A ​féltestvér 41 csillagozás

Lars Saabye Christensen: A féltestvér

A ​féltestvér, ha így nézzük, a klasszikus realista regényeket idéző, nagyszabású családtörténet; ha amúgy, akkor minden ízében mai, extravagáns nagyregény. Narrátora a forgatókönyvíró Barnum: az ő eleven elbeszéléséből, a tünékeny világot mesterien és nagy fantáziával megragadó prózájából bontakozik ki egy oslói család majd fél évszázadnyi története, s az elbeszélőnek a féltestvéréhez, a kiszámíthatatlan, de öccsét mindig megvédelmező és a világ dolgaiban eligazító Fredhez fűződő viszonya.

A család életét átszövik a titkok, a kimondatlan vagy elhallgatott dolgok. A történet a második világháború utolsó napján, a béke beköszöntekor kezdődik, amikor Verát megerőszakolja egy ismeretlen férfi – ekkor fogan Fred. S noha később egy időre férfi is kerül a házhoz – Vera férje, s a másik fiú, Barnum apja –, a család rendíthetetlen alapját mégis a három generációt képviselő nők jelentik: Verán kívül Barnum dédnagyanyja, egykori némafilmszínésznő és Boletta, a nagyanya.

A… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Gondolat, Budapest, 2015
648 oldal · ISBN: 9789635561018 · Fordította: Patat Bence
>!
Gondolat, Budapest, 2015
648 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636935658 · Fordította: Patat Bence

Enciklopédia 6


Kedvencelte 15

Most olvassa 3

Várólistára tette 122

Kívánságlistára tette 99

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Apróra vagdalom fel az életemet, az életünket. Betörtem a vágószobába egy ezüstollóval, és most ügyes kis kezemmel más sorrendben ragasztom össze a darabokat. És elnézést kérek érte, hogy hazudnom kell, de a hazugság csak az, amivel az ember kitölti a rést, hogy a tört felületek beleilljenek az elbeszélés vonalzójába. És látom, hogy amit elmesélek, mindig rövidebb lesz annál, amit megéltünk.

