Minden, ​csak nem oké (Izzy O'Neill 1.) 78% 23 csillagozás

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/05/laura-steven-mi…

"Véleményem szerint a Minden, csak nem oké egy végtelenül alulértékelt könyv. A zaklatás témaköre egy, a mai világban is mindennapos probléma. Ha ehhez társul az internet nyújtotta lehetőségek végtelen sora is, borzalmas dolgok születhetnek, amik nagy károkat okozhatnak, főként az ifjonti lelkekben. Egy-egy ilyen támadás után elszenvedett személyiségkárosodás maradandó. Túl lehet rajta lépni, de sosem lesz az ember az, aki előtte volt.
Aláírom, Izzy humora és hozzáállása néha vérlázító. Engem legfőképp az a tiszteletlenség zavart, amit az elhunyt szülei irányába tanúsított. Nem a megfelelő módon beszélt róluk és túl sok vélt és valós hibájára hozta fel mentségül. Ezen kívül pedig nem minden helyzetben megnyerő az általa képviselt szarkasztikus irányvonal, de képesnek kell lenni ezek mögé tekinteni. Ő egyszerűen így képes túlélni a nehéz helyzeteket.
A történet cselekménye is hagyott maga után némi kívánnivalót. Voltak felesleges kitérők, folytonos ismétlések, mentegetődések, logikátlan megvalósítások és mindemellett még az oldal üzemeltetőjének kiléte is teljességgel egyértelmű, hiszen mindössze maroknyi szereplő teng a lapokon. A szerelmi szál igencsak érdekes, nekem már sok volt az, hogy mindenki Izzyt akarta magának, miközben sosem volt igazán jó hírneve. És ezek ellenére is azt mondom, hogy az irányvonal és a bonyodalom felépítése mindenért kárpótolt. Túlságosan ismerős volt azt látni, miként válik egy fiatal, bohókás, erőteljes lányból egy bizonytalan, megtört és kétségbeesett személy. A sok rágalom által önmagától, a saját léte iránt tanúsított szeretetétől fosztották meg. Nap, mint nap élik át ezt fiatalok és felnőttek egyaránt.
Minden hibája ellenére a kedvenceim között tartom számon ezt a könyvet. Sőt, még a botlások is széppé teszik a számomra. Egyetlen ember sem tökéletes, Izzy végképp nem, így szinte adja magát, hogy a története sem lesz az. De mindennek ellenére képes volt megérinteni, sőt, még egy ponton pár könnycseppet is kicsalni a szememből. Nekem ennyi pedig bőven elég."

A regény mondanivalója nagyon fontos, hiszen sajnos mind a zaklatás, mind az áldozathibáztatás elég nagy probléma a napjainkban. Azt viszont, hogy a regény főszereplője egy rémesen sötét, önmagát humoristának tartó – és ezáltal mindent elpoénkodó –, szabados leányzó szerintem egy elég elhibázott döntés volt. Nehéz volt együttéreznem Izzyvel, mert egyetlen szerethető porcikája nincs. (Talán csak a Harry Potter iránti rajongását tudtam megérteni, és odáig voltam a kissé hibbant, de csupa szív nagymamájáért.)

Nem tetszett, mert… Nem szerettem meg a főszereplőt, és nem kavart fel a történet annak ellenére, hogy elég erős érzelmi töltöttségű sztorit dolgoz fel. Izzy úgy dobálózott a feminista meg a nimfomániás címkékkel, hogy közben semmi köze nincs egyikhez sem.

DE! Mégis azt mondom, hogy érdekes történet volt, mert a legvégéig lekötött, hogy hogyan jut el odáig Izzy, hogy kihúzott háttal szembenéz az őt elítélő és kritizáló világgal… Meg aztán az is érdekelt, hogy ki hozhatta létre ezt a borzalmas weboldalt. spoiler Betty-O nagymama meg a világ legédesebb és szeretetreméltóbb idős női karaktere, szóval, ha másért nem, akkor miatta imádtam ezt a regényt! (Oké, Ajita side storyját is bírtam.)

