Lehetsz ​kivételes 15 csillagozás

Az énmárkaépítés alapjai
László Móni: Lehetsz kivételes

Énmárka, ​személyes márka, personal brand. Ezek a kifejezések ma már sokaknak ismerősen csengenek. De mit jelent ez a fogalom? Milyen szerepe van a karrierünkben? Milyen eredményeket és sikereket hozhat? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre? Egyáltalán, hogyan fogjunk hozzá?

Az énmárka tudatos építésének akár az is lehetne az alapja, hogy végre eldöntsük magunkról, vajon mosópor vagyunk-e, vagy fájdalomcsillapító. Aki egyikkel sem akar vagy tud azonosulni, az nézzen egy C verzió után – vagy vegye a kezébe László Móni első könyvét. Ha végigolvasta, jóval célirányosabban válogathat abból az eszköztárból, amely elengedhetetlen az egyéni ambíciók kiéléséhez, megvalósításához. Megérti, mitől működik valami – és miért nem. Megérti, hogy személyes gyengességeit éppúgy a saját javára fordíthatja, mint erősségeit. Tisztában lesz azzal is, hogy személyiségének nemcsak a magánéletében, hanem az üzleti kommunikációban, karriercéljainak megvalósításában is jelentős szerepe van. Így… (tovább)

>!
Kossuth, Budapest, 2015
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630983181

Kedvencelte 1

Most olvassa 7

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
anikof
László Móni: Lehetsz kivételes

László Móni: Lehetsz kivételes Az énmárkaépítés alapjai

Kívül-belül gyönyörű!
Gazdagon illusztrált, jól felépített, inspiráló. Aki tudja, hogy mi az az énmárka, és tudatosan is tudja építeni azt, annak lehet, hogy nem sok újdonságot tud adni a könyv. Mégis vannak benne olyan interjúk, melyekből lehet tanulni, vagy kaphatunk egy olyan ihletet, ötletet általa, amit aztán mi is tudunk hasznosítani. Viszont azoknak, akiknek még új ez az énmárkás dolog, nagyon tudom ajánlani! László Móni érthetően, élvezhetően, lényegre törően vezet minket végig a kivételessé válás lépcsőfokain. Akár márkáról, akár magánszemélyről van szó, ha valaki szeretné azt felépíteni, ez a könyv nagy segítségére lehet.

>!
AnZsu_01
László Móni: Lehetsz kivételes

László Móni: Lehetsz kivételes Az énmárkaépítés alapjai

A korosztályomban igen nagy hiányosság az önmenedzsmentben való jártasság. A reális önismeret, az erre épülő egészséges önbizalom, céljaink megfogalmazása és a kooperatív kommunikáció képessége, mind mind olyan skillek, amik a mai világban nélkülözhetetlenek. Ez a könyv végre egy olyan iránymutatás, amely felkészülten indít el azon az úton, amelynek vége egy önmegvalósító, sikeres élet lehet. Nagyon inspiráló írás és nem mellesleg egy nagyon szép kiadású könyv.

>!
Turcsány_Torda
László Móni: Lehetsz kivételes

László Móni: Lehetsz kivételes Az énmárkaépítés alapjai

nagyon szép a grafikája, dizájnja, olvasásra viszont olyan, mint ha egy blogot olvasnék. Ráadásul a blognak a 80%-a kevésbé érdekelt, kevésbé tartozik a témához, a 20% viszont nagyon tetszett, a jó részek miatt érdemes volt elolvasnom, nem bántam meg.


Népszerű idézetek

>!
anikof

Sokan jönnek hozzám, hogy van egy ötletük, elmondanák, de titok. Ilyenkor mindig azt válaszolom, akkor ne mondd el, én nem leszek a titkos ötletek őrzője. Szerintem mindig azok nyernek, akik sok embert, energiát tudnak bekapcsolni egy ötlet megvalósításába.

25. oldal

László Móni: Lehetsz kivételes Az énmárkaépítés alapjai

>!
anikof

Mindig legyen rajtad valami, ami megjegyezhető.

62. oldal

László Móni: Lehetsz kivételes Az énmárkaépítés alapjai

2 hozzászólás
>!
theodora

A karrierünk már egy sakktáblához hasonlít. Vagy sokkal inkább egy útvesztőhöz. Tele van oldalazással, átlókkal és időnként hátralépésekkel, amikor éppen ez az ésszerű. (Gyakran az.) A karrierünk projektek gyűjteményévé vált, melynek alakítása közben új készségeket tanulunk, új ismeretekhez férünk hozzá, új képességeket sajátítunk el, még több emberrel kerülünk kapcsolatba, ezért folyamatosan építenünk kell magunkat márkaként.

18. oldal

László Móni: Lehetsz kivételes Az énmárkaépítés alapjai


Hasonló könyvek címkék alapján

Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
Csernus Imre – Kádár Annamária – Pál Ferenc – Popper Péter: Sors és önismeret
Al Ries – Jack Trout: Karrierlift
Dan Schawbel: ÉN 2.0
Adam Alter: Kijózanító rózsaszín
Aaron Shapiro: Felhasználók, nem vevők
Scott Belsky: A megvalósítás
Popper Péter: Lélekrágcsálók
Szondy Máté – Szabó-Bartha Anett: Démonaink
Almási Kitti: Bátran élni