Folyamisten 24 csillagozás

Lanczkor Gábor: Folyamisten

Napjaink ​Londonjában egy fiatal grafikuslány brutális nemi erőszak áldozatává válik egy ködös éjszakai parkban. A tettes ismeretlen, a rendőrség tehetetlenül nézi a biztonsági kamerák zavaros felvételeit. A lány viszont úgy dönt, megtartja az aktusból fogant gyermeket. Az unokatestvérével, akivel közösen zenélnek az Anarchitecture nevű rockzenekarban, Indiába utazik, hogy kipihenje magát, mit sem sejtve arról, milyen természetfeletti erők tartják kézben sorsának törékeny fonalát.

Eközben Gellei János, egy Pest megyei katolikus plébánia papja egy fogyatékos kisfiú és egy Rómába vezető zarándokút kapcsán olyan kérdésekkel kénytelen szembenézni, amik nem csak a hitét, de elméjének épségét is veszélybe sodorják. Ságvári László pedig, aki Szeged és London között ingázva éli a fiatal magyar értelmiségiek vándoréletét, a két város folyóinak titkos életét kutatja, talán egy új világvallás első csíráit, talán csak a saját delíriumos álmait követve.

Lanczkor Gábor második… (tovább)

>!
Libri, Budapest, 2014
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633103807
>!
Libri, Budapest, 2014
324 oldal · ISBN: 9789633104644

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 10

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Lanczkor Gábor: Folyamisten

Nem sikerült elcsípnem a fülszöveg ígérte „titokzatos mítoszt”.
Adva van három hosszabb történetegység, köztük két rövidebb, a végén pedig egy epilógus, ahol utólag „meg lesz nekünk magyarázva”, hogy mi is ez az egész.
A történetek egybe is folynak, meg nem is. Van egy hétköznapi, szinte irodalommentesen és érdektelenül ábrázolt szintjük – felkel, zuhanyozik, vesz két sört, vakarózik, berúg, fogat piszkál –, meg vannak váratlanul lecsapó mitikus támadások, álmok, amik egyenlők (vagy mégsem) a valósággal. A történetek magukban is elég egyenetlenek voltak, az összekapcsolásuk meg esetlegesnek tűnt. A folyók ott voltak ugyan minden részben, de még arra se sikerült rájönnöm, hogy miért az a cím, ami.
Nem sikerült eldöntenem, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás. Hogy voltak ezek a történetek, úgy nagyjából, és aztán jött a koncepció ötlete, vagy a koncepció volt meg, és ahhoz íródtak a történetek.
Az epilógusban volt sok olyan kifejezés, ami megmagyarázta egy kicsit, miért nem értem (én) ezt az egészet. Csak kettőt emelnék ki közülük.
Az egyik az „irodalmi installáció”, a másik meg az „álomkollázs”. Mind a két fogalomhoz tudnék mesélni rossz élményeket, más művészeti ágból. Lényeg, hogy ezekre nem sikerült eddig ráéreznem, ahogy ennél a műnél sem.
Minél több kortárs művet olvasok, annál erősebben érzem, hogy az én olvasói helyem főleg azokhoz a regényekhez köthető, amikben történet van, irodalom van (a régi hagyományok szerinti), szép szó van, és amikben nem kell egy utószó, hogy elmondják nekem, mit is gondoljak az előző 300 oldalas installációról.

