Békés ​szülő, boldog gyermek 97% 29 csillagozás

Könyvtári példány volt, de erős a gyanúm, hogy hamarosan beszerzek egy sajátot is.
Több gyermeknevelési könyvet olvastam már, de ez az egyetlen eddig, amelyik valóban használható, és máris érezhető a hatása. Hiába vagyok óvónő idestova 20 éve, és hiába tudok kezelni, irányítani egyszerre 30 gyermeket, a saját csemete nevelésébe bizony beletörött a bicskám. Többféle módszert kipróbáltunk már, hogy gyermekünket jobb belátása bírjuk, és a napi rendszerességű hisztiket csirájában elfojtsuk. Eleddig nem voltunk túl sikeresek, és gyakran eszméltem arra, hogy már megint magasabb decibelre emeltem a hangomat, mindenki kiborult, utána pedig maradt a mardosó lelkiismeret furdalás. Ez a könyv egyszerre magyarázza el, hogy mi játszódik le a szülőben és a gyermekben egy-egy konfliktus kellős közepén, hogyan tudja a szülő saját magát lecsillapítani (ez szerintem nagyon fontos!), milyen módszerekkel lehet jól kezelni a kialakult helyzeteket, és hogyan lehet hosszútávon fenntartani a „békét”. Mióta ezt a könyvet olvasom, tudatosabban alakítom a dolgokat, és egyelőre működik, de természetesen mint minden változás, ez sem fog máról holnapra menni.

Mielőtt részletekbe bocsátkoznék, szeretném leszögezni, hogy egyelőre ez az egyetlen gyermeknevelési könyv, ami hiteles volt számomra, így bátran ajánlom mindenkinek olvasásra.

Ezt a könyvet egyszer már kivettem a könyvtárból, majd vissza is vittem olvasatlanul. Pont rosszkor jött, egyszerűen csömört kaptam a gyermeknevelési szakkönyvektől, amik jobban akarják tudni nálam, hogy milyenek a gyermekeim, és úgy állítják be a nevelés nagy kérdéseit, mintha az egész csak elhatározás kérdése lenne. Elárulok egy titkot: nem az. Önuralom és biztos tudás, ez például rögtön két olyan dolog, amire óriási szükség van, amikor az ember szülő, és ami nem elhatározás kérdése, hanem bizony tanulni kell hozzá.
Szóval a legtöbb ilyen könyvet képtelen vagyok végigolvasni, mert az első 10-20 oldaltól már rángást kapok, legszívesebben megcsapkodnám a szerzőt a saját könyvével, amiért például azt, hogy ne kiabáljunk, úgy állítja be, mintha egy olyan egyszerű eldöntendő kérdésről lenne szó, hogy kérünk-e csokit (igen). Mert oké, a kiabálás szükségtelenségéről szerintem a legtöbb szülőt könnyű meggyőzni, de honnan szerezzünk hozzá önuralmat? És utána még ott van annak a kérdése is, hogy ha nemet mondunk rá, hogy ne őrüljünk meg a tehetetlenségtől?
Ezek a kérdések foglalkoztattak, amikor @stippistop javaslatára ismét kivettem ezt a könyvet, és ezúttal – minden korábbi rossz tapasztalatomat sutba dobva – el is kezdtem olvasni. El kell, hogy mondjam, hogy az utolsó fejezetet leszámítva, amit már eléggé untam, meg néhány apróságot félresöpörve ("mindig válaszd a szeretetet a félelem helyett"… Donnie felgyújtotta volna), nagy rajongással olvastam a könyvet. Nyomban meg is vettem, lendületes szónoklatokkal bíztatva Bencét, hogy olvassa el ő is, mostantól csak mosolygós arcokat szeretnék látni magam körül! És egy darabig egyébként remekül működött is a dolog, de eljött egy pont, amikor kimerültem. Rohadtul fárasztó ugyanis folyamatosan tökéletesnek lenni. Aztán volt egy kiabálós hetünk, és most kezd megint normalizálódni a dolog. Szóval nem tudom, hogy mennyi haszna volt. Egy dolgot biztosan átvettünk, hogy ha elsőre nem hallják meg, vagy esély sincs rá, hogy érdekelje őket, lemegyek a szintjükre, hozzájuk érek, a szemükbe nézek, és úgy mondom. Ebben nem az az igazán jó, hogy így van esély rá, hogy figyelnek, hanem az, hogy az ember nem kiabál valaki másnak az arcába, főleg ha éppen gyöngéden fogja. És egy hangos „indulunk!” sokkal könnyebben válik indulatos „öltözz már!”-rá, mint egy csendes szemtől-szembe „most indulunk haza”.
Sajnos egyébként a legtöbb stratégia sem vált be, amit felhozott példának, az én négyévesem a trükkös kérdéseimre, hogy például szerinte mi kell ahhoz, hogy el tudjunk indulni, mindig egy vihogós viccel válaszol, majd elrohan. És sajnos arra a kérdésre sem találtam a könyvben választ, hogy mit csináljak, ha a fiam kíváncsiságból a szemembe dobja a kanalát, mert ilyenkor kivétel nélkül mindig dühösnek kéne lennie, de ő tényleg nem az. De hát semmi nem lehet tökéletes. Tényleg jó volt olvasni, és talán egyszer még jobb ember leszek tőle, ha újra átolvasom, ha leülepszik, vagy ha beérik a folyamat, amit elindított.

