Amikor Anita megtudja, hogy volt szeretője, Richardot nemi erőszak vádjával letartóztatták Tennessee-ben, összehívja a csapatot. Egy ügyvéd, és számos vámpír, no meg vérfarkas kíséretében érkezik meg, hogy kiszabadítsa Richardot. Anita tudja, hogy a vérfarkas egy szörnyeteg, de abban is biztos, hogy nem követhetett el nemi erőszakot. A zsaruk Myertonban korruptak, a trollok pedig, akiket Richard tanulmányozott, rettegnek. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ha sokáig szimatol, akkor a városka vámpírmestere megtámadja őt és barátait. A helyi vérfarkasok sem látják szívesen az Anita vezette társaságot. Az idő szorít: a holdtölte előtt kell kiszabadítania Richardot, mert ha nem, akkor a bajok megállíthatatlanul sokasodni kezdenek.
Sápadt Hold (Anita Blake, vámpírvadász 8.) 319 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1998
Enciklopédia 5
Szereplők népszerűség szerint
Anita Blake · Jean-Claude · Richard Zeeman
Kedvencelte 43
Most olvassa 10
Várólistára tette 55
Kívánságlistára tette 68

Kiemelt értékelések


„Ritka az az ember, aki képes a saját cselekedeteit objektíven megítélni. Az ítéletalkotás általában az áldozatokra vár.”
Újabb rész, mely nem okozott csalódást.
Persze perzsel már az erotika, hullanak a „hullák”, röpködnek a testrészek, és ez dobogtatja meg a „kicsi” szívem.
Igen tudom, ez már perverzió, de ez van, imádom és kész.
Végre kicsit kimozdulunk a városból, azért jó néha újabb helyszíneket is felfedezni, kicsit újítani a teret. Már néha olyan érzésem van, mintha én élnék St. Louisban, már lassan csukott szemmel eltalálok a nevesebb helyszínekre, akár a temetőbe is.
Anita hozza a formáját, néhol még mindig idegesít, ritka egy makacs némber, mondjuk ez esetben bagoly mondja… na mindegy.
Richard lelki tusája azért kezd fárasztani.
A „normális” élethez való ragaszkodását még megtudom érteni, de az a sok sallang igen csak kezdi kiverni nálam azt a bizonyos biztosítékot.
Nathanielt viszont egyenesen rühellem, vanília illat ide vagy oda, rosszul vagyok tőle.
Nyilván sok kell ahhoz, hogy domináns legyen a szememben, de ez a gyengeség egy férfi részéről nagyon nincs rendben, mondjuk női karakterben sem szeretem.
Viszont Asher mellé Jason is szerelem lett, lassan háremet fogok tartani, Hamilton által felvonultatott hímjei között, pedig ritka egy fura ízlésem van e téren is.
Damian még egy nagy kérdőjel nálam, valami zavar vele kapcsolatban, de nem tudom megfogalmazni mi…
És persze a mesterek mestere, Jean – Claude…mit ne mondjak a közös jeleneteket nagyon szeretem, viszont önmagában meg kisajátítanám, ejnye de önző perszóna lettem.
Úgy összességében ez a rész még mindig kiváló, tökéletes elegye az izgalmas krimi, a metsző horror és a fülledt erotika világának.
Természetesen jöhet a következő rész.
Kedvenc! ♥


