Vaspólya 7 csillagozás

László Anna: Vaspólya

László ​Anna a Vaspólyá-ról
„Bensőséges pokolbugyra. Ezt találjuk a kórházvilla kapuja mögött, ahonnan tudósításomat küldöm. A belépő az első percben megdermed a látványtól. Majd igen hamar oldódni kezd. Ha nemcsak néz, de lát is: a mélyből a magasba jut. Az életszeretetnek, a felülkerekedésnek, az emberi természet és akarat lebírhatatlanságának rendkívüli példái vonják a vártnál emeltebb közegbe.
Bensőséges. Családom legközelebbi tagjain, néhány legszorosabb barátomon kívül, ők, a pokolbugyrának lakói adták nekem a legnagyobb, legszemélyesebb emberélményt. És a modern korban, idegenek között oly bajosan használható szeretet szónak új tartalmát is.
A környezet végsőkig sajátos, egyedi, és hála a tudomány fejlődésének: megismételhetetlen. De a közölnivalója általánosításra ösztönöz, tanúsága messzire ível.
Éles ugyanakkor egymást kiegészítő ellentmondások érvényesülnek ebben is, a tudósítás valamennyi fejezetében is. A legfontosabb ellentmondás pedig…
(tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1979

Tartalomjegyzék

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1981
282 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631518477 · Illusztrálta: Szabó László
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1979
286 oldal · ISBN: 9631512282 · Illusztrálta: Szabó László

Kedvencelte 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Csabi >!
László Anna: Vaspólya

Krusovszky regénye – aminek egyik forrása volt – kiemelte ezt a könyvet a feledésből. 1979-ben jelent meg ez a szociográfia és riport kötet, ami a gyermekparalízisben megbetegedettek, közismertebben a vastüdősök életét mutatja be. De mementóként is tekinthetünk erre a könyvre, hiszen az intézeti ellátást már a szocializmus idején felszámolták, az onnan kikerült betegekkel pedig nem igazán törődtek. Mára már a legfiatalabb betegek is elmúltak hatvan évesek, de még vannak (2013-as adat szerint 3500 körül volt a számuk), az állam viszont a rendszerváltás óta is csak arra vár, hogy a probléma megoldódjon magától, az utókezelésre nincs program, szándék.
Habár vastüdősökként emlegetik a betegeket, de valójában a betegség súlyossága nagyon eltérő, csak a legsúlyosabbaknak kell vastüdőben feküdniük, nekik sem folyamatosan, a betegek egy része különböző fokú izomsorvadással és torzulásokkal él.

László Anna könyve kizárólag a Rózsadombon létezett intézettel foglalkozik, az ottani helyzetet tárja fel, és csak feltételezni tudom, hogy a vidéki intézmények helyzete jóval rosszabb volt. Persze, hogy mennyi mindent tárhatott a közönség elé, illetve mennyit nem, az csak sejthető az akkori cenzúra miatt. A könyv két évvel a megírása után került a boltokba, valószínűleg alaposan átolvasták az elvtársak.
Persze még így is eléggé valósághű a kép, amit elénk tár. A könyv nagyrészt a betegekkel, a nyűgjeikkel, a köztük lévő kapcsolatokkal foglalkozik, na meg a külvilági kapcsolataikkal, mert a betegek egy része haza is járhatott időnként, vagy akár iskolába. De a másik irányban is nyitott volt az intézet, tulajdonképpen elég megdöbbentő, hogy bárki bejárhatott, nem volt egy portás, aki a látogatók útját állja, így olyan is előfordult, hogy egy közeli presszóba kivitt és leitatott beteg már nem tért vissza élve az intézetbe.
A történetekből kiderül, hogy ebben a speciális helyzetben is ugyanolyan konfliktusok voltak a bentlakók között, mint bárhol máshol, érdekes módon nem alakult ki egyfajta szolidaritás a közös sors miatt, ugyanúgy voltak barátságok, ellenségeskedések, irigység, meg persze szerelem is. Ami a szexualitást illeti, az is volt, de a könyv az akkori prüdéria jegyében erre csak halvány utalásokat tesz.

Habár nem rendszerbírálatnak készült ez a könyv, de a felsorolt problémákból kiderül, hogy az állam már akkor sem törődött a vastüdősökkel, állandó volt a létszámhiány, a technikai felszereltséggel is állandó problémák voltak, a pótalkatrész ellátás is hiányos volt, de valahogy megoldották okosban, főleg, ha nyugati volt a berendezés. Teljes természetességgel írja meg, hogy egy nyugatról behozott eszközt hogyan koppintott le egy brigád, mert arról szó sem lehetett, hogy többet is vegyenek.
De telefonvonal is csak kettő volt az intézetben, pedig ezeknek a betegeknek ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy rendszeresen tartsák a kapcsolatot a családjukkal. Ment is a hirig egymás közt telefonért, na meg a havi 1800 Ft-os számla miatt. Miközben akkor egy beteg átlagos ellátása havi 8000 Ft-ba került (2-3000 Ft volt akkor egy munkás fizetés).

A könyv egyetlen igazi gyengéje az író dagályos nyelvhasználata, szó-szörnyszüleményei, egyedi mondatszerkesztési technikája (imádta pl. a :-ot), de ha ezen úrrá tudunk lenni, akkor még ma is érdekes ez a könyv.

