Girl ​out of Water – Lány a vízből 163 csillagozás

Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Az óceán felől érkező szellővel a hajában és homokkal a lábujjai közt, Anise alig várja, hogy a gimi utolsó éve előtti nyarat szörfözéssel töltse és lóghasson a barátaival a parton. Santa Cruz nem csak az otthona, hanem a szíve csücske. Ám amikor a nagynénje, egy egyedülálló anyuka komoly autóbalesetet szenved, Anise kénytelen búcsút inteni Kaliforniának, hogy segítsen gondját viselni a három unokatestvérének.

A kontinens belsejében található Nebraska az utolsó hely a világon, ahol Anise lenni szeretne. Természetesen szereti a családját, de nehéz neki hátrahagynia a múltját, amikor abban a házban kénytelen lakni, ahol az őt elhagyó anyja töltötte a gyerekkorát. És az otthon maradt barátai minden Instagram poszttal látszólag egyre messzebb kerülnek tőle.

Aztán találkozik Lincolnnal, egy karizmatikus, egykarú gördeszkással, aki ráveszi, hogy a szörfdeszkáját gördeszkára cserélje. Néha az egyetlen módja, hogy az ember talpra álljon, ha továbblép.

Eredeti megjelenés éve: 2017

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2019
292 oldal · ISBN: 9789634575931 · Fordította: Dobó Zsuzsanna
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2019
344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634575931 · Fordította: Dobó Zsuzsanna

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Anise Sawyer · Lincoln Puk

Helyszínek népszerűség szerint

Csendes-óceán


Kedvencelte 8

Most olvassa 8

Várólistára tette 128

Kívánságlistára tette 113

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

DarknessAngel>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Pont erre volt most szükségem. Egy könnyed nyári sztori barátságról, családról és önmagunk megismeréséről.
Ezt a könyvet öröm volt olvasni, csak úgy olvastatta magát. A leírások teljesen megbabonáztak. Legszívesebben én is felpattantam volna egy szörfdeszkára, aztán irány az óceán♡ Később a gördezkázással ugyanígy voltam. Anise lelkesedése rám is átragadt.
Ami nagyon tetszett, hogy nem volt fölösleges bonyodalom. Anise 17 évesen igazán felnőttesen viselkedett, mert még ha voltak rosszabb pillanatai is, sosem hisztizett napokon kereszült, megsértődve az egész világra. Helyette szépen megbeszélt mindenkivel mindent.
A legjobb az volt, hogy mennyire összetartó a család. Az unokatesói, főleg az ikrek, igen cukik voltak. Szívesen olvastam volna róluk még sokkal többet is.
Lincoln is nagyon a szívemhez nőtt. Folyton mosolyogtam, ha épp róla olvastam :)
Jó volt végigkövetni Anise nyarát, és nekem a befejezés is így pont jó volt. Szeretem az ilyen nem teljesen lezárt sztorikat, amik utat engednek az ember képzeletének.

deen>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Nagyon kellemes és üdítő olvasmány volt egy lányról, aki életében először távol kerül a megszokott környezetétől és a barátaitól és az unokatestvéreivel tölt egy felejthetetlen nyarat. Anise szereti az óceánt, szereti Santa Cruzt és nem akar onnan elköltözni és máshova járni egyetemre. De míg ő az életét egy helyen képzeli el, a barátai lassan elhagyják a várost, hogy megkezdjék saját felnőtt életüket. Az utolsó együtt töltött nyár helyett Anise Nebraskába utazik apjával, hogy a balesetet szenvedett nagynénjét ápolják és három csintalan gyerekére vigyázzanak. Anise ezen a nyáron kénytelen mások érdekét a sajátja elé helyezni, miközben megismerkedik egy csapat új emberrel és rájön, hogy Santa Cruzon kívül is van élet. Anise megismerkedik anyja múltjával, akit csak nagy ritkán lát és átértékeli az életét. A karakterek tetszettek, de egy kicsit sajnáltam, hogy az írónő nem használta ki jobban őket. Szívesen olvastam volna még az ikrekről, a nagynéniről vagy éppen Lincolnról. A történet nincs lezárva, de egy ilyen témájú könyvnél ez pont így jó.

