Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az utolsó mozielőadás 40 csillagozás
Fúj a síkságról jövő hideg északi szél a texasi kisvárosban, Thaliában, amely talán nem különbözik ezernyi más amerikai kisvárostól, s mégis… mégis micsoda sorsokat, micsoda szenvedélyeket rejt! Fúj, egyre csak fúj a szél, kavarja a port azon a hideg hajnalon is, amikor megismerjük Sonnyt és Duane-t, a város középiskolájának végzős diákjait, akik most fedezik fel a szex és a szerelem titkait, és életüket még teljesen betölti a rejtélyes, félelmetes, kegyetlenül csábító női test iránti vonzódás. Úgy érzik, nincs is titok és szépség másutt a világban, csak azon az áhított helyen, amelyet nagy ritkán megérinthetnek, ha épp engedékeny hangulatban találják barátnőjüket. Aztán persze megtanulnak szeretkezni is, szeretni is, megtanulják, hogy a világ nem olyan, amilyennek „állítólag lennie kellene”. Semmi és senki nem olyan, mert megtörténhet, hogy a prédikátor fiát szexuális bűncselekmény miatt börtönbe zárják, megtörténhet, hogy Sam, az Oroszlán fogja magát, és meghal, hogy Billyt, a… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1966
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa
Enciklopédia 7
Kedvencelte 7
Most olvassa 1
Várólistára tette 32
Kívánságlistára tette 13
Kiemelt értékelések
Nagyon megterhelő könyv volt, mérhetetlenül nyomasztó, de tényleg, mintha Texasról nem lehetne máshogyan – vagy csak én futottam bele mindig ilyenekbe. Mintha körülötte csak por és sivatag lenne, és elmenni onnan vagy tilos vagy pedig lehetetlen, az ott születés predesztinál, ez önmagában őrjítő, mint egy ronda, élhetetlen sziget. Nem vágyom oda! A zoofíliás résznél majdnem fel is adtam az olvasást, fujj, pláne hogy az férfias kényszerben simán elfogadott volt, de a bu-zi az nem. Humor helyett nagy, harsány, buta röhögések (jól megírva). Nagyon amerikai regény, de olyan q-va távol van pld. Frank O’Hara New York-jától, mintha nem is egy másik állam, de egy másik kontinens lenne, ég és föld. Még az elvándorlás reménye sem merül fel (v.ö. egy mosókonyhából neki a világnak, mindegy az, hogy mi lesz). Nagyon megérintettek ezek a társtalan, magányos gyerekek is, akikben amúgy ott szunnyadt a szépség, mint mindenkiben, de a szépség az buzis, ez is alap. Nyilván nem véletlenül volt betoldva a Keats költészetét taglaló tanóra sem.
Tele van a könyv amúgy 40-es évek végi, 50-es évekbeli popkult utalásokkal, ezért is jó volt olvasni. De meg még bármilyen sivár is a táj, az élet és a jövő is, ritkán találkozni olyan könyvvel, amiben ennyire plasztikusak a karakterek, de még a mellékszereplők is, mintha ismertem volna őket! Tisztelet az írónak. A kommunikáció rettenetes, szegényes, tradícióvezérelt, abuzív és ostoba, de sajnos valószínűleg reális.
Nem szeretném újraolvasni, de a filmet újranézem.
Az amerikai álom és a valóság összeütközése lehet, hogy elcsépelt téma, de Az utolsó mozielőadás úgy tudja megmutatni, hogy mindenféle jelző nélküli álom és valóság összeütközése lesz, kép a modern szorongásainkról.
A korszak és a helyszín nem is lehetne tipikusan amerikaibb, minden ehhez szükséges kellék felvonul: a regény világa az amerikai ötvenes évek populáris kultúrája, a helyszín egy texasi kisváros, a főszereplők középiskolás fiatalok, a téma pedig látszólag az, hogy ki kivel, mit és hogyan tud kavarni. Csak ezen a szinten olvasva is kerek ez a világ, az utalásaival a korszak és a téma minden, csak a látszatot szolgáló kicsinyességére – a szereplők gondolatain keresztül egy olyan világba látunk bele, amiben tényleg az a fontos, hogy mások lássák, az ember mennyire tökéletesen játssza a szerepét. Mindenki vetít mindenkinek, közben pedig retteg a lelepleződéstől. Nem elvont síkon kell ezt elképzelni, olyan mindennapi motívumok mutatják ezt meg, mint hogy az iskolai bálra muszáj vinni valakit, szombat este randevúzni kell, focistabarátnőnek lenni kiváltság, az iskolai sportcsapat pedig mindenek felett áll a városban.
A regény nagyszerűsége viszont abban áll, hogy úgy tud emberi szorongásokat és tragédiákat megmutatni, hogy nem állítja, létezne másmilyen világ ezen a világon kívül. (Mintha elfogadnánk, a világunk a Grease világa, ebben fog lejátszódni életünk minden tragédiája.)
Szorongás és tragédia pedig akad bőven. A két főszereplő, Sonny és Duane élete teljesen céltalan a középiskola után, marad számukra a rosszul fizetett fizikai munka egész életükre, jobb esetben a katonaság: boldogtalanok ettől, de fel sem merül bennük, hogy lenne bármilyen más lehetőségük az életben, nemhogy nem is próbálkoznak, még csak nem is gondolkodnak valami másról. A magánéletükben pedig jöhet a házasság, mint mindenki másnak, választani kell gyorsan valakit a kisváros felhozatalából, és megnősülni.
Mivel mindenki más is ugyanígy él, mindenki más is ugyanolyan boldogtalan a városban, mint ők. Van pár kivétel, akik megpróbálnak a saját szabályaik és vágyaik alapján élni (Sam, a vendéglős, Jacy szabados életet élő anyja, az edző felesége, akinek Sonny lesz a szeretője), de ők sem boldogok, sőt rájuk még a saját közösségük a boldogtalan jelzőt akasztja, mert ebben a világban mindenki boldogtalannak minősül, aki nyíltan próbál változtatni az életén.
Kerek, lezárt világ a regény világa, ahol már minden adott, és ez nincs is szembeállítva semmi mással, semmit nem illet benne kritika, egyetlen szereplő sem akar benne semmit ezen a világon kívül, senki nem gondolkozik ennek a világnak a viszonyain kívül. De éppen ezért tudja megmutatni, mennyire hamis álmoknak és vágyaknak akar mindenki megfelelni, és mennyire szorong mindenki.
Annyira sekélyes a szereplők világa, sőt bizonyos értelemben annyira sekélyes (szándékosan) maga a regény is, annyira üres, hogy éppen ezzel kényszeríti ki az olvasóból, hogy válaszoljon erre az űrre.
Igazi amerikai könyv, de én ennél sivárabb helyszínen játszódó könyvet nem hiszem, hogy olvastam volna valaha is. És ez a nihil, érzelmi sivárság az emberekben is megvan, persze mindannyian többre, jobbra, másra vágynak, de végül maradnak. Nagyon megfogott a könyv, a filmet is mindenképp megnéze, bár lehet, hogy csalódás lesz, mert szinte látom magam előtt az egészet. Mindegy ez a könyv tökéletes választás volt a nyaralásra!
Hát ez hatott. Megríkatott így a végén, hogy a franc essen bele. Na, nem azért, mintha nem szeretném, ha egy könyv hatással van rám, hanem mert végig átvert. Nem szólt másról – egész a végéig –, mint egy texasi kisváros fiataljairól, akik épp csak felfedezik a saját testüket és egymásét, és gyakorlatilag ezenkívül a világon semmivel nem foglalkoznak. Jó, gondoltam, persze, van életünknek egy korszaka, amikor rohadtul nem érdekel tényleg más, csak hogy kivel, mikor, hányszor, na, de ez az ingerszegény, zéró intelligenciájú, teszetosza, semmit nem akaró, sehová nem tartó, unalmas fiú-lány-asszony nyávogás ebben a témában már tényleg unalmas volt.
Aztán azon vettem észre magam, hogy a történetben ott vannak a szülők is, az ő bajaik, a lelkük, a többnyire elcseszett életük, és persze a kölykök, akik mindent szeretnének, csak ezt nem. Rám zuhant a magány, ami a regény szereplőiből árad. Mintha visszafelé néztem volna egy filmet, vagy mintha addig háttal ültem volna a moziban. Mindenki egyedül van ebben a regényben, miközben veszettül kapaszkodna az első arra csellengőbe. Most már értem és érzem, hogy ebből jó filmet lehetett csinálni. Peter Bogdanovich nevét azért ismerjük a filmszakmából, és Larry McMurtry sem okozott végül csalódást, akinek többek között a Becéző szavakat köszönhetjük. Ez a szinte végig max. háromcsillagos könyv négy csillagig küzdötte fel magát nálam azért, amit és ahogy.
Minden idők legnagyobb filmje (nekem) Bogdanovics: Az utolsó mozielőadás. Horribilis összeget fizettem a DVD-ért, csakhogy meglegyen, h. bármikor megnézhessem. Nem tudtam, h. könyvből készült. Amit a film kapcsán csak éreztem, most már meg is tudom fogalmazni.
Hatalmas mű. Az amerikai álom végének fantasztikusan egyszerű szavakkal történő bemutatása. A kiábrándultság, a magány, az elidegenedés, a kilátástalanság, a társ utáni vágy, a keresés regénye.
Nincs már „AMERIKAI ÁLOM”, csak piti tervek arra, hogyan rúgjunk be. Az egyetlen „selfmade-man” öreg, kiábrándult és mivel nincs már miért: ő is meghal.
Az Amerikát benépesítő puritánok mára már csak prűdek, és undorítóak, saját perverzitásukat vetítik ki és vádolnak vele másokat.
Nincs barát, aki van fél idióta. Nincs barát, aki van, csak ivó cimbora. Nincs szerelem, aki van, csak lotyó. Nincs társ, aki van maga is társtalan, öreg, és magányos. Mégis ez az öreg, magányos, társtalan nő marad Sonnynak, és ez a tévelygő, bizonytalan, társtalan, magányos gyerek marad Ruthnak, h. saját reménytelenségüket egymással megosszák.
És közben fúj a szél, és száll a por.
Lélegzet elállító könyv, lélegzetelállító film.
Ez egy mérhetetlenül lehangoló könyv, de bátran ajánlom azoknak, akik szeretik az amerikás könyveket, mert ez nagyon amerikai. Amúgy minden borzalma ellenére tetszett. Lehangolóságában talán A fű dalol-hoz tudom hasonlítani, a laza erkölcsöket illetően pedig a Köpök a sírotokra emlékeztet.
Megnéztem Thaliát a Google maps-en. Gyerekek, ott semmi nincs, csak pusztulat. Tudom, hogy a könyv nem az igazi Tháliában játszódik, mivel az író szülővárosa a helyszín, az pedig Archer City. Mindazonáltal érdemes megnézni a neten a texasi Tháliáról található képeket (betört ablakú, régi iskola épület, ami 1930-43-ig működött, nem volt hosszú életű…). Szóval sivár nagyon.
Update. A könyv a befejezése után még napokig bennem maradt, és újabb és újabb gondolatokat ébresztett, így kiérdemelte, hogy kedvenc legyen. Úgy tűnik, ez az a fajta írás, ami utólag üt.
Vannak azok a hírhedt amerikai kisvárosok, amolyan porfészkek, ahol az élet állítólag unalmas. Csakhogy mindenki éli azért az életét, mintha 100 mérföld per órás sebességgel száguldanál lefelé egy képzeletbeli lejtőn, és rájössz, hogy annyira elcseszett az életed, hogy csak azt nem lehet rá mondani, hogy unalmas. Az utolsó mozielőadás meg nem más, mint maga az amerikai rémálom. Nagyszerű regény, nagyszerű karakterekkel egy kurvajó írótól.
Akár amerikai pite típusú amerikai regénynek is tűnhet, de annál mélyebb, tragikusabb, tanulságosabb. Ifjúkori útkeresés, tapasztalatlanság, megcsillantva az idősebb korban sem csillapodó reménytelenséget. Tapasztalatokból mennyi csalódáson keresztül szűrhető le, hogy mi az érték és mi nem. Könnyed szórakoztatás helyett mélyebb karaktereket, szomorúbb, de tanulságosan szép történetet adott ez a könyv.
Nagyon tetszett a hangulata, a mondanivalója, a szereplők megrajzolása. Az egyszerű stílusa. A várost és a lakóit is olyan intenzíven festi le, hogy úgy éreztem, mintha ott lennék (habár semmi pénzért nem akarnék Thaliában élni). Szerintem Sonny és Duane jobb életet érdemeltek volna, de a kisvárosban a lehetőségek behatároltak, és a reménytelenség általános.
Vajon ha az író megtoldotta volna még egy fejezettel, ami tíz év elteltével játszódott volna, milyen élete lett volna a szereplőknek?
Népszerű idézetek
Charlene a dereka fölött mindent megengedett Sonnynak, amit csak akart, és Sonny csak az idő múlásával jött rá, hogy igazából semmi tartósan érdekes nincs ebben a zónában.
20. oldal (Magyar Könyvklub)
Egyszer-egyszer jó történeteket is mesélt a költők életéről; Lord Byron meg a sok szeretője igencsak felkeltette a fiúk érdeklődését. Abban megegyeztek egymás között, hogy Lord Byron nagy pöcslovag lehetett, de arra nem tudtak rájönni, hogy miért bajlódott versírással.
45. oldal
– […] A magány olyan, mint a jég. Ha az ember ilyen hosszú ideig volt magányos, még azt se érzi, hogy hideg, pedig az. Olyan ez, mintha frizsider lettem volna, amit soha nem olvasztottak le… soha. Az évek során egyre vastagabb lett a jég. Néhány nap alatt nem olvaszthatod föl ezt a sok jeget, lehetsz akármilyen klassz férfi.
141. oldal (Magyar Könyvklub)
Elbűvölőek a szégyenlős fiatal férfiak – mondta mosolyogva.
280. oldal (Magyar Könyvklub)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Stephen King: 11/22/63 92% ·
Összehasonlítás - Stephen King: 11.22.63 92% ·
Összehasonlítás - B. S. Aldrich: Családi kör ·
Összehasonlítás - Jim Thompson: 1280 fő 83% ·
Összehasonlítás - Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! 93% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje 93% ·
Összehasonlítás - B. N. Toler: Lélekvesztők 92% ·
Összehasonlítás - Sarina Bowen – Elle Kennedy: Him – Ez a srác 92% ·
Összehasonlítás - Abby Jimenez: Van helyem a világodban? 92% ·
Összehasonlítás - Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz 92% ·
Összehasonlítás