Like ​Water for Chocolate 93% 12 csillagozás

Olvastam már korábban, tetszett akkor is, de arra nem emlékeztem, hogy ez a könyv ennyire eszméletlenül érzéki. Nagyon tetszik.

–
Újra, 2022 / önplágium 2013-ból

Ha vannak egyáltalán külön női és férfikönyvek, akkor az biztos, hogy a Like Water for Chocolate (amelyet nem akarok a rémséges magyar címén emlegetni) női könyv. A főszereplők mind nők, a szemszög női, a regényben ábrázolt érzelmek és szenvedélyek is valahogy mind nőiek és nőiesek, és a történet kerete (nők főznek a konyhában mindenféle alkalmakra) is meglehetősen „női”. (Amúgy szerintem ez egy szuper könyv, akár női, akár nem, de kíváncsi volnék, mit gondolna róla egy férfi.)

A mexikói forradalom idején játszódó történet főszereplője Tita, a kizárólag nőkből álló de la Garza család legfiatalabb lánygyermeke, akire a családi hagyomány szerint az a sors vár, hogy soha nem mehet férjhez, hanem élete végéig gondot kell viselnie édesanyjára. Tita tizenöt éves korában életre szóló szerelemre lobban a környéken lakó Pedro iránt, s mivel az érzés kölcsönös, Pedro nem is habozik a családi tilalom ellenére megkérni Tita kezét. A lány anyja, a zsarnok Elena mama – aki amúgy a konyhában és az életben is leginkább a dolgok és érzelmek elpusztításában, széttörésében, megnyúzásában és feldarabolásában leli örömét – természetesen nem adja a lányát Pedróhoz, viszont felajánlja neki középső lánya, Rosaura kezét, s Pedro el is veszi őt, kizárólag azért, hogy Tita közelében lehessen – aztán majd hátha lesz valami.

A regényben ez persze nem éppen beletörődő vagy búvalbélelt „majd hátha lesz valami”, mint ahogy én ezt most leírtam, sőt. A történet bővelkedik a többnyire elfojtott, de valami módon előbb-utóbb úgyis a felszínre kerülő, egészen viharos erejű érzelmekben, fájdalmakban és szenvedélyekben. A válogatott feszültségeket a szereplők hol erőszakosan vezetik le (ez természetesen Elena mama kedvenc módszere), hol heves viták során, hol pedig úgy, hogy az érzelmeiket belefőzik az ételeikbe (ebben meg Tita jeleskedik leginkább).

Nem írtam még, úgyhogy most leírom: ez egy mágikus realista regény (két könyv, amire különösen emlékeztet: a Száz év magány és az Éjfél gyermekei), tehát az érzelmek ételekbe főzését szó szerint kell érteni. Csak egy példa: amikor Tita az anyja parancsának engedelmeskedve kénytelen elkészíteni Pedro és Rosaura esküvői tortáját, a torta készítése közben a tésztába és a mázba hullatott könnyei miatt a sütemény kicsit más ízű lesz, ami talán még hagyján, viszont olyan intenzív boldogtalanság, és az elmúlt és elrontott dolgok iránti keserű nosztalgia lesz úrrá mindenkin, aki eszik belőle, hogy a fényes esküvő egészen csúfos véget ér.

Amúgy igen érdekesen mágikus realista ez a regény, mert a sok csodálatos, lehetetlen vagy végtelenül eltúlzott esemény vagy részlet mellett (ételeken keresztüli érzelemátvitel; olyan intenzív nemi vágy, amit egy regimentnyi férfi sem tud csillapítani; vagy épp a Tita által készített ágytakaró, amely a regény végére már akkora, hogy az egész birtokot be lehet takarni vele) ebben a könyvben a realista rész is igen hangsúlyos (az előbb említett Száz év magány és az Éjfél gyermekei ennél szerintem sokkal mágikusabbak, és sokkal kevésbé realisták). Például megtudható ebből a könyvből, hogy hogyan kell gyufát készíteni, és valahogy úgy érzem, hogy a történet egyes fejezeteinek alapjául szolgáló receptek is „valóságosak” és nyugodtan meg lehetne főzni őket (nem úgy, mint mondjuk a Mesterlövész c. regény receptjeit, ahol Vonnegut persze figyelmeztet is, hogy a könyvét nem érdemes szakácskönyvként használni).

És a végén még megemlítem, amit igazából talán az elején kellett volna, mert ez az első, az utolsó és a legerősebb benyomásom a könyvről: a Like Water for Chocolate – az összes benne elkészített étellel, a meleg konyhaszaggal, a sok női fúriasággal és csillapíthatatlan testi vággyal – valami hihetetlenül érzéki regény, szexuális és nem-szexuális értelemben egyaránt.