Súlyos családregény Skandináviából. A soha ki nem heverhető veszteségek regénye, ahol a maguk után gyermeket hátrahagyó imádott vagy gyűlölt férfiak nyomtalanul tűnnek el a nők életéből, és nem marad utánuk más, csak egy Grönlandról küldött levél vagy egy leszakadt kabátgomb.
Mik azok a féltve őrzött rituálék, amik felemelhetnek és összetarthatnak egy családot, és segíthetik a legsúlyosabb sorscsapások túlélésében is? A szemünk láttára épül fel a Jebsen-Nilsen dinasztia magánmitológiája, egy szimbólumokban gazdag mitológia, ahol egy üveg jóféle malagabor vagy a dédapa szavainak mantrázása mindig felidézi, hogy kik ők, honnan jönnek és merre tartanak, és erősíti közöttük a feltétel nélküli elfogadást és összetartozást.
Az összetartozás megtartó ereje állandó harcban áll a legkülönbözőbb tragédiákkal és végzetes balesetekkel, amik folyamatosan sújtják a dán-norvég famíliát. A három különböző generáció három asszonyából álló családba végül két fiúgyermek születik, és mintha közülük az egyik, a címadó féltestvér vinné tovább a felmenők baljós végzetét, a bűnt, a veszélyt, a szégyent és a vereséget, amíg a másik gyermek, az angyali fürtöket viselő pedig tehetsége folytán lehetőséget kap a sikerre és a régi dicsőség felélesztésére, így olyanok ők, mint az árnyék és a fény, nem tudnak meglenni egymás nélkül, mert együtt képviselik és viszik tovább az ősök örökségét.
És bár egy ízig-vérig modern nagyregényt olvasunk, a háttérben egészen időtlen, nagyerejű, szinte biblikus rétegek is felsejlenek a jóról és a rosszról, a bűnről és a megbocsájtásról, és a tékozló fiúról, akit visszavárnak.
A szereplőgárda, a sok-sok felsorakoztatott karakter jellemrajza rendkívül összetett. Arnold Nilsennel, a törvényes férj helyét végre elfoglaló férfivel megjelenik a groteszk elemek sora is, hiszen a család különösen alacsony férfitagjai mindig a nevetségessé válás ellen küzdenek, és mindenféle szemfényvesztéshez, trükkhöz folyamodnak ennek érdekében, így nem véletlen, hogy a cirkusz és az illúziókban szintén bővelkedő filmgyártás világa tárt karokkal fogadja őket. Az alacsony termet mellett a család férfitagjainak jellegzetes vonása még, hogy igazi éjjárókká tudnak válni, elcsavarognak, titokzatos útjaik vannak, kiszámíthatatlanok és kiismerhetetlenek.
Gyönyörű és minden feszültséget, magányt feloldó motívum, amikor a legkisebb fiú életében megjelenik a barátság, de csak olyan fiatalokkal találja meg a közös hangot, akik szintén súlyos családi drámákat, tragédiákat cipelnek magukkal. A szerelem, a beteljesült párkapcsolat viszont minden szereplő számára nehezen megtartható, akit Jebsennek vagy Nilsennek hívnak.
A hallgatás, az elhallgatás, a kétértelműség és az elvarratlanul maradt szálak finom pókhálóként szövik át a regényt, és többféle értelmezésre adnak lehetőséget.
Bár a kötet Berlinben kezdődik, az igazi otthona minden szereplőnek Oslo, a fjordok, az itteni parkok, utcácskák, titkokat őrző, nagy szárítópadlással felszerelt huzatos házak, és persze a nehezen megközelíthető északi szigetek télen és nyáron, köztük a legfélelmetesebbel, a férfiakat elnyelő Grönlanddal.
A féltestvér monumentális, részletgazdag alkotás, ami nem adja magát könnyen, kezdetben nagy kihívást jelent az olvasása, de aztán fokozatosan egy sűrű és hihetetlen mélységeket mutató családi univerzumba és szimbólumrendszerbe von be, és gyarapítja a fájdalmasan felejthetetlen olvasmányok számát.

gesztenye63 P>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Olvasol közel egy hónapig valami kimaxolt skandináv minimalista prózát, ami szikár ugyan, mégis szinte sorról sorra olyan aprólékos, annyira akkurátusan szöszmötölős, mint egy igazi forgatókönyv (persze, hiszen tulajdonképpen "filmregény"). Alkalmanként az agyadra megy a szőrszálhasogató precizitásával, a részletek iránti eszelős imádatával, azzal hogy még a szürreális elemeiben is folyton érzed a valóságba kötődést. Akkor meg miért kapaszkodsz belé, miért válik megkérdőjelezhetetlenül kedvenceddé, miért kezdenéd újra, a szíved szerint azonnal? Azt hiszem, hogy pontosan ezek miatt az apróságok miatt. Amiért szimplán elnyel, mint a futóhomok, hiába próbálsz kétségbeesetten kapálózva kimászni belőle. Meg azért is, mert első olvasásra képtelenség átfogni ezt a félelmetes összetettséget, rétegzettséget (lássuk be, ritka ez az élmény).