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2019/07/izzyoneill1.html

"A legelső gondolataim egyike az volt, hogy Izzy kicsit idegesítő csaj, de hát egye fene… Irtó sokat fecseg, mindent elpoénkodik és indokolatlanul nagydumás… valaki, akit nem könnyű megkedvelni. Nekem legalábbis nem sikerült. A helyzeten az sem segített, hogy mindezek után az összes lehetséges ifjúságis klisét eldurrogtatta vele kapcsolatban a szerző, amivel alapot akart teremteni a folytatásnak. Szerintem kicsit visszájára sült el ez a dolog, mert úgy hatott, mintha gyorsan le akarná tudni a válaszokat a későbbi miértekre. Ez alatt arra gondolok, hogy természetesen ő a legszebb és legviccesebb lány a suliban, aki hogy, hogy nem, valamiben istenadta tehetség is, ráadásul szinte minden fiú odáig van érte, legalábbis kapásból az első három srác biztosan, aki megjelenik a színen.
Ahogy viszont beindul az Izzyt ellehetetlenítő gépezet, úgy kezd a könyv is egyre érdekesebbé, mondhatni izgalmassá, de legfőképpen tanulságossá és fontossá válni…"

A teljes értékelés » https://nemfelunkakonyvektol.blogspot.com/2019/07/laura…

Izzy egy békés gimnazista árva lány, aki ismeri a szegénységet és az igazi munkásosztálybeli létet. Egy helységben él együtt a nagymamájával, épp most nincs lakáshátralékuk, de ha szükség van rá, könnyen a zaciba vágják Izzy kameráját. Tudja, hogy nem tartogat számára nagy lehetőségeket az élet. Nem gondolkodik az egyetemi keretekben sem. Leginkább komikus lenne, de nincs a felsőoktatásban ilyen képzés. Érdekli még a színház és az írás is. Szinte véletlenül van egy kész forgatókönyve, amit a tanára támogatásával elindít egy forgatókönyvíró versenyen. Könnyen lehet, hogy Izzy megkapja élete nagy lehetőségét.

Aztán egy házibuliban egy éjszaka több fiúval is lefekszik. Szerencsétlenségére az egyik fiú a híres republikánus szenátornak a fia, és nem vet rá jó fényt, amikor kiderül, hogy a kerti padon töltött néhány percnyi akcióról sokat mutató fényképek is készültek. Mindez kampányidőszakban. Izzy körül egyre jobban szűkülnek a terek. Először csak az iskola és a helyi sajtó foglalkozik a dologgal, aztán az országos média és a politikai közbeszéd figyelme is kezd Izzy felé fordulni, hiszen szerintük Izzy egy generációs metafora is lehetne(erről még fogunk is beszélni).

Izzy végigblogolja az eseményeket, és az egyébként is nagyon szókimondó, fanyar, ironikus, gúnyt használ, de ebben a botránykönyvben ezekhez a blogbejegyzésekhez ír állati erős ironikus és önironikus megjegyzéseket. A könyv nagyon erős helyzetkomikumot használ így, két Izzyvel átszűrve az eseményeket, akik közül az egyik most él a cselekményben, a másik pedig már ismeri a végkifejletet.

Nagyon izgalmas kortárs nyelvet használ, beszél csúnyán is, és káromkodik, ami tovább emeli a kötet republikánus, konzervatív értékrenddel való szembenállását. Vannak mondatok, amik után odaírja, hogy ilyet mondani rasszista, törvénybe ütköző vagy egyszerűen istenkáromló, viszont nem érzi, hogy korlátok közé szoríthatná őt bármilyen nyelvhasználatot szabályozni akaró intézmény.

És ebben Izzy igen is lehet generációs metafora. Izzynek van szexuális élete és ezt nem leplezi. Aztán már nem is tudná leplezni. Követ el hibákat, és felelősnek tartja magát. És emellett baromi vicces, határozott, őszinte, bátor és talpraesett. Egy igazi harcos jellem ő, aki túl akar lépni a jóság beszabályozott kategóriáin. Tudja, hogy mindent elnéznek neki, mert árva, és ki is használja a #nehézéletevolt kártyát, ami persze nem jó, de az önmegvalósítás és a bemerevedett rendszerrel való szembenállásból teszi, amit én baromira imádok.

Mert a rendszer mégiscsak republikánus és konzervatív. Izzyhez képest biztosan. A republikánus világképet legerősebben a szenátor képviseli, akitől retteg a fia, tabuizálja a női szexualitást és Izzyt a mai fiatalok legrosszabbikának tartja, akinek semmi sem szent, aki önálló, szókimondó és nem utolsó sorban van szexuális élete. Izzy maga is megkérdezi a kötetben, hogy miért csak a fiúk kapják meg a kamasz években a begerjedt címkét, és hát ez valóban nem kifejezetten republikánus kérdés.

Ez a regény pedig beszél a szexualitásról, éppen olyan leplezetlenül, ahogy bármi mást. Beszél a szüzesség, ráadásul a fiúk szüzességének elvételével, és a szűz fiúk alacsonyabb státuszával kapcsolatban, beszél arról, hogy zavarja, hogy tárgyiasítják, hiszen a róla készült képeket más férfiak az ő akarata ellenére nézik, és hogy úgy érzi, a férfiak bármit megtehetnek vele.

