Mindig ​egyre több 78 csillagozás

László Zoltán: Mindig egyre több

MEDDIG ​CIPELED A MÚLTAT, MIUTÁN EGY ÚJ VILÁGBA LÉPTÉL?

Az emberiség túlélői elhagyták a haldokló Földet, hogy az Utu csodálatos bolygórendszerében építsenek új jövőt. Végre mind összefogtak a közös célért – még a saját halottaikkal is. Az egyezség szerint az eltárolt tudatok az új világok között is addig szolgálják tovább leszármazottaikat, amíg közösen meg nem teremtik egy határtalan lehetőségekkel bíró bolygóközi civilizáció alapjait.

Amikor azonban a leszerelésre ítélt Clemenceau rombolóról eltűnik egy milliónyi tudat szellemi erejét egyesítő hajóelme, olyan rejtélyek kerülnek elő, amelyek felboríthatják a kolóniák közti törékeny status quót. A hivatalos nyomozással párhuzamosan pedig személyesebb, erőszakosabb érdekek is színre lépnek, és aki először megtalálja az elmét, hogy felfejtse titkait, az mindent vihet.

A Zsoldos Péter- és Európai Sci-fi díjas László Zoltán új regényében ismét különleges és lényeglátó víziót ábrázol az emberiségről, amely… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2021
458 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635661879
>!
GABO, Budapest, 2021
464 oldal · ISBN: 9789635662081

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Dyta_Kostova I>!
László Zoltán: Mindig egyre több

Ha csak karácsony környékén még egy utolsó megjelenés nem gurít valami nagyot, akkor számomra az év magyar sci-fije ez a regény. Gyakorlatilag minden benne van, amit szeretek, és még annál egy picivel több is.
Bőven a Nagy Futásnak nevezett kivándorlási hullám után járunk, legalább két generációval, és egy olyan naprendszert sikerült félig-meddig benépesíteni, aminek igen sok lakható bolygója van, hiszen ezek itt nagyon közel keringenek egymás pályájához. Úgymond mindegyik a lakhatósági zónán belül mozog. Egyébként azt olvastam egy interjúban, hogy létező modellről mintázta a szerző az Utu-rendszert, szóval én simán elhiszem, hogy ez lehetséges. A bolygók között ezért könnyű utazni, legalábbis azoknak, akiknek telik rá. Mert itt sem mindenki mozoghat szabadon, pl. a Perkun kelet-európai (főleg lengyel) telepesei legfeljebb csak a ritka légkörű bolygójuk sivatagjaiban gurulhatnak arrébb a lakonténereikkel, hogy szétbontsanak egy újabb űrhajóroncsot.
Ó igen, a hajók, és azok a csodás egybefűzött emberi elmékből álló összeforrt tudatok! Meg az öngyilkossági hajlamokkal megáldott, emlékezetkiesésben, vagy mondjuk inkább úgy, memóriazavarban szenvedő katonai hajóelme, a Clemenceau… Nagyszerű, hogy olvasás közben lehet gondolkodni azon, milyen módon használhatjuk fel a mesterséges intelligenciát, és hogy a technológia alapjai tulajdonképpen mi magunk vagyunk, szó szerint spoiler És ott vannak még az ismeretlen Szentélyek, a maguk zavaró tényezőivel, meg a hatalmi érdekek, a bosszúra készülő szereplők, és az igazságkereső karakterek.
Nagyon-nagyon összetett regény lett, az ember megkapargatja a felszínt, és még mindig van alatta valami. Igazi zsánerdarab a maga tech szakzsargonjával, saját alkotású szavaival, emellett űropera is, utaztat, megismertet, bemutat, nyomoz, felgöngyölít, kidolgozott háttérvilágról, átgondolt és megcsavart történetről tesz tanúbizonyságot. Egyszerűen imádnivaló, minden bekezdése megérte a belefektetett munkát, még a futurisztikus tanmeséknek is az egyes fejezetek elején. Szép munka, világszínvonal, megérdemelné a jövő évi Zsoldost, és remélem, nem csak én gondolom ezt így.

4 hozzászólás
Noro P>!
László Zoltán: Mindig egyre több

Miután a Föld lakhatatlanná vált, az emberiség (egy része) új otthonra talált egy csillagrendszerben, amelynek négy bolygója is a lakható zónába esik. Igaz, egyelőre mindegyiknek csak egy viszonylag szűk sávja alkalmas az életre, de az újrakezdéshez ez bőven elég. Mindenki meggyőződéssel vallja, hogy tanultak a történelemből, és a régi hibákat nem követik el még egyszer. A tények azonban mintha nem ezt bizonyítanák… Az új világba átmentett nagyhatalmi szervezetek továbbra is harácsolják az erőforrásokat, fölöslegessé vált roncsokkal szennyezik a kevés élhető földterületet, és visszaélnek a Nagy Futás során megszerzett „vészhelyzeti” jogaikkal.