„Senki sem mindig tökéletesen békés, hacsak nem megvilágosodott. Minden alkalommal, amikor úgy döntünk, hogy nagyobb együttérzéssel fordulunk önmagunk és gyermekünk felé, teszünk egy lépést a belső béke és a boldogabb élet felé.”

Együttérzés
Támogató jelenlét
Szerető gondoskodás
Kapcsolódás
De mindenek előtt: szülői önmagunk elfogadása, aggodalmaink, félelmeink lecsendesítése, automatikus szokásaink háttérbe helyezése, és folyamatos empatikus jelenlét biztosítása.

Egy gyereknevelési könyv, ami a gyakorlatban is működik. Ajánlom minden szülőnek.

Sok hasonló, igazán jó gyerekneveléssel foglalkozó könyvet olvastam ezelőtt, de ez mégis nagyon más nekem, mint az eddigiek. Leginkább talán abban, hogy nem a gyerek, sokkal inkább a szülő, a felnőtt oldaláról közelít a témához. Azt mondja (amivel én nagyon mélyen egyetértek), hogy a szülő-gyermek kapcsolat minősége egyedül a szülő felelőssége. Egyszerűen azért, mert ő a felnőtt. Nagyon nagy terhet teszünk a gyerekre azzal, ha tőle várjuk, hogy megtegyen bármit is azért, hogy a szülővel jobb legyen a kapcsolata.
Emellett nagyon sok, végre valóban, a mindennapos nehéz helyzetekben is jól használható módszerekről is ír. Ezek nekem nagyon sokat segítenek abban, hogy ne kiabáljak, amikor amúgy menthetetlenül elborítana a lila köd. Persze, emberből vagyok én is és minden szülő, nem sikerül minden nap, de sokkal többször, mint eddig és ez nekem nagyon sokat jelent…
Összefoglalva talán legjobban abban segít, hogyan legyünk igazán jó követendő példák a gyerekeink számára. Vagyis számomra ez a könyv sokkal inkább önismeretről szól, mint gyermeknevelésről. Azt mondja, amit én is mindig szoktam, hogy a szülő azzal tehet a legtöbbet a gyerekéért, hogy dolgozik magán. Sőt, szerintem mindannyiunk kötelessége is ez! Mert a felelősségünk nagyon nagy.
Nekem a bibliám most ez a könyv. Nem csak szülőknek ajánlott!

Nagy felelősség gyermeknevelési könyvet írni. Sőt, szerintem olvasni is az, hiszen nem mindegy, mit vesz az ember a kezébe, és mit vés a szívébe a gyermekneveléssel kapcsolatban. Erre, ha lehet, hat csillagot adnék. Aranyat érő gondolatok, egyik a másik után, egészen az utolsó mondatig. Áradó szeretet, óriási tapasztalat, és kiemelkedő szakmai megalapozottság teszi szerethetővé, használhatóvá, értékessé. Olyan, de olyan jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Több mint három évig olvastam, próbáltam a leírtakat a gyakorlatba is átültetni. Úgy vélem, segített ez a szemlélet, noha eleinte voltak kétségeim: nem leszek-e túl engedékeny szülő. De aztán, ahogy külső szemlélőként kezdtem el figyelni az életünket, rájöttem, milyen kevéssé vagyok jelen a gyerekeim életében szívvel-lélekkel, milyen könnyen vékonyodik el a közöttünk lévő szeretetkapcsolat. A sokat tapasztalt nehézségeknek pedig nagyrészt ez az alapja, és egyben a megoldás kulcsa is. A harmadik pillért taglaló rész (kontroll helyett coaching) igazán fontos képességekre és készségekre irányítja rá a figyelmet, illetve a szokásos buktatókat is megmutatja.

Én is gyógyultam, ahogy olvastam a könyvet, megtudtam, megértettem néhány dolgot a bennem élő gyermekről is. A gyermeknevelés egyik pillére mi magunk vagyunk.