És ez a regény terét adó társadalomból, a mi társadalmunkból következik is. A legtöbben középosztálybeliek, míg Izzy a munkásosztály tagja, a telefonjának a feltörése és a bosszúpornó terjesztése is ebből a helyzetből következik. Mert az uralkodó osztály könnyen gondolhatja azt, hogy ő neki ehhez joga van, akár csak kétségbeesésében is. És ebben szintén baromi ügyes a regény, nagyon erős osztálytudatot épít belénk feltűnés nélkül, így valóban értjük és felháborítónak tarjtjuk, ami Izzyvel történt.

Szóval Izzyvel szemét a világ, de vannak barátai, akik kitartanak mellette, még akkor is, ha Izzy követ el hibákat velük szemben. Izzy egyik barátnője leszbikus, viszont ezt még csak a legjobb barátnőjének osztotta meg, és Izzy is csak egyetlen barátjának adta tovább chaten, majd innen az egész nyilvánossá válik. Nyilvánvaló, hogy a barátnője még nem állt készen arra, hogy ez nyilvánosságot kapjon, pláne országosat, és Izzy valóban hibázott, tudja, hogy nem mérte fel a kockázatokat és nem gondolkodott az adott szituációban. Nem keres mentségeket, amit én továbbra is nagyon szerettem.

Összefoglalva tehát ez nem egy sírós könyv. Nem is nehéz olvasmány, mégis nagyon sok kérdést tud mozgatni. Egyszerre tud egy árva kislány története lenni, és egy velejéig romlott botránykönyv. Szerettem, simán adnám a középiskolás lányok kezébe, miközben egy felnőtt, közélet iránt nyitott olvasó számára is izgalmas lehet, és ezt nagyon szerettem. :)
Bővebben itt írtam róla: https://egymelegsracolvas.hu/laura_stevenson_minden_csa…

A könyv, ami csak azért tud megállni a könyvpiacon, mert kemény témáról beszél nagyon szókimondóan. Ettől függetlenül nem csak gagyi, de rendkívül idegesítő is.

Izzy a Danin-Krüger effektus mintapéldája. Boldogan reklámozza, hirdeti, molinózza, hogy ő bizony egy igazi komika, a humorérzéke pedig pusztítóan jó. Nos, saját kompetenciáját nem kicsit becsüli túl. Szeretnék csak egyetlen jó viccet felidézni, ami az ő szájából hangott el, de nem igazán jut eszembe egy sem. Idegesitő, butus kislány, nem tudom elfogani, hogy egy 18 éves lány így viselkedik, így beszél. Nem. Ez maximum a Disney Chanel tinisorozataiban állná meg a helyét. Nem pedig egy elméletileg komoly könyvben. Képtelen voltam a sajnálatra és bármilyen nemű együttérzésre.
Arról is részletes beszámolót kapunk, hogy Izzy micsoda fantasztikus író; Los Angelesben a helye a legnagyobbak között.. Közben a naplóját is maximum egy gyenge hármassal tudnám értékelni… (A kiadásról ne beszéljünk, helyesírási és fordítási hibák mellet még a számozás se jó. Szeptember 26 és szeptember 27 is keddi nap a könyv szerint..)

A többi karakter közül egyedül Mrs. Crannon fogott meg (az én életemben is volt egy ilyen mentor, talán azért). Illetve eleinte Ajitát is kedveltem, de a vége felé már ő is csak zsibbasztóan hatott az idegrendszeremnek.

Nem tudom eldönteni, hogy ennek a könyvnek ki is lehet pontosan a célközönsége, de hogy nem én, az ezer százalék. A botrány ESZMÉLETLENÜL fel volt fújva. Kövezzetek meg, de én nem hiszem el, hogy egy ilyen „"egyszerű"” ügy (és ezt most értsétek jól) addig fajulna, hogy a híradóban benne van stb. és mindeközben minden felnőtt ül ölbetett kézzel.
Ennyit arról, hogy ha már a druszám csak jót írhat!

