A ​Paganini-szerződés (Joona Linna 2.) 85% 184 csillagozás

Még nem fejeztem be a könyvet. A maga nemében egy kitűnő thriller, méltó folytatása a Joona Linna sorozatnak.
A szerzők egy jelentős időpontot egy fényképen szereplő vonósnégyes fellépésének alkalmával adnak meg. Kérdés: az évi rendszeres fellépésük melyik alkalma ez? Látható a képen, hogy a két hegedűn, brácsán és csellón a híres zenészek épp melyik hangot játsszák. Hány helyen fordul elő a zeneművekben éppen ez a variáció? Megállapítható-e ez egy kiragadott pillanat alapján, megállapítható-e mit játszanak? Mert ha igen, akkor a műsorprogramjuk alapján megállapítható az is, mikor készült a fénykép! Egy ilyen helyzetre szoktam mondani, hogy zseniális! Bár nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán olyan zenei műveltség, amely ezt lehetővé tenné/teszi? Segítsetek, zenében jártas/zenész olvtársaim! Működhet ez a feltételezés? Én – zenében dilettáns – csak elhűlve olvastam ezt.
A vonósnégyes lejátszható hangjai jelenleg – állítólag – mintegy hétmillió alternatívát jelentenek. Meg lehet állapítani egy fénykép alapján mit játszanak? Képes erre valaki?
Berántott a könyv a zene világába rendesen. S aztán még egy állítás: egy elhangolt hegedűn is lejátszható pontosan, kapásból egy klasszikus dal? Mert a zene belülről jön?
Szóval elmélyültem egy újonnan felfedezett világ gazdagságában. s ha nem izgulnék már egy hete, hogy miért akarja a bérgyilkos eltűntetni a nyomokat és elvarrni a szálakat, akkor is megérte volna a zeneiség kérdése miatt elolvasni ezt a regényt… amely csak egy pillanatra élesíti a képet a világban folyó fegyverkezésről, s ennek üzleteiről, s végső soron a pénzről és haszonról, amit a szereplők – mindenfajta nemzetközi pozitív politikai törekvés ellenére – zsebre tehetnek. Sajnos a XXI. században még így működik a világunk. Érdemtelenek vagyunk univerzális kapcsolatokra.

Második nap, második kötet. Klasszikusan egy jó könyv. Érdekes, pörgős, fordulatos. Mégis a leírásomból érződik, hogy ez „csak” jóra elég. Az előző kötet után is volt egy kis hiányérzetem, ami itt csak nőtt. Szomjazunk a különlegességek után, vágyunk valami többre, mint egy pörgős akciófilmre. Katarzis kellene, valami olyan, amire azt mondjuk, hogy minden sor a helyén van, nincs benne fölösleges sallang. És hát szívemre téve a kezemet ez egy jó akciófilm, de az a valami, amit leírtam, hiányzik. spoiler Érzem, hogy ez a sorozat még tartogat igazán nagy pillanatokat.

Hmm.. nem nagyon fogott meg, szinte untam, túl hosszú is, bár jól indult. Még jó, hogy olvastam már többet is Kepleréktől, mindegyik jobb volt. Ezért halvány négyes, és az inkább érdekes, mint izgalmas téma befejezése jó volt. Jó volt, hogy vége volt :)

Kívánom az álnéven publikáló Ahndoril házaspárnak, hogy legyenek olyan sikeresek, mint Sjöwall és Wahlöö, de ne szakítsa el egymástól őket az élet olyan hamar. Joona Linna kevésbé nyűgözött le, mint első alkalommal, de úgy látom, érdemes folytatni a sorozatot. Inkább a témaválasztással lehetett baj: nem éreztem elég erősnek, bár az események izgalmasan bonyolódtak. Kissé untam, és túlírtnak éreztem, de a zenével, Paganinivel, a hegedűművészettel kapcsolatos részek kárpótoltak. Karakterekben és filmszerűségben továbbra is erős a sorozat, és a végjáték is rendesen oda volt téve. Négyes, de biztos meglesz még az ötös is ebben a szériában.

“Egy pók kétféle fonálból szövi a hálóit. A ragacsos fonalakkal ejti rabul a zsákmányát, a nem ragacsoson ő maga mászik. A pók fejből ismeri a mintázatot, és ezért végig tud szaladni a saját hálóján anélkül, hogy beleragadna.”

