A rendszertelen időközökben megjelenő Arkhé a tradicionális iskola legelső saját folyóirata. A folyóiratnak csupán három száma jelent meg, viszont első számának volt egy új, átdolgozott kiadása is. Noha az eredeti első szám kiadójaként a Hyperion, az átdolgozott első szám kiadójaként a Perennis Kiadó, a második szám kiadójaként pedig az Editio Arkhé van feltüntetve, ezek valójában mind a nyíregyházi Kötet Kiadót takarják, mely ilyen módon mind a négy szám kiadójának tekinthető. A folyóirat szerkesztői László András és Szongott Rudolf, felelős szerkesztője Szongott Rudolf volt. A felelős szerkesztőnek és a felelős kiadónak, Szabó Attilának az érdeme, hogy – a kezdeti gyermekbetegségek után – egy klasszikus szépségű folyóirat született, melynek a belívjeit bordázott, vízjeles chamois papírra nyomták. Az első és a második szám tipográfusa Szosznyák Vince, a harmadik és az első, átdolgozott szám tipográfusa pedig Illés Gábor volt. Mindegyik szám tematikus szám: az első a „Mi a… (tovább)
Arkhé III. 0 csillagozás
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 14
Népszerű idézetek
Odáig jutottunk, hogy szétválasztottuk a munkát és a kultúrát, és a kultúrára úgy tekintünk, mint valamire, amit a szabad idő óráiban kell megszerezni. Ott, ahol a munka maga nem eszköze a kultúrának, ott csak melegházi és irracionális kultúra lehet; ha kultúránk nem nyilvánul meg mindenben, amit csinálunk, akkor nem vagyunk kulturáltak.
Elveszítettük a hivatásnak megfelelő életmódot, azt, amit Platón a Justitia mintájául tett meg; veszteségünk mélységének legékesebb bizonyítéka az, hogy ahova civilizációnk sorvasztó lehelete eljutott, ott minden más nép kultúráját elpusztította.
37. oldal, Ananda K. Coomaraswamy: Szükségünk van-e műalkotások kiállítására?
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Fontos rámutatnunk, hogy a modern művészet legfőbb tévedései a művészetben használt anyagok zűrzavarában rejlenek: már nem tudják, hogyan különböztessék meg a kő, a vas, vagy a fa kozmikus jelentését; azzal sincsenek tisztában, hogy melyek a formák és színek tényleges tulajdonságai. A kő és a vas hasonlóak abban, hogy hidegek és kérlelhetetlenek, míg a fa meleg, élő és szívélyes; azonban a kő hidegsége az örökkévalóság neutralitásához és közömbösségéhez hasonlatos, míg a vasé ellenséges, agresszív és „gonosz”; ez aztán érthetővé is teszi a vas inváziójának jelentőségét. A vas súlyos és baljóslatú természete megköveteli, hogy azt a régi templomokban látható, csipkéhez hasonlítható rácsoknál tapasztalható könnyedséggel és fantáziával munkálják meg. A megfelelő megmunkálással, átlátszósággal a vas gonoszsága neutralizálódik, mivel a fém természetén nem tesz erőszakot, sőt – éppen ellenkezőleg –, megcáfolja keménységét és hajlíthatatlanságát. A vas baljóslatú természete magában foglalja azt, hogy az alkotás folyamatát nem irányíthatja és nem foglalhatja le saját magának – ahhoz, hogy erényeit képes legyen kifejezésre juttatni, először meg kell szelídíteni, be kell „törni”. A kő természete teljesen más: nyers állapotban is van benne valami szakrálishoz közel álló. Ugyanez mondható el a nemesfémekről is, amelyeket, mint a vasat, a kozmikus fény, a tűz, vagy a planetáris erők szellemítettek át. Hozzá kell tennünk, hogy a beton – amely a vashoz hasonlóan az egész földet elárasztotta – a kő nemtelen és pusztán mennyiségi hamisítása; a betonban az örökkévalóság spirituális aspektusa egy anonim és brutális masszivitással cserélődött fel; ha a kő olyan kérlelhetetlen, mint a halál, akkor a beton olyan brutális, mint a minőségek egybemosása, nivellálása.