Mindenki leírta már, hogy a regény plasztikusan képszerű… Persze, hogy az. Milyen legyen egy film, ami képkockákból áll össze és valami misztikus entitás, a vágó (vagy talán Isten) rendelkezik a szereplők sorsa fölött, kezében a mindenható ollóval? Csupán az a kérdés, hogy a gondolataidban végül összeálló kombináció mennyire tér majd el a vágatlan, rendezői változattól. Ez azonban, úgy hiszem, kérdés marad örökké.
Az is meghatározó még, hogy a képek között, amelyekkel Christensen előszeretettel dolgozik, hemzsegnek a jelképek, a szimbolikus elemek. A szárítópadlás szabadságot tagadó galambjától, a szélkereskedő soha meg nem valósuló szélmalmán át, az összegyűjtött nevetéseket rejtő üres bőröndig, és még tovább. Már maga, a főszereplő keresztneve is szimbolikus, amennyiben megidézi P.T. Barnumot, a cirkuszkirályt, „a reklám Shakespeare”-jét, a kamuvilágok zseniális mágusát. Mert ugye fontos, hogy nem az a lényeg, mit látsz, hanem, hogy mit akarsz látni, avagy mit akarnak veled láttatni. Ez annyira aktuális, hogy az már sírnivaló. Ennyi jelképes elem között mozogva, egy idő után képtelenség nem önmagadban kutatni a szerző magának feltett kérdéseire kínálkozó válaszok után.
Persze mindezek mellett ez a regény még egy féltéglányi hiányregény is. Régen olvastam már egy kötetben, ilyen szorosan egymáshoz igazítva, ennyi hiányzó részletről, emlékről, sorselemről, élettartozékról. Egy hiányzó ujj, egy hiányzó levél, aztán hiányzó centik és generációkon át hiányzó (néha feltűnő, majd újra elszökő) férfiak. Mindezek annyira hiányoznak, hogy ha meglennének, vagy csak többet kapnánk belőlük, az már nem is illene a christenseni káosz rendszerébe.

Szóval mindezek, meg még ezer más apró-cseprő, irritáló, de szükséges részlet és hiány teszi, hogy kedves könyvemmé vált A féltestvér. Ez a regény amúgy maga a skandináv eszképizmus himnusza, a mindentől szabadulás, az önmagunktól való menekülés áhítása, a létezés minden rezdülésének megkérdőjelezése és mégis, a kétségbeesett boldogságvágy ereszkedő hanglejtésű óhajtó mondata is egyben. Ha úgy vesszük, akkor a gondolkodó, analizáló és moralizáló ember számára, maga az élet regénye.
Ritkán olvasok könyvet újra, soha semmire nincs időm, de remélem, ezzel a kötettel kivételt tehetek majd egyszer.

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Különös, szokatlan, felkavaró és mégis szinte letehetetlen ez a 650 oldalas, ízig – vérig norvég regény.

Egy monumentális forgatókönyv családregénynek álcázva, egy szeretetre éhes férfi visszaemlékezése, de legfőképpen egymásba fonódó metaforák végtelen sora ez a könyv.

Négy generáció némaságának és félig megélt vágyainak, álmainak története, ahol senki sem meri igazán feltárni a másik előtt az igazi arcát. A hiányok regénye ez, mindenkinek hiányzik a másik fele, akár képletesen, akár szó szerinti értelemben véve. Szereplőink kétségbeesve keresik, vagy csak megadóan és türelmesen várják a másik felüket és közben észre sem veszik, hogy valójában mindvégig ott volt mellettük. És ahogy végigkövetjük Barnumot ezen a képzeletbeli utazáson, feltárul előttünk rengeteg családi és egyéni dráma, kudarcokkal és küzdelmekkel teli nehéz sorsok, apró kis boldogságpillanatokkal fűszerezve. Szereplőink életének kereke, akár a film forog tovább, ha egyszer elindult az útján. És mi csak ülünk Barnummal együtt a Rosenborg mozi 14. sorának 18-as széken és nézzük ezt a különös, filmnek álcázott véget nem érő álmot.

Már a Villantó is eléggé meggyőző volt, de A féltestvér-t olvasva úgy érzem, hogy Saabyse Christensen személyében újabb skandináv kedvencet szereztem és remélem, hogy a közeljövőben olvashatok még tőle magyarul.

8 hozzászólás
giggs85>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Éppen pár hónapja keseregtem azon, hogy hiába imádtam a norvég Lars Saabye Christensen tavaly karácsonykor megjelent regényét, a Villantót, főműve, az Északi Tanács Irodalmi Díját is elnyerő, A féltestvér gyakorlatilag már évek óta beszerezhetetlen idehaza. Úgy tűnik, hogy szerencsére a kiadó is észlelte ezt a hiányt, így pár hete a boltok polcaira került ez az általam is régóta vadászott fél- (sőt inkább egész) téglányi nagyregény.

