Bűnös ​vágyak (Anita Blake, vámpírvadász 1.) 84% 813 csillagozás

„Rengetegen nem értékelik a humorom. Ha egy kicsivel bizonytalanabb vagyok, azt gondoltam volna, hogy nem jók a vicceim.”

Na VÉGRE!!!!♥♥♥♥♥

Hogy én mennyire szerettem ezt a könyvet, elképesztő jó kezdő kötet.
Anita egy igazi lökött, de makacs és belevaló liba.
Nem sz.r.kodik, már elnézést a kifejezésért.

Imádom a humorát, a felfogása kicsit alakítható, de ez biztosan fog változni.
Horror, humor, szenvedély, borzalom kell egy igazán kíválló kedvenchez, mert ezt imádom és kész! ♥♥

Anita Blake vámpírvadász, halottkeltő, szuperhős, minden egy személyben. A karakteréhez kicsit semlegesen állok eddig hozzá, bár a humorát kedvelem. Igazi belevaló személy, kissé túlontúl is az.
A világ viszonylag jól felépített, mégis olyan érzésem volt néha, hogy eléggé kiforratlan. A vámpír szál érdekes, leginkább Jean-Claude miatt. A farkasokról, illetve a patkányemberekről túl sokat nem tudunk meg, csak hogy vannak. Szerintem lehetett volna több a halottkeltés is, ha már Anita is azt tekinti leginkább a munkájának.
Az események pörögtek, mégis olyan sokszor, mintha egy helyben állnánk. Valamiért nem tudott igazán beszippantani.
A következő részt biztosan elolvasom még.

Érdekes volt újraolvasni, újrakezdeni ezt a sorozatot….
Hamilton egy új műfajt, egy egyedi világot teremtett, nem is kétséges – vámpírok, zombik, farkasemberek, patkányemberek…. és egy sajátságos humorral rendelkező vámpírvadász, aki imád fejjel rohanni a falnak; aki eléggé makacs és önfejű ahhoz, hogy soha ne azt csinálja, amire számít az ember; és akinél a halottkeltés egy egyszerű rutinfeladat.
Nem egy szokványos, hétköznapi sorozat – ettől még másodszorra nem ütött akkorát, mint anno, az első találkozáskor…

Vigyázat, fanyalgó nosztalgiatrip következik!

Bizony ám, több mint tíz év elteltével Anita ismét a porondra lépett nálam. Olyan volt, mint egy régi ismerőssel találkozni, aki nem öregszik változik – ellentétben velem.

Igen, tudom. Tipikus vágybeteljesítő lányregény, ahol mindenki dugni akar mindenkivel és mindenki fel akar falni mindenkit (nem feltétlenül ebben a sorrendben), némi urban fantasy körítéssel.

Nem erre az olvasásomra leszek a legbüszkébb ebben az évben, de az elmémet masszívan képes legyalulni a heti hat napos (10 órás) munka, mindenféle egyéb muszáj-teendővel megtűzdelve, amikor a világ a teendőlista következő pontjának kipipálására zsugorodik. Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor le kell nyúlni a… hm… szóval arra a szintre. Emlékszem egy megerőltető vizsgaidőszakra, amikor némi bűntudatos szemezést követően elolvastam az Alkonyatot. Másodjára. Szerencsére ő az ország másik végében van, különben ki tudja, mi történt volna velem.

Szóval, mindenkinek szüksége van néha (néha, hát persze) olyan olvasnivalóra vagy olyan tevékenységre, ami nem igényel különösebb odafigyelést vagy gondolkodást. Ami lezsibbaszt. Amúgy ez egy nagyon érdekes jelenség, valószínűleg ezért él meg az összes párkeresős, hülye kihívásos tévéműsoros hülyeség, amik nyolc óra alvás után még egy fikusznak is fizikai fájdalmat okoznak, hát még szerény személyemnek szombat reggel kilenckor, a gyerekkori macis hálóingemben.

Három vargabetű után csak eljutok Anitához. Hát, húú meg hűű. Amikor a tinédzserkori emlékillúziók találkoznak a felnőttkori rögvalósággal, az mindig kemény menet.

Emlékszem, amikor anno (tizenöt évesen) nagyanyám heverőjén hasalva elkezdtem olvasni a Bűnös vágyakat, megütköztem, hogy a kemény vámpírvadász csaj csinos kordkabátkáról mesél. Most már nemcsak ennyi bajom volt, bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, nem emlékszem rá jobban az újraolvasás után….