Tóth_Orsolya_3 P>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

A megérzésem ezúttal cserbenhagyott.
Annyival többet ki lehetett volna hozni ebből a történetből…

3 hozzászólás
Viktória_Erdei P>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Már több hónapja rajta volt a várólistámon, ráadásul egy kihíváshoz pont tökéletes a könyv, így kivettem a könyvtárból.
Tetszett, de mégis van hiányérzetem. Kíváncsi lettem volna, hogy reagált volna rá Anise, ha újra találkozott volna az édesanyjával vagy bármi kiderül vele kapcsolatban. Nash és Parker kis szeleburdi gyerekek, akik imádnak gördeszkázni. Talán nem olvastam még olyan fogyatékosságról, ami Lincoln-nak van. Jó volt olvasni, hogy Anise-nek csak először tűnt fel, hogy nincs karja, de utána ugyanúgy viselkedik vele, mint mindenki mással. Elfogadja őt olyannak, amilyen. Jó volt látni, hogy kipróbált egy új dolgot, a gördeszkázást, ami ha azt vesszük hasonló, mint a szörfözés, csak a talaj más.

Levay_Luca>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Ha nincs egy kihívás, amin el kell olvasni egy olyan könyvet, melynek a címében szerepel a víz szó, szerintem sosem találok rá erre a történetre és veszem meg, mondván Vörös Pöttyös, rossz nem lehet. És így utólag belegondolva nagyon rossz döntés lett volna, ha kihagyom.
Nem azért volt jó, mert tele volt váratlan fordulatokkal vagy ilyesmi, hanem egyszerűen szerintem jókor talált meg a könyv (vagy én őt) így az utolsó általános iskolai évem utáni nyáron.
A történet Anise utolsó nyarát meséli el, amit a barátaival tölthetne, de a dolgok közbejönnek, így nem tudja megvalósítani ezt. Nem mintha kifejezetten hasonlítanék rá, de fel tudom fedezni a párhuzamot eközött a szituáció és az én helyzetem között. Abszolút meg tudom érteni, hogy Anise félt a barátai elvesztésétől, és egy idő után már azt se tudta, mit mondjon nekik, így inkább nem is kereste őket. Bár ez nem volt egy jó húzás a részéről, nem hiszem, hogy én máshogy cselekedtem volna a helyében, egyáltalán máshogy tudtam volna csinálni, mint ő. Új hely, más emberek, és azt látni, hogy egyre inkább elszigetelődsz a barátaidtól, tényleg nem jó. És akkor ezután természetesen jön A Fiú, Lincoln, és azt hiszem, innentől nem sok mindent kell magyarázni, úgyis megtudod, mi lesz, ha elolvasod.
Összességében szerintem egy nagyon jó, nyári hangulatú, könnyed, de mégis elgondolkodtató történetet olvashattam.

Beatrice8>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Tetszett.
Anise szenvedélye a szörf iránt gyönyörűen le volt írva. Én ugyan nem tudok és nem is akarok szörfözni mégis, ezt olvasva elfogott a vágy, hogy kirohanjak a tengerpartra és ússzak.
A sport és az adrenalin szeretetével nem tudtam azonosulni, de nem zavart különösebben. Ha már választanom kéne inkább szörf, mint gördeszka, mert én nem vagyok olyan, aki a századik esés után is visszaszáll rá, ha egyszer a beton folyamatosan lehorzsolja valamijét. Persze kétségtelenül jól voltak leírva ezek a jelenetek is. :)
Egyébként Anise minden más szempontból is szimpatikus főszereplő volt. Megviselte persze, hogy el kellett mennie egész nyárra, de nem volt önző, távolról sem és a rossz kedvét igyekezett elrejteni. Ezzel és más tulajdonságaival is tudtam azonosulni(nem a sport élvezetével, mint már írtam :D), szerintem ezért is bírtam ennyire. Teljesen együtt tudtam érezni vele, hogy legszívesebben az egész életét egy helyen élné le, ha az indokaink, mint később kiderült mások is. Az ismerős, otthoni közegéről szóló leírásait, tökéletesen átéreztem. A barátaival a viselkedését már annyira nem, de egy kicsit azt is. Nagyon nehéz mindennapos kapcsolat nélkül szoros kapcsolatokat fenttartani. Ettől függetlenül ezt tényleg máshogy kellett volna kezelnie.
A családjához való ragaszkodása is nagyon szép volt. Üdítően hatott a sok lázadó kamasz főszereplő után.
A szerelemi szál(/ak), kivételesen nem a kedvenc részem volt a könyvben. Cuki persze, meg tetszett. Lincoln is bejött, de nem volt az egészben semmi különleges, így bár tényleg szerettem ezeket a részeket is, a könyv többi értéke most túlszárnyalja.
Nehéz dolog szlenget, tájnyelvi kifejezéseket fordítani. Így egyáltalán nem a fordító hibája, az ebből adódó pár suta párbeszéd. Magyarországon egyszerűen nincsenek olyan a hatalmas távolságokból adódó kifejezések, vagy csak nagyon nagyon kevés, amit magyarázni kellene. Amerikában vannak, ezen nem lehet se változtatni, se az ezzel foglalkozó párbeszédeket normálisan lefordítani.
A mellékszereplőket is mind megszerettem :).

