Vámpyr ​Vilma és az Úrikornisok (Vámpyr Vilma 2.) 92% 44 csillagozás

Bővebb értékelés a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2020/11/laura-ellen-an…

Nem is olyan régen hoztam ennek a könyvnek az első részéről az értékelésemet, melyet kisebb morgolódástól eltekintve szerettem és jól szórakoztam rajta. Mivel megjelent a második része a sorozatnak, kapva kaptam az alkalmon és beszereztem.

Először vizsgáljuk meg a külső borítót, ahogy már megszoktátok tőlem. A külső képen két olyan teremtmény látható, akikről elmondható, hogy cseppet sincsenek jóban, mégis úgy feszítenek a képen, mintha minden rendben lenne. Először furcsállottam, de aztán a kötet végére megértettem a célzást. És ha már a külcsínről írok, az illusztrációk még mindig a szívem csücskei, nagyon bájosak és imádom nézegetni őket.

Ami a belső tartalmat illeti nagy izgalommal álltam neki az olvasásnak, de sajnos a történet felénél eluntam és nehezemre esett a koncentrálás a továbbiakban. Először nem tudtam beazonosítani, hogy mi bajom lehet, hiszen ugyanazok a szereplők – jó persze vannak új karakterek- és bár a helyszín most változott mégsem töltött el izgalommal. Aztán rájöttem, hogy nekem ez túl szirupos volt. És ettől a rózsaszín bombától megcsömörlöttem. Akikért végig olvastam az Tökkencs és Mona volt. Ez a két karakter a kedvencem és velük és értük tudtam izgulni és vártam mi lesz a sorsuk…..

Még mindig nagyon jók az üzenetek arról, hogy nem kell félnünk attól, aki más, mint mi, és hogy azért akarják egyesek, hogy féljünk, mert uralkodni akarnak rajtunk. Tele van ez a rész is kedves szereplőkkel, humorral, jó rajzokkal, még mindig nagyon tetszik ez a sorozat.

Laura Ellen Anderson már a sorozat első részével, a Vámpyr Vilma és a barbárbállal belopta magát a szívembe, és már alig vártam, hogy olvashassak Vilma, Mandaré, Rémeó, Mona és Tökkencs legújabb kalandjairól.

A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző kötet abbamaradt. Vilmáék elindulnak megkeresni Mandaré évekkel ezelőtt eltűnt anyukáját, aki egy tündér. Ehhez azonban el kell hagyniuk a Sötétség Birodalmát, és az addig félelmetesnek hitt Napvilág Birodalmába kell merészkedniük, ahol angyalcicók, koboldok és unikornisok várnak rájuk. Mindig is azt tanították nekik, hogy a Napvilág Birodalmának lényei veszélyesek, és ők is ugyanezt gondolják Noktürnia lakóiról. De vajon kinek áll érdekében ezt híresztelni? Útjuk során Vilmáékra rengeteg izgalmas kaland vár, és időközben számos titokra is fény derül.

Ismét egy ültő helyemben olvastam ki ezt a kötetet, mert annyira aranyos és izgalmas volt, hogy le sem tudtam tenni. A szerző humora és kreativitása ez alkalommal is kiemelkedő volt, nagyon sokszor mosolyogtam meg egy-egy találó ötletet és vicces szójátékot. A fordító most is kitett magáért, és nagyon ötletesen oldotta meg a sokszor nem egyszerű feladatokat. A könyvben lévő illusztrációkért továbbra is odavagyok, úgy tűnik, mindenben eszméletlenül tehetséges az írónő. Jó volt újra találkozni a szereplőkkel, bár ebben a részben Mona egy kicsit idegesítő karakter lett, de azért ő is nagyon szerethető. :)

Tetszik, hogy ez a könyv megtanítja a gyerekeket arra, hogy ne ítéljenek a külső alapján, hiszen itt az általában negatív színben feltüntetett vámpír, jeti vagy éppen a kaszás a jó megtestesítője, míg néhány mindig pozitív és vidám szereplőként feltüntetett figura kerül a cselszövő szerepébe.

Összességében ezt a kötetet is nagyon szerettem, és őszintén ajánlom mindenkinek, aki egy aranyos, vicces és izgalmas kikapcsolódásra vágyik!

http://veronikasreaderfeeder.com/laura-ellen-anderson-v…

Valószínűleg ez az idei év egyik legédesebb mesekönyve, amit olvastam. Már a borítót meglátva instant imádatot éreztem a mesekönyv iránt, ami csak tovább mélyült, ahogy mind jobban elmélyedtem ennek a furcsa bagázsnak a hihetetlenül aranyos történetébe. De nem csak az illusztrációk bájosak, nem csupán a történet izgalmas, nekem nagyon tetszett a mese fordítása is.

Szívem szerint visszaküldeném a múltbéli önmagamnak, hogy legyen valami, ami miatt egy kicsit korábban rákapok az olvasásra.

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2020/09/vampyrvil…

Mivel végig mosolyogva olvastam, abszolút megérdemli az öt csillagot. És már most tudom, hogy Rékának megint tudok olyan sorozatot küldeni, hogy az apja majd panaszkodik ismét, hogy a gyerekhez nem lehet szólni, mert olvas :)))

Vilmának és barátainak sikerült megint elbűvölniük, Tökkencs az abszolút kedvencem. Számomra ilyen a jó mese, ránézésre kicsit borongós vagy darkos/gótikus, de mégis tele van szeretettel és humorral. És az események is szépen követik egymást, és nem ül le a történet. Jópofa és egyedi, és nagyon várom a következő kötetet!

