Tigrisvadászat (Anita Blake, vámpírvadász 20.) 151 csillagozás

Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Sorozatgyilkos szedi áldozatait az Államok északnyugati vidékén, módszere kegyetlen és bestiális. A helyi rendőrség arra gyanakszik, hogy „szörnyetegek” is részt vettek a gyilkosságokban, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírók segítségét kéri, hiszen náluk jobban senki nem ismeri igazán a szörnyetegek természetét. Akik közül néhány igenis valóságos.

Minden Sötétségek Anyjának halottnak kellene lennie, de csak a testét pusztították el. Most új porhüvelyre van szüksége, és neki éppen Anita Blake testére fáj a foga.

Edward szerint a sorozatgyilkosságok azt az egyetlen célt szolgálják, hogy Anitát a valaha volt legveszedelmesebb vámpír közelébe csalogassák. S a fajtájuk közt hiába tartják Edwardot a „Halálnak”, Anitát pedig a „Hóhérnak”, most mindennél nagyobb bajban vannak, mert Anyuci Drága eredt a nyomukba, hogy az egyikükkel végezzen, a másikuknak pedig megszállja testét, nem törődve azzal, hogy közben hány ártatlan embernek kell meghalnia.

Eredeti megjelenés éve: 2011

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
378 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468117 · Fordította: Török Krisztina
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
378 oldal · ISBN: 9786155468025 · Fordította: Török Krisztina

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Anita Blake · Edward (Ted Forrester) · Olaf (Otto Jefferies)


Kedvencelte 12

Most olvassa 3

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

kiruu P>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Mit is mondhatnék? Valóra váltak az álmaim… minek az a bokszer?! Közben Edward alakja betöltötte az ajtókeretet, mindkét kezében egy-egy pisztoly és hozzá egy szál bokszeralsó.
Amit mondani tudok, az az, hogy még halálosan imádom Edwardot, és ő a világ legszexibb gyilkosa. :) Nagyooon hiányzott már Ted, annyira boldog vagyok, hogy visszatért. Utoljára az Obszidián pillangón nevettem ennyit, az pedig jó rég volt. Mr. Titokzatos forever♥

A könyv izgalmas, bár nem annyira pörög, de Bernandoval, Olaffal és Teddel az egy helyben topogás sem unalmas. Bernando hatalmas arc, és engem is rendesen magába bolondított. Olaf igazán… aranyos. Igen, tudom, ennél rosszabb jellemzőt nem is adhattam volna egy totálisan őrült gyilkosnak, aki nagyon élvezi előjátékként, ha egy csaj eltöri a csuklóját. (?) Na, mind egy hagyjuk, Olafot és az ő… furcsaságait. Az viszont már érdekes, hogy mégis mi a jó büdös franc történt vele? LKH néni szórakozik velem? A végén még tényleg megdugja Nitát és akkor én annyi fogok nevetni, hogy abba halok bele. Még egy kis cicusra nem számítottam…
Megint gazdagodunk egy újabb szeretővel, akit kivételesen megkedveltem. Olyan kis cukiii Ethan. Régóta nem szerettem egy új szeretőt se, de őt most igen, aminek örültem. Az én kis szivárvány tigrisem. :))
Anyuci eléggé beképzelt, kegyetlen és egocentrikus… de mire is? A végén meglepett egy kicsit, én nem ilyen könnyű pápát képzeltem el. Olyan hirtelen lett elvágva minden… Viszont sok szereplőre nem is emlékszem, olyan sokan vannak. Továbbá örülök, hogy a szeretők nem kaptak sok jelentőséget. Úgy hallottam a közeljövőben lesz még Edwardos rész, jupiii!
Ha létezne a bérgyilkosok Oscarja, Edward tutira leakasztaná magának előbb vagy utóbb.

AniTiger P>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Egészen egyszerűen imádom ezt a kötetet: kívül, belül csodaszép és zseniális. Nagyon szeretem a magyar borítókat, sokkal jobban néznek ki, mint a külföldiek. Talán csak a fordítással van bajom.*

A történet haláli! Sajnos a címből is kiderül, hogy most éppen tigrisekre vadásznak országszerte, de ettől eltekintve egy fergeteges rész volt. Én személy szerint imádom a sorozat Edwarddal együtt nyomozós részeit, amikben nem az erotikán és az erőviszonyokon / képességeken van a hangsúly.

Szerettem. Alig várom a folytatást!