2 hozzászólás
>!
Juci P
Lanczkor Gábor: Folyamisten

Fura egy könyv. Emlékszem, amikor először láttam könyvesboltban, azonnal beindult a nyálelválasztásom, annyira visszafogottan szép ez a borító szerintem. Úgyhogy amikor a könyvtárban rátaláltam, muszáj volt kikölcsönözni.
Két rétege van ennek a könyvnek, az egyik nagyrészt a szereplők mindennapi életét mutatja be, és ez szerintem nem túl izgalmas. Legalábbis én semmi különöset nem éltem át, amikor arról olvastam, hogy hogyan autózik X a munkába, vagy hogyan zuhanyozik Y. A másik rétege viszont egy gyakran zavarbaejtő és nem könnyen kibogozható mitikus szál (történet? nem vagyok biztos benne, hogy összeáll azzá), amit ha úgy olvasol, mint egy távoli nemzet mítoszát (vagyis beletörődsz abba, hogy nem feltétlenül fog összeállni a kép, lesznek benne megfejthetetlen költői szövegek, és az egész valahogy nagyon uncanny lesz, idegen, nem ismerős), akkor nagyon lehet élvezni, sőt megkockáztatom, hogy lenyűgöző tud lenni. Ehhez tegyük hozzá, hogy Lanczkor – aki költőként kezdte az irodalmi pályafutását – tud a költői képekkel bánni, a regény nyelve általában jó arányérzékkel egyensúlyoz a reális és a fantasztikus határán, csak néha éreztem úgy, hogy egy kicsit túltolja, és költőiből költőieskedő lesz. Amiért csak három és fél csillagot adok rá, és nem mondjuk négyet, az az, hogy ennyire nagy színvonalbeli különbséget érzek a regény két rétege között, és oké, hogy mitikus homály, de végső soron összedolgozatlannak éreztem a különböző történetszálakat (persze lehet, hogy ez teljességgel az én hibám, meg nem vagyok kimondottan a szájbarágás híve, de hiányérzetem volt). Lanczkort mindenesetre érdemes lesz figyelni szerintem, ha beérik, egészen érdekes lesz.
Soundtrack is van hozzá, tessék: http://anarchitecture.bandcamp.com/ (én asszem ehhez már öreg vagyok).

1 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff IP
Lanczkor Gábor: Folyamisten

Nem tudom utálni ezt a regényt, pedig akkor sokkal könnyebb dolgom lenne. Ráfoghatnám, hogy ez is valami érthetetlen katyvasz. Mert hát nem nagyon sikerült hónapokig tartó agyalás és 4 emberrel való beszélgetés után sem rájönnöm, mit is akart mondani a könyv.
Kezdjük azzal, ami tetszett. A több sztoriból az önmagával meghasonuló pap története néhol egészen érzékenyre sikerült – minden sablonossága ellenére –, a londoni lány szála pedig egészen átélhető volt számomra valamiért. Ami még inkább tetszett, az a regényt átszövő mitológia. A könyv egy saját mítoszt teremt, mintha egy kvázi-fantasyt olvasnánk. A városok alatt, mellett, között hullámzó, hömpölygő folyók, a cím által megelőlegezett istenség jelenlétének érzete – ami pont a hiányával kelti azt az érzést, hogy valami misztikus van jelen –, a fantasztikus elemek, amik néha arculcsapásként érik a kényelmesen olvasó embert, ezek mind izgalmasak és igen, ezért fáj nagyon, hogy végül az egésszel nem kezd semmit az író.
Mert elhiszem én, hogy nem kell mindent az ember szájába rágni, hogy a világot nem lehet megismerni, nem lehet minden kérdést feloldani, és el lehet engedni az olvasó kezét, hogy maga töltse meg tartalommal a könyvet. De azért nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy milliárdnyi olvasó van, és nem biztos, hogy mindenki úgy rakja össze a kirakóst, ahogyan azt mi gondoljuk. Mármint az író.
Ráadásul már többször kifejtettem, hogy én annyira nem esek hanyatt attól, ha egy kortárs szerző felfedezi a maga körüli világot és erre rácsodálkozik. Van, aki teljes természetességgel veszi körbe magát a mi világunkkal, és ez nagyon jó. Ez a könyv, már ami a londoni kivándorló magyarokat illeti, bennem kicsit azt a benyomást keltette, mintha az író azt mondta volna: „Na, de jó lenne erről írni!” De nem volt mögötte koncepció. Miért érdekesek nekem ezek az unalmas emberek? Nem tudom… Ráadásul, mivel ez az utolsó szál a könyvben, itt csúcsosodhatott ki bennem az érzés, hogy az író nem kezd semmit azzal, amit korábban felépített.
Folyóparton álló homokvárak, amiket az első ár elmos. Impozáns valami, de valahol értelmetlen, és csak kevés marad meg az ember emlékezetében.