A féltestvér ugyanúgy többféle egymáshoz kapcsolódó, ám egymástól stílus tekintetében igen-igen eltérő részből áll, mint a norvég szerző fent említett másik műve.
Az első oldalak a teljesen szétcsúszott, masszív alkoholista forgatókönyvíró, Barnum egy berlini tartózkodását mesélik el. Bár csak pár napról van szó – amikor is tulajdonképpen semmi igazán lényeges nem történik –, Christensen mégsem siet sehová, komótosan írja le a magányos italozásokat, illetve Barnum találkozóját neves filmesekkel. Jó tudni, hogy ugyanez a lassúság, komótosság és ráérősség jellemzi majd az egész kötetet.

A következő fejezet a II. világháborút követő béke legelső napján kezdődik, amikor is a fiatal Verát egy ismeretlen (talán német, talán norvég, talán menekülő katona, talán frissen szabadult hadifogoly, talán elmebeteg, talán egy átlagos utcabeli) erőszakolja meg, aminek következtében megfogan egy fiú, Fred (nevének jelentése ironikusan a béke), a későbbi Barnum féltestvére.

Ebben az egységben azonban főleg Vera, az anyja, Boletta, illetve az ő anyja, az Öreg egymáshoz való igen ambivalens viszonya kerül középpontba. Hiszen adva van három, egymást hol szerető és támogató, hol kikészítő, gyökeresen eltérő mentalitású nő, akik éppen csak átélték a világháború poklát férfi segítség nélkül, és ráadásul a nyakukba szakad még egy erőszakból fogant gyerek is, amit persze a rosszindulatú szomszédok sem hagynak szó nélkül. Ez a rész tökéletes karaktertanulmány, Christensen a lassan csordogáló történet hátterében biztos kézzel bontja ki hármójuk személyiségét, motivációit, illetve a köztük fennálló, dinamikusan változó viszonyrendszert.

Aztán ismét jön egy éles váltás, és megjelenik egy aprócska északi szigeten felcseperedő, kistermetű, csenevész fiúcska, Arnold, aki sehogyan sem tud beilleszkedni ebbe a zord környezetbe, és akivel saját apja sem tud mit kezdeni. Így a fiú elszökik otthonról, hogy ezután cirkuszosnak álljon, majd húsz évvel később belőle legyen az a piperkőc, aki elcsavarja egy egyedülálló, kisgyermekes anyuka, vagyis Vera fejét…

A könyv leghosszabb szakasza aztán elsősorban a félénk, szeretetéhes Barnum gyermekkorára és felcseperedésére fókuszál, amelyre főleg két dolog nyomja rá a bélyegét. Az egyik az írás szeretete, és a fiú folyton felszínre bukkanó tehetsége, a másik pedig a féltestvér, Fred árnyéka, aki hol a Barnum útját egyengető segítség, hol pedig egy pszichotikus, és a nagyvilággal kezdeni mit sem tudó fenyegető árnyalak.

A féltestvér tehát egy tipikus nagyregény, amiben van tér és idő mindenre, amivel csak az író foglalkozni szeretne, és ami tele van emlékezetes alakokkal és eseményekkel, amelyek elsősorban a szeretet és szeretetlenség, a titkolózás és az őszinteség kérdései körül forognak. Christensen alkotása így természetesen egy olyan könyv, amit őszintén tudok ajánlani, még azzal együtt is, hogy véleményem szerint minőségben és élvezeti értékben egy hangyányit el is marad a másik magyarul megjelent kötetétől, a Villantótól. De azért bízom benne, hogy mindkét kötet sikeres lesz, és ezzel elhozzák nekünk a skandináv sztárszerző több más művét is.

3 hozzászólás
pepege>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hiszen még alig telt el néhány hét az idei évből, ennek ellenére már a második olyan regénybe botlottam, amelyről mindenféle túlzás nélkül azt mondhatom: igen, ez életem leglenyűgözőbb, legmaradandóbb olvasmányai közé tartozik. Pedig a szerző, Lars Saabye Christensen neve mindeddig nemcsak számomra, hanem szerte hazánkban is ismeretlen volt, annak ellenére, hogy már 40 éve jelennek meg folyamatosan próza- és verses kötetei, megannyi díjat tudhat magáénak, többek között az Északi Tanács Irodalmi Díját. Nagyon örülök, hogy a Gondolat Kiadó végre elhozta nekünk, és pont a már említett díjjal kitüntetett regényét választotta, hogy a magyar olvasók is megismerhessék végre.