Régi kedvenc, új kedvenc: Edward és Ethan. (Bár én még Olafot is imádom, szóval nagyon elvakult rajongó vagyok.)
Nagyon megutált szereplő: Raborn Mennyémáamuskátlisládába! rendőrbíró
Legviccesebb rész: A csuklótöréses résznél – Sajnálom! – hangosan felröhögtem.

http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2014/12/lkh-anitabl…

1 hozzászólás
Shanara>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

„Edward neve és jelenléte mindig garancia arra, hogy a nyomozás és a szörnyvadászat alkotják a történet fő vonalát, emiatt pedig kisebb a valószínűsége az orgiába fulladó jelenetek felbukkanásának, a végeláthatatlan metafizikai összecsapásoknak. (…) A Harlequin ebben a részben jelentősen kiveszi szerepét az események alakításából, sokkal aktívabbak, fenyegetőbbek, veszélyesebbek és félelmetesebbek, mint abban a regényben, amelynek címe az ő nevüket viselte. (…)

A kötet végére érve elégedetten gondoltam vissza az olvasottakra, az események alakulására, és pont ezért merem kijelenteni, hogy aki kézbe veszi ezt a regényt, és elmélyed az események leírásában, az utóbbi évek egyik legjobb Anita Blake történetét élheti át. Volt itt minden, ami a régi, oly nagyon hiányolt akciókra és vadászatokra emlékeztetett, illetve legnagyobb örömömre továbbhaladt és jelentős szerepet kapott a korábbi részekben a többi esemény miatt elnyomott történetszál. A vége pedig… úgy is mondhatnám, hogy meglepőre és érdekesre sikerült, de azt mindenképpen elérte, hogy ne legyen egyértelműen meghatározható a cselekmény kanyarodásának iránya, illetve hogy végre ismét izgalommal telve várjam a következő kötet megjelenését – pedig ilyen már régen fordult elő.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2014/10/laurell-k-hamilt…

7 hozzászólás
ncsn87>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Végre, kezd visszatérni a régi Hamilton! :D Sokkal jobban tetszett ez a rész, mint a legutóbbiak, picit pörgősebb volt.
Végre volt nyomozás, bár még nem az igazi, de már ennek is örülök.
Volt erotikus rész is, ami kötelező, de legalább nem csak erről szólt.
Benne volt Edward, aki zseniális pasi. Annyira hiányzott már! Annyit nevetek mindig, amikor ő, meg Bernardo és Olaf is szerepel. Velük sohasem unatkozik az ember. :D Na, és a vége… Mi lesz Olaffal? Nagyon tetszik ez az új fejlemény. Izgi!!!
Lett új szereplő, vagyis szerető, Ethan. :D Édes pofa, már most kedvelem! :)
Nicky meg nem tudom miért, de egyre szimpatikusabb. Megkedveltem a srácot. Sajnálom is részben, és valamiért a szívembe férkőzött. *.*
A vége kicsit összecsapott lett. De hát ezt már megszokhattuk ebben a sorozatban. Azért nekem sántít ez a lezárás Anyucival… Hmmm… Kíváncsian várom a következő részt és a fejleményeket!
Csak így tovább Hamilton, jó úton jársz! :)

7 hozzászólás
Lisie87>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Na, ez már felfelé ívelő rész volt, nem olyan, ami egy ideje volt a sorozatban ( és ahogy látom ez után lesz is még). Anita elutazott és szerencsére nem vitt magával senkit és bejön a képbe Edward, akit amúgy nagyon bírok! Gyilkosságok, nyomozások. Kevés, sőőőt minimális szexuális tartalom ( ami amúgy nincs ellenemre, mert szeretem a paranormális románcot, de aki ismeri Anitát, az tudja, hogy azért ő már sok-sok határt túllépett).
Ez mind szép és jó, és bizalomra adott okot, egészen addig amíg rájöttem, hogy a sok intim jeleneten és lelkizésen kívül, már az is nagyon-nagyon zavar ebben a sorozatban, hogy a szereplők képesek megállni hosszú időre és a semmiről (egyfajta lelkizés ez is) hosszú oldalakat dumálni. Anita mit érez XY mellékszereplő iránt és ez hogy bonyolítja a dolgokat, bla-bla-bla-bla és a semmit elemzik sorokon át és csak dumálnak és dumálnak.
A másik ami RETTENETESEN irritált a könyvben, hogy akárhová megy Anita, mindenki megkérdezi tőle, hogy tényleg ennyi pasival van együtt? Hát hogy van ez? Vele is lefekszik? Komolyan, random idegenek miért vájkálnak így szemtől szembe a másik magánéletében. És egy idő után már rohadt unalmas, hogy mindenki ezt akarja tudni. És erre még rátesz egy lapáttal az írónő a hímsoviniszta megjegyzésekkel és megnyilvánulásokkal a férfi karakterektől. De a nőket sem kíméli, mert ahány mellékszereplő nő felbukkant a könyvben, az mind nyálcsorgató, agyatlan liba lett, ahogy meglátta Anita testőreit, munkatársait, pasijait. Elismerem, ha látok egy jóképű férfit, én is megnézem egy picit hosszabban és akár még buja gondolataim is támadhatnak ( :D ) de nem megyek oda és támadom le, azért mert 5 mp-re megáll a szereplő gárda egy újabb adag lelkizésért.
Lehet belefáradtam ebbe a sorozatba és már csak a negatívumokat tudom érzékelni benne, de ennyire ne legyen már egysíkú minden felbukkanó szereplő. És nem kell minden második oldalon emlékeztetni az olvasókat, hogy igen…Anitának töménytelen pasija van.
Letudva a nehezebb részt, kicsit gyengének éreztem, hogy spoiler

