Simlis (Történetek Szigor világából) 19 csillagozás

Lakatos Levente: Simlis

Haraszti ​Éva, a népszerű divattervező élete a siker, a pompa és a csillogás. Kevesen tudják, hogy a kreativitása egy ideje cserben hagyja, ezzel együtt pedig a cége is komoly válságban van. A nehéz idők arra kényszerítik, hogy a húszas évei végén átértékelje addigi életét. Habár mindig két kanállal falta az életet, most a férfiaktól is igyekszik távol tartani magát. Pech, hogy egy fogadáson beleütközik a jóképű Balogh Györgybe.

Majori Ádám, az angyalarcú rosszfiú, aki mások becsapásával keresi a kenyérrevalót. Élete mindaddig gondtalan, mígnem egyik megbízása hatására ráébred: tetteivel amellett, hogy borsot tör mások orra alá, akár az életüket is kockáztatja. A felismerés hatására a férfi új életet akar kezdeni, de az nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elképzeli.

Lakatos Levente, a többszörös Aranykönyv-díjas szerző Szigor-trilógiája hatalmas rajongótábornak örvend. A szerző ezúttal a népszerű sorozat egyik mellékszereplőjének, Haraszti Évának szentel egy teljes… (tovább)

>!
Libri, Budapest, 2018
318 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634335351

Kedvencelte 6

Most olvassa 4

Várólistára tette 38

Kívánságlistára tette 79

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ZitussKa P
Lakatos Levente: Simlis

„annyi eszelős vesz körül, hogy már semmin sem csodálkozom.”

Ez a történet elég csalóka és engem sikerült is megtévesztenie. Úgy hittem hétköznapi lