Műrepülés 7 csillagozás

László Noémi: Műrepülés

„A műrepülés egyes légi járművek olyan mozgása, figurák együttese, amelyeket a normál repülés során nem használnak. Hozzá tartoznak olyan rendellenes repülési attitűdök és légsebességek, valamint speciális repülési manőverek, melyek során átfordulásokat, dugóhúzókat, hirtelen manővereket hajtanak végre a repülőgéppel a levegőben. A műrepülés közbeni repülés szélesebb körű kísérleti képességeket igényel, és a repülőgépet nagyobb szerkezeti terhelésnek teszi ki, mint a normál repülés során. Néhány országban olyan szabályokat fogadtak el, amelyek szerint a pilóta köteles ejtőernyőt viselni a műrepülés elvégzése közben. Alapvetőbb szinten a légi járművek kettős célúak lehetnek, amelyek elsősorban az utasok és poggyászok szállítására szolgálnak, de képesek alapvető műrepülési számokra is. A műrepülőverseny olyan légi sport, amelyben a bírák repülés közben értékelik a pilóták készségeit. Műrepülésre a dugattyús, egymotoros repülőgépeket, de a vitorlázógépeket is használják.”

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Gutenberg, Csíkszereda, 2020
70 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786069001165 · Illusztrálta: Kürti Andrea

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Belle_Maundrell >!
László Noémi: Műrepülés

Csak bele akartam lapozni ebbe a könyvbe, mert még nem hallottam róla, amikor megláttam a gyönyörű, sötét és melankolikus hangulatú illusztrációkat, és úgy bezsongtam, hogy ott helyben el is olvastam az egészet.
A versek többsége tetszett, van bennük valami megfoghatatlan szomorúság, bár nem mindegyiknek sikerült megérintenie. És tökéletesen kiegészítik őket a képek. Több illusztrált verseskötet kéne. Nekem meg kéne még olvasnom László Noémitől.


Népszerű idézetek

psych P>!

Korai emlékem se egy, se sok.
Indulni sem, maradni sem tudok.
Magamtól ugyan elég távol állok,
kockázatosak eme távolságok.

Töredék lettem. Jók ezek az élek.
Bevágnak, egyből magamra eszmélek.
Hogy élek, talán merész állítás,
azért igazán nem vagyok hibás.

Nem én akartam így, vakon hiszem.
Elvagyok sorsom rejtekeiben.
Barlang, medence, gödör, odú, rés.
Köldökzsinórom az emlékezés.

14. oldal

psych P>!

Hálátlan lény a nyelv szerelmese.
Szívkamrája mennyezetét veri
egy élet összehordott, gyűrött szennyese.
Annak a tetején kell dalba fognia.

8. oldal

Belle_Maundrell >!

Van, vallani, tapintható.
Kemény, kopog, fagyos göröngy.
Semmiből izzadt, földi gyöngy.
Van vallomás, van vallató.

Holtában élő holdhideg,
sápadtan izzó hullaláng,
hull, hull, kerengve hull miránk,
bőr pikkelyes, nem érzi meg.

Valami van, megtudni nem
szeretné senki itt, mi az.
Aludjunk mélyen, édesem.

Aludjunk. Szirmot hajt a gaz,
szivárvány hajlik kényesen.
Van halhatatlan, nem igaz?

25. oldal, Igaz


Hasonló könyvek címkék alapján

Wass Albert: Wass Albert minden verse
Wass Albert: A bujdosó imája
Farkas Árpád: Másnapos ének
Farkas Árpád: Ostorzúgásban ének
Farkas Árpád: Határátkelés
Farkas Árpád: Bolhalakodalom
Farkas Árpád: Jegenyekör
Farkas Árpád: Alagutak a hóban
Farkas Árpád: Erdélyi asszonyok
Wass Albert: Nagypénteki sirató