Frithjof Schuon: A művészet princípiumai és kritériumai
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Körübelül 2500 éve Távol-Keleten egy kis könyv íródott, amely oly tisztán, hűvösen és fényteli formában fekteti le a szubtilis és hermetikus tudomány princípiumait, mint ahogyan az sehol másutt nem található meg. Lao-tse „Tao-te-king"-jéről van szó. Biztosan segítséget nyújt az, ha újra megismételjük ennek a – sem meghatározott időhöz, sem meghatározott helyhez nem kötődő – életbölcsességnek tényleges témáit. Kétértelműség nélküli vonatkozási pontot jelentenek. Nagyon veszélyes ez, viszont abszolút. Nem ismerek abszolútabbat. Lényegi tisztánlátás. Az emberi korlátozottságokból és téveszmékból leheletnyi sincs ebben. Lélegezhetünk, szilárdan állhatunk benne.
Még ha legenda, akkor is jelentőségteljes Lao-tse és Konficius találkozása, ahogyan Co-hong a „Si-sien-ciuen"-ben elmeséli. Co-hong elmondja, hogy Konfucius, aki – tekintettel a szokásokra, a hagyományra, a morálra etc …- aggályoskodásaival megpróbált Lao-tse-ba belekötni, s a válasz egy olyan formáját kapta, hogy mikor a későbbiekben erről a találkozásról mesélt, csak ezt mondta: „A sötét vizekben fickándozó halakat háló és horog fogja ki; a vadon állatai hurok által esnek csapdába; még a szabadröptű madarakat is utoléri a vadász nyílvesszeje – de mivel tudjuk mi valaha is a felhők felett, az éterben szárnyaló sárkányokat megfogni?"
A „Tao-te-king" alapideái fokról fokra jelenitik meg a beteljesedett Mester alakját – a megérinthetetlent, a szubtilist, a megfoghatatlant.
A Tao, amely megnevezhető, nem az örök Tao – szólnak a szöveg első szavai. A név, amely kiejthető, nem az örök név. Bizonyos, hogy az emberek kifosztják az életüket. A centrumon kivül helyezkednek el és elszabadítják azokat az erőket, amelyeknek centrális voltuk miatt mélységükben és láthatatlanságukban kellene maradniuk. A „személyiség” látszatvárait építik ahelyett, hogy léteznének. És ebbe a látszatba kapaszkodnak erősen, görcsösen, állati konoksággal: Én! Én! Én! Ezt halmozzák fel és habzsolják, ezt ölelik át, és ezt hangsúlyozzák az örökkévalóságig. A maszk, az arculat válik mindenek felettivé. Nem veszik észre, hogy mindez láz, téveszme, téboly. Héjszerűsége mögött, a bensőben mindig a halál rejtőzik.
Ők a nagy Játék során kihulló lárvák.
101. oldal, Julius Evola: Kígyóbölcsesség
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Azt mondják Till Eulenspiegel-ről, akit egy herceg alkalmazott udvari festőként, hogy megmutatott a bámészkodóknak egy üres vásznat, és kijelentette, hogy aki nem becsületes szülőktől származik, az azon semmit sem fog látni. Mivel az összesereglett urak közül egy sem volt hajlandó elárulni, hogy semmit sem lát, mindenki úgy tett, mintha gyönyörködne az üres vászonban. Volt idő, amikor ez a mese tréfaként eshetett meg; senki sem merészelte volna megjövendölni, hogy egy napon ez belép a „civilizált” világ szokásai közé. Azonban napjainkban bárki bármit mutogathat a l'art pour l'art nevében. S ha az igazság és az intelligencia nevében tiltakozunk, akkor értetlenséggel vádolnak meg bennünket, mintha valamilyen miszteriózus fogyatékosság akadályozna meg minket az értésben. (Nem a kínai, vagy az azték művészet esetében áll fenn ez a hiányosság.) Egy manapság igen elterjedt konvenció szerint, valamit megérteni egyenlő annak elfogadásával, míg valaminek a visszautasítása annak meg nem értésével; mintha sohasem történt volna meg az, hogy éppen azért utasítottak el valamit, mert értették, vagy ellenkezőleg, azért fogadtak el valamit, mert nem értették.