kicsiboszi P>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Ez már végre tényleg az igazi Anita Blake volt. Tökös, magabiztos, kicsit sebezhető, olyan figura, aki annyiszor áll fel, ahányszor csak padlóra küldik. Végre újra gyilkosság és nyomozás volt a középpontban, újra Edward. Kevesebb, sokkal kevesebb ardeur, ami jó, mert a mindent elborító vágy nélkül is süt Anitáról, hogy a kis szőrös családja, háreme menyire fontos neki, nem kell ahhoz végigdugni a fél könyvet. Nagyon hiányoztak a srácok, Jean-Claude, Nathaniel, Jason és Asher, de jó néha eltávolodni kicsit. A fél csillag levonás csak a vége miatt volt, túl hamar, túl egyszerűen lett vége. Az első kötetekben a végkifejlet csavaros volt, szépen felépített logikus valami, most ezt hiányoltam.

7 hozzászólás
Ancsúr>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

A cím alapján egy sokkal komolyabb, csavarosabb történetre számítottam, de így sem volt rossz. Úgy érzem, hogy egy időre az írónő is ráunt arra a sok erotikus részre, és végre visszahozta Anita Blake-et, mint rendőrbírót, azaz azt az Anitát, aki bűnügyeket old meg. Lehet, hogy egyedül leszek ezzel a kijelentéssel, de én kifejezetten szerettem Anita afférjait a vérállatkáival. Szóval ez nekem egy kicsit visszafejlődés volt a történetben.
Ugyanakkor örültem, hogy végre (!) Edward is kapott egy részt a sorozatból, mert imádom ezt a pasit. Kár, hogy mióta Donnát megismerte, azóta egy gyilkos nézésű mamusz lett belőle. Ó, és Olaf, meg Bernardó… Jesszus! Micsoda trió!

ggizi>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Nagyon jó rész volt. Izgalmas, pörgős, Edwardos. Nagyon örültem, hogy ő is újra jelen volt, azzal a bonyolult kapcsolatával együtt, ami Anitához fűzi, hiszen nagyon érdekes pasas ezzel a Tedes műsorával együtt. Voltak új arcok és persze ismertek is (bár nyilván nem mindenki, akire kíváncsi lettem volna, de már olyan sokan vannak, hogy csak na…).
Ó, Olaf…! Nagyon ütős ez az ember!

Agatha>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Mindig kérdezem magamtól, hogy ha már olyan 6-8 rész óta csak csalódást okoznak nekem az újabb és újabb részek, miért várom és olvasom el mindig a következőt.
A válasz: mert tudom, hogy egyszer újra lesz egy olyan történet, ami miatt imádom a sorozatot, és legfőképp Anita karakterét.
Hölgyeim és (esetleg) Uraim! Íme megérkezett, nem hiába vártuk, Laurell K. Hamilton visszatalált a sorozat gyökereihez.
Mert ez egy dögösen jó sztori volt (mondom: volt történet!), izgalmas, üldözős, pörgős, Anita kevésbé volt „olyan menő és laza vagyok, majd szétesem”, hanem kellő arányban tökös és csajos, felbukkant végre Edward is, Olaf újra „elbűvölő”…
Röviden: Anita Blake visszatért!