A II. világháború befejezését követően kezdődő történet egy olyan családról szól, amely kezdetben „három anyából, két nagymamából, egy dédnagymamából, két lány- és egy fiúgyermekből áll.” Ez a beugratós meghatározás valójában csak három nőt és egy fiút takar. A legidősebb családtag a dán dédmama, az Öreg, a hajdani némafilmek sztárja, aki mára már csak az emlékeiből él. Fiatalkori szerelmének gyümölcse Boletta, aki sajnos sohasem ismerhette meg az apját, mert az még születése előtt odaveszett egy grönlandi expedíció során – csupán egy régi, féltve őrzött levél maradt meg utána, amit a családtagok időről-időre elővesznek, és olvasgatnak. A harmadik nő pedig Boletta lánya, Vera, akit húszévesen a szárítópadláson egy ismeretlen férfi megerőszakolt, ám egy részeges orvos miatt későn fedezték fel a terhességet, így megszülethetett Fred, a nem kívánt gyermek.

Ám az eseményeket mégsem Fred, hanem a Vera későbbi házasságából született Barnum Nilsen elbeszéléséből ismerhetjük meg, az ő forgatókönyvíróvá válásának lehetünk tanúi. Rögtön a regény elején elutazunk Barnummal a Berlini Filmfesztiválra (ahol egy szerződéskötés reményében a filmiparban befolyásos személyekkel tárgyal), később pedig egy filmforgatás szemlélői lehetünk (Knut Hamsun Éhség című könyvének filmadaptációja készül), ahol Barnum és a barátai statiszták – ennek hatására határozza el Barnum, hogy erősen önéletrajzi ihletésű forgatókönyvet ír. Mi, olvasók is megismerkedhetünk ezen írásával: A féltestvér tartalmazza a rövid, de annál megrázóbb művét, mellyel díjat is nyer a Norvég Filmvállalat forgatókönyvíró pályázatán. A regény egyik legértékesebb tulajdonságának a narrációt éreztem: a szerző nagyon hatásosan adja a fiú szájába a szavakat, megkapó és érzelemdús, ahogy vele együtt járjuk meg a fájdalmas, sérelmekkel, gátlásokkal teli gyermekkorából kivezető utat.

A családja ugyanis mintha képtelen lenne a boldogságra: a három nő nem tudja elengedni a múltban történt tragédiáit, pedig a jelenben kellene élniük, és a gyerekek életét jó irányba terelniük. Vera minden igyekezete ellenére időnként félrecsúsznak a dolgok, nem megbeszélik egymással, hanem mélyen elzárják magukba a problémáikat. Például amikor Barnumot az iskolában csúfolni kezdik, amiért túl alacsony, otthon ezt nem is említi, s elhatározta, hogy koplalni fog, „mert ha nem eszem semmit, akkor talán felfelé fogok nőni.” S mi sem bizonyítja jobban, hogy a családban nem mentek jól a dolgok, mint az, hogy az éhségsztrájknak ezt a különös formáját senki sem vette észre a családban mindaddig, míg a legyengült Barnum össze nem esik az iskolában.

De Barnum személyiségére, lelki fejlődésére és kapcsolataira a három generációnyi anya mellett bátyja iránymutatásai is nagy hatást tettek. A két féltestvér egymáshoz való viszonyában én egyfajta kettősséget láttam: Fred óvta, védte kisöccsét, de hiába ragaszkodtak egymáshoz, mégis szinte folyamatosan éreztem közöttük egyfajta feszültséget, melyet Fred dühöngő, a világgal, sorsával elégedetlen természete gerjesztett. Nem sikerült az ő karakterét kiismernem, a cselekedeteinek mozgatórugóit megértenem, kiszámíthatatlan, zsarnokoskodó és titokzatos volt. Többször viselkedett inkább afféle bandavezérként, mint fivérként (például a szobájukat két térfélre osztotta, Barnumnak megtiltotta, hogy átlépje a határt, s ha kért is Barnumtól valamit, az inkább parancsnak tűnt). Meggyőződésem, hogy nem csupán Barnumra, hanem az egész családra rányomta bélyegét Fred lázadó életvitele.