E jogkörök körül a leginkább megkérdőjelezhető a feltöltött emberi tudatok átprogramozása és mesterséges intelligenciákként való hasznosítása. Míg az eredeti elképzelés szerint a „halottak” csak az áttelepülés során segítették volna számítókapacitásukkal az emberiséget, addig most, három generációval később a többség már egyáltalán nem tekinti emberi lénynek a belőlük létrehozott hálózatokat. Ami roppant praktikus, ugyanis ezek működtetik öt bolygó egész infrastruktúráját, a különböző hadiflottákról nem is beszélve. Így kézenfekvő, hogy amikor egy ilyen űrhajó-elme az öntudat jeleit mutatja, akkor rögtön meghibásodásról beszéljenek, véletlenül sem az eredeti, emberi gondolati sémák visszatéréséről.

A regény az utóbbi évek magyar űroperáinak talán a legnehezebb darabja, különösen eleinte; erősen támaszkodik ugyanis a technológiai részletekre és szakfogalmakra. Főhősei kezdetben eléggé beszűkült gondolkodású – mondjuk ki, ellenszenves – figurák, akik csak saját fixa ideáik és prekoncepcióik szemszögéből nézik a rajtuk túlmutató eseményeket. Mindegyiküknek megvan a maga elképzelése, hogy milyen hétköznapi dolgot találnak a nyomozás végén, ami szépen bele fog illeni az elvárásaikba. Szinte bizonyos, hogy az olvasó valamire spoiler előbb fog rájönni, mint ők, de ha belegondolunk, ez teljesen logikus. És végső soron épp ettől lesz érdekes, ahogy az eseményeket megértve kiszélesedik az egyes szereplők látóköre. Hiszen a fő kérdés pontosan az, hogy új világokba eljutva, új felfedezéseket megtéve képesek leszünk-e másképp gondolkozni erről az egészről?

Mrs_Curran_Lennart P>!
László Zoltán: Mindig egyre több

Első olvasásom a szerzőtől, már egy ideje tervben volt, hogy olvasok tőle valamit. A történet érdekes, izgalmas és tanulságos volt. A cselekmény többnyire lassan haladt, három szál olvadt össze a végére. Sok volt az elbeszélő rész, így lassabban is haladtam vele, mert hát a filozofálgatásokra jobban oda kell figyelni, mint a csatajelenetekre. Már több könyvben is megfogalmazták azt, amit itt is leírt végkövetkeztetésként az író. Az emberiség hiába hagyja el a pusztuló Földet, a problénáit, az önző, kizsákmányoló természetét viszi magával, és egy idő után minden kezdődik elölről. Érdekes ötlet volt az auditorok használata, és a legszimpatikusabb szereplő Clemanceau elméje volt. Biztos olvasok még a szerzőtől.

pat P>!
László Zoltán: Mindig egyre több

László Zoltán tényleg nagyon jól ír. És nem is rosszat. :)

Ha én Zsoldos-zsűri lennék, nem sokat vacillálnék a regény kategória 2021-es győztesének kihirdetésén – bár persze (még) nem olvastam minden szóba jöhető művet.

Kíváncsi lennék, miért pont adiutorok az adiutorok (nekem az „adieu” jutott eszembe, kíváncsi vagyok, az író hogy volt ezzel), és nyilván az spoiler elmehajó volt a kedvencem.
Meg a Big spoiler Dumb Object-ek. Ott Reynolds-i magasságban éreztem az olvasmányélményemet, bizony.
Ja, meg a kutya spoiler

Még mindig keresem a Tökéletest, de ez elég közel volt. :)

10 hozzászólás
ViraMors P>!
László Zoltán: Mindig egyre több

– Az emberi lét csodálatosan rövid, ti mégis olyan könnyelműen bántok vele.

És kávé is kell. Sok.

Az emberiség olyan, mint egy sziklagörgeteg, csak megy előre.