Dyus33>!
Laurell K. Hamilton: Tigrisvadászat

Ez aztán akciódús rész volt! Csak kapkodtam a fejem, olyan gyorsan követték egymást az események. Anita ismét helyt állt, melyben segítette egyre erősebb és összetettebb hatalma. Love Ethan :) Köszönöm Hamilton, alig bírtam letenni a könyvet!

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
378 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468117 · Fordította: Török Krisztina

Népszerű idézetek

kiruu P>!

– Edward?
– Hm?
– Te az oldaladon alszol vagy a hátadon?
– A hátamon.
– Én az oldalamon, szóval akkor nyilván nem megy az összebújás.
– Mi van?!
Nevetve fordultam az oldalamra.
– Jó éjt, Edward.
– Jó éjt, Anita.
És elaludtunk.

Kapcsolódó szócikkek: Anita Blake · Edward (Ted Forrester)
kiruu P>!

Pisztollyal a kézben nyitottam neki ajtót. A törölközőnek persze pont akkor kellett elindulni, amikor kitárult az ajtó. Last minute kaptam el.
– Na, rendes nő így nyit ajtót – vigyorgott Bernando.

AniTiger P>!

– […] Ezek a… megnevezhetetlenek – dobott meg egy dühös pillantással – kezdenek az agyamra menni. Még a nevüket se mondhatjuk ki, tiszta röhej. Mintha valami Harry Potter-regényben lennénk, és Tudjukki gyilkolászna.

13-14. oldal, 1. fejezet (Agave Könyvek, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Edward (Ted Forrester) · Voldemort
Nina__>!

– A legközelebbi képzésen beszélhetne erről. Hasznos lenne, ha tudnánk ilyeneket, amikor terepre megyünk – jegyezte meg Tilford.
– Én boldogan osztom meg a tudásomat – bólintottam rá.
– Nahát, milyen meglepő, hogy egyből magán minden szem és fül, amint akár néhány pasas összeverődik – mormolta Raborn.
– Féltékeny?
– Ugyan mire? A férfiakra?
– Pedig féltékeny. Ha nem a férfiakra, akkor mire?
– Most lebuzizott?

65-66. oldal

AniTiger P>!

– Csak a holttestemen át – jegyeztem meg.
– Beszélhetünk róla – kacsintott Olaf.
– Ne legyél már ennyire beteg, Olaf.
– Önmagam előtt nincsenek titkaim, Anita – felelte. – Csak te próbálod takargatni állandóan az igazságot.

252. oldal, 27. fejezet (Agave Könyvek, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Anita Blake · Olaf (Otto Jefferies)
AniTiger P>!

– Léci, Anita, ilyet többet még egyszer ne csinálj!
– Mégis mit? – kérdeztem, de nem is lassítottam a lépteimet.
– Ne hagyj magamra szép nőkkel, akik nyilvánvalóan hajtanak rám.
– Nagyfiú vagy már, megoldod.
– Ha még egyszer megcsúszom, az asszony elválik. Segítened kell elűzni a kísértéseket.

295. oldal, 32. fejezet (Agave Könyvek, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Anita Blake
Azazel>!

– De Olaf még mindig azt hiszi, hogy járunk. Vagy valami effélét.
– Két szerelmespár, mindig együtt öl.

38. oldal

kiruu P>!

– Ez egy… – nyögtem elképedten.
– Könnyű tankelhárító fegyver – fejezte be helyettem.
– Egy páncéltörő – csóváltam a fejemet.
– Afféle – bólintott, és elhelyezkedett a hátsó ülésen kettőnk között. – Nyisd ki a tetőablakot!
– Ha volt ez, korábban miért nem használtad a fánál?
– Mert ez az utolsó darab.
– Jesszuska, az utolsó? Hát mennyi volt? – düllesztette a szemét Newman.
– Három.

kiruu P>!

Mintha valami Harry Potter regényben lennénk, és Tudjukki gyilkolászna.

kiruu P>!

– Elvesztettük őket.
– Mint parasztlány a szüzességét – húzta Edward a száját.


A sorozat következő kötete

Anita Blake, vámpírvadász sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Ilona Andrews: Magic Burns – Perzselő mágia
Karen Chance: Árnyak vonzásában
Jim Butcher: Palástforgató
Charlaine Harris: Vérszag
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
Kim Harrison: The Good, the Bad, and the Undead – A jó, a rossz és az élőhalott
Philip José Farmer: A bestia képmása
Nalini Singh: Angyalárny
Anne Bishop: Vörös betűkkel
Stephen King: Borzalmak városa