Bolyai 25 csillagozás

Láng Zsolt: Bolyai

„Amikor ​megszulettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad…"
A fenti sorokat Bolyai Farkas írja fiának, a szintén matematikus Bolyai Jánosnak. Az ifjabb Bolyai a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa-fiú kapcsolat, s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír… (tovább)

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
460 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635180769
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
460 oldal · ISBN: 9789635180080
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635180073

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Bolyai János · Lobacsevszkij, Nyikolaj Ivanovics


Kedvencelte 1

Most olvassa 16

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 44


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Láng Zsolt: Bolyai

Van előnye, ha az ember elolvas pár értékelést a Molyon, mielőtt belekezd egy könyvbe. Láng könyvével kapcsolatban többen sérelmezték, hogy várakozásaik ellenére ez nem egy Bolyai életrajz. Vagy legalább is nem olyan, amilyent vártak. Így aztán én már nem is vártam ilyesmit, kellő nyitottsággal kezdtem bele az olvasásba, talán emiatt is tetszett annyira.

A regényben felváltva követik egymást a Bolyairól szóló fejezetek az író Svájcban töltött félévével foglalkozó részekkel. A matematikusról szóló részek valóban nem adnak ki egy komplett életrajzot, főleg az életének második felével foglalkoznak, abból is epizódokat emel ki Láng. Ezekből Bolyai élettörténete nem áll össze, annál inkább Bolyai maga. Végül is az e az ember, ami történik vele, amit tesz, vagy az, ami a jelleméből fakad? Becsapós kérdés, mert mindkettő, de ez a regény az utóbbira koncentrál. Bolyai folytonos harcára apjával, aki, finoman szólva is nehéz embernek tűnik, küzdelmére az elismertségért, amit Gauss és Lobacsevszkij árnyékában sosem kapott meg, és küzdelmére a matematikával, a nyelvvel, na meg általában mindenkivel, aki nem az ő szellemi szintje, és hát ők voltak, amerre a szem ellátott.
Lángot dicséri, hogy bennem kialakult egy határozott Bolyai kép, nem éreztem azt, hogy lyukak vannak az életrajzban, hiányérzet nélkül tettem le a könyvet.

A párhuzamos fejezetek az író féléves svájci ösztöndíjáról szólnak. Főképpen a Bolyai iratok tanulmányozása lett volna a célja ennek az időszaknak, ami nem kis feladat, tekintve az iratok kuszaságát, értelmezhetetlenségét, így aztán – legalább is remélem – senki sem azzal az izgalommal olvasta ezeket a részeket, hogy milyen világraszóló felfedezést tesz Láng. Vállalva a spoilervadászok rám zúduló dühét, elárulom, semmilyent. Ezzel szemben éli az életét, jön-megy, knausgaardi módon nem történik semmi. Vagyis mégis, a regény második felében egy valódi nyomozásba csöppen egy gyilkosság kapcsán, kicsit kilóg ez a szál a könyvből, de végül is szórakoztató a maga módján.

A könyv további erénye, hogy nagy tudással és intelligenciával van megírva, ezt én mindig többre tartottam a tucat családregényeknél, vagy a nyomor színes-szélesvásznú tálalásánál. Na és remek a humora, amire kortársmagyarban manapság úgy kell vadászni.

>!
eme P
Láng Zsolt: Bolyai

Régóta vártam már egy ilyen könyvre. Okosan felépített, értelmezések sokaságára nyitott, utalásokban gazdag, az iróniától sem ódzkodó és lélektani mélységekbe alámerülő igazi csemege. Számomra mindenképp az volt. Igazi élmény volt elmerülni a fejezetenként felváltva jelentkező, párhuzamosan futó történetekben, és keresni a kapcsolódási pontokat, az érintkezési felületeket, azt, hogy vajon tényleg találkoznak-e azok a bizonyos, térben és időben is egymástól távol levő, vagy inkább csak annak tűnő párhuzamosok. Keresni, hogy valójában kiről és miről is szól ez a regény. A különös egybeesésekről, melyek lelassítják és megkavarják az időt? Bolyairól? De melyikről? Lángról? Melyikről? Az alkotóról? Netán az olvasóról? Vagy épp rólunk?