Agyaltam rajta 2 napot, de most muszáj levonni egy fél csillagot. Ha az előző részek nem tetszettek volna annyira akkor ennek is simán megadnám a maximálisat. :D
Szóval rohadt izgalmas volt ez a rész is. Bírom mikor nem St. Louisban vagyunk. Jó más környékeket is felfedezni és más „szörnyeket” megismerni.
Volt itt 16+os és 18+os izzás is rendesen..! ;)))
Én valamiért nem tudom Richardot megkedvelni. Nem megy. Pedig Anita annyira odáig van érte… Én meg verem a fejem a falba hogy 'hagyd már rá ezt a huzavonát ezzel a nyafogóval'! Totál kiakaszt az állandó sírással… -.-'
De Nathaniel… Jujjj őt szívesen szárnyaim alá venném.
Kis gyámoltalan vércica. *-*
Jasont meg egyszerűen imádom. Annyira idióta. :D
Ashert még mindig nagyon bírom.
Damiannel az a jelenet… Nyáhááá! Most már tényleg nem csak a neve miatt tetszik.
Ja és szekszuál vámpírmesteremről is csak írok valamit:
az elején hűdenagyon adta megint az ívet… *-* ♥ ♥ ♥
És ezt az Anita általi Jean-Claude mosoly leírást megosztom veletek zárásként. :D
„Az a fajta mosoly ömlött szét az arcán, amit egyszerre szerettem és rettegtem. Zavarba ejtő gondolatokról árulkodott; csupa olyasmiről, amit kitudja-hányan művelnek elsötétített szobákban, ahol drága parfümtől, izzadtságtól és egyéb kategóriákba tartozó nedvektől nehéz a levegő. Ez az a mosoly, amitől répavörös lesz a fejem. Tulajdonképpen nem is kell mást tennie, csak vigyorognia, és rám tör a forróság. Mintha heherésző fruska lennék, és ez volna az első randim. Szerinte ez bájos. Szerintem k*rvára égő.”


Jobb lett volna, ha Jean-Claude is elmegy Anitával. Richard-tól a hideg kirázott. Szerintem fejre ejtették gyermekkorában, akkor h…ült meg. Anitát hol imádtam, hol simán megráztam volna. Néha nem bírtam a stílusát. Érdekes helyzetbe keveredett már megint. Jó, hogy talált segítséget, hihetetlen, hogy mire képes. A trollokkal kapcsolatban bajban voltam, spoiler


Továbbra is nagyon jó a sorozat, muszáj öt csillagot adni, de az alapvető problémát itt is elkövette az író.
Ha egyszer van a nyomozási szál és van a romantikus, akkor hogy lehet, hogy a romantikus trió egyik tagját meg sem szólaltatja az egész könyvben, az első pár oldalt kivéve??? JC nagyon hiányzott az egész könyv alatt.
Néha olyan érzésem van, hogy annyira koncentrál az író az adott szálra, hogy teljesen megfeledkezik a másikról. Oké, Richardból most kaptunk bőven, de a trió harmadik fele hol maradt?
Enyje-bejnye! Nagyon remélem, hogy a következő részben korrigálva lesz ez a hiba, de félek, hogy megint csalódnom kell. :(


Sajnos ez egy eléggé Richard-os rész volt :( Egyszerűen nem bírom a pasast, és nem értem Anita mit eszik rajta. Jean-Claud nagyon hiányzott. Jason-t nagyon bírtam, imádom a humorát. Damian-t ebben a részben nagyon megkedveltem :) Anita hozta a szokásos formáját.
A cselekmény izgalmas volt.


Végre egy Richardos rész :)
Ez a rész sem mentes az akciótól, de itt a krimi szál hangsúlyosabb, fantasy elemekkel megspékelve.
Tetszett az is, hogy Asher több teret kapott a történetben. Ez a furcsa vámpír valahogy nem hagy nyugodni. Damientől sikerült pár plusz infót kiszednie Anitának a triumvirátusról, ami csak még több kérdést vetett fel.
Végre megtörtént Richarddal az akció. Komolyan mondom azt hittem már sosem következi be :)


Hűh.. hogy én mennyit szenvedtem mire ezt beszeretem, de megérte :) Richard még mindig nem szívem csücske, de már közelebb van a múltkori részhez képest. Imádom Anita stílusát, beszólásait. :)


A könyv eleje számomra lapos volt. Nehezen haladtam vele, nem igazán érdekelt ez a Richard börtönben szál. Aztán volt egy pont a könyvben, ahol az írónő jobban belemélyedt a falkába, muninba, az ezt körbeölelő mágiába, és egyszerűen rácuppantam a könyvre, mint újszülött a cicire. Ha az időm engedte volna, le se teszem a könyvet egészen másnap reggelig.
Népszerű idézetek




Egy kockás inges fickó mellém furakodott, és tetőtől talpig végigmért.
– Meghívhatlak egy italra, kis szívem?
Hátrafordultam, és megragadtam Jason kezét. – Foglalt. Bocs.
Újabb piros pont, hogy magammal cipeltem a srácot. A fickó végignézett Jasonon, mint óriás a törpefikuszon.
– És nem volna kedved lecserélni egy nagyobbra?
– A kicsik praktikusabbak – feleltem hulla komoly képpel. – Térdelve éppen kézre esnek.