Frithjof Schuon: A művészet princípiumai és kritériumai
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Mint azt a Világkirály című tanulmányunkban kifejtettük, minden másodlagos szellemi központ egyben a legmagasabb és primordiális Centrum képe is; minden szakrális, vagy ha úgy tetszik, „hieratikus” nyelv a par excellence szakrális nyelv egyfajta képe vagy visszfénye. Ez az „elveszett Szó", vagy helyesebben „elrejtett Szó" a sötét korszak emberei számára ugyanolyan láthatatlan és hozzáférhetetlen lett, mint maga
a Legmagasabb Centrum. – De ami fennmaradt, az nem „töredék és torzítás”; ellenkezőleg: az idő- és helybeli körülmények által szükségessé vált adaptációról, alkalmassá tételről van szó; arról, hogy amint azt az El-Futuhatul Mekkiyah második részének elején Seyidi Mohyiddin ibn Arabi tanítja: minden próféta vagy kinyilatkoztató olyan nyelvet használt, amelyet azok akikhez szólt, megértettek; vagyis egy bizonyos korszak és egy bizonyos nép mentalitásának megfelelőt. A tradicionális formák különbözősége is ezzel magyarázható. Ezen a sokféleségen alapul a kifejező eszközül szolgáló nyelvek különbözősége is. Ilyen alapon minden szakrális nyelv „inspirált" személyek művének tekintendő; ha ez nem így lenne, nem is lenne alkalmas az alapvetően neki szánt szerepre. Ami a Kezdet nyelvét illeti, ugyanúgy, mint a primordiális tradicióét, eredete, „nem emberi” kellett, hogy legyen. Ebben minden szakrális nyelv részesül, amennyiben struktúrája (el-mabani) és jelentése (el-maani) a kezdeti nyelv fényét tükrözi. Minthogy az alkalmazás szempontja itt is közrejátszik, ez utóbbi különböző, de minden esetben egyformán lényegi módon jut kifejezésre: egyebek között az íráshoz használt jelek szimbolikus formájában, vagy – ami a hébert és az arabot illeti –, a betűknek és a belőlük formált szavaknak számokkal való megfelelésében.
26-27. oldal, René Guénon: A betűk tudománya (Ilmul-huruf)
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Nyugaton ma tömegével vannak azok az emberek, akik magukat okkultistának,
beavatottnak, mesternek, etc… nevezik, és akik nagyon elégedettlenek lennének, ha nem tudnánk róluk, és a maguknak tulajdonított képességekről. Ezzel szemben azt mondom, hogy jól meghatározott okokon kívül, egy valódi beavatott nagyon ritkán tárja fel magát beavatottként azok előtt, akik nem tartoznak a hozzá hasonlóak közé. Tudniillik ő egy olyan szellemi állapotot realizál, amely minden vonatkozásban felszámolja az emberektől való függőségét. Az, hogy mit mondanak vagy gondolnak róla, hogy megítélésük vele szemben igaz vagy hamis – számára érdektelen. Valami ellenállhatatlan vágyból kifolyólag az emberek azt akarják, hogy tudjuk, kik is ők (sőt ami még rosszabb: hogy kinek gondolják magukat); tudjunk arról, amit tesznek, s hogy ők tették ezt meg azt, és, hogy cselekvő személyük elismerésre méltó tulajdonságokkal rendelkezik. Az igaztalan szóval vagy igazságtalan cselekedettel szembeni nemreagálás, neutralitás nem tartozik az ő képességeik közé.