* * *

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy emberiség. Tagjai éltek, marakodtak, tönkretették a Földet, és hirtelen rábéredtek, hogy még két lépés, és végleg befellegzett nekik. Ezért aztán összefogtak a legnagyobb elmék, élők és holtak egyaránt, és egy maroknyian csak elmenekültek. Letelepedtek egy másik rendszerben, azzal áltatták magukat, hogy most majd minden másképp lesz.
Aha. Persze.

A Mindig egyre több egy igazi, összetett kaland, ahol az emberek ugyan megpróbálták újrakezdeni, de a jelek szerint megint belebuknak abba, hogy nem képesek elengedni, amit egyszer megszereztek, nem képesek túllépi a saját hibáikon és tovább haladni. Legyen szó élőkről, legyen szó holtakról, legyen szó életről vagy gyilkosságról, hiába hagyták el a Földet, ugyanolyan önzők és esendők maradtak.
***

Ezidáig* ez a kedvenc László Zoltán könyvem.

***
Bár a regénytől és tőlem is független körülmények off miatt méltatlanul sokáig tartott, mire végigolvastam, annyi előnye azért ennek is megvolt, hogy már olvasás közben is rengeteget gondolkodhattam a könyv világán, történetén és a off mögöttes tartalmakon.
Izgalmas és veszélyes világba, világokba kalauzol a történet. Már maga az Utu rendszer is rengeteg érdekességgel szolgál, de a holtak animáiból öszefűzött elmékkel és az eltűnt idegenekkel együtt olyan volt nekem, mint egy igazi terülj-terülj asztalkám. Az egyes szereplőknek persze voltak időnként bosszantó megmozdulásai, és ahogy összefutott a három szál, néha zavaró volt egyik másik nézőpontváltás, de összességében szerettem olvasni és nagyon élveztem az egészet. off
Az egyetlen, ami rendszeresen megakasztott az olvasásban a szempad kifejezés volt, ami elképesztően tudott bosszantani. off Az elején még bíztam benne, hogy meg fogom szokni, de nem sikerült.
Azért ettől függetlenül is remek regény volt, tuti újraolvasós off

* off

Nuwiel P>!
László Zoltán: Mindig egyre több

László Zoltántól korábban még csak egy könyvet olvastam, és már akkor elhatároztam, hogy el fogom olvasni az összes többi könyvét is, de eddig nem tettem. Most ismét megfogadom, hogy végigolvasom az eddigi írásait, a könyveket és a novellákat is.

A Mindig egyre több néhány évtizeddel azután játszódik, hogy az emberiség a Nagy Futás néven a köztudatban élő esemény során elhagyta a Földet, amelyet addigra a minket mostanság is fenyegető problémák, mint a túlnépesedés, az erőforrások egyenlőtlen eloszlása miatti konfliktusok és az éghajlatváltozás kezdett lakhatatlanná tenni. Az összes ember kimenekítése nyilvánvalóan kivitelezhetetlen lenne egy ilyen műveletben, ezért a több tízezer, lelassított életfunkciójú embert szállító hajók mellett az addigra többé-kevésbé elterjedt tudatfeltöltést alkalmazva a holtakat is magukkal viszik, belőlük lesznek az adiutorok (amit én szinte mindig auditornak olvastam). A terv az, hogy amint megveti a lábát az emberiség az új hazájában, egy több lakható bolygóból álló rendszerben, felszabadítják őket, azonban ha egyszer valamihez hozzászokik az emberiség, nehezen mond le róla.

De nem csak a szolgálatra kényszerített mesterséges tudatoktól sem szívesen válik meg az emberiség, a régi konfliktusokat és beidegződéseket is hozzák magukkal. A főbb nagyhatalmak többé-kevésbé meg tudták őrizni státuszukat és nem vetkőzik le régi szokásaikat, aki pedig régen is alul volt, az most is ott marad, lásd a lengyel hajóbontó munkásokat. A múltat nem nagyon akarja elengedni senki, miközben a jövőt kellene építeniük, és ez a Clemenceau eltűnésével együtt a törékeny újrakezdés megsemmisülésével fenyeget.

Az idei év legjobb megjelenése szerintem.

