The ​Integral Trees (The State 2.) 1 csillagozás

Az integrálfák – amelyek nevüket egy nyílegyenes törzs két végén elhelyezkedő kunkorról kapták (∫) – egy tórusz alakú nitrogén-oxigén gázbolygó élővilágához tartoznak. E fákon találtak menedéket ötszáz évvel ezelőtt az Állam diktatúrájából elmenekülő lázadók. Utódaik alkalmazkodtak a gáztóruszon uralkodó majdnem-súlytalanság állapotához, közben viszont elfelejtették az űrutazó kultúra legtöbb vívmányát. Így amikor fájukat egy időjárási anomália kimozdítja a lakható zónából, kénytelenek expedíciót szervezni a nagy ismeretlenbe.

A regény jellegzetes példája a klasszikus hard SF-nek: profin kivitelezett világalkotás, remek ötletekkel, e világ felfedezésére épülő történettel, és aránylag sematikus, ámde kedvelhető karakterekkel. Külön kihívást jelentett, hogy a világ fizikáját a bennszülöttek szintjén kellett előadnia, a szerző azonban igen jól vette ezt az akadályt. Egy gyermekversben elrejtett orbitális fizikaleckét például egészen zseniálisnak találtam, szerintem kifejezetten jó magyarázta el a szabadesésű körpályák közötti mozgás alapszabályait. Az élővilág szintén nagyon ötletes – egyik kedvenc szerzőm, Stephen Baxter is sokat tanulhatott belőle, amikor a Raft vagy a Flux hasonló aspektusain dolgozott – a súlytalansággal és a megaflóra által keltett kvázi-gravitációs erőhatásokkal összhangban van kidolgozva. Főhősei pedig, bár primitívek, de nem ostobák (és főleg nem olyan falat kaparóan gyermetegek, mint mondjuk a Sötét Éden “hősei”), furcsa szokásaik pedig csak érdekesebbekké teszik őket. A könyv abszolút teljesíti, amit vállal, egy izgalmas sztorit mesél el egy izgalmasan felépített, hitelesen egzotikus világban.

(Ui: a regényt az Időn kívüli világ folytatásaként szokták megjelölni, de ebből csak annyi igaz, hogy ugyanabban az univerzumban játszódnak, és mindkettő hátterében ott a Földet uraló diktatúra.)