A regény egyik szála Bolyai Jánosra koncentrál, annak életéből, hétköznapjaiból ragad ki pillanatokat. A zsenit vizsgálja a mindennapokban, azt, hogy hogyan éli meg a pillanatot az, aki a végtelenre fókuszál. Azt, hogy hogyan van jelen, pontosabban hogyan nincs jelen saját életében. A világ működésének leírására, képletbe való foglalására kísérletet tevő Bolya Jánost korlátai közt ismerjük meg, különböző kapcsolatainak gubancaiba keveredve, meg nem értéssel és mellőzöttséggel, kicsinyes környezettel küzdve, nyomorba süllyedve. Milyen szűk a tér, amelyben az ember mozog(hat), miközben a végtelennel kacérkodik-küzd. Láng remek képet vázol a korabeli (és mindenkori) társadalomról, apa-fiú viszonyról, egy zseninek szánt, nevelt ember sorsának alakításáról-alakulásáról, amely egyszerre tágítja és szűkíti körülötte a teret. Szabad szárnyalás és keserű vergődés, a siker reménye és a kudarc sokkal érezhetőbb jelenvalósága, magány és őrület, szeretet és gyűlölet, minden egyszerre és talán semmi sem egészen…

A másik szál a Bolyai-regény, a saját Bolyai-kép megalkotásának lehetőségére reflektál, a szerző alteregójaként fellépő Láng nevű elbeszélő révén, aki a nyugati világ egyik paradicsomában, Svájcban, egy alkotóházban kezdi el olvasni a Bolyai-hagyaték több mint tizenkétezer feljegyzését. Egy halom kaotikus összevisszaság, amely egy új rend teremtésére vár. És már fel is sejlik az egyik kapcsolódási pont, aztán sorjáznak a többiek, kissé önironikus distanciával vonva párhuzamot a két történet, főalak életmozzanatai, problémái közt.
Múlt és jelen, kelet és nyugat perspektívái váltakoznak mindkét vonalon, két társadalom, különböző világlátások és attitűdök külső és belső áramvonalai, látszatok és valóságok, melyek lassan felsejlenek a felszín mögött. Elég egy törpe bökése és a sajgó nyomás, amit maga után hagy ahhoz, hogy más fényben tűnjön fel minden és mindenki a békés és szinte idilli svájci miliőben, és nem csak. Sejtelmes, bizarr hangulat kezd ködként aláereszkedni, hogy egy (a Simenon-utalás ellenére) dürrenmattos krimiben találjuk magunkat. Hogy elkezdjünk nyomozni. És nyomoznivaló az van. Elég lenne a jó és rossz határa is. Aztán csupa rejtély minden, elhallgatás és elfojtás, sötét és kevésbé sötét titkok, megoldandó problémák. Közben meg újabb és újabb Bolyai-értelmezések bukkannak fel, nemcsak az eddigieket ismerteti az elbeszélő, hanem egy vadregényes-romantikus, fikciós nyugati változatra is utal, amely Dracula-szinten ismer(tet)i az erdélyi valóságot és benne a zseni Bolyait. De egyáltalán ki ismeri őt közelebbről, jobban? Mennyire lehet megközelíteni a valóságot? Mennyire lehet megfogalmazni, átadni azt? Mennyire lehet egységes képletbe foglalni nemcsak a zsenit, az őrületet, hanem az embert, az érzelmeket, a lelket úgy általában? Mennyire lehet élővé tenni a holtat, jelenné a múltat? Mennyire lehet többre jutni egy könnyen karcolható röntgenfelvétel borítójánál?
Láng nemcsak a zseni/alkotó és társadalom kérdéskörét járja körül, nemcsak a beilleszkedési nehézségek és a magány (vagy épp siker) regényét, nemcsak zseniregényt, aparegényt vagy épp szerelmes regényt ír, a Bolyai az alkotást, a fikció és valóság viszonyát tematizáló regény is. Regény az írásról, a megismerés lehetőségeiről. Arról, hogy mihez lehet kezdeni egy elme többezer lapra, fecnire vetett gondolatszilánkjaival. A darabkákkal, melyek talán egységes képpé állhatnának össze. De egy képpé-e? Vagy lehetséges több, egyszerre érvényes kép is, ahogy az euklideszi és nem-euklideszi tér is egyszerre létezik? A térben lévő testek meghatározzák a tér alakját. De mi van a múlttal? A képzelet alkotta alakokkal? Ők is belépnek a tér alakításába? Mennyire igaz a megalkotott új rend? Lehet-e igaz? Egyenlő-e, egyszerre jelenvaló-e a valóság és a képzelet?

