Eltűnt ​gyerekek (Fahr miniszterelnök & Fiai 1.) 86% 38 csillagozás

Cuki!:)
Persze ezenkívül más is eszembe jutott. Az író gyerekkorában miniszterelnök szeretett volna lenni, és most írt egy könyvet, hogy mi lett volna ha……gyerekfejjel eléri álmait, nincs kátyú az utakon, ingyen csoki……Ez aranyos, azért nem erről szólt szerencsére a könyv, hisz van neki egy okos fia, mármint a könyvben szereplő elnöknek, és ő a főszereplő.
Ez a fiatalember szerez két jó barátot és a gyanúsan eltűnt gyerekek nyomába ered.
Kicsit szürreális a történet, de ez egy mesébe még azt mondom kell is, amit megfűszerezett egy kis krimi beütéssel.
Szóval jó kis könyv ez, szórakoztató, pont az adja, amit egy gyerek elvár egy történettől, jók a szereplők és a cselekmény se ül le, nem gyerekes stílusban íródott, még mi felnőttek is élvezzük.
És hát persze, hogy Nesbo haverja az író, remélem egyszer ír majd felnőtt könyvet is.

Ez volt az a könyv, amit nem tudtam lerakni. Velük kalandoztam, végig ott voltam.
Szuper karakterek, szuper csavarok, az utolsó oldalig tartó izgalom, mindez északi köntösben.
Nyereménykönyv volt, és így még egyszer örülök neki.

Azt mindig is tudtam, hogy a skandinávok eléggé zakkant népség, de azt azért nem gondoltam volna, hogy egy eléggé abszurd norvég ifjúsági regényen ennyit fogok nevetni. Nyitásnak mindjárt jön egy egzotikus országból származó diktátor, aki nemes egyszerűséggel megajándékozza a saját fiával a norvég miniszterelnököt, akit nem igazán vágott földhöz, hogy ilyen hirtelen bővült a család, Kim innentől kezdve van és kész. És ez még csak a kezdet volt, Finn és új tesója egyre duvább kalandokba keveredik, de az író olyan hangulatosan ír, hogy egy idő után már semmin sem lepődünk meg, itt aztán tényleg elszabadul a fantázia, ráadásul nagyon vicces a stílus, sokszor hangosan nevettem a szövegen. Szórakoztató kis darab, amely azonban tele van gyilkos társadalomkritikai éllel, nemcsak a norvégokat figurázza ki a szerző, hanem a politikusokat és a közembereket is. A Fahr család, amely hirtelen kerül átlagos körülmények közül a miniszterelnöki luxusba, minden újgazdag tünetet magán hordoz, de aztán természetesen rájönnek, hogy melyek az igazán fontos dolgok az életben, kár, hogy a könyv többi részéhez képest egy kicsit csillámpónis lett a történet vége, de ennél több hibát nem nagyon tudok felróni ennek a rettentően vicces könyvnek. Mivel egy trilógia első részéről van szó, kíváncsian várom a folytatásokat, mert Fahr-ék minden gyengeségük ellenére nagyon szerethetőek, a szerző fantáziája és humora pedig lenyűgöző. Imádtam ezt a kedvesen lökött sztorit, amelyhez amúgy maga Jo Nesbo írt néhány keresetlen ajánló szót, amelyben benne van a lényeg: „Ez a fickó nagyon tud.”
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2017/10/11/konyvkritika_l…

A címből ítélve sorozatnak ígérkező történet induló kötetében Fahr miniszterelnök fiai az oslói éj leple alatt ágyukból rejtélyesen eltűnő gyerekek után nyomoznak. És ez tulajdonképpen igaz is, de valójában érdemtelenül leegyszerűsíti a történetet, ami a fondorlatos krimirészletek mellett éppúgy bővelkedik abszurd, humoros vonásokban, mint tűrhetetlenül izgalmas fordulatokban, illetve feszült, szinte idegtépő eseményekben.

Már a történet felütése is ellenállhatatlan. Finn Fahr, a norvég királyi palotában vacsorázik legkevésbé sem hétköznapi családjával. Édesapja, a köpcös, kopaszodó feje búbján a maradék hajat diszkréten keresztülfésülő, taxisofőrből miniszterelnökké avanzsált közjogi méltóság még javában próbálja kitölteni az előző és a mostani élete közötti űrt, míg a nagymama.
De most meg azt fogjátok hinni, hogy egy bugyutára sikerült kiskamasz zagyvaság az egész. Pedig távolról sem. Olyan színes, eleven ez a történet, mint Grimstad karrierje, amit futballistaként indított, majd marketinggel foglalkozó szakemberré vált, hogy végül írjon egy letehetetlenül izgalmas könyvet. Az Eltűnt gyerekek ugyanannyira bátor és vagány, amennyire izgalmas, nincsenek benne felesleges kitérők, gördülékeny, könnyen követhető stílusban mesél. Nem riad vissza attól sem, hogy kigúnyolja a nagypolitikát, a pártpolitikát, ahol elég a győzelemhez néhány évtizedet a volán mögött tölteni, hogy kiderüljön mire van szüksége az embereknek: kevesebb számlára a postaládákba, melegebb vízre a medencékbe, több csokira a nápolyiba és kevesebb kátyúkra az utakra.

Szinte észrevételenül hasítottunk a feszes történet újabb fordulataiban és amikor azt hittük, hogy jó előre láttuk az író szándékát, sőt a történet végét is kitaláltuk, akkor írónk hirtelen egy csellel kivágott a kitaposottnak hitt mezsgyéről és egy egészen más irányba vitte a történetet.

Mostanra már hozzászoktunk, hogy a skandináv gyerekkönyvek merészebbek témaválasztásukban és hőseiket is hajlamosabbak kitenni akár merészebb szeleknek is. Grimstad sem finomkodik Finnel és két barátjával, akik többnyire nem számíthatnak a felnőttek segítségre, mert utóbbiak úgy döntöttek, hogy nem veszik komolyan előbbieket. De csak addig, míg a mindenre elszánt, agyafúrt és nagyon okos gyerekbanda meg nem menti őket a teljes bukástól.

Szerethető, habzsolható könyv az Eltűnt gyerekek (nem lep meg Norvégiában elért sikere), feszültséggel, bölcseséggel, csipetnyi pimaszsággal, humorral átszőve.
Bővebben itt: http://hintafa.blog.hu/2017/11/16/lars_joachim_g

Eleggé vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. A 14. oldal után majdnem letettem, nem hittem, hogy bármi jó kisülhet egy ilyen kezdet után… Utána viszont eléggé gördülékenyen haladtam vele…

Kimmelimet azonnal megkedveltem, persze akkor még nem tudtam spoiler.

Azonban számomra az, hogy ki állt az eltűnések mögött és miért, nem volt hiteles és meggyőző. Kár, mert amúgy az alapötlet tetszett… De ezek után nem tartom valószínűnek, hogy a többi részét elolvasnom…

Szerintem ezt a regényt megirigyelhetné néhány író, aki felnőtteknek ír krimit. Persze a komoly felnőtteknek nem lehet ilyen agyament dolgokat kitalálni, ezért hálás a gyerek krimi műfaja. Sziporkázóan ötletes volt a történet, és rendesen meg volt írva. A mondatok, fejezetek gördülékenyen, igényesen megfogalmazva sorjáztak egymás után. Nagyon bírom a skandináv ifjúsági irodalmat, az olvasóit egyenrangú félként kezeli. A skandináv írók tudják, hogy a gyerek nem hülye, lehet vele politikai, társadalmi kérdéseket feszegető történetet is olvastatni. Az Eltűnt gyerekekben minden van, ami kell egy 10-99 éves gyereknek. Izgalom, fordulatos cselekmény, iskolai környezet, tipikus figurákkal, vicces jelenetek, barátság, bajtársiasság. Pluszként van benne politikai szatíra, társadalmi és pszichológiai szarkasztikus jellemzések. Megtudtam belőle, mi az a snüssz (dohány, amit a felső íny és ajak közé helyeznek, és mindenütt illegális kivéve Norvégiát), és jót nevettem ezen a szón; trotylikommandó. Komolyan, ki talál ki ennyire vicces szót, ami a maga helyén maximálisan helyénvaló, és ha akarom, szimbolikusan is értelmezhető.Nagyon szerettem ezt a könyvet, bátran ajánlom 8-10 éves kor felett bárkinek!