Igazából lehetett sejteni, hogy Hamilton az idő előrehaladtával mennyire elkurvul majd – a folyamat már az első kötetben elkezdődik, amin szörnyen látszik, hogy egy író korai zsengéje; szép részletesen le van írva, kinek milyen színű a szeme, a haja és Jean-Claude-nak, az éjfélkék szemű (sírok, $@!%), göndör fekete hajú vámpírnak az a legnagyobb szerepe, hogy Anitát körbeudvarolja, ez a helyzet a második részben sem változik. Ha ezen túllépünk, lehet foglalkozni a könyvek érdemi részével, a természetfeletti lényekkel meg a gyilkosok utáni nyomozással, amelyek, ezt töredelmesen bevallom, még mindig lekötöttek annyira, hogy az első rész után rögtön nekikezdjek a másodiknak.

Anita egyértelműen Hamilton felturbózott és idealizált képmása, amivel még nem is lenne akkora gond, ha következetesen építette volna fel a karaktert. Anita Blake huszonnégy éves, aki egyedülálló módon már kinyírt tizennyolc vámpírt és ezzel kiérdemelte a Hóhér becenevet, több (és rondább) sebhelye van, mint Rambónak, és a 160 centijével és 48 kilójával (mert ezt is megtudjuk) bármilyen szorult helyzetből kivágja magát, torkokat metsz el, szemeket tol ki, és halottkeltő lévén napi szinten támaszt fel oszló hullákat. Oké, lehet mondani, hogy 20 évesen állt munkába és ilyen fiatalon könnyen elhajlik az ember erkölcsi érzéke, de ilyen tapasztalattal kb. 38-40 évesnek kellene lennie – főleg, ha figyelembe vesszük, hogy amikor Anita éppen nem valakinek a beleiben turkál (ami egyáltalán nem zavarja), pont olyan, mint egy huszonnégy éves fiatal lány, aki nagyon szeretné, hogy keménynek és cinikusnak tűnjön. Stephanie Plum vámpírvadász kiadásban.

Még nem tudom, hogy végig… nem, biztosan nem olvasom végig a sorozatot, mert csak az első nyolc részt tartottam meg, utána Hamilton mérhetetlenül leírta magát nálam és ahogy az értékeléseket olvasom, még mindig vidoran gyártja a pornót és annyira fáradt nem lehetek, hogy az új részeken végig vergődjek, ahhoz túl rövid az élet.

Még jó hogy vámpírok nem léteznek. De ha lennének akkor biztos Anita Blake-t hívnám hogy tegye el őket láb alól. Végre egy könyv ahol van kaland, akció és humor egyben. Még a romantika se hiányzott belőle. Egészen jó kis fantasy regény lett belőle amelyet szívesen olvastam.
Anita egy olyan karakter aki talpra esett csajszi, képes a legnehezebb helyzetekben is feltalálni magát. Nagyon erős és szarkasztikus humora miatt egyből belopta magát a szívembe. Az ö vele történet események pedig részletesen lettek bemutatva, még a többi szereplőről is volt benne múltbéli események. Nekem pedig akkor tetszik egy regény ha megismerhetem a karakterek múltját, hogy honét jöttek és merre tart az életük.
http://ujkv.blogspot.hu/2018/04/laurell-k-hamilton-buno…

Az ötlet utánérzés, a sztori szétesik, a főszereplő egy szűzkurva, a mellékszereplők halottak vagy azok lesznek (nem kár értük), mindenki szexmániás, a könyvben felbukkanó összes férfi a Baywatch-ból szökött meg, hogy borotvált mellkasukkal és szögletes állukkal benedvesítsék Anita bugyiját, és az egész csak még rosszabb lesz a következő résszel.

Újraolvasási értéke végtelen, mivel az első húsz oldal után képtelen vagy felidézni az előzményeket (hidd el, jobb is így). Jó hír viszont, hogy idáig jutva az irodalom koncentrált meggyalázását nem bírja tovább elviselni az agyad, és átlök egy módosult tudatállapotba; innentől pedig már jöhet bármi, kanos patkányemberektől kezdve Anne Rice-tól lopott gyerekvámpírig, remekül fogsz szórakozni rajta.

Összegezve: stílusparódiának kiváló, és ha valami igazán pihentetőt keresel, nyugodt szívvel ajánlom.

