Biológiai tankönyvet tartasz a kezedben, gyanútlan olvasó! Legalábbis tankönyvecskét, ha a többit már földhöz vágtad, ehhez talán lesz még türelmed, de ha mindet bevágtad, akkor se vesd meg egy mókás kedvű genetikus és egy tudós karikaturista szerény favicceit. Ha érettségire (felvételire, kollokviumra) készülsz biológiából, használhatod ezt a rendhagyó képregényt kávé helyett: napok alatt megtérül az ára, ha pedig érdek nélkül érdeklődsz az átöröklés, a nemesítés, a szaporodás, a génműködés vagy a génsebészet biológiai alapjai iránt, akkor külön üdvözlettel kíván a könyvhöz kellemes fejtágulást a Gondolat
Képregén 29 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1983



Enciklopédia 6
Kedvencelte 4
Most olvassa 2
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 22
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
Elképesztő, hogy egy vékony képregényben el lehet mondani mindent, amit tudni érdemes a genetikáról! (Persze nem szakértői szinten.) Egyszerűen, érthetően, hatalmas humorral. Ebből kellene tanítani gimiben, egy délután teljesen képben lenne az osztály. Benne van ennek a tudománynak története, pl. mit játszott Mendel a borsókkal, benne van alaposan, képszerűen elmagyarázva, mik a gének, hol vannak, miért nem örökölhetjük apánktól a kopaszságot, és a mélyére is megyünk, a DNS felépítése, a fehérjeszintézis, mit csinál a török basa a sejtben a kulcstartóival. Megtudjuk, hogy mindannyian mutánsok vagyunk, fejenként legalább 2 mutációt hordozunk. És azokat a kérdéseket is jelzi, amiket 1988-ban még nem tudtunk megválaszolni. Érdekes lenne egy folytatás az azóta tett felfedezésekről. Döbbenet egyébként, hogy csak egyszer adták ki. Nemcsak szórakoztató, hanem teljesen megbízható is, szerzői komoly szakemberek.


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
Azt hiszem, valahol nagyon mélyen mindig is biológus fogok maradni egy kicsit.


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
Szórakoztató, hasznos információkkal teli, aranyos képregény. :)


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
Az anyamoly duplán olvas. Így került egyszerre a kezembe a KépreGÉN és a Rettentő tudomány sorozat Fejlődj vagy fordulj fel része. Mindkettő valóban szórakoztató mű. A másodikkal a gyermekeim természettudományos neveltetését szerettem volna megalapozni, de csak a saját kétségeimet sikerült kinevelni.
A KépreGÉN-ben olvasható: „A legegységesebb ógörög átöröklési elméletet a híres doktor, Hippokratész alkotta meg. Hippokratész felismerte, hogy az apa tulajdonságait az ondó viszi át a gyermekbe. Ebből kiindulva feltételezte, hogy a nőkben is lennie kell valamiféle hasonló nedvnek. (Ennyit már csak elvárhatunk tőlük!) E nedvek – okoskodott Hippokratész – a test legkülönbözőbb részeiben keletkeznek, majd a szaporítószervekben gyűlnek össze. Az ujjakból eredő ondó révén ujjak keletkeznek, a hajból származó ondó révén haj keletkezik stb. A fogamzáskor a szülői nedvek harcra kelnek egymással, és például attól függően, hogy az apai vagy anyai ujjondó győz-e, a gyermek keze az egyik vagy a másik szülőére hasonlít.”
Ugyanez a „Fejlődj vagy fordulj fel” című műben: „Hippokratésznek volt egy csiszolatlan elmélete arról, hogy hogyan örökítik tovább a szülők tulajdonságaikat gyerekeiknek: Az olyan tulajdonságokat, mint a kék szem, a nagy orr, a hosszú láb és göcsörtös térd, a gyermek mindkét szülőjétől örökli. Az anya és az apa minden testrésze rejtélyes cseppecskéket állít elő, melyek egymással elkeveredve alkotják meg a csecsemőt. (Hippokratész természetesen tévedett. Hiszen ha összekevered a vízfesték összes színét, akkor végül mindig ugyanazt a színt kapod. Az egyedi színek teljesen eltűnnek a keverékben. Ha tehát a szülők egyedi jellegzetességei egyszerűen elkeverednének gyermekeikben, akkor a családban előbb-utóbb mindenki nagyjából ugyanúgy nézne ki. Egy magas termetű apának és egy alacsony anyának csak közepes termetű gyerekei születnének. Unalmas!)”
Amíg meg nem tudom a pontos igazságot Hippokratész elméletéről (és a többi, a két könyvben fellépő genetikai ellentmondásról) nem okoskodok, a gyerekekkel visszatérünk a Kisvakond azon részéhez, amikor a Nyúlmamából kipotyognak a gyerekek. A folyamatok ilyen nagyságrendjéhez én is értek. Az apróbb építőelemek maradnak az én szórakozásomnak: például a KépreGÉN-ből tudtam meg azt, hogy a madaraknál a hímek XX kromoszómájúak, a nőstényeknek jutott az XY. (Ezek után miért csodálkozunk azon, hogy náluk a hímek a díszesebbek?) …és hogy a nők hordozzák a kopaszságot, de az a férfiakon üt ki!


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
Ezt nagyon bírtam. Kétszer is elolvastam rötyögve. Még ma is szívesen olvasgatnám!