Mindenkinek mást jelent egy jó könyv: nekem többek között azt, ha már az első oldalaktól kezdve magához láncol, és nem ereszt; ha olyan hangon szól hozzám, ami eljut egészen a szívemig. A szeretetéhes Barnum olyan édes-szomorkásan, időnként megmosolyogtatóan naivan mesélt nekem, hogy hangulata minden rezdülését éreztem magamon. Szerettem ezt a titkokkal, hallgatással, várakozással teli történetet, mert a szálak kibogozása, a ki nem mondott dolgok megtalálása a sorok között plusz impulzussal gazdagította a regény egyébként sem mindennapi olvasmányélményét. Engem ugyanis Barnum „behúzott” magához a regénybe, már nem egy könyvet tartottam a kezemben, nem egy olvasó voltam, hanem résztvevő, Barnum árnyéka: ott voltam vele minden pillanatban, azt láttam, éreztem, amit ő, osztoztam vele örömében, bánatában, kétségeiben, mindenben. Mindez köszönhető annak a zsenialitásnak, amivel a szerző tökéletesen megkomponálta a művét, felsorakoztatta érzelmek, hangulatok egész repertoárját, s részletesen kidolgozta kiváló karaktereit. Még szerkezetében sem nevezhető egysíkúnak, hiszen előszeretettel használt előre és visszautalásokat is.

Bízom benne, hogy A féltestvér minél több olvasóhoz eljut, és a sikeres magyar fogadtatás következtében a hazai kiadók bátrabban tervezhetik majd a norvég író további műveinek megjelentetését, mert Lars Saabye Christensen olyan szerző, akire érdemes odafigyelnünk. Én minden bizonnyal rajta tartom a szemem…

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-03…

1 hozzászólás
robinson P>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Sűrű, igazi „nagyregény”. Rengeteg titokkal, családi kapcsolatok árnyalt összefonódásával. Élmény volt.

cseri >!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Azt hiszem, rég olvastam már úgy könyvet, hogy csak úgy leveszem a polcról, semmit nem tudok róla, megtetszik, és nem pedig valamilyen listámon van, na ezért örültem meg ennek, de rögtön közöltem is a könyvtárban, hogy eléggé kizárt, hogy két hét alatt elolvasom, úgyhogy megkaptam négy hétre, de akkor viszont vegyem előre. Hát jó, így ugrottam fejest ebbe a könyvbe, amely azért kicsit próbára tette a türelmemet. Nem azért, mert felgyorsult világunkban nem vagyok képes egy ezeroldalas könyvet elolvasni, de azért ez a regény egy kicsit túl van írva, ami egy szép kifejezés arra, hogy az unalmas részeket ki kellett volna húzni. Bár konkrétan nem tudnám megmondani, melyik is az unalmas része ennek a könyvnek, melynek kétségkívül vannak értékei, például erősen átjön a szereplők kirekesztettsége, főleg az elején. És amikor a szigeten vannak, az egy nagyon jól megírt fejezet pl. Azért sok minden magyarázat nélkül maradt, ami talán belefért volna ebbe az ezer oldalacskába (650, de nagyon apró betűs).