>!
kalypso
Lanczkor Gábor: Folyamisten

A fülszövegben „mítosz, legenda, hagyomány”, stb. szereplő szavakkal, engem seperc alatt be lehet pörgetni, hogy olvassak el egy könyvet, vagy ha nem lapozom fel azonnal, még napokig ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy vajon mit hagyhattam ki. Nos, ezzel a kötettel kapcsolatban alighanem semmit. A fülszövegben elejtett „titokzatos mítoszt” én a kötet végéig kerestem, mégsem találtam. Ezzel még nem is lenne gond, s bár helyenként voltak érdekes történetek a regényben, nem beszélhetünk egy kiforrott, átgondolt műről, sokkal inkább egy középszerű regényről. Nem mondom, hogy megbántam az elolvasását, de olyan volt mondjuk, mint egy Nők Lapja cikk: elolvassuk, aztán megyünk tovább. Én meg egyébként sem olvasok Nők Lapját.

>!
Black_Venus
Lanczkor Gábor: Folyamisten

Végre egy fiatal regényíró, aki valóban regényt akar írni. Mai témákról szól, valódi szereplőkkel, nem fél a konfliktusok ábrázolásától, picit posztmodernkedik meg kollázsol, de nem viszi túlzásba, nem veszti el ettől még a fonalat .
És azért volt olyan, ami nem tetszett: néhol túlírt, az impresszionizmus kifejezése szövegben kissé nehézkessé teszi.
Az viszont a javára írható, hogy nagyon közel hozza a szituációkat ezzel: Mintha a narrátor folyamatosan pásztázná a horizontot, a történet fonala, a szereplők jelleme és az elveszett folyók nyomában, amelyek néhol felbukkannak, aztán eltemetődnek ismét örökre.

>!
makitra P
Lanczkor Gábor: Folyamisten

"Lanczkor négy főszereplővel és történetszállal operál: […] És hogy az ő történeteiket mi köti össze? Ismét őszintének kell lennem: erre nem sikerült rájönnöm. Van négy történetünk: közülük van kerek egész, megfejthető, de van olyan is, ahol nem sikerült megtalálnom azt a valamit, ami érthetővé teszi számomra. A nagy összekötő kapcsot pedig végképp nem adta át a regény – úgy érzem, egyértelműen az volt az író szándéka, hogy sokáig próbálkozzunk az alkotás megfejtésével (nemrégiben részt vettem egy beszélgetésen a szerzővel, ami után határozottan ez volt a benyomásom), mégsem ártott volna valami jobb kulcsot adni hozzá.

Ráadásul maguk az egyes történetszálak sem egyenletes színvonalúak; a kedvencemmé egyértelműen a pap története vált, ugyanis tényleg érdekes végiggondolni azt, hogyan éli meg egy hívő ember, ha elkezd másfajta szerelmet is érezni, mint az istene iránti (még ha ez valami intellektuális vonzalom is). Ezzel szemben Mira sorsa olyan homályos és balladai, mint az a világ, amelyben él, eközben pedig Esther és Laci mind korban, mind életmódban közelebb állnak hozzám, mégis távoli maradt a meséjük: a lány már figurájában sem érthető, és a kialakult helyzetre való reakciója sem logikus. A magyar fiú világa ellenben ismerős, bár csak elbeszélések alapján: a külföldön dolgozó hazánkfiai élete hiteles, bár nem túl izgalmas történet.