A Joona Linna sorozat második része szerintem rátett még egy lapáttal az első részre. ( Lars Kepler: A hipnotizőr )
A Paganini-szerződés egy nagyon komplex sokszereplős thriller, amelyben szerepet kap egy bérgyilkos, fegyverkereskedelem, komolyzene, beteg szereplők spoiler Szudán, egy öngyilkos politikus és még megannyi elem, amitől ez a könyv skandinávabb a szokványos skandináv műveknél.
A szerzőpáros kitett magáért, Joona és Saga párosa egy végletekig izgalmas ügyet nyomoz ki, egyértelmű, hogy folytatom a sorozatot.
Ami miatt mínusz fél csillag, az a pár képtelen dolog spoiler miatt van, ami kicsit rontja az összképet.

Joona Linna felügyelő megint megmutatta, hogy egy zseniális elme. Ott is megtalálja az összefüggéseket, ahol más nem. A szimplán öngyilkosságnak vélt halálesettel kapcsolatban is igaza lett. Egy másik rejtélyes halálesetet csak a véletlennek köszönhetően nem tudta az elkövető öngyilkosságnak álcázni. Egy híres nő is eltűnik, aki aztán pár nap után segítséget kér a rendőrségtől. Penelope-t egy bérgyilkos üldözi, a nő nemegyszer a véletlennek köszönheti az életét. Minden egy fotóval kezdődött, amin négy befolyásos ember és a háttérben híres zenészek láthatók. Ez a fotó indította el azt a gyilkosság cunamit, ami több ember életébe került.
Joona Linna és a Nemzetbiztonságtól, Saga Bauer próbálja az ügy apró részleteit megfejteni és összerakni. Versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják Penelope-t is, ő az egyik kulcsa ennek a különös ügynek.

Még azt sem tudtam mi az a skandináv krimi, amikor megvettem ezt a könyvet. Igen, a második részt, ez van. De most, elhatároztam, hogy kivégzem a sorozatot, ha nem is gyilkos tempóban.
Vaskos kötet, és már az első pár oldalon spoiler azt hinné egy kevésbé rutinos olvasó, hogy megvan, ha a tettes nem is, de legalább az áldozat. Na ezen a trükkön még átláttam.
De ide Joona Linna kell, hogy az egymástól minden értelemben távol álló eseteket spoiler összefüggésbe hozza. A végén persze mindenkit lefülelnek vagy kiiktatnak spoiler

Az első rész végén is rezgett a léc, hogy fogom-e folytatni ezt a sorozatot… sajnos a második rész sem győzött meg, sőt! Ez még egy kicsit rosszabb is volt, mint az előző. Egész végig úgy éreztem, hogy a két író megírt egy-egy történetet, aztán fogták és fejezeteként felváltva összerakták a sztorit.
A másik, ami nagyon zavart, az maga a nyomozó Joona Linna, aki egy szupernyomozó. No nem azért, mert annyira meg tudtam róla győződni, hanem azért, mert mindig mindenben meglátja, hogy az nem úgy történt, hanem furmányos módon inkább így, meg mindenki halálra dicsérte. Ő ránéz a gyufás skatulyára és egyből tudja, hogy itt gyilkosság történt, de az elkövető az áldozat is egyben… Még néha Poirot-nak is gondolkoznia kell…
Mindezek mellett majd kifúrta az oldalamat, hogy mi a fene az a Paganini-szerződés, ami ötletnek jó volt, mármint amikor végre kiderült, hogy mi az. Minden furcsasága ellenére érdekes volt az Axel-Beverly szál is. Talán adok még egy esélyt a következő résznek, de ez nem egyhamar fog bekövetkezni.

Nagyon pörgősen indult ez a történet. Szinte rögtön az első oldalaktól egy izgalmas üldözés vette kezdetét. Aztán valahogy nekem a könyv 2/3-tól egy kicsit leült a történet. Miután megtudtuk, hogy ki és miért mozgatja a háttérben a szálakat, igaz még mindig volt megoldandó probléma a rendőrök előtt, de valahogy a csúcspont nekem nem a könyv végére került (ahogy az egy kriminél lenni szokott). Ezért a vége nekem már lapos volt és nehezebben is haladtam az olvasással a könyv 2/3-ától.
Viszont egy nagyon izgalmas politikai szálon fut a történet. A lobbik, fegyverkereskedelem körüli morális kérdések miatt mindenképp elgondolkodtató olvasmánynak tartom. És persze nem mellesleg remek krimi is.

Picit most csalódtam. A történet jó lett volna, Joona szintén a szeren volt, de valahogy olvasás közben itt-ott bizony üresjárat is volt benne. Ami azért mégis érdekessé tette, az a politikai vonal volt. Mert ugye ez hiába csak egy krimi, egy kitalált történet, bizony-bizony simán benne van, hogy a piszkos anyagiak miatt mit számít ki kit, hogyan és mivel öl meg, rohan le, írt ki. Nagy pénz van a fegyverkezésben, látjuk most is. Az összefonódások, a kéz kezet mos, mintha ma történne nem is oly messze.