A Bolyai a korlátok tudatosításának regénye is, a bizonytalanságé, a kudarcé, meg persze a soha fel nem adásé. Bepillantás élet és halál sötétjébe, a mindenbe és a semmibe, vagy fordítva, ahogy tetszik… Meg az alkotáséba és az értelmezésébe. Láng, akár az öreg Bolyai az ifjat, semerre nem tereli olvasóját, hagyja, hogy maga válasszon a sokféle értelemből. És ezt jól teszi. Találja ki mindenki, merre induljon el, próbáljon meg mindenki rendet rakni a zűrzavaros kazalban. Elvégre csillagporból vagyunk. Legalábbis higgyünk benne…

>!
balagesh IP
Láng Zsolt: Bolyai

Láng Zsolt ki akar törni a történet általi meghatározottságból. Le akarja dobni a történetmesélés kényszerének béklyóit.
Szándékot nem minősítve, csak a sikerén gondolkodom. Kockázatos kijelentésem, hogy kudarcot vallott.
Ez persze csak az egyszeri olvasó kijelentése. A könyv erénye, hogy éppenséggel kedvem lenne egy hónapot szöszölni, újraolvasva böngészni, hogy jól látom-e, amit látok.
Mert azért én itt valami nagy-nagy disznóságot, vagy legalábbis elég komoly figyelemelterelést látok. Hiszen a könyvcím miatt eleve, de amúgy is mindenki Bolyaival foglalkozik, és nem annyira a svájci ösztöndíjassal, pedig minimum is megfelezik egymás között a könyvet. Ez a svájci vendégértelmiség az, aki talán nem is akar könyvet írni (vagy mégis?), aki csak létezik, és tervezésének lényege az erős tervezés kikerülése. Ő a nagy kísérlet! Hiszen ilyen az emberi élet: néha ez van, máskor más, és időnként az sem kizárt, hogy bizonyos dolgok elkezdenek összerendeződni.
Közben viszont ott vannak ezek a Bolyai-epizódok. Ezek a jól szervezetten elmesélt, felvázolt életképek. Amik bizony kiadnak egy Bolyait. Hiába tény tehát, hogy „keveset tudunk Bolyai életéről”, mégis az ösztöndíjas író az, aki nagyon szűkszavúan mesél magáról. (342) Követjük a koordinátáit, apró eseményeket is kapunk a múltjából, de nagyjából az összes régi és újdonsült ismerősének a lelkéről, belső életéről többet megtudunk, mint róla.
Érdekes kísérlet ez, és maradtak bennem kérdések. Mert mintha a történet levetésével nem csak csupasz maradt ez a fickó, hanem láthatatlan is. Miközben az eddig láthatatlan Bolyai a történeteken keresztül megteremtődött.
A kísérlet értékeléséhez meg kellene vizsgálni, hogy az író rosszul kezdett-e hozzá, valamit rosszul paraméterezett, hogy ez a fura ellentét sült ki? Tehát hogy a történet mégiscsak fontos? Lényegi?
Aztán az is érdekelne, hogy ez a Bolyai-dolog miért ilyen lett? Netán a kísérletező közben betojt, és a kudarctól vagy a kísérletezés eredendő érdektelenségétől való félelem miatt elfedte igazabb célját a hagyományosabb Bolyai-novellákkal?
Nem tudom. De hogy nem rossz irányban kérdezősködöm, azt bizonyítja, hogy mintha a többség a Bolyai-résszel foglalkozna csak, és bizony azok sincsenek kevesen, akik elvesznek valahol félúton, és félreteszik a könyvet…