Összességében egy jó hangulatú, nyugodt könyv a barátságról, családról, a sportról és a felnőtté váláshoz vezető útról. A maga nemésben, fantasztikus könyv és tényleg jó érzés volt olvasni. A csillag levonás, se konkrétan a könyv hibája, mert nem tudnék konkrét hiányosságra rámutatni, egyszerűen olvastam már jobbat. Ettől függetlenül bátran ajánlom. :) Szerettem, de nem hiszem, hogy újraolvasom.

Lillsz P>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

„A nyaram legjobb olvasmánya volt Laura Silverman hazánkban tavaly megjelent műve. A maga bájos, vicces, de komoly sztorijával teljesen levett a lábamról. Rekordgyorsasággal olvastam ki, ami az utóbbi időben annyira nem volt megszokott nálam.
Anise Santa Cruzban él édesapjával, és szabad perceiben csak szenvedélyével foglalkozik, a szörfözéssel. Az idei nyara is olyannak ígérkezik, mint a többi: egy közel három hónapon át tartó hullámlovaglásra és barátaival való lazulásra, bulizásra van felkészülve. De ezek elmaradnak, hisz egy szerencsétlenségnek köszönhetően unokatestvéreihez kell utaznia, hogy felügyelje őket, ugyanis édesanyjuk ágyhoz kötöttsége miatt nem tud gondoskodni a kicsikről. Ez azonban azzal jár, hogy a szünetét több ezer kilométerre kell töltenie az óceántól és a barátaitól. Az első napok még nagyon kemények számára Nebraskában, de egész jól beilleszkedik a közösségbe, az unokatestvérei kedvéért még a gördeszkázással is megpróbálkozik. Ebben a parkban ismerkedik meg Lincolnnal, aki a megnyerő személyiségével egyből elvarázsolja a lányt. A napok kezdenek ugyanúgy telni – egy-egy kalanddal Lincolnnal, deszkázással a srácokkal és az ottani feladatok elvégzésével –, azonban otthoni barátait nem keresi, levelezéseik abbamaradnak. Anise úgy érzi tökéletesen telik a többiek élete nélküle és akarva-akaratlanul irigykedik programjaik miatt, hisz neki is ott lenne a helye. Ezekkel a gondolatokkal, a közömbösségével azonban messzebbre taszítja őket magától, mint amennyire messze neki kellett utaznia a nyár során. De egyszer véget ér a szünet és haza kell menni, folytatni a régi életet és búcsút mondani az újnak, az új embereknek. De mi lesz Lincolnnal, a félkarú gördeszkázóval, aki színesebbé tette vidéki napjait?
Nem kérdéses, hogy öt csillagra értékelem!”
Bővebben: https://lillszinbookland.blogspot.com/2020/09/laura-sil…

Szonja_Seres>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Nagyon aranyos kis történet volt. Remek kikapcsolódás, elfelejtette velem az iskolakezdés pánikját.
Aniset egészen szerethetőnek találtam. Könnyen megértettem a barátaival kapcsolatos félelmét. Viszont a viselkedésével már nem igazán tudtam azonosulni. Nem ír nekik? Inkább kizárja őket? O_o
Emery karakterét sajnos jobban átéreztem, mint azt öröm bevallani.
A mommy issue pedig szerintem nem volt megfelelő mennyiségben előhozva. Az elején van elég nagyon, meg a végén. A kettő között meg kb. semmi, egy-egy fájdalmas gondolat, emlékezés. Vagy többnek vagy kevesebbnek kellett volna lennie.
Maga a sztori szerintem elég semmit mondó, tömegnél is tömegebb történet.
Jó kikapcsolódás volt ez, de gyorsan és könnyen felejthető.

turanett P>!
Laura Silverman: Girl out of Water – Lány a vízből

Most lehet, hogy sokan fognak rám haragudni, de nekem ez most nem jött be. Lehet, hogy már öreg vagyon a piros pöttyös könyvekhez, de nem tudtam azonosulni Anise-vel. Engem zavart, hogy miután elutazott Nebraskába, mindent Snata Cruzhoz hasonlított. Nem telt el úgy egy oldal. Az első két fejezetnél még megértem, honvágya van, hiányoznak a barátai. De miután kezd beilleszkedni, még utána is fojtatja. A gyerekek tündériek. Az ikrek csuda pofák. Ericet sajnálom. Ez is fura nekem, hogy egy hosszú barátság után, végre kezd érezni valamit Eric iránt, de mikor elmegy Nebraskába, már el is felejti és lehengerli Lincoln gödröcskéje. Ennek ellenére Lincolnt nagyon csíptem, és a testvérét is. A vége is fura volt. Oké, hogy nyitva hagyja a kérdést, de azért vannak olyan kérdések, amire jó lett volna választ kapni.