Az Eltűnt gyerekek Lars Joachim Grimstad eddig egyetlen magyarul megjelent könyve, első része a Fahr Miniszterelnök és fiai” sorozatnak. A történet pörgős, fordulatos, és tele van meglepő és hihetetlen fordulatokkal.
Az abszurditása annyira bájos, hogy nem csak az ifjúságnak, de a felnőtteknek is kellemes szórakozást nyújthat.

Kritika: http://kulturkrimo.blog.hu/2018/02/05/eltunt_gyerekek_966

Alapjában véve nem rossz történet, az írónak van tehetsége ahhoz, hogy az orránál fogva vezesse az olvasót. A történet több szálon fut, de sajnos ettől helyenként elég keszekusza lett a cselekmény. Kicsit olyan érzetem volt, mintha az író nagyon sok mindent szeretett volna elmesélni ezzel a történettel, így belepakolt mindent, ami éppen eszébe jutott és amit fontosnak talált. Ezzel csak az a baj, hogy szerintem ez így nem olyan könnyen emészthető egy gyerek számára, illetve sok olyan rejtett mondanivaló van, ami egy gyerek számára még nem jön át, nem érthető.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka, hogy ennyire tetszett egy ifjúsági regény (amiket ritkán olvasok, mert alapvetően annyira nem az én világom), és arra jutottam, hogy ennek egyik legfőbb oka az lehet, hogy a szerző nem nézi hülyének a gyerekeket, bátran nyúl olyan témákhoz is, amelyek ifjúsági könyvekben viszonylag ritkán vannak ilyen formában tálalva.

Emellett azonban megmarad a regény „gyermeki oldala”, de valahogy mégsem érezzük bugyutának vagy egyszerűnek. Ha nyitottak vagyunk a játékosságra, minden bizonnyal felnőtt fejjel is élvezni fogjuk a könyvet.

Érdekes egyébként ahogy Lars Joachim Grimstad (többet le nem írom a nevét, úgyhogy a továbbiakban LJG) az egyensúllyal játszik: itt van nekünk egy alapvetően ifjúsági regényként definiálható könyv, amely egyúttal mégiscsak egy krimi, amiben van bizony – bár finoman – erőszakosság is, és amely foglalkozik olyan témákkal is, mint a politika (sőt, én még világpolitikai utalásokat is véltem benne felfedezni), de közben úgy tálalja, hogy az egyáltalán ne legyen se száraz, se erőltetett, se sok, csak szimplán jópofa. És persze itt van a terejdelme (370 viszonylag sűrűn teleírt oldal), ami megint csak „rácáfol” arra, hogy ez egy ifjúsági regény. Szóval LJG tök érdekesen játszik ezzel az egész ifjúsági/felnőtt könyv témával, amelynek köszönhetően számomra egészen kortalanná válik a regény, és a tizenéves korosztály ugyanúgy élvezheti, mint a felnőttek – akikből pedig a könyv képes lehet kihozni a játékosabb énjüket, ha kellően nyitottak rá.

Bővebben itt: https://tizkicsikonyv.blogspot.com/2018/09/eltunt-gyere…

Nagyon tetszett, hogy a nyomozás mellett remekül felépítve sok olyan témára is kitért az író, ami alapvetően nem hiszem, hogy általános egy gyerekeknek is íródott sztoriban: a testvér- és családkérdés, a barátság (főleg ez esetben a vegyes nemű), a technika, a politika dióhéjban, a tanulás fontossága, és természetesen a bűnüldözés. Nekem nagyon tetszett, és nem csak amiatt, mert norvég :) Természetesen akik hasonlóan skandimániások, mint én, azoknak kötelező olvasmány!

Bővebben: http://teklakonyvei.blogspot.hu/2017/11/lars-joachim-gr…