben együtt élnek hármasban-négyesben, viszont nagyon szeretem.
Micah-t viszont még mindig nem tudtam megkedvelni, egyszerűen irritáló számomra még mindig ez a „papucs-leopárdalfa”. Persze, ez így nagyon kényelmes, hisz nem mond ellent Anitának, így nincs konfliktus és jóval nagyobb a harmónia, de akkor is… Szerény véleményem szerint NEM illik mellé.
Jean-Claude-t viszont nagyon hiányoltam:(.
Sajnos jóval többet nem tudok írni a történetről, mert rövid. NAGYON RÖVID.

Ami azért javított az egész könyv megítélésén, az az utolsó rész, ahol az írónő megosztotta velünk, hogy milyen ötlet alapján és hogyan írta meg ezt a novellát. Ezt nagyon szerettem. Mostanában egyre többször látom, hogy az írók megosztják velünk ezeket a „kulisszatitkokat” és én nagyon élvezem. Jó belelátni a gondolkodásmódjukba és hogy hogyan, mi alapján készülnek el a műveik.

A könyvet nagyon köszönöm az AGAVE kiadónak!

Röviden:
A legrosszabb Anita rész, amit eddig olvastam. Soha többet még csak látni sem akarom.

Jól indult a novella. A zombikeltés amúgy is hiánycikk a sorozatban, szóval bizakodtam.
Viszont pár oldal után elkapott a tömény unalom.
Mivel már jócskán benne járunk a sorozatban, nem tartok igényt arra hogy minden kötetben Anita nyálcsorgatva elemezze és mutassa be a szeretői kinézetét. Álmomból felkeltve tudom hogy Nathaniel-nek bokáig (!) érő haja van, Micah macskaszeme azért olyan amilyen, mert sokáig volt leopárd alakjában, és Jason álmodozó kék szeme is többet lát, mint amennyit mutat.

Ami kiverte nálam a nemlétező biztosítékot, hogy spoiler Gratulálok!

A másik, hogy Nicky-t nevezhetnénk Asher 2.0-nak… Micsoda eredeti ötletei vannak Hamiltonnak…
Nathaniel-t amúgy sem kedveltem, de az utolsó megjegyzésének hála most már biztos, hogy nagyon nem szeretem.

Bővebb dühkitörés:
http://bbabrigondolatai.blogspot.hu/2015/09/laurell-k-h…

Már majdnem ott van, de csak majdnem.
Igen, nálam is némileg kiverte a biztosítékot a kötet hossza, de aztán lecsillapodtak a kedélyek…
Már a Fogat fogért-nál is örvendett a szívem, hisz feltűnt valami derengés a mérhetetlen koituszok ködén át. Itt is valami hasonlót éreztem, de bár tartott volna tovább a történet.
Nagyon remélem, hogy nemsokára jön az új Hamilton regény, ami majd valamelyest kárpótol.
Tudjátok, a remény hal meg utoljára. nem is, mert a sejtszintű enzimműködés xD

Hát ez elég gyengusz volt. Eleve átütött rajta, hogy csak módszerbemutatónak szánták, bár ehhez meg nagyon erősen hiányzott a képregény a végéről. Kicsit piszkálta a csőrömet az is, hogy olyan kicsengése volt a levezető magyarázásnak, hogy na írok nektek egyet, hogy lássátok, hogy annyira @* ellenállhatatlan vagyok, hogy még, és ezzel nagyon el kell dicsekednem. Most, hogy végre úgy tűnt, a kanosságát már kezdi kiírni magából.
Vagy csak valamiért ráuntam a Blake-ekre, fene tudja. Pedig ebben még nyomozósdi is volt, csak valahogy vérszegényre sikerült.
Meg szegény Sütiszörny is kiszorult a pikszisből végleg. :)

Régen nem esett ilyen jól egy Anita Blake-könyv! Kicsit megtévesztő az a farkas a könyv elején, mert ez a rész mindenről szólt, csak nem (vér)farkasokról. Kár, hogy ilyen rövid volt, mert nagyon tetszett ez a rész. Kezdek rájönni, hogy egyre jobban bejönnek nekem kedves névrokonom leopárdjai, oroszlánjai. Bár azt kell, hogy mondjam, most sem kaptam belőlük eleget a könyv során.
Folyt.köv.! ;)

Na végre egy igazi tökös Anita Blake-es könyv:)
Az első 40 oldal rettentő unalmas volt, eszembe is jutott hogy mi lesz ebből, de aztán szerencsére belehúzott.
Egy délután alatt kiolvastam. Izgalmas, pörgős, bár a férfi szereplők néhol már-már idegesítően hisztisek, de ettől most eltekintek.
Azért az elég abszurd, amikor a véroroszlán (hova fajul a világ?:D) bérgyilkos a Büszkeség és balítéletből idézett szöveget felismeri és elismeri, hogy ő ilyeneket olvas:)))
Annak külön örültem, hogy végre nem csak szexből állt a könyv. Viszont az ardeur-rel kapcsolatos dolgokat érdekesnek találtam.
Ja és a legjobb: Megtaláltam azt a szót, ami ha eszembe jut, minden alkalommal elkap a nevetés: bundabaszó. Bakker ez hogy született?:))

Hát kérem, ezen a köteten oly gyorsan végigértem, hogy két Moly-bejelentkezés között elolvastam.
Lehetett volna ez egy nagyon jó sztori, olyan igazi régi fajta Anitás, mint az előző, amikor vállal egy melót, ami a munkáját ismerve sosem mentes az izgalmaktól, meg történik egy s más kicsiny otthonában tobzódó pasihegyeivel. De nem lett. Mintha csak egy fél könyvet írt volna meg Hamilton, a másik történetszál meg valahol a képregénnyel együtt elveszett. Sőt én az elején állítom, erősen azon tanakodtam, biztosan ő írta-e, mert valahogy fura volt számomra a stílus, olyan elnagyoltnak mondanám.

150 oldalas kis novella, szóval sokat nem vártam tőle. Kis kikapcsolódás Anitával, a szokásos zombik, vér, izgalom, erkölcsi kérdések, és PASIK! Alapvetően nagyon nem történt semmi, de az is kellemes volt, nem meglepő, nem csavaros, csak egy pici akció. (ha-ha a szó mindkét értelmében) Hiányoltam Jean-Claude-ot azért.

Tegnap rádöbbentem, hogy eléggé elmaradtam Anita Blake ügyileg. Sőt, olvasás közben az tűnt fel, hogy jééé én ezt már olvastam. :D Ergo anno sem hagyott mély nyomot bennem. Novellának elment, semmi extra. Azt értékeltem, hogy csak egy pikáns jelenet volt közben, ez Hamiltontól igazán szokatlan. :D