2 hozzászólás
>!
Cipőfűző MP
Láng Zsolt: Bolyai

„Nemigen akad olyan regényíró, aki B. J. geometriáját és annak hagyományostól eltérésének jelentőségét megértené és azt beépíteni tudná regénye vázába. Így nem közelíthetvén meg az alkotáslélektan mélyebb régióit, marad számára a fantáziát élénkítőbb, felszínen érvényesülő (vagy képzelt) tulajdonságok dramatizálása. (Dr. Lambrecht Miklós: Bolyai János mint regényhős)” (13. oldal)

Tegyük fel, hogy így van. Láng is ezt teszi. Csakhogy Láng tudja, vagy közben rájött, hogy ez valószínűleg kevés lenne.
-Amit Bolyairól ír, mennyire felel meg a valóságnak? – jött az újabb kérdés Dorától.
-Keveset tudunk Bolyai életéről.
(342. oldal)
Még szerencse, hogy én semmit nem akarok Bolyairól írni. Ha a hamis állítás geometriai pontossággal rögzített, akkor a kevésbé pontos, legyen mégoly igaz is, mondvacsináltnak minősül. (88. o.)
Nem tudom, mit csináljak. Őszintén szólva Bolyai nélkül nem hiszem, hogy valaha is igazi író leszek. De talán mégsem vágok bele. (397. oldal)

Belevágott.
Ha akarom, ez két különböző regény. Szerencsémre eltelt néhány nap, hogy értékelni tudjam, volt időm emészteni, így hát nem akarom. Ha külön-külön nézem őket, egyenként túlzottan nem hatottak volna meg, soványnak tűnt. Legalábbis az alteregó története lenne levegőben lógó önmagában, ha nem ismerném a Bolyait láttatni kívánó jeleneteket a másik vonalon (igaz, az meg elég töredékes), és ha nem egy Bolyai című könyvben lenne megírva. Az alteregó része metaregény. Az teljesen nyilvánvaló, hogy ennek a főszereplője maga az író. Utánajárást sem igényel, hogy néhány utalásból ez világossá váljon. Én szeretem az önmeghatározó, önértelmező regényeket, azt, amikor a szöveg saját magáról szól. Többször is kilép saját belső világából, és kifelé tekintget. Nabokov Sebastian Knight-ja ilyen például vagy 2019-ből Szalay Zoltán Faustus kisöccse című könyve hasonló. Szerintem ezek valamelyest jobbak, jobban tömörítettek.

„Az előző bekezdés úgy hangzik, mintha mások nem kutatták volna át ezeket a feljegyzéseket, mintha nem is létezne az a sok-sok könyv, amit Bolyairól írtak. De az is az igazsághoz tartozik, hogy főképp ünnepi alkalmakra, születési évfordulóra, névadó ceremóniára, városnapokra, könyvtáravatókra készült a legtöbb dolgozat, ad usum Delphini.”
(21. oldal)

-Voltak a hősödnek szerelmei? – tért vissza Ilma Bolyaihoz.
-Mélyre temette az érzéseit.
-Mit ivott? Mit evett? Dohányzott?
-Absztinens volt. Aszkéta.
-Szép férfi volt?
-Átlagos küllemű.
-Semmi, amivel kitűnt volna?
-Végtelen intelligenciája.
(132. oldal)

Az olvasónak adott magyarázat a fikción belül, hogy az a Bolyai, amit kap a könyvben, azt Láng gyurmázta. Adalékok az egyik oldalon, a másikon a termék, Bolyai a magányos farkas, az apja eleven tükrének szánt csodagyerek, a tudós, aki méltatlanul szorult vetélytársa háta mögé, a meg nem értett, de sokak által csodált zseni, aki aztán nyomorban végezte.