Népszerű idézetek

R_Manni>!

– Az otthon nem egy hely. Hanem az emberek. És én mindig is együtt voltam az embereimmel.

194. oldal

Kapcsolódó szócikkek: otthon
Levay_Luca>!

– Azt hiszem, vannak emberek, akik maguk választják, hogy feledésbe merüljenek… vagy talán mindegy nekik, hogy emlékeznek-e rájuk vagy sem. – A szemembe néz. – Téged senki sem fog elfelejteni Anise Sawyer. Hacsak te nem akarod.

305. oldal (17. fejezet)

Kapcsolódó szócikkek: Anise Sawyer · Lincoln Puk
Könyvmolyképző KU>!

Lenézek a gödörbe, ami nagyjából három méter mélynek tűnik és meredekebb, mint bármelyik hullám, amit eddig meglovagoltam. Mielőtt még lenne lehetőségem tovább fontolgatni, Lincoln odahajol, és a fülembe suttogja:
– Nem mondom, hogy húsz dollárban fogadtam ezekkel a srácokkal, hogy sikerül majd neked elsőre, de azt sem mondom, hogy nem fogadtam ezekkel a srácokkal, hogy sikerül majd neked elsőre.

Pandaaaa P>!

A fogyatékosságaink a részeink, de soha nem határoznak meg bennünket teljesen.

R_Manni>!

Összeszorul a szívem, miközben töröm a fejem, hogy mivel nyugtathatnám meg. Igaza van.
A rossz dolgok végtelenek. Megpuszilom a fejét, és még szorosabban megölelem, majd így szólok:
– Ez igaz, de tudod, mi igaz még?
– Mi?
– A jó dolgok is végtelenek.

168. oldal

Szonja_Seres>!

– Rendben – adom meg magam. – De… amikor… vagy ha úgy döntesz hogy nem vagy jól, akkor szólj nekem, mert tudod, rendben van, ha nem vagy rendben.

125. oldal

Szonja_Seres>!

– Szóval, van kedved kipróbálni? – kérdezi Lincoln, amivel azonnal visszaszerzi a figyelmemet.
– Mit?
Egyetlen gyors lábdobbanással felrúgja a gördeszkáját és felajánlja nekem.
– A gördeszkázást.
– Nem, köszi – válaszolom.
– Miért nem? – A deszka kettőnk közt lóg. – Nézd, tudom, hogy elég királyul nézek ki, meg minden, de nem kell lenyűgöznöd. Ígérem, hogy nem fogok ítélkezni, amikor seggre esély.
– Ööö, ki mondta, hogy jól nézel ki?
Királyul nézek ki – javít ki Lincoln. – És ez egy amolyan köztudott tény. Lincoln királyul néz ki. Lincolnnak egy karja van. És Lincoln jobban gördeszkázik, mint Anise.
– Emlékszel a nevemre – jegyzem meg.
– Verhetetlen a memóriám. Egy újabb példa számos csodálatos adottságom közül.
– A szerénységed magával ragadó.
– Ahogy a mosolyom is. – Elvigyorodik, amitől a gödröcskéje újra előbukkan. – Ugyan, próbáld ki!

90-91. oldal

1 hozzászólás
Könyvmolyképző KU>!

Erickel elsétálunk a parton a víz mellett. Mezítláb lépkedünk, a nedves homokban lépkedünk a csupasz lábainkkal, a víz a partot nyaldossa a hátunk mögött és eltörli a frissen hagyott lábnyomainkat. Végül, amikor a tűz már csak apró fénypont mögöttünk, megállunk, és Eric felém fordul. Túl sötét van, hogy tisztán lássam a szemét, de pontosan tudom, hogy milyen színű: kék a közepénél barna körrel. A göndör hajába túr.


Hasonló könyvek címkék alapján

Christina Lauren: Nem mézes hetek
Elena Armas: Az amerikai szobatárskísérlet
Teagan Hunter: I Wanna Text You Up – Kattanj rám!
Elena Ferrante: Az új név története
B. E. Belle: Visszatérők
Farkas Andrea: A Főnök ajánlata
Sue Dylen: A római szerető
Karen Swan: Éjfélkor a hóban
Vi Keeland: Fiatal szerető
Miranda Cowley Heller: Papírpalota