Amikor befejeztem az olvasást, hirtelen nem is jutottam szóhoz; kellett egy pár nap, míg össze tudtam szedni a gondolataimat a műről. Nagyon jól kidolgozott és felépített világ tárul a szemünk elé az oldalakon keresztül. Tetszett, hogy az adott helyszíneket nem csak 1-2 mondatban lerendezve ismerhettük meg, remek leírások színesítették a cselekményt. A történet nem egysíkú: amikor úgy érezné az ember, hogy kicsit le fog ülni a sztori, pontosan akkor kapcsol magasabb fokozatra, így tartja fent az érdeklődést folyamatosan. Az ötletek zseniálisak, élen az adiutorokkal (Ezt mire megszoktam olvasás közben…), akik több összefűzött elmét takarnak, ezáltal egy jól működő mesterséges intelligenciát alkotva. Érdekes elgondolkozni azon, hogy a mai emberiség mihez kezdene egy ilyen technológiával, ha a rendelkezésére állna. Itt érdemes kitérnem arra, hogy bár hard sci-fi a mű, ez nem megy az olvashatóság rovására, az ismeretlen fogalmakat fél pillanat alatt ki lehet keresni, és feldolgozni. Kedvemre valók voltak még a Szentélyek, ezek a rejtélyes épületek, melyekről senki sem tudta megállapítani, hogy mi cél szolgáltak, vagy hogy éppenséggel kik építették. Ami feltűnt, hogy László Zoltán mennyire realistán dolgozta fel a jövő nemzedékeit, én is hasonlóan gondolom a reakcióikat az általa felvázolt események függvényében. Ezen nincs mit csodálkozni, sajnos valószínűleg mindig bele fogunk esni ebbe a hibába: egyszerűen nem tudunk összefogni, ha valami fontosra kellene fókuszálnunk, inkább a saját önös érdekeinket helyezzük előtérbe. A könyvben hiába van „papíron” az összefogás és az egyenlőségre való törekvés, ugyanúgy fellelhetőek a lemaradott kolóniák, lásd a lengyel hajóbontókat. Tényleg ennyire nem tanulunk semmiből? :)
Négy főbb szereplője van a műnek: Chloé, a francia lány, aki apja gyilkosai után kutat; Daneli, az ENSZ nyomozója, ő a hajóelme ügyében jár el, illetve a két lengyel hajóbontó, Donald és Pavel. Szerintem a kidolgozásuk, hátterük rendben van, motivációjuk teljesen érthető minden esetben. Régen olvastam olyan könyvet, ahol ilyen jól sikerült árnyalni a karaktereket, remekül átjön melyikük a mániákus, vagy éppenséggel a kicsit csekélyebb értelmű, de végtelenül jó szívvel rendelkező egyén. A mellékszereplők is minőségiek, a későbbiekben egyikük-másikuk alkalmas lehet az univerzum kibővítéséhez. Egyik kedvencem Daneli beagle animája, ő szolgáltatja az állandó cukiságot, a másik pedig a rámenős újságírónő, Helga volt.
Az én ízlésemhez nagyon közel áll ez a könyv, bátran merem ajánlani, nem csak egyszeri olvasásra. Nem tudom, hogy mik a tervei az írónak ezzel az univerzummal, én szívesen olvasnék még történeteket ehhez kapcsolódóan, hiszen hatalmas potenciál van benne. Nem véletlenül az egyik jelöltje az idei Zsoldos Péter-díjnak, nagyon remélem, hogy nyerni is fog, hiszen ez a mű kifejezetten megérdemelné. Öt üst az ötből.
Kicsit bővebben a blogomon: off