1 hozzászólás
Paulinusz_Tünde P>!
László Zoltán: Mindig egyre több

„Nevetés hangjait vitte a fütyülő szél. Az emberek között hologramalakok pislákoltak: a tehetősek közül jó néhányan magukkal hozták eltávozott szeretteik tiszteletre méltó szellemét is.”
Ez most nekem teljesen öt csillag!
Egy grandiózus történet van kibontva az oldalakon, ami végig rettentően izgalmas, érdekfeszítő és az ember szinte abba sem tudja hagyni a lapozást.
„A végesség értéket ad a létezésnek, a tetteknek, minden pillanatnak. Semmilyen más élőlény nem bír ezzel a sajátossággal.”
Most már biztosan tudom, hogy az egyik scifi zsánerem a mesterséges intelligencia, nagyon bírom őket, és azt is, ahogy mások próbálják elképzelni és próbálják nekem (nekünk) átadni ezt. Ezek mellett is a hajóelmék tudnak lenyűgözni. Olyasmi érzésem volt végig olvasás közben, mintha én is végig ott lettem volna barátainkkal, akik szembesülnek egy óriási problémával. Megjegyzem a scifibe csomagolt krimi is nagyon tetszett, és az is, hogy a kiemelt szereplők mennyire el lettek találva. Le a kalappal!
És igen, … újra a haldokló Föld. Tudom, hogy senki olyan nem olvassa el ezeket a könyveket, akik valóban nagyban tehetnének valamit. Tudom, hogy ez az álom kategória. De. Ez a történet mégis szinte ezer százalék pontosan lefesti, hogy mi is vár ránk nemsokára. Félelmetes jövőképet kapunk. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy ötven éven belül nagyon komoly gondok lesznek a Földön.
Visszatérve, … csak ajánlani tudom ezt a könyvet!

Ngie>!
László Zoltán: Mindig egyre több

Ez egy borzasztóan érdekes utazás volt. Aránylag lassan haladtam az olvasással, de mégis végig érdekelt, hogy mi fog történni, és amikor csak keveset olvastam is a könyvből, jó érzés volt. Ez nálam elég szokatlan, ilyen típusú olvasásnál inkább frusztrálttá szoktam válni.

Ritkán szoktam irigykedni azokra, akik olvasás közben minden apró részletet el tudnak képzelni, én sajnos általában meglévő képekből tudok csak építkezni, illetve érzések mentén olvasok. De most nagyon-nagyon irigy vagyok azokra, akik ezt a világot képesek a leírások alapján nálam jobban elképzelni, mert őrületesen izgalmasnak találtam még így félig is a saját elképzeléseim mellett.

A szereplők tetszettek, az abszolút kedvenc történetszálaim Chloé és Clemenceau szálai voltak. Talán nekem az egyik legjobb mesterséges intelligencia történetem ez a kötet, amivel valaha találkoztam. Mindez összefűzve azzal, hogy az emberiség hogyan fut el a Földről, és próbálja újrakezdeni, miközben mindig egyre többet akar.

Nem olvastam eddig a szerzőtől, de biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó könyvem tőle.

KingucK P>!
László Zoltán: Mindig egyre több

Az íróval az első találkozásom, kellemes első benyomás.
A karakterei nem sablonosak, mindnek van valami különlegessége, és nem is feltétlenül a jó értelemben, de ennek ellenére (vagy éppen emiatt) szerethetőek. A cselekmény is érdekes, nyomozás, de nem szokványos témában. Na és a világ, hm.. egész jó a képzelőerőm, de nagyon szívesen látnám filmen!
Biztosan több randim is lesz László Zoltánnal, de csak a könyvei lapjain. (Nem kell rosszra gondolni!)
Ajánlom mindenkinek! (De a kezdő sci-fi olvasók azért készüljenek fel lelkileg!)

_BenGa>!
László Zoltán: Mindig egyre több

    Amikor befejeztem az olvasást, hirtelen nem is jutottam szóhoz; kellett egy pár nap, míg össze tudtam szedni a gondolataimat a műről. Nagyon jól kidolgozott és felépített világ tárul a szemünk elé az oldalakon keresztül. Tetszett, hogy az adott helyszíneket nem csak 1-2 mondatban lerendezve ismerhettük meg, remek leírások színesítették a cselekményt. A történet nem egysíkú: amikor úgy érezné az ember, hogy kicsit le fog ülni a sztori, pontosan akkor kapcsol magasabb fokozatra, így tartja fent az érdeklődést folyamatosan. Az ötletek zseniálisak, élen az adiutorokkal (Ezt mire megszoktam olvasás közben…), akik több összefűzött elmét takarnak, ezáltal egy jól működő mesterséges intelligenciát alkotva. Érdekes elgondolkozni azon, hogy a mai emberiség mihez kezdene egy ilyen technológiával, ha a rendelkezésére állna. Itt érdemes kitérnem arra, hogy bár hard sci-fi a mű, ez nem megy az olvashatóság rovására, az ismeretlen fogalmakat fél pillanat alatt ki lehet keresni, és feldolgozni. Kedvemre valók voltak még a Szentélyek, ezek a rejtélyes épületek, melyekről senki sem tudta megállapítani, hogy mi cél szolgáltak, vagy hogy éppenséggel kik építették. Ami feltűnt, hogy László Zoltán mennyire realistán dolgozta fel a jövő nemzedékeit, én is hasonlóan gondolom a reakcióikat az általa felvázolt események függvényében. Ezen nincs mit csodálkozni, sajnos valószínűleg mindig bele fogunk esni ebbe a hibába: egyszerűen nem tudunk összefogni, ha valami fontosra kellene fókuszálnunk, inkább a saját önös érdekeinket helyezzük előtérbe. A könyvben hiába van „papíron” az összefogás és az egyenlőségre való törekvés, ugyanúgy fellelhetőek a lemaradott kolóniák, lásd a lengyel hajóbontókat. Tényleg ennyire nem tanulunk semmiből? :)