A Bolyainak óhatatlanul kell egy magyarázat, egy függelék, egy másik oldal, amit értelmezhetünk. Tehát van két külön szál. Egyik a Bolyai Jánosról néhány életképet villantó, amit megírt Láng Zsolt, egyszersmind megalkotva egy saját képet Bolyai életének töredékes dokumentumaiból, és erre válaszul van az önreflektív önéletrajzi szál. Ez a kettő a könyvön belüli dialógust folytat egymással. Például Bolyai zsenialitásának tragédiája, hogy nem igen akad játszópajtása: ”Walsert egy óriási tölgyfa alatt temették el, kaméliabokrok karéjában, árnyas helyen. Leheveredtünk a fűbe, fölöttünk kivilágosodtak a fa zöld levelei a napfényben. Fél méter magas kőtömb, rajta a név megy egy négysoros vers. Éva megkérdezte, mit jelent a »worte beiseit«. Valóban azt mondja, hogy félreértett szó lesz végül mindenki? Valami olyasmit, feleltem bizonytalanul."
(333. o.)
Az idézett szöveg az önéletrajzi részben hangzik el, de a Bolyai-rész-re adott válasz.

Pontosan definiálódik a szerző által egy interjúban említett kölcsönhatást, Bolyai lakhelyének darabos rusztikusságában nem igazán talál partnert (egyszer fel is sorolja félig-meddig barátait, egy kézen megszámolható), az írás pedig nem csoportos tevékenység:
A magárahagyottsághoz, mondta Ilma, hozzá lehet szokni, íróként is számolnia kell vele, nem szabad engedni, hogy gyökeret verjen bennünk, és ő nem hagyja, különféle gyakorlatokat dolgozott ki, mint amilyen a végtelen mantraként sorjázó ezernyi utazás, csak hogy ne kelljen a magányt kitaszítottságként megélnie, márpedig az írás annyi, de annyi magányos órával jár, amennyit nem mindig könnyű elviselni.
(133. oldal)

Időnként felesleges töltelékek terhelik a szöveget. És azért az látható, hogy Bolyaival bizony nehéz mit kezdeni. Helyenként álomképekkel van kitöltve, vulgáris szövegbetétekkel (Erre van is vicces önreflexió, fogalmam sincs, hogy ez tudatos-e? Bolyai mondja: „a brutalitás spektákuluma képes kiemelni az embereket a hétköznapi tespedtségből”, a szövegben meg a vulgaritás spektákuluma van).
Elég nehezen tudtam ráhangolódni. Olvasás közben vártam a végét, de utólag átgondolva sok minden kiviláglott.

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
460 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635180073
2 hozzászólás
>!
ppeva P
Láng Zsolt: Bolyai

Félrevezető a cím. Bolyai érdekelt volna, de többet kaptam helyette az íróból. Így aztán a könyv több mint fele abszolút érdektelen volt számomra.
Bolyainál pedig sikerült összemosnia azt, amit a kéziratos hagyatékából szemelgetett, azzal, amit saját maga hozzáképzelődött. Egyes részek pedig kifejezetten ordenáréra sikeredtek.
Sajnálom. Mást és többet vártam.

1 hozzászólás
>!
gályanapló
Láng Zsolt: Bolyai

A beszélő harca Bolyaival, mármint Jánossal, egy saját Bolyai kép megteremtésének kísérlete.

Egy beszélő által, akit nem BJ művének a megértése inspirál (lehet, hogy ehhez
nem is lenne meg a képzettsége), nem annak a radikális újítása (ahogyan a térről
„merünk/tudunk” gondolkodni azóta és annak filozófiai következményei), hanem az idősödő Bolyai János élete,
tele a hétköznapok nyűgeivel, a meg nem értéssel, emlékezéssel és talán az elszalasztott világhíren való rágódással.
És persze, hogy Esterházy már nem írhatja meg.

Szóval BJ életében megtörtént valódi izgalom és teremtő feszültség leírása elmarad, nagyrészt marad a hétköznapiságban
kóválygó érdekesség leírása. Persze talán csak ennyi, ami regényesen megírható. Az echte magyar sztori.

