Vámpyr ​Vilma és az emléktolvaj (Vámpyr Vilma 3.) 95% 27 csillagozás

Ebben nekem most valahogy kevesebb volt a humor. Jó volt – jó volt, de nem fogok rá emlékezni (haha) spoiler.

Vámpyr Vilma egészen belopta magát a szívembe mióta először került a kezembe a sorozat első része. Bár az első részt nem múlta felül ez a történet, de most is jókat nevetgéltem rajta.
A szereplők még mindig nagyon szerethetőek és az új kalandjuk végén tanulsága is van a történetnek. Remélem nem kell sokat várni a folytatásra, mert bármikor szívesen veszek kezembe egy Vámpyr Vilma részt.

Ez volt a legkomplexebb rész, a gonosz kitalálható, de az indítéka nem.
Nem is értem, h miért nem folytatták ezt a sorozatot, annyi különc lény van benne, annyi különféle megküzdési mód különböző stresszhelyetekre, és olyan kis klassz, részletgazdag az illusztráció.

Biztosan ismétlem önmagam, hiszen a második rész ajánlójában már említettem, hogy ez az egyik legédesebb vámpíros mesekönyvsorozat, amit valaha olvastam! Az írónő illusztrációi még jobbak, mint az előző történetben, de továbbra is odáig vagyok a furcsa figuráiért és a néha sötét háttérű képeiért!

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2021/11/vampyrvil…

Az eddigi három részből ez volt eddig a legjobb, legkiforrottabb történet. Vilma és a barátai kibékítették a Sötétség és a Fény népét, elindult egy cserediák program is. Csak minimális visszautalgatás van az előzményekre, ami remek, mert idegesít, ha ismétléssel telik a könyv harmada. Már egész korán ki lehet találni (legalábbis felnőttfejjel), hogy ki és mi áll a rejtély mögött, a drámai csúcspont pedig tényleg drámai volt. Megható, ahogy Vilma a végén cselekszik és csak bízhat benne, hogy a barátai és a családja képesek lesznek megmenteni.
A sorozat erőssége továbbra is a csodálatos hangulata, a rémséges kis részletek és a bájos rajzok. Egyedül csak a vámpírszülők becézéseit érzem túlzásnak, a drága véreshurkabőröm meg egyetlen orrszőrnedvem és hasonlók nekem picit erőltetettnek hatnak.

Vilma kalandját megint szívmelengető volt olvasni, mert minden furcsaság és álnokság ellenére most is a szeretet és a tolerancia a legfontosabb. Szeretem az ilyen meséket, örök érvényűek.

A kötet nagyjából hasonlóan indult, mint a korábbiak, most is kaptunk egy kis bevezetést, mely segít visszaemlékezni a korábbi kötetekre, de arra azért kevésbé alkalmas, hogy a korábbi könyvek nélkül is értsük a történetet. A regény első fele nem igazán nyújtott újat: Vilma és barátai iskolába mentek, ahol új tanárokkal és tantárgyakkal is megismerkedtek. A szörnyek iskolájáról a korábbi könyvekben olvashattunk már, de eddig ez volt a legrészletesebb leírás, ugyanakkor ez picit elodázta a kalandok kezdetét is. Jó darabig azt hittem, hogy annak ellenére, hogy ez a történet is nagyon aranyos, nem lesz képes a Vámpyr Vilma és az Úrikornisok nyomába érni, de aztán a könyv második fele igazán különlegesre sikerült!
Az eddigi kötetek közül ugyanis ez a rész volt messze a legérzelmesebb és a legmeghatóbb. Míg az úrikornisos egy izgalmas disztópiára hasonlított, addig a Vámpyr Vilma és az emléktolvaj egy gyerekeknek szóló krimi és egy lélekani regény keveréke volt, melynek végén Vilmának egy nagyon érett és komoly döntést kell meghoznia. Érdekes, hogy ennek a történetnek az elején Vilma a kislányos problémák helyett inkább tipikus tiniproblémákkal küzd, a regény végére pedig már szinte felnőtt, érett döntést hoz, ami jól mutatja, hogy Vilma egyértelműen fejlődött a kötetek során. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő regényekben!

Bővebb értékelés: https://www.utoszo.hu/2021/11/05/laura-ellen-anderson-v…

Noha a világ, amiben a történet játszódik továbbra is a kedvenceim közé tartozik, nem tudok szemet hunyni a tény felett, hogy Monát egyre idegesítőbbnek találom. Olyan, mintha csak két gondolatnak lenne hely a fejében. Az egyik, hogy mindenkire ráripakodjon, aki ki meri ejteni a száján a szörnyeteg szót, még akkor is, ha nem rá vonatkozik ez a kifejezés. A második pedig, hogy folyamatosan csak játszani akar, és semmilyen csoportos tevékenységben nem vállal aktív, segítő szerepet. Mandaré egyre pozitívabb, kedvelhetőbb színben tűnik fel, tündöklése azonban azt eredményezi, hogy Rémeó teljesen a háttérbe szorult, oly annyira, hogy már nem is emlékszem, miért kedveltem annyira az első részben. Vilma és Tökkencs örök kedvencek maradtak!

Tök jó volt. XD

Az első pillanattól fogva gyanús volt az új tanár…
És ki gondolta volna, hogy egy gyermekmesében mi más a megoldás a problémára, mint a szeretet?!
Még mindig abszolút kedvenc mese, bár Monától agyvérzést kapok…