Mai ​olasz elbeszélők 1 csillagozás

Egy kötet, tizenhét elbeszélő. Pont mint egy labdarúgó válogatott. Jó, hát elég rövid kispaddal. És ha már válogatott, mégpedig olasz válogatott, akkor azt hiszem, nem akad ellenfél, aki biztosra mehetne ellenük. Merthogy ez egy bitang erős Squadra Azzurra ám, nézzük csak meg (a teljesség igénye nélkül):
1.) A kapuban az arisztokratikus Lampedusa, aki ritkán szól, de ha felpezsdül benne a normann ősök vére, és habzó szájjal kiront a gólvonalról egy beívelésre, akkor nincs gólzsák, akibe ne fagyna bele ilyenkor a meleg vér.
2.) A védelem közepén a hidegvéréről és eleganciájáról méltán híres Bassani, aki azonban pontosan tudja, hogy kell úgy odabökni cipőorral a támadó Achillesébe, hogy bár a bíró mit se lát, de a fájdalom attól még nagyon is kézzelfogható.
3.) Jobb- és balbekkben Ginzburg és Sciascia teper föl-le fáradhatatlanul, szenvedéllyel művelik a sportot, és minden beadásuknak szeme van.
4.) Védekező középpályás Moravia, aki mellesleg egyfajta mélységi irányítóként is tündököl – kemény, mint a hathetes bejgli, de ha elindít egy okos ötvenméteres passzt, akkor lehet cidrizni*.
5.) A klasszikus 10-es pozíciójában Calvino, aki ravasz és finom, mint egy rókából készült tortácska… nem, ez nem lesz jó…, szóval ravasz, mint egy róka és finom, mint az epres frappé. Mindig van egy ötlete, ami másnak eszébe se jutna, és a technikája is megvan hozzá, hogy jól végezze el.
6.) Centerposzton pedig a san peregrinói keselyű, Buzzati, aki néha mintha semmi különöset se csinálna, de amúgy meg minden hájjal megkent zsivány, még a hátáról is oda pattan a labda, ahova kell. És ott a gól!
(Aki ennél szabatosabb alkotóértékelésekre vágyik, az meg lapozgasson csak valami ilyesmit.)

Különben meg helyre kötet, nem kell jobb bevezetés a második világháború utáni olasz irodalmi áramlatokba, különösen a neorealizmusba. Az látszik, hogy a szerzők kifejezetten szeretnek moralizálni, érdekli őket a szakadék az agrár-Olaszország és az ipari-Olaszország között, és az olasz polgári-értelmiségi világ lassú amortizálódása, ami nyilván nem függetleníthető Mussolini hatalomra jutásától és a fasizmustól. Feltűnő, hogy a világháború viszonylatában nem annyira a borzalmasságok foglalkoztatják őket, hanem a köpönyegforgatók, vagy szebben mondva: azok, akik a változó körülményekre pragmatikus válaszokat adva képesek egyként betagozódni a fasizmusba, és abba is, ami a fasizmus után jön. Probléma csak az, ami ebben a Mai … elbeszélők sorozatban elég gyakran probléma szokott lenni: hogy időnként a szerkesztők szemében a szöveg mondanivalója mintha felülírná a szöveg minőségét, így kerülhetnek bele olyan írók is a kötetbe, akik helyett biztos lehetett volna jobbat találni (mondjuk úgy, az edző bá a haverját rakta a kezdőbe, amíg a spíler otthon maradt), és jó szerzőtől (konkrétan szegény Moraviától) így kerül a kötetbe olyan elbeszélés, aminél ezer mívesebb is akad.

De azért combos gárda ez, én mindenképpen a négybe várom őket. Megteszem a tippmixen: az elődöntőben fognak elvérezni, hosszabbításban, kettő nullra. Egy amerikai antológia ellen.

* Mindazonáltal ő ezen a meccsen – fájdalom – bántóan súlytalannak bizonyult.