A könyv szerkezete, hogy fejezetenként a megírásról, illetve Bolyai Jánosról szól, felváltva, nekem bejött.
Maga a szöveg stílusban elég konzervatív, anekdotikus, Láng berlini naplóira emlékeztetett.
(Most Svájcban volt ösztöndíjjal fél évig, erről is szól a könyv.) Néhol meg-megszalad, vannak benne pároldalas
stílusváltások. (Amúgy persze Láng rutinos, profi, nem vét alaphibákat.)

Gondolkodtam 4 csillagon is, de több konkrét (megfelelő lektorral könnyen kikerülhető) matematikai hibát
találtam leírva. És bár tudjuk, hogy a nagy Esterházy is prímnek hitte a 9-et, mint azt felvételek bizonyítják,
ez engem eléggé zavart olvasás közben.

8 hozzászólás
>!
SeteLunas
Láng Zsolt: Bolyai

Zavart az én-elbeszélő (ezen keresztül a szerző) narcisztikus viszonya a témához. Végülis a főhős egyáltalán nem fejtette meg a „Bolyai-titkot”, nem derült ki, hogy lett volna bármiféle érdekes abban a hagyatékban. De a kudarcot nem ismeri el, ehelyett apró (és igen jól megírt) életképeket kapunk Bolyai életéről. Mi volt Bolyaiban az annyira zseniális? Ez nem derül ki. Ehelyett részleteket (mondom, igen jól megírt részleteket) kapunk egy félresikerült erdélyi matematikus mindennapjairól. És mi szükség van Svájcra? Mintha a szerző-elbeszélő saját ügyes életvezetését, sikeres önmenedzselését akarná Bolyai „ügyetlenkedéseivel” szembeállítani. Ütősnek, ütős, igen, csak nem szimpatikus.

>!
lombhullato
Láng Zsolt: Bolyai

Bolyai János és a szerző alteregójának párhuzamos életrajza a modern próza eszköztárával elbeszélve és krimi elemekkel bolondítva. A két „főhős” és környezete magával ragadó ábrázolása, lélekrajza mellett hangsúlyosan megjelenik a testi tapasztalat és természetesen a matematika, annak is metafizikai vonatkozásai.
Egy regény arról, hogy mit jelent Káeurópában zseninek lenni.
Egy regény arról, milyen erő rejlik a szerelemben.
Egy regény az őrületről.
Egy regény arról, hogy kik vagyunk, és arról, hogy kik lehetnénk.
Remeklés egy rutinos kortárs elbeszélőtől. 2019 egyik legjobb szépirodalmi műve.

>!
Buzsoka
Láng Zsolt: Bolyai

Nem erre számítottam, ez az egy biztos. Mivel Aegon-díj döntős nagy reményeket fűztem hozzá, de nekem nagyon nyögvenyelős volt az egész könyv. Az író Svájcban töltött fél évét leíró részeket nagyon untam, tele volt számomra felesleges hosszú tájleírásokkal és a gyilkossági szál sem volt túl érdekfeszítő. Bolyairól nem tudtam meg sokkal többet, mint a könyv előtt. Volt pár jelenet, ami kicsit jobban lekötött, például amikor Juliskával együtt rajzoltak a tésztára(engem ez a Máglyára emlékeztetett) vagy a két Bolyai közös jelenetei. Talán nem jó életszakaszban talált meg a könyv, de ez most nekem csak két csillag.


Népszerű idézetek

>!
szabadosági I

Járomban és kolompszóval, kitaposott úton megyünk előre, mint az ökrök, mondja Bolyai. Ha valaki letér, és másfelé indul, lesajnálják vagy bolondnak nevezik. Aztán egyszer csak felszáll a köd, és kiderül, a letérő útja napfényes, termékeny vidékre vezet. Nyomban utánatódulnak, és később hálájuk jeléül szobrot emelnek neki.