Ami viszont közös mindegyik elbeszélésfonálban, az a nyomasztó atmoszféra. Valamennyi történet valamilyen veszteségről, fájdalomról szól, legyen szó a belső nyugalom vagy éppen a biztos talaj elvesztéséről. A történetekben rengeteg a fájdalom, amelyhez a szöveg is igazodik: bizarr hasonlatok sorjáznak egymás után, a mondatok egyszerűen beszippantják az olvasót és el sem engedik a végkifejletig. Szuggesztív sorok, mitologikus háttér, amit inkább csak sejtek, mint egyértelműen kiolvasok."

(Nem sokkal, de) bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2014-12-04+…

5 hozzászólás
>!
robinson P
Lanczkor Gábor: Folyamisten

A daruasszonyra emlékeztet nyomokban. Különös élethelyzetek, sorsok. Önmagunk és Isten keresése a jobb élet reményében. A pap kerek és megrázó története nem igazán kapcsolódik nekem a továbbiakhoz. Érdekes történetek ezek.
Blogon bővebben:
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/08/folyamisten.html

>!
murmur
Lanczkor Gábor: Folyamisten

Olvasva a kritikákat nem csak én voltam az egyetlen, aki lépre ment a csodaszép borító miatt. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ritkán mondok ilyet, de kár volt megvennem és végig küzdeni magam rajta, ezerszer jobb könyvekre alig tudok időt szakítani. Számomra túl zagyva, a különálló részek csak nagyon nagy jóindulattal és sok képzelőerővel kapcsolhatók össze. Az első rész talán lehetett volna egy jó könyv alapja, de amikor ténylegesen is történt benne valami, az író rövidre zárta az egészet.

>!
cinkos
Lanczkor Gábor: Folyamisten

Érdekfeszítően indul, a furcsa szerelmekbe bonyolódó római katolikus pap történetével, aztán átnyargalunk teljesen más világokba, és már a történet sem olyan érdekes. Szerintem Gellei János története (ő a pap) megérdemelt volna egy külön könyvet; az Estherről és a Ságvári Lászlóról szóló fejezetek mintha előtanulmányok lennének egy regényhez, ami végül nem készült el. Az első fejezetben a nyelv is jobban működik, a történetnek íve is van, a mondatok nem öncélúak; az Estherről és a Ságváriról szóló részek mintha egy világlátott hátizsákos turista, illetve egy, a londoni vendégmunkás sorsot megtapasztalt magyar tapasztalatait akarnák bemutatni, ennél több nincs igazán bennük. Mintha a szerző írás közben folyamatosan kereste volna a szövege irányát, és aztán az Epilógusban próbálja megmagyarázni, mire jutott. Nehéz az egész regényről véleményt mondani, épp a tagoltsága és a kiegyensúlyozatlansága miatt; az eleje a maga sejtelmességével és mégis tárgyilagos stílusával lebilincselő és kitűnő, később, bár lendületes, mégis fokozatosan üresedik ki. Mindezzel együtt érdemes elolvasni, helyenként kifejezetten inspiratív.

>!
menthaa
Lanczkor Gábor: Folyamisten

Ezt a könyvet két okból olvastam. Az egyik a borítója, ami álomszép, a másik pedig a Könyves.Blog.hu, ahol elég jó kritikát kapott és a tavaly év egyik legjobb könyvének választották. Hát, nem volt rossz, de az én listámra az év végén sajnos nem fog felkerülni.

A három történet közül nekem is az első, a pap története ragadt meg a legjobban. Én annak is örültem volna, ha csak róla szól az egész könyv, mert még szívesen olvastam volna róla. Aztán amikor olvastam a lány történetét, valahol Indiában elvesztettem a fonalat. Egészen addig érdekelt a történet, de aztán megérkezett Indiába, ahol ide ment meg oda ment, leszált, felszállt, kiszált, aludt, evett… csak épp ez engem nem érdekelt, mert nem tartott sehova. És pont ez a lényegtelenség köszönt vissza a harmadik sztoriban, ahol aztán már egyáltalán nem érdekelt, amit olvastam.

Én a magam részéről nem akadtam ki azon, hogy a címnek számomra semmi köze nem volt a tartalomhoz, mert eszembe jutott Michael Cunningham könyve, a 'Jellegzetes napok', vagy David Mitchell 'Szellemírókja', amik hasonló módon épülnek fel, mint a 'Folyamisten' – bár az igazat megvallva azokat többször is olvastam. Ezt sajnos nem fogom újraolvasni.


Népszerű idézetek

>!
Juci P

Legyél inkább olyan, mint a Genkyu-en kertje, nem
sokkal a Hikone kastély mellett, Japánban:
ne tüntess színpompás virágesővel, legyen elég
a fákkal körbezárt tó, néhány híd és a tó körül
helyenként sziklák és növények laza együttese.
Az ösvény legyen színes kövekkel kirakva, és
figyelnem kelljen, hogy hova lépek; legyen
minden fa, kavics és bokor szimbólum benne,

melynek a jelentését nem ismerem. Szóval legyél,
kérlek, és most jól figyelj: bejárható, és otthonos titok,
üljek naphosszat partodon egy vízben úszó levelet
figyelve boldogan és teljesen hülyén, keljen fel bennem
a vágy, hogy az utolsó fűszálig utánajárjak rejtett
értelmeidnek, de tudjam, hogy bármennyit is tanulnék
rólad, leélhetnék benned egy egész életet, és mégis:
az istenit, soha, soha, soha nem lehetek már valódi japán.

91-92. oldal (Libri, 2014) - Erdély Miklós verse

>!
robinson P

Arra az érvre, hogy határon túliként végképp nem szabadna így beszélnie, Laci azt válaszolta, hogy ők itt most mind határon túliak: londoni magyarok.

285. oldal

5 hozzászólás
>!
robinson P

Ahogy a tömzsi palackot tartotta, és bugyogva ömlött ki belőle a megecetesedett bor, olyan érzése volt, mintha egy átvágott torkú áldozati állat vérezne ki a kezei között.

76. oldal

>!
robinson P

Barátok lettek.
Már legalább egy évvel a szakítás előtt. Akkoriban már csak heti egyszer, legfeljebb kétszer szeretkeztek. Ez egyiküknek sem volt elég, de többre nem futotta időből, szenvedélyből, figyelemből.

118. oldal

>!
robinson P

Utazni vágyott, még egyszer utoljára, lehetőleg messzire, mielőtt anya lesz.

163. oldal

>!
robinson P

Egyedül azzal nem volt tisztában, hogy a szüleinek miként fogja elmondani. Nem azt, hogy gyereke lesz, hanem hogy kitől.
Le vannak szarva.
A dac, az munkált benne mindennél erősebben.

141. oldal

>!
robinson P

Ságvári utólag eltöprengett, hogy úgy engedte ki a lányt az ajtón, ahogy a macskát szokás, hadd menjen, ha mennie kell, úgyis visszajön. A következő héten aztán már bánta, hogy ilyen könnyen futni hagyta.

218. oldal

>!
robinson P

Utólag bőven volt ideje eltöprengeni a fiú iránti érzelmein, a saját hiúságán és a kettejük lehetetlen viszonyán, jó negyven évig más dolga sem volt Gellei Jánosnak, mint hogy ezen gondolkozzék. A Sátánról gyorsan letett, de Péterre még sokáig hajlamos volt úgy tekinteni, mint a bárányra, akit csak a szerelem menthetett volna meg a késtől.

40. oldal

>!
robinson P

Az átváltozás misztériumának semmi köze az olyan esetleges hasonlósághoz, mint a vér és a bor színe.

75. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Róbert Katalin: Szívből, színből, igazán
Raana Raas: Elágazó utak
Raana Raas: Az ogfák vöröse
Máté Angi: Mamó
Spiró György: Fogság
Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője
Helena Silence: Enigma
Szalóczi Dániel: Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak