Pszichovízió 13 csillagozás

Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom
Larry Matthews: Pszichovízió

A Pszichovízió (PV) megjelenése óta számos telekommunikációs találmány látott napvilágot, de jelentőségében egyik sem közelítette meg ezt a fantasztikus szellemi teljesítményt, amely újdonsága tekintetében fényévekkel halad a többiek előtt. A PV óriási távlatokat nyit olyan ismeretlen területeken is, amelyeket csak a felfedezést követően tárhat fel az ember.
    Maga a gondolat, majd ezt követően a gyakorlati megvalósítás úgy jöhetett létre, hogy a magyarországi és a külföldön élő, magyar származású konstruktív elmék energiáit sikerült összegyűjtenie a feltalálónak, illetve az őt támogató kutatócsoportnak.

>!
Kornétás, 2000
154 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637843868

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

világűr


Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Népszerű idézetek

Izolda P>!

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN
„A térhajlítás nem tévesztendő össze a térdhajlítással, ugyanis a térhajlítás tudományos absztrakció, a térdhajlítás viszont szolgalelkű attrakció!!”

152. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

8 hozzászólás
csartak P>!

Egy világszerte ismert tudóst arról faggattak, hogy véleménye szerint vannak-e a Földön olyan élőlények,akik valószínűleg a világűrből érkeztek azzal a szándékkal, hogy konstruktivitásukkal ajándékozzák meg az emberiséget? A válasz így hangzott: Igen, vannak! Úgy hívják őket, magyarok!

44. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

Kapcsolódó szócikkek: magyarok, magyarság · világűr
6 hozzászólás
petamas>!

Az emberi elme orgazmussorozatokkal fűszerezett kielégülése az, amikor kutatásai csúcspontjára érve megtalálja azt, amit nem is keresett.

116. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

6 hozzászólás
Izolda P>!

A mély érzések pillanatait megélni lehet, de megfogalmazni meglehetősen nehéz.

62. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

3 hozzászólás
petamas>!

A már ismert, a kozmikus szeleket hasznosító eljárás elvét sikeresen alkalmazni a földi légkörben is, ez foglalkoztatott néhány éve egy kutatót. Elképzelése szerint a Naprendszerből „visszahajlított pályán” közlekedő űrhajót be kell engedni a földi légkörbe úgy, hogy itt is legyen egy csillapításmentes légcsatorna, amelyben a megsemmisülés veszélye nélkül haladhat. Ezt a csatornát az adott időpontban uralkodó legnagyobb erejű szélviharba irányítják. A vihar szívó és nyomóerejét kihasználva olyan sebesség és gyorsulás érhető el, ami energiavesztés nélküli haladást biztosít az űrhajónak. Ezzel elérhető, hogy az űrhajó már a földi légkörben a fénysebesség többszörösével haladjon. Amennyiben sikerül egy Naprendszeren kívüli szívósávba bevezetni az űrhajót, akkor az ember által még eddig nem ismert sebességgel haladhat tovább.

124-125. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

Kapcsolódó szócikkek: űrhajó
10 hozzászólás
Dominik_Blasir>!

Porszem, Pondró, Ember, Föld, Naprendszer, Galaktika, Krisztus, Guru…! Keletkeztek, repülnek. Hová? Miért?

(első mondat)

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

8 hozzászólás
petamas>!

Megyek a sivatagban egyedül. Egyszer csak előttem áll egy oroszlán ugrásra készen. Mit tehettem? Türelmesen vártam és vártam. A türelem rózsát terem, s ha rózsa van, akkor bokornak is lennie kell. Elbújtam tehát a rózsabokor mögé. Ezzel „lóvá tettem” az oroszlánt, felpattantam a hátára és elvágtattam.

137. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

8 hozzászólás
KBCsilla P>!

Lehetnék-e úgy „hatalmas”, hogy ne akarjak hatalmat?

13. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

Izolda P>!

Mi motiválja azt az idős embert, aki egy II. világháború előtti írógéppel beszélget?

18. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

1 hozzászólás
risingsun>!

A gondolat folytatására nincs módom ebben a pillanatban, mert elvesztettem a fonalat, és pszichovízióm rögzítője sincs bekapcsolva.

38. oldal

Larry Matthews: Pszichovízió Az emberi tudat mélyére látó készülék – Titkosított szabadalom

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Veres Attila: Odakint sötétebb
Viktor Pelevin: iPhuck10
Dmitry Glukhovsky: Poszt
Jonathan Lethem: Amerikai amnézia
Kondor Vilmos: Második Magyar Köztársaság
Benyák Zoltán: Az utolsó emberig
Cabe Ferrant: Az álmodó rocker esete
Joseph K. Vahl: Aura és vér
Cathrin Smith: Eredet
Antal József: iDeal