Ez is cuki volt, és kaptunk újabb mondanivalót is, hogy elgondolkodjunk, és ne ítéljünk a külső alapján.
Vilma és barátai továbbra is aranyosak, most már ugye Mandaré is csatlakozott hozzájuk. Ezennel kijelenthetem, hogy Mona a kedvenc! :D Amiket most is levágott, és naná, hogy spoiler, külön tetszett, hogy megcsillogtatta tehetségét spoiler. De komolyan, szerintem Mandaré naaaagyon kedveli őt! Hát nem véletlenül ütötte le Mona helyett azt a robotjetit! :D
Egyébként csak akkor találtam ki, mi folyik itt, mikor spoiler De minden jó, ha a vége jó. Tetszett a tanulság, a képek pedig ismét rémesek – természetesen pozitív értelemben! :D

Egy kicsivel kevésbé tetszett, mint az előző kötet. A Barbárbálban sokkalta hangsúlyosabban érzékeltem, hogy Vilmáék tudják, mit csinálnak, elvégre a megszokott, ismerős közegükben élték át a kalandjaikat, és tették próbára a képességeiket. Szegény Rémeó ebben a részben olyan kis szerencsétlennek tűnt, amúgy is ijedős és félénk a lelkemben, itt meg aztán, a napvilági teremtmények között pláne visszahúzódott. Mona hozta a szokásos oldalát, rengeteget nevettem rajta, de azért még Vilmáékon is éreztem, hogy nem tudnak valami jól kiigazodni a csillámok, az úrikornisok és a többi, napvilági népség között. Ami teljesen érthető is, hiszen ebben a társaságban ők nem jártasak, nem tudják, mit hogyan tegyenek, mi a helyes, mi a nem. Egyetlen konkrét céljuk van: kiszabadítani Mandaré anyukáját, hogy újdonsült barátjuk családja végre újra egyesülhessen. Örült a kis szívem, amikor ez végre bekövetkezett.

Azért nekem innen hiányzott Draku gróf, meg a felesége az izgalmában folyamatosan kipotyogó szemgolyójával, és a szellemkomornyikot is hiányoltam, ahogyan a tanórákat is, amik esetenként azzal zárultak, hogy a csontváztanár darabjaira esett össze. Mindezek ellenére értékeltem azt, hogy az írónő belecsempészte a mindenkori társadalmat érintő problémát: a szándékos megvezetést. Mindig elismeréssel fogadom, amikor az ifjúsági regények szerzői a gyerekek számára is érthető és feldolgozható formában tálalják azokat a tipikus jelenségeket, mint a könyvek általi manipuláció, amik jellemzőek a világunkra.

Vilma és barátai tehát a Napvilág Birodalmába látogatnak, és miközben teljesíteni próbálják küldetésüket, megismerik Csillámlakot, ahol az Úrikornisok kezében van a hatalom. Ez a birodalom, ahol varázslények élnek, és mindenki cukorkát eszik, valójában egy utópisztikusnak tűnő, de a felszín alatt nagyon is disztópikus világ. Bár már a sorozat előző részét is imádtam, ez a regény olyasmit valósított meg, amire nem is számítottam: egy brutálisan erős disztópiát kaptunk úgy, hogy az a gyerekek számára is izgalmas és befogadható legyen.
A könyv persze hozza a már megszokott remek humort, a szóviccek áradatát, és a viccesebbnél viccesebb szituációkat is. A szereplők nagyon aranyosak, és szinte valós karaktereknek tűnnek, mert mindegyiküknek vannak erősségeik és gyengeségeik, miközben nagyon is emberi érzéseket táplálnak. Már az előző részben is nagyon szerettem, hogy a sablonos karakterek helyett itt olyan lények kapnak főszerepet, akiktől akár félhetnénk is, ebben a kötetben pedig épp a gyerekek kedvencei, az unikornisok lesznek a rosszfiúk, amivel tovább rombolja a szerző a kliséket, és így mutatja meg a gyerekeknek, hogy nem minden az, aminek tűnik, és nem ítélhetünk első pillantásra. Persze a napvilág teremtményei sem mind gonoszak, sőt, többségük nagyon szimpatikus, így nemcsak a mi előítéleteink bizonyulnak hamisnak, hanem a Vilmáéké is.

Bővebb értékelés a blogomon: https://www.utoszo.hu/2020/09/12/laura-ellen-anderson-v…

Ez a kaland most jobban beszippantott, mint az első rész, bár a lányom meg pont fordítva, ő ennek az elejét találta kicsit unalmasnak, de aztán ő is belerázódott. Nekem segített, hogy hőseink végre kijöttek a sötétségből. Tetszett, ahogy ismerkednek a napvilággal, leleményes volt a szivárványvasút. És végre nem esznek undorító kajákat. Az úrikornisok rosszindulata szépen hasonlít a mi világunkra, hogy félünk az ismeretlentől, ha úgy érezzük, hogy veszélyezteti a hatalmunkat. Pedig nem is biztos, hogy rosszindulatú. Tetszett, hogy minden szépen elrendeződik a végén. Lehet még folytatás.