Azt hiszem azzal keltette fel a figyelmemet Laura Steven regénye, hogy azt ígérte, manapság a fiatalokat komolyan érintő kérdésekről szól: online személyiségekről, a közösségi média hatásáról és a feminista szót akkor még nem is láttam, amikor jelentkeztem, hogy elolvasom. S valóban, minden, amit ígért, benne van a történetben. Méghozzá nagyon keményen, borzongatóan valóságosan.
Nem mondom, hogy könnyű volt elkezdeni ezt a könyvet, mert én vagyok bizony az az olvasó, aki nehezen oldódik fel a nem túl szimpatikus főszereplők iránt. Márpedig Izzy O’Neill az regény elején nagyon irritáló személyiség. Persze, rá is játszik erre, hiszen ez a védjegye: ő a jópofizós belevaló csaj, aki mindenütt lazának mutatja magát, ezt igyekszik nagyon jól hozni a regény is, s persze sikerül annyira, hogy vonakodjon kicsit az olvasó attól, hogy kötődni kezdjen a narrátorhoz. De ha valaki jól tud történetet mesélni, akkor hamarosan feledteti ezt velünk. Márpedig Laura Steven egész jól vette az akadályt.
Nálam Courtney Summers az, aki igazán jól tud nem túlzottan szerethető főhősnőkkel operálni, de aki annyira érdekfeszítő történeteket ír markánsan, stílusosan, hogy igazán magával tud ragadni és már el is felejtem, hogy a főszereplő amúgy nem az esetem. Laura Steven-nek még egy kicsit gyakorolnia kell, hogy ilyen szintre jusson, mert kicsit sokáig tartott összemelegedésem Izzy-vel, akiért azért a regény második felében már nagyon izgultam: mert hiába ő a fapofa humorzsák, akiről láthatólag lepereg minden, van ami még őt is meg tudja tépázni. Teljesen hihető, hogy a történtek hatására mennyire padlóra kerül és milyen nehezen tud talpra állni: eleinte flegma és úgy csinál, mintha lazán tudná kezelni ezeket a dolgokat, mert ő nem kér segítséget, s természetesen mire eljut oda, hogy tudja, egyedül ez nem fog menni, már egyedül van és szinte senkire se számíthat. Mint később számomra kiderült, Laura Steven nem is amerikai, hanem angol író, így pár dolog ami furának tűnt (pl. a szleng meg szófordulatok) több értelmet nyert.

Az események középpontjában tehát netre kikerült meztelen fotók állnak és a megbélyegzés, meg ahogy ezt Izzy környezete kezeli. Természetesen azonnal kiderül, ki az igazi barát, kik azok, akik segíteni és támogatni akarnak (még akkor is, ha erre főszereplőnk eleinte nem jön rá és nem is akarja elfogadni a felkínált segítséget).

A regény központi kérdése a bosszúpornó, az áldozathibáztatás a kiközösítés és a kettős mérce, hogy a lányokat, hírnevüket és megítélésüket mennyire másképpen kezeli szinte mindenki, mint a fiúkat. S ezek nagyon is valós dolgok és lassan úgy érzem, hogy naponta olvasok vagy hallok valami hasonló esetről, ami akár a szomszédban is előfordulhat, nem csak Amerikában meg a regényekben. Még szerencse, hogy a regényben azért túlnyomó többségben vannak a pozitív karakterek, akik elítélik ezen dolgokat. Az egyik legjobb dolog például Izzy és Ajita barátsága, ahogy kiállnak egymás mellett és támogatják a másikat, s közben pedig nem feledkeznek meg arról, hogy a nevetés sok mindenre jó orvosság. Aztán meg főszereplőnknek még a nagymamájával és az egyik tanárával is nagy szerencséje van: azaz azokkal akik igazán tudják, milyen jellem is ő. De az új ismerősökről is hamar kiderül, hogy mennyire érdemlik meg az energiát: a történtek kezelése megmutatja, ki az, akiben érdemes bízni és bevonni a belső körbe.

A Minden csak nem oké akár száraz tanmese is lehetne, egy napjainkban fontos jelenségről, de szerencsére jobban van ennél megírva és kimondottan érdemes átverekedni magunkat az elején ahhoz, hogy megértsük a lényeget és örüljünk hogy micsoda megoldást találnak ki a végére főszereplőink.
Részletesen: http://olvasonaplo.net/olvasonaplo/2019/07/09/laura-ste…

Jó történetfelütés, a mellékszálak/karakterek érdekesek és szerethetőek… mégis, a főszereplő személyisége elvette a kedvemet, hogy továbbolvassam a sorozatot. Előfordulhat, hogy már én öregedtem ki a tinédzserkönyvekből, ezért nem éreztem magaménak Izzy személyét..
Összegezve: történet, karakterek (kivéve a főszereplő) és írásmód tetszetős, de számomra felejtős.
Remélem, mást jobban megtalál a könyv és jobban fogja élvezni!