Tini korom meghatározó sorozata, mivel ez volt szinte az első amit olvastam és teljesen a szívembe zártam Anita Blake-et. Imádom a bátorságát, a vakmerőségét és nem utolsó sorban a humorát! :D annyit nevetek rajta. Edward is nagy kedvencem. Jean-Claude pedig a szerelmem ♥
Azt viszont hozzá kell tennem, hogy ha nem tudnàm a folytatást akkor lehet, hogy jelen esetben nem szerettem volna annyira. De alig várom, hogy folytassam. ♥

Örülök, hogy megismerhettelek Anita Blake, már sokat hallottam rólad. Az első találkánk egész tűrhetően sikerült, bár nem vagy valami óvatoskodó, durr bele mód belecsaptál a dolgok közepébe. Vevő vagyok a sajátos humorodra, ’a nem tudod mikor rakj lakatot a szádra’ féle stílusodra, de nem mindig igazodok ki rajtad. Viszont mivel nyakig gázolsz minden jóban ebben a vámpírokkal, zombikkal, ghoulokkal, patkányemberrekkel és még ki tudja mivel teli világban, megkockáztatom, hogy nem fogom egyhamar elunni magam melletted. Ja és még a halottkeltő képességed nem is említettem, igazán mocskos egy munkád van. A fegyverarzenálodtól, amit állandóan magadra aggatsz rendre felszökik a szemöldököm, Edward ’haverodtól’ meg kissé kiráz a hideg. Fura körökben mozogsz és már előre félek a pasi ügyeidtől. De így első felindulásra Jean Claude mellett tenném le voksom, amiben lehetőleg egyetértünk majd. Na, de meglátjuk, nekem az a megérzésem, hogy benned is sokkal több van még, úgyhogy egyelőre 3,5 csillaggal búcsúzom és abban a reményben, hogy sikerül ennél szorosabbra fűznünk a barátságunkat.;)

Na ezt is megértem, elolvastam életem első 'vámpíros' könyvét. :D

Mióta felregisztráltam molyra (~3éve) fent volt a könyves bakancslistámon ez a sorozat.
Semmilyen fantasy nem ragadta meg a figyelmem, de ez igen.
Egy dolog miatt különösen…
Anita Blake is pingvinmániás. :D
Meg a humora és a szabadszájúsága volt ami megfogott.

Na szóval elkezdtem és totál idegen volt az egész.
Minden izé nélkül belecsöppentem egy ismeretlen világba. Csak kapkodtam a fejem hogy 'mi van???'. Megmondom őszintén először nagyon nem tetszett.
Anita se hozta a humorával azt amire számítottam.
A „dögök” is frusztráltak rendesen. Vámpírok, patkányemberek, zombik… Óóóh anyám mi lesz még itt… De valahogy mégis olvastatta magát, haladtunk előre. És még az egyik agyarosba is kicsit belezúgtam. :D

Olyan össze-visszának éreztem a végén is.
De olvasom majd tovább, mert érdekel hogy mik lesznek még.
Egy jó darabig el leszek vele.

Ja és Anita személyisége kb. mint én…
Túl sok dologban fedeztem fel magam. Ilyen még soha nem volt. :D

„A legtöbbször Murphy törvénye az egyetlen megbízható dolog az életemben.”

Vámpíros könyv, romantika nélkül. Ilyet is ritkán látni! Nagyon jó könyv! Izgalom a köbön!!! Hűha!
Az írónő stílusa nagyon könnyed és humoros volt. Egy új, vámpírokkal és más lényekkel teli világot tárt elénk, mely kicsi – mégis jelentős – részletekben különbözik az eddig olvasottaktól.
A történet tényleg nagyon izgalmas, lehetetlen félbeszakítani az olvasást. Nem állítom, hogy nincsenek benne logikai és másfajta hibák, viszont az izgalom miatt nincs időnk bosszankodni rajtuk, csak megyünk tovább a történettel. Egy dolgot azért megemlítenék, ami idegesített. A „pici, rózsaszín fürge nyelvecskék” kifejezés (vagyis mondatrész), amit az írónő nagy szeretettel használt majdnem minden fejezetben. Na, ettől ugrálni kezdett a szemöldököm. De komolyan… Nem tudom, hogy eredetileg hogy hangzik, de így nagyon idegesítő.
Mindent egybevéve ez egy jó könyv és kötelező minden vámpírkedvelő olvasónak. Nagyon örülök, hogy egy csomó része megjelent magyarul, mindet be kell szereznem! Készülj második rész! Jövökkk! ღ