Jason nekem dőlt, és vihogva egy kimosott gyökerű fának lökött.
– Hátrább az agarakkal!
– Azt akarjuk, hogy bevegyék, nem? Épp merev részeg vagyok. De vicces.
– Fogalmam sincs, honnan álmodtam, hogy haverok vagyunk – dünnyögtem.
Jason túljátszott ügyetlenséggel átölelt.
– Csak mert haverok vagyunk, abból nem következik, hogy alkalomadtán nem kötöm össze a kellemest a hasznossal.
Rondán néztem rá. – Te az összes nőismerősöd kellemesét össze szoktad kötni a hasznosoddal?
Ez tetszett neki. – A férfiak mind a hasznosuk után mennek. Nem tudtad?
– Találj valami jobb mentséget.
– Tudja, drága doktornő, ez nálam születési rendellenesség.




– Azért ne tépjétek szét egymást – visszakoztam gyorsan.
Zane behunyta a szemét, mint aki lement alfába. Aztán hatalmas, nedves puszit
nyomott Jason szájára. A fiú hátrahőkölt, és csukladozva röhögött. – Te
biszexuális állat!
– Bagoly mondja verébnek




– Az én irhám jobban állja a golyót, mint a tiéd – mormolta, és az arcát az
arcomhoz dörzsölte. Én készséggel elhiszem, hogy ez az emberi kézfogás
vérfarkas verziója, de misszionárius pózban még sosem fogtam kezet.




Az a fajta mosoly ömlött szét az arcán, amit egyszerre szerettem és rettegtem. Zavarba ejtő gondolatokról árulkodott; csupa olyasmiről, amit kitudja-hányan művelnek elsötétített szobákban, ahol drága parfümtől, izzadtságtól és egyéb kategóriákba tartozó nedvektől nehéz a levegő. Ez az a mosoly, amitől répavörös lesz a fejem. Tulajdonképpen nem is kell mást tennie, csak vigyorognia, és rám tör a forróság. Mintha heherésző fruska lennék, és ez volna az első randim. Szerinte ez bájos. Szerintem kurvára égő.
2. fejezet




[Richard] Egyetlen türelmetlen mozdulattal áthúzta a fején az elamortizálódott ruhadarabot. Tök égő, de elállt a lélegzetem. Mire eszembe jutott, hogy az én tüdőm is oxigénnel működik, mindegy volt. Levegő után kapkodtam, miközben pirultam, mint a rántott brokkoli nagy lángon. Ennyit arról, hogy rég túlléptem az ösztönylény szinten.
Fokozzuk a dolgot. – Most azt várod, hogy a cipőmbe olvadjak, és dadogni kezdjek: nagymama, micsoda deltáid vannak?
A sorozat következő kötete
![]() | Mary Janice Davidson – Laurell K. Hamilton – Charlaine Harris – Angela Knight – Vickie Taylor: Karó 66% |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Darynda Jones: Első sírhant 86% ·
Összehasonlítás - Gail Carriger: Szívtelen 92% ·
Összehasonlítás - Csóti Lili: Hetedvérig 89% ·
Összehasonlítás - Meiszner Krisztina: MásValaki problémája 80% ·
Összehasonlítás - J. Goldenlane: Farkastestvér 87% ·
Összehasonlítás - Rob Reger – Jessica Gruner: Emily the Strange – Elveszett emlékek 83% ·
Összehasonlítás - J. D. Robb: Halálos szertartás 91% ·
Összehasonlítás - Daniel O'Malley: A bástya 78% ·
Összehasonlítás - Szélesi Sándor: Az ellopott troll 91% ·
Összehasonlítás - David Wong: John meghal a végén 64% ·
Összehasonlítás