2 hozzászólás
Kalmár_Melinda P>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Talán még soha nem vártam ennyit egyetlen könyvre sem. Sajnos a megjelenésekor nem figyeltem fel rá, most pedig gyakorlatilag fellelhetetlen. (Az volt már másfél évvel ezelőtt is.)
Egy 650 oldalas könyvre nyilván nem mondhatom, hogy egy ültő helyemben olvastam el, mégis egy házi karantént magával hozó betegségnek köszönhetően hat nap alatt végeztem vele. A szöveg sodort magával. A tördelés miatt (a párbeszédek a narrációba ágyazottan jelennek meg, ennek köszönhetően a bekezdések szokatlan hosszúságúak) a regény egyetlen hatalmas elbeszélés-folyam, szöveg-tenger, melyben egyszerűen jó volt elmerülni.
Nekem ez a történet a némaság nagyregénye. Semmi nem mondatik ki, a titkok nem lepleződnek le. Az olvasó maga döntheti el, hogy mit gondol, milyen válaszokat ad a felmerülő kérdésekre.
A szeretet nagyregénye. A szereplők kétségbeesetten próbálnak szeretni és szeretve lenni, de akik ennyi mindent hallgatnak el egymás elől, ennyi titkot tartanak magukban, azok bizony nehezen találják meg az egymáshoz vezető utat. Sokszor meg magukkal vannak elfoglalva, nem is látják a másikat. Mondhatnánk, hogy önzőek, de inkább fájdalmasan valóságosak. A tükörképeink.
A szavak nagyregénye. Nemcsak azért, mert a narrátor író, a szavak embere, a (fél)testvére ellenben „szóvak”. A kimondott és kimondatlan szavaknak óriási hatalmuk van. A dédapa grönlandi levele, az Öreg bölcsességei (jaj, őt nagyon szerettem!), Arnold és Barnum listái, Fred odavetett szavai és a „búcsú”levele – vissza-visszatérő motívumok. (A regény motívumrendszere tanulmányt érdemelne!) Ugyanakkor L. S. Christensen lenyűgözően ír. Szinte minden oldalon találni olyan mondatot, részletet, melyet az ember „kedvencelne”: „amikor alszom, az csak egy másfajta várakozás”; „kiabált benne a némaság”; „a saját vállamon zokogtam”; „ott ültem[…] magányra kímélve”… És még hosszan folytathatnám.
Olvasás közben gyakran gondoltam arra, mennyire szerencsések vagyunk mi magyarok, hogy ilyen remek fordítóink vannak. Patat Bence már sokszor elkápráztatott, ez a munkája is főhajtást érdemel.

z_zizzent>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

ez a mű egy óda is a nőkhöz, a matriarchális társadalomhoz és a feminizmushoz. Olvasás közben megismerkedünk 4 generáció nőtagjaival, akiket mind elhagytak a férfiak különböző okokból, de akik mindezek ellenére képesek egy erős, élettel és bájjal teli környezetet kialakítani. Egy államot az államban, ahol a szégyen vagy a hierarchia még fogalom-szinten se létezik. Ahogy a “féltesvér” kifejezés sem, mert ez csak egy, a társadalom által kitalált címke.

Több kritikus jellemezte úgy ezt a könyvet, hogy “egy történet a hallgatásról és a hazugságokról”. Szerintem ez a regény nem erről szól, sokkal inkább szól a megbocsátás és befogadás iránti mindent felemésztő vágyról és az apró gesztusok hatalmas erejéről. Persze néha a hazugság a legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk.

Teljes kritika itt: http://thepuur.com/hu/het-konyve-feltestver/

dianna76 P>!
Lars Saabye Christensen: A féltestvér

Ez aztán egy hatalmas kaliberű regény volt. Nem a terjedelmére gondolok, hanem a tartalmi részére. S ha már terjedelem: számomra nem teljesen világos, hogy miért nem lehetett növelni az oldalszámot, és a párbeszédeket soronként szedni, nem beleömlesztve a szövegbe. A nagyobb betűméretet is elviselte volna a szemem. Ezek zavartak, de viszonylag hamar hozzászoktam, mert sodort magával a történet.
A regény eleje kicsit lassan indult, vagy legalábbis kevésbé érdeklődve olvastam. Ahogy azonban visszavitt bennünket a mesélő a múltba, teljesen bele tudtam feledkezni. Nagyon tetszett ahogy kibontakoztatja a történetet, s nem csak a féltestvérek, hanem egy család életét, sorsát több generáción keresztül.
Az ember azt gondolná, hogy ha több héten át olvas egy regényt, akkor elfelejti mi is volt az elején. De nem! Mert az érdeklődés belevéste az agyamba a történéseket, legyen az Vera lánykora, Fred születése, Arnold felnőtté válása, Barnum gyermekkora, vagy éppen egy gomb története, mely a regény első szakaszában bukkan fel, hogy feledésbe merülve a végén ismét előkerülhessen. A könyv végén ismét megérkezünk a mába, oda, ahonnan elindultunk. Ezt a részt elolvasva (s ezzel végére érve a regénynek) kicsit visszalapoztam a könyv elejére, és beleolvasgattam, hogy eggyé váljon a fejemben a jelen. Azért maradt bennem kérdés a végét illetően. Bár a szerző sugallt valamit egy mondat erejéig. spoiler
Habár a történet lényege a (fél)testvérviszony, mégis annál sokkal-sokkal több volt ez a regény. Hihetetlen volt ez a történetfolyam, tele titkokkal, hazugságokkal! Kimondhatom, hogy hatalmasat alkotott a szerző!