Ezzel szemben a mágus mindezt gyermekesnek tartja. Ő még csak nem is egzisztál. Azok, akik ebben örömüket találják, próbálják meg és higgyék is el, hogy a levegőt is meg tudják fogni. Ő a lábuk alól ki tudja húzni a talajt anélkül, hogy tudnák, melyik irányból indította akcióját, és hogy egyáltalán egy tett cselekvésbe lépett. Arcul akarják csapni? Tegyék meg. Ő kész arra, hogy másik orcáját is odatartsa: Játékokat játszik csupán, ahol egyedül ő határozza meg az összes játékszabályt. Nincs alávetetve senkinek és semminek. Hogy mit váltanak ki belőle a többiek szavai, cselekedetei, tulajdonságai, azt egyedül ő határozza meg. Gyávának vagy hősnek tartják, neki mindegy; ezzel szemben pontosan megfigyeli, hogy milyen hatású a másik gondolata és, hogy ez milyen következményekkel járhat Játékában. Pusztán arra figyel, hogy minden körülmény között bekövetkezzenek bizonyos dolgok. Hűvösen készenlétbe helyezi az eszközöket, a szükséges feltételeket, cselekszik és … kész. Nem kötődik úgy a cselekedethez, mintha az az ő dolga lenne. A tett számára tisztán instrumentális. Nem beszél róla és mindenekelőtt nem ragaszkodik hozzá. Az „önigazolás" mániáját nem ismeri.
99-100. oldal, Julius Evola: Kígyóbölcsesség
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Ha nem hagyod abba ellenállásod, birtoklásod és saját akaratod játékát, akkor nem szűnsz meg a játék áldozatává válni. Az út egészen más: az akaratot akarat nélkül akarni, a cselekedetet cselekvés nélkül akarni, tett nélkül beteljesíteni, megvalósítani anélkül, hogy cselekvő maradnál, uralom nélkül felemelkedni. Egyenesen, de hajlékonyan, világosan, de nem elvakítva – ez az, amit Lao-tse mond. Ténylegesen létezni azt jelenti, hogy a létezést nem akarni. Minden „értékedet" egy halomba hajítja Lao-tse. Finoman nevet rajtad, mint egy kis gyermek felett; rajtad, aki az „ember- feletti-ember”, az „uralkodó”, kemény és sötét maszkja mögé bújsz, aki „inkább megtörsz, mintsem meghajolj”. Micsoda együgyűség! És a vízről mesél neked: semmi más nem tud a világon oly gyorsan minden formát magára ölteni, mint a víz, és ugyanakkor nincs más, ami a keményet, a megmerevedettet jobban le tudná győzni. Megszelidíthetetlen, mert mindenhez hozzáidomul: azzal, hogy nem áll semminek sem ellen – megragadhatatlan. Az Ég „erejét”, „erényét" utánozza.
A megmerevedett felett az elasztikus, az erős felett a gyenge győz. A halál lényei erősek és kemények, az élet lényei finomak és engedékenyek; az elsők vannak alul, az utolsók felül: a fennlévő kormányozza az alsókat és a testetlen áthatol az anyag áthatolhatatlanságán.
102-103. oldal, Julius Evola: Kígyóbölcsesség
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Az archaikus ember minden cselekedete szakrális tett, szent kultusz. Tettei azáltal nyernek értelmet, hogy céljai nem korlátozódnak az emberi világra, hanem túlmutatnak azon. Cselekedeteinek középpontját az egyetemes és örök szentség: a transzcendens cél realizációja képezi – s életének minden mozzanatát ennek rendeli alá.
Az élet művelését, megszentelését jelenti ez.
11. oldal, Szongott Rudulf: A művészet ígérete
László András – Szongott Rudolf (szerk.): Arkhé III. Játék és művészet
Hasonló könyvek címkék alapján
- René Guénon: Metafizikai írások II. ·
Összehasonlítás - René Guénon: A „világ középpontja" ·
Összehasonlítás - Rády Sándor Zsolt (szerk.): Az antikommunista ·
Összehasonlítás - Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista! 96% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei 97% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Az erdő ébredése 99% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Erőltetett menet 96% ·
Összehasonlítás - Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós: Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből 95% ·
Összehasonlítás - Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka I-IV. 97% ·
Összehasonlítás - Bächer Iván: Utóíz 97% ·
Összehasonlítás