Van egy különleges tulajdonsága a kötetnek. Nekem még ennyi tantusz nem esett le, ennyi rejtett összefüggés nem tárult fel könyvtől. Folyamatosan éreztem, ahogy „csörren az apró”, újra és újra megvilágosodtam valamiben. Egyből megértettem, miért AhaParenting a weboldal címe, ezek az "Aha!' felkiáltások, képzeletbeli homlokcsapkodások végigkísérték az olvasást.

A gyereknevelési könyv, amit éveken át olvastam, egyrészt mert annyira szíven ütött, hogy így kéne, de nekem mennyire nem megy, és félretettem mindig- másrészt mert annyira jó… Az egész ki van kb húzogatva szövegkiemelővel… miért olyan nehéz átültetni gyakorlatba, amit az ember elolvas kétszer, ötször, tízszer?

Ez egy nagyon értékes könyv. Próbáltam már tájékozódni a témában, információmorzsákat már sikerült összeszedegetnem, de nagyon örülök,hogy láleltem erre az írásra. Szuper összefoglaló a szemléletről, rengeteg tanáccsal, gyakorlati példával. Pont annyi benne a „reklám”, amennyi már ösztönöz arra,hogy meglátogassam a weblapot, de még ne zavarjon. A nyelvezete is nagyon tetszik, jár a plusz csillag a fordítónak.
Egyedüli negatívum benne: most még jobban azt érzem, hogy ezt nagyon nagyon nagyon nehéz igazán jól csinálni off , de örülök,hogy már ez is a kezemben van és a mindenféle online felületek mellett van plusz egy kapaszkodóm a mindennapokban.

A békés szülő, boldog gyermek című könyv egy igazán tömény, informatív, gyakorlatias könyv. :) Máris meghoztam a kedveteket ugye? Ezt nem azért mondtam, hogy elrettentselek benneteket, hanem azért, hogy készüljetek fel arra, hogy valószínűleg célszerű lesz a könyvet többször újra és újra elolvasni. Ugyanis nagyon sok hasznos információt tartalmaz. Az írónő sok mindenben hasonlóan gondolkozik az eddig bemutatott könyvek szerzőivel, így ne lepődjetek meg, ha pár gondolat ismerős lesz.

A könyv három fontos elvet tart szem előtt:

1. Önmagunk szabályozása. A leglényegesebb, hogy feszült helyzetben is tanuljuk meg a saját érzelmeinket kontrollálni és ne kezdjünk elborult aggyal kiabálni gyermekünkkel, hanem nyerjük vissza lelki békénket és ezt követően reagáljunk a gyerek viselkedésére. Ugyanis a gyereknevelést az írónő szerint is magunkon kell kezdeni. Nem vagyunk ám magunkra hagyva, sok-sok gyakorlatias tippet kaphatunk ilyen helyzetekre.

2. A gyermekünkkel való kapcsolat táplálása. Alapból minden gyermek a szülőkkel való együttműködésre törekszik. Ha gyermekünk dacol, ellenszegül, akkor a legjobb, ha a gyerekkel való kapcsolatunkon dolgozunk. Töltsük fel gyermekünk érzelmi bankszámláját sok közös idővel, figyelemmel, megértéssel (pl. gyerek idő bevezetése, több intimitás, összebújás, több döntési lehetőség biztosítása stb.) A kapcsolódás megerősítéséhez szintén sok ötletet kapunk, konkrét közös játék tippeket, amivel gyermekünkben felhalmozódott feszültséget is tudjuk oldani.

3. Kontroll helyett “coaching”, támogatás nyújtása. Az azonnali engedelmességet biztosító büntetés, kényszer, vagy jutalmazás helyett teljesen más utat javasol (ismerős ez a gondolat is már a korábban bemutatott könyvekből? ). Mégpedig azt, hogy egyfajta szerető útmutatással inkább támogassuk gyermekünket abban, hogy megtanulja az érzelmeit szabályozni, segítsük kiteljesedni, és természetes kíváncsiságát fenntartani. Ha ez így nagyon elvontnak hangzik, ígérem, a könyvet elolvasva már nem lesz az, mert tényleg nagyon érthetően, gyakorlati ötletekkel segít Laura Markham abban, hogy egy békésebb gyereknevelés fele lavírozhassunk.

Teljesen azt tükrözi, amit én is vallok, hogy fő a bizalom és a szeretet. A gyermeki nyafogás és elégedetlenség sokszor a szeretettankjuk lemerülés miatt van, de szeretet újratöltésével orvosolható. Erre tartalmaz példákat a könyv.