191. oldal, 17. fejezet (Jelenkor, 2019)

1 hozzászólás
>!
Csabi P

Az arcokról lehervadtak a rózsák, helyükre olcsó művirág került.

23. oldal

>!
olvasóbarát P

A filmet a BBC készítette, Johann von Bolyai a címe, de Bolyairól tulajdonképpen alig esett szó. Sok volt benne a töltelék, ahogy a közmondás tartja, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A műsor készítői órákat töltöttek az utazással, komoly megpróbáltatásokat átélve, így nem csoda, hogy amikor a könyvtáros eléjük rakta a világot megrendítő 24 oldalas kis füzetet, az mindössze pár másodpercre került a filmjükbe, hosszabban elidőztek a könyvtár előtt kéregető cigány gyerek arcán meg a rőzsét cipelő falusi anyóka állán viháncoló szőrszálakon.

390-391. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bolyai János
>!
Olya

Amikor egyedül vagy a templomban, és elköhinted magad, és cseng-bong az a hatalmas tér, olyan a tudás élménye is.

320. oldal, 37. fejezet

>!
Olya

Ha leírjuk, keservesebb lesz, mert amit leírtunk, az valami más. Keletkezik valami, ami nemcsak hogy lesz, hanem felzabálja azt, aminek a helyében lett.

31. oldal, 2. rész

>!
Olya

Az író feladata nyelvet adni valaminek, ami még nincs, mondta a mondat, miközben merevségével az új nyelv magra kapásának esélyét nullázta le.

25. oldal, 2. rész

>!
balagesh IP

Elképesztő, miféle alakok kerültek elő. Egy percig nem hitte, hogy képesek lesznek egy országot nemhogy tartósan, de a jövő hétfőig elkormányozni.

217. oldal

>!
balagesh IP

– Én még a Szovjetunióban kezdtem az iskoláimat – magyarázott Lauro –, mi azt tanultuk, hogy a forradalom vezére Lenin volt, egyik előfutára pedig a szintén L kezdőbetűs Lobacsevszkij, a nagy emancipátor, aki megszabadította az emberi gondolkodást a láncoktól, száz évvel Lenin előtt. Amikor már az úgynevezett szabad litván iskolába jártam, kiderült, sok más emancipátorhoz hasonlóan Lobacsevszkij is spicli volt.
Még egyszer rákérdeztem a részletekre. Annyira hihetetlennek tűnt az egész, hogy elbúcsúztam, és a szobámba visszaérve nyomozni kezdtem. Tóth Imre Palimpszeszt című könyvében a névmutatóhoz lapoztam. Lobacsevszkij háromszor szerepelt. Már az elsőnél megtaláltam a bizonyítékokat: Lobacsevszkij, a Kazanyi Egyetem geometriaprofesszora valóban közreműködött Zeidel kicsinálásában, de nemcsak az övében, hanem Raupach, Galits, Hermann és Arszenyjev szentpétervári professzorok „leleplezésében”, valamint közvetlen kollégája, Szolncsev eltávolításában is. Ellenük a vád: „Az egyetemisták fejét a Szentlélekkel ellentétes és államellenes természetjog elméleteivel tömték tele.” Nem lehet véletlen, miért nevezte ki épp őt nem sokkal a koncepciós perek lefuttatása után I. Miklós cár (ugyanaz, aki leverte a magyar szabadságharcot) a Kazanyi Egyetem rektorává.

222–223. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lobacsevszkij, Nyikolaj Ivanovics
2 hozzászólás
>!
Olya

Elvarázsolt a temető rendezettsége, tavaszi virágpompája, az az ellentmondás, amit az elmúlás kényszere és az időtlenség érzete hoz létre.

131. oldal, 11. rész


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Cselenyák Imre: A tölgyek alatt
Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony
Dallos Sándor: A nap szerelmese
Kertész Erzsébet: Szeretném Blankát boldognak látni
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Menyhért Anna: Egy szabad nő
Tóth Imre: Palimpszeszt
Tóth Imre: Szabadság és igazság
Tóth Imre: Isten és geometria
Obádovics J. Gyula: Matematika