3 hozzászólás
ppeva P>!
László Anna: Vaspólya

Az elmúlt 1-2 hónapban olvastam egy könyvet, amiben szó volt erről a kötetről. Gyorsan fel is tettem a várólistámra, szerencsére, mert szinte rögtön elfelejtettem, melyik könyvben is volt az utalás. Vagy talán egy cikk volt? Nem tudom visszaidézni. Lényeg, hogy konkrétan említi ezt a könyvet.
Alig van emlékem óvodás koromból. De van egy, ami látszólag jelentéktelennek tűnik. Álltunk sorban a lépcsőn, ami lefelé kanyargott, az alagsorba. Ott volt az orvosi rendelő. Tudtuk, hogy nem oltás lesz, hanem valami más, egy kiskanálnyi tea. És aki ügyesen beveszi, kap egy kekszet. Na, azt a kekszet vártuk mi nagyon, 1959-ben vagy 1960-ban… De csak fél keksz volt, egy fél háztartási keksz. :(
A szüleim később mesélték, mennyit aggódtak, ahogy hallottak a járvány terjedéséről. Mindketten iskolában, gyerekek között dolgoztak, még attól is féltek, nehogy ők hozzák haza nekünk a vírust.
Csak jóval később raktam össze a teát és a kekszet meg a járványt.
Nem volt egy könnyű olvasmány. Elképzelhetetlen, hogy (a könyv írásakor) 30-40 éves fiatal emberek vastüdőhöz, ágyhoz kötve töltik az életüket. Rendkívül érdekes volt, hogy az írónő nem hurrá-optimista könyvet írt, megírta mindennek az árnyoldalát is. Mert az emberek attól, hogy azonos betegségben szenvednek, nem lesznek egyformák. Sem az indulásuk, az otthoni környezetük, sem a természetük, tehetségük, hozzáállásuk nem egyforma. Vannak itt is nehéz esetek, akiknek segíteni is nehéz. És van, aki harcolna, küzdene, és folyton visszahúzza a „lehetetlen” (pl. egyetemre jár, de külön kegy, ha egyáltalán eljut oda, annyi feltétel kell hozzá – és ettől a többiek életminősége romlana az övé javára).
Aztán sokat ír a segítésről. Hogy nem könnyű jól segíteni. Hogy a legjobb szándékú emberek sem bizonyulnak kitartónak a segítésben. És a dilemmáról, hogy vajon „túl sokat” kér-e környezetétől egy olyan ember, aki állandó segítségre szorul. Mert még a lábát se tudja arrébb tenni az ágyon, vagy hiába látja a pohár vizet, nem tud utána nyúlni…
Sokat ír a körülményekről. Az 1970-es években gondot jelentett a telefon. Nem volt az épületben lift, beteghordó hiány miatt az emeleti betegek hetekig nem jutottak le még a kertbe se, levegőzni. Állandó személyzethiánnyal küszködtek. Egy csomó gép, készülék, kerekesszék még nem volt elérhető Magyarországon.
Tulajdonképpen a Baba utcai kórház lakóinak történetén kívül kicsit időutazás is ez, milyen volt az élet a 70-es években.
Egy csillagot levontam, mert nagyon nem tetszett a stílus, ahogyan írt.

1 hozzászólás
Gyula_Böszörményi IP>!
László Anna: Vaspólya

Nagyon hiteles, brutálisan kemény leírás. A szereplők legtöbbje már rég nem él, a sorsuk, gondolataik viszont rengeteget taníthatnak a „kétlábúaknak”, akik nyafiznak, hogy mily rossz az élet.

LiloHari>!
László Anna: Vaspólya

A könyv a Heine-Medin kór (gyermekparalízis) utolsó, 1957-es és 1959-es járványának áldozatairól szól, akiknek a szörnyű kór a légzőközpontját is megbénította. Az ő életükről szól e könyv, róluk, akiknek akkor 4-5 évet jósoltak az orvosok, mégis élnek (a könyv 1977-ben íródott, de még mindig élnek a Baba utcában, nem tudom pontosan hányan). A könyv nagyon érdekes, akit pedig bővebben is érdekel a mai helyzetük, itt van egy cikk róluk (kicsit lejjebb görgetve): http://www.ujsag.sote.hu/200203/5.htm

Színek>!
László Anna: Vaspólya

Hoz az élet kegyetlen fordulatokat, melyet muszáj elfogadni, ha már változtatni nem lehet rajta. Sajnos a Baba utca lakóinak is szembesülniük kellett ezzel a ténnyel. Szívszorító olvasmány, de mindamellett nagyon emberi, és esendő. Kicsit befékezz az embernek, érdemes újra gondolni dolgainkat, és átértékelni miért is vagyunk sokszor elégedetlenek. A kórházvilla lakóinak és dolgozóinak örömmel, bánattal, vágyakkal, küzdelmekkel teli élete példa értékű, az élet szeretettről és az elfogadásról, az alázatáról.
Nehezen feledhető írása ez László Anna írónőnek!


Hasonló könyvek címkék alapján

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Sebők Erika: Egy Nővér Naplója
Asperján György: Karcinóma
Szauder Ipoly: Hypertonia és szövődményei a napi gyakorlatban
Eke Károly: Lélek és test
Pais István: A mikroelemek jelentősége az életben
Benedek István: A gyógyítás gyógyítása
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Miron Białoszewski: Infarktus
Jaume Cabré: Én vétkem