Az étel – legyen bármilyen egyszerű – ha ízes, ha szeretettel és hozzáértéssel készül, akkor táplál, gyógyít, éltet. A főzés egyszerű, hétköznapi varázslat – máskülönben hogyan volna lehetséges, hogy az ugyanazokból a hozzávalókból, ugyanazon recept alapján készülő ételek egyike csak ehető lesz, a célnak megfelelő, fogyasztásra alkalmas, míg a másik felejthetetlen, amit nosztalgiával őriz meg az emlékezet? Nyilvánvalóan nem minden szenvedélyes, az életet szerető emberből válik jó szakács, de talán az emlékezetes ételek készítéséhez elengedhetetlen az élet iránti lelkesedés is.
Ez a regény ezt a feltevést igazolja. Rendkívül érzéki történet ez, de nem a latin-amerikai szappanoperák hamiskás, ízléstelen stílusában: szinte lángra kapnak a lapok a sok tüzes chillitől, a forró tűzhelyen rotyogó egzotikus ételek párájától, az elfojtott érzelmektől, a reménytelen szerelem sóvárgásától vagy épp a beteljesülő szerelem gyönyörétől, a polgárháborúban forrongó vidék veszedelmes eseményeitől. (Apropó, szappanoperák: milyen szomorú, hogy a csodálatos latin-amerikai mágikus realista regényeket így váltják aprópénzre…)
Nekem Tita az egyik kedvenc hősnőm lett: nőies, gyengéd, ugyanakkor megtörhetetlenül erős, aki mindvégig bátor döntéseket hoz, és soha nem fél a nehezebbik utat választani, ha a cél az, hogy megóvjon másokat vagy hűségesen képviselje s védelmezze a számára legfontosabb értékeket. Mint a főztje, ő is táplál, gyógyít, éltet. Lehet tanulni tőle.
U.i.: Magyarul Szeress Mexikóban címmel jelent meg a regény, ami elég félrevezető lehet a potenciális olvasók számára. Amellett, hogy kétségtelenül romantikus a történet, nagyon érzékletesen mutatja be például egy családjában zsarnokként uralkodó anya és gyermekei kapcsolatát, és az ebből való szabadulás lehetséges útjait.

Nagyon szerettem ezt a konyvet, remek hangulata van, sokban rokonnak ereztem Isaben Allende konyveivel. Igazi gasztronomiai remekmu is volt egyben, szerintem vegig ehes voltam, mig olvastam. :D Majd kilesek belole nehany receptet es megprobalom megvalositani egy kis kreativitassal.

Imádtam! Mikor az egyetemen mexikói irodalom kurzust vettem fel, akkor olvastam el és annyira nagyon megtetszett. A karakterek, a hangulata, az ételek! Varázslatos, bájos kis könyv.

Egy kihívás keretében olvastam ezt a könyvet, igazából nem tudtam mire számítsak, kivéve hogy talán meg tudok valamit Mexikóról az ételeken keresztül. Ezt hozta a könyv, érdekes volt megismerni hogy hogyan éltek ott a 20. század elején, meg hogy miket ettek :D.
A regény úgy van megszerkesztve, hogy tulajdonképpen egy receptkönyv adja a keretet a történetnek. A történet nagyon izgalmas, engem teljesen magával ragadott. Imádtam azokat a részeket ahol az ételeken keresztül furcsa dolgok történnek a szereplőkkel, de a szerelmi szál, a szereplők vívódása is érdekes volt. Ezenkívül elég pontos leírást ad egy bántalmazó szülő-gyerek kapcsolatról, arról hogy hogyan öröklődnek ezek a minták, de legfőképpen arról, hogy meg is lehet törni ezeket.
Visszatérve a receptekre: ezzel a résszel kapcsolatban nekem elég kettős érzéseim vannak. Egyrészt nagyon érdekesek voltak maguk a receptek, a különleges fűszerezésükkel, nagyon tetszett hogy több recept is tartalmazott virágokat :). Bár több étel is volt amit nem nagyon tudtam elképzelni, sok hozzávalónál hiányzott a háttértudásom. Másrészt a főzési folyamat leírása nekem egy kicsit sok volt, ugyanis nem nagyon szeretek főzni, és már csak elolvasni is hogy mennyi rengeteg munkával járt minden recept, teljesen lefárasztott. De aki szeret főzni, illetve szereti és ismeri a mexikói konyhát, azoknak ez a rész is biztosan nagyon izgalmas lehet.