>!
Gondolat, Budapest, 2015
648 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636935658 · Fordította: Patat Bence

Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Mennyi ideig tart egy álom? Ki tudja elmondani álmában az ábécét visszafelé?
Apróra vagdalom fel az életemet, az életünket. Betörtem a vágószobába egy ezüstollóval, és most ügyes kis kezemmel más sorrendben ragasztom össze a darabokat. És elnézést kérek érte, hogy hazudnom kell, de a hazugság csak az, amivel az ember kitölti a rést, hogy a tört felületek beleilljenek az elbeszélés vonalzójába. És látom, hogy amit elmesélek, mindig rövidebb lesz annál, amit megéltünk.

225-226. oldal

gesztenye63 P>!

Anya a konyhában várakozott, tekintete türelmetlen volt, de ajka mosolygott, mintha karambol történt volna az arcán, bőre tele volt féknyomokkal.

295. oldal

szadrienn P>!

A némaság volt Anya erőssége. Némasági világbajnok lehetett volna a nők között, ha létezett volna ilyen sportág, […] Mintha bevarrta volna a száját, mintha nagy titokban a Singer-gépet csókolgatta volna.

220-221. oldal

szadrienn P>!

A bundás alma illata a sötétben. Az tartott ott bennünket. A szánkban édesen és keményen ropogó almahéj. Az Öreg kifújta az orrát. – Aztán elmentem a filmhez – suttogta. – Mert azt mondták, hogy én vagyok Dánia legfessebb lánya. Felnéztem az Öregre. Úgy lógott fölöttem, mint egy ránc, arca egyetlen nagy mazsolára hasonlított. – Mit jelent az, hogy fess? – kérdeztem. – Szép – suttogta az Öreg. Erre még jobban szemügyre vettem. – Akkor hazudtak neked – vélekedtem. Az Öreg felnevetett, és belenyomott az ágyba.

311. oldal

gesztenye63 P>!

Az üdítős szekrényben elrejtettem két üveget, a sötét pálinka a felejtésre jó, a tiszta pedig arra, hogy emlékezz, miért iszol.

617. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

A szánalom csak a megvetés előkelőbb formája, Barnum.

569. oldal

szadrienn P>!

Egyszer csak megkondultak a harangok, valamiért megszólaltak a harangok. Talán valaki megfeledkezett a saját temetéséről az esőben. A madarak felreppentek a háztetőkről. Fáztam, mint egy tulipán.

215. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

– Ha folyton hazudsz, akkor néha beletrafálsz az igazságba is. Egyszerű valószínűség-számítás.

436. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Milyen mélyre lehet jutni az álomban, amíg még nem késő megfordulni?

242. oldal

Kapcsolódó szócikkek: álom
Nikolett_Kapocsi P>!

És nem igaz, hogy az idő minden sebet begyógyít. Legfeljebb minden sebet nyílt heggé forraszt be.

137. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kim Leine: Kalak
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái
Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék
Margit Sandemo: Örvényben
Merethe Lindstrøm: Csenddé vált napok
Per Petterson: Átkozom az idő folyamát
Göran Tunström: Karácsonyi oratórium
Peter Høeg: Smilla kisasszony hóra vágyik
Trisse Gejl: Pátriárka
Jo Nesbø: Hóember