    Négy főbb szereplője van a műnek: Chloé, a francia lány, aki apja gyilkosai után kutat; Daneli, az ENSZ nyomozója, ő a hajóelme ügyében jár el, illetve a két lengyel hajóbontó, Donald és Pavel. Szerintem a kidolgozásuk, hátterük rendben van, motivációjuk teljesen érthető minden esetben. Régen olvastam olyan könyvet, ahol ilyen jól sikerült árnyalni a karaktereket, remekül átjön melyikük a mániákus, vagy éppenséggel a kicsit csekélyebb értelmű, de végtelenül jó szívvel rendelkező egyén. A mellékszereplők is minőségiek, a későbbiekben egyikük-másikuk alkalmas lehet az univerzum kibővítéséhez. Egyik kedvencem Daneli beagle animája, ő szolgáltatja az állandó cukiságot, a másik pedig a rámenős újságírónő, Helga volt.

    Az én ízlésemhez nagyon közel áll ez a könyv, bátran merem ajánlani, nem csak egyszeri olvasásra. Nem tudom, hogy mik a tervei az írónak ezzel az univerzummal, én szívesen olvasnék még történeteket ehhez kapcsolódóan, hiszen hatalmas potenciál van benne. Nem véletlenül az egyik jelöltje az idei Zsoldos Péter-díjnak, nagyon remélem, hogy nyerni is fog, hiszen ez a mű kifejezetten megérdemelné. Öt üst az ötből.

Kicsit bővebben a blogomon: off


Népszerű idézetek

Noro P>!

Mint a gombákból kirobbanó spórafelhő. Így néz ki egy hadihajó az űrben, amikor megkezdi felkészülését egy harcérintkezésre, és több tízezernyi test válik le róla.

335. oldal

ViraMors P>!

Tudja, van egy elméletem erről: minél kevésbé érdekes valami, annál holdkórosabb fazonokat vonz.

ViraMors P>!

– Tudod, én felnézek rátok – mondta az elme, és ezúttal sikerült elérnie, hogy végtelen szomorúság áradjon a hangjából. – Sőt, irigyellek benneteket. Az emberi lét csodálatosan rövid, ti mégis olyan könnyelműen bántok vele.

ViraMors P>!

Bizarrnak tűnt a jelenet: az egyik nem létező lény reagál a másikra. Hirtelen kívülállónak érezte magát.

snowwolf P>!

Létezik szabad akarat, vagy csak tesszük, amit a múltbeli események előhuzaloztak bennünk? Talán ez az én ismeretlenem, amit még felkutathatok a pusztulásom előtt.

Heléna_Szilágyi I>!

Visszakapták a jövőt, amit az őseik elvettek tőlük a Földön – itt vannak, egy új, galaktikus faj korlátlan lehetőségek birtokában.

115. oldal

Heléna_Szilágyi I>!

Nem az úti cél, hanem maga az utazás a lényeg, jelentette ki erre magában annyiszor, hogy már azt hitte, abba sem tudja hagyni. Körmeivel fájdalmasan az alkarjába vájt, hogy a szavak konok ismétlődése véget érjen.
Ostoba mondás. Mást sem akart évek óta, csak odaérni.

11-12. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Brandon Hackett: Xeno
Markovics Botond: Felfalt kozmosz
Dan Simmons: Hyperion
Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia
Brandon Hackett: Eldobható testek
Brandon Hackett: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról
Alastair Reynolds: Acélszellő nyergében
R. J. Hendon: Nightingale
Dyta Kostova: Terra Incognita