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
Érdekes kis Képregén volt ez. Persze a könyvecske kiadása óta sokat fejlődött a genetika és a génsebészet, na meg a mikrobiológia is. Esetleg egy frissített kiadást nem terveznek kedves írók? :)


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
A vége felé néhány oldalt átugráltam, mert elvesztettem a fonalat, de amikor értettem és követtem a magyarázatokat, akkor tanulságos és szórakoztató volt, 2 in 1. Jó ez a hibrid >tudományos képregény< műfaj, kár, hogy nem egy sorozat része volt, szívesen folytatnám.


Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
A könyv elolvasása után KÉPes leszel ALAPos genetikai tudás felmutatására.:)
Népszerű idézetek




Összesen húsz aminosav található a fehérjékben:
Aminosav Rövidítés
–
alanin Ala
arginin Arg
aszparagin Asn
aszparaginsav Asp
cisztein Cys
fenilalanin Phe
glicin Gly
glutamin Gln
glutaminsav Glu
hisztidin His
izoleucin Ile
leucin Leu
lizin Lys
metionin Met
prolin Pro
szerin Ser
tirozin Tyr
treonin Thr
triptofán Trp
valin Val
Genetikai kód
AAA Lys CAA Gln GAA Glu UAA STOP
AAG Lys CAG Gln GAG Glu UAG STOP
AAC Asn CAC His GAC Asp UAC Tyr
AAU Asn CAU His GAU Asp UAU Tyr
ACA Thr CCA Pro GCA Ala UCA Ser
ACG Thr CCG Pro GCG Ala UCG Ser
ACC Thr CCC Pro GCC Ala UCC Ser
ACU Thr CCU Pro GCU Ala UCU Ser
AGA Arg CGA Arg GGA Gly UGA STOP
AGG Arg CGG Arg GGG Gly UGG Trp
AGC Ser CGC Arg GGC Gly UGC Cys
AGU Ser CGU Arg GGU Gly UGU Cys
AUA Ile CUA Leu GUA Val UUA Leu
AUG Met CUG Leu GUG Val UUG Leu
AUC Ile CUC Leu GUC Val UUC Phe
AUU Ile CUU Leu GUU Val UUU Phe
A kód redundáns (más szóval degenerált). Ezen azt értjük, hogy az egyes aminosavaknak nemcsak egy kodonjuk (bázishármas – triplet) lehet. Ennek az az oka, hogy csak húsz aminosav van, a négy bázis háromtagú kombinációinak száma pedig 64. Így tehát lenniük olyan kodonoknak, amelyekhez ugyanaz az aminosav tartozik.
Vannak ezenkívül „állj” (stop) jelek is. Három kodonhoz semmilyen aminosav nem tartozik. Ezek az üzenet lezárását jelzik.
A kódban nincs átfedés. A szavak szóközök és átfedések nélkül követik egymást. Minden üzenet első szava: AUG.
Az első három gyógyászati jelentőségű fehérje, amit DNS-rekombináció útján sikerült előállítani:
Az EMBERI NÖVEKEDÉSI HORMON, amely a törpeség egyik válfaját hárítja el. Azok a személyek, akiket genetikai készletük e téren egy kissé megrövidített, mehetnek kosarazni, ha a hormonhoz hozzájutnak. Ma még a szükséglet messze felülmúlja a kínálatot, de nemsokára kinőjük ezt a szegénységet.
Az INZULIN, amely a vérben lévő cukor mennyiségét csökkenti, és már régóta nagyon fontos gyógyszer. Ha majd nagyobb mennyiségben, sőt jobb minőségben készül, mint hagyományosan, könnyebb lesz a cukorbetegek élete.
Az INTERFERON egy vírusellenes hatóanyag. Annyira ritka, hogy milliárdokba kerül belőle pár gramm, ha természetes forrásból kell tisztítanunk. Ma már a kóli (Escherichia coli) milliárdjai állnak rendelkezésre e célra, s így jóval olcsóbb. Közben azonban a helyzet úgy alakult, hogy egyre kevésbé tudjuk, mit is kezdjünk vele, jóllehet a klinikai kísérletek egyre folynak, és a remények…
„Meggyógyíthatja a rákot, de talán még a náthát is!”
Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig




( a gének) Ugyanolyan valóságosak, mint a kátyúk az úton!
Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig




Sajnos a következő generációk gondolkodását legjobban befolyásoló görög nem Hippokratész volt, hanem Arisztotelész. Ami a természettudományokat illeti, Arisztotelészt az ismeretek hiánya nem gátolta elmélete kiagyalásában.
14. oldal
Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig




A szaporodásnak, mely nélkül sem e könyv, sem a szerzők, sem az olvasók nem készülhettek volna el…
Ajánlás
Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 96% Genetika a vizözöntől a transzpozonig
Hasonló könyvek címkék alapján
- Yuval Noah Harari – David Vandermeulen – Daniel Casanave: Sapiens: Rajzolt történelem – Az emberiség születése 96% ·
Összehasonlítás - Philippe Brenot: A szex hihetetlen története 96% ·
Összehasonlítás - Bernard Deyries – Dennys Lemery – Michael Sadler: Rajzos zenetörténet az őskortól napjainkig 91% ·
Összehasonlítás - Joel Andreas: Háborúfüggők 84% ·
Összehasonlítás - Mund Katalin (szerk.): Galaktika 374 XL ·
Összehasonlítás - Burger István (szerk.): Galaktika 282. ·
Összehasonlítás - Jonathan Miller – Borin Van Loon: Darwin és az evolúció másKÉPp ·
Összehasonlítás - Jean-Pierre Petit: Minden relatív ·
Összehasonlítás - Robert T. Kiyosaki: Kijutás a mókuskerékből ·
Összehasonlítás - Adam Bray – Lorraine Cink – Melanie Scott – Stephen Wiacek: Minden ami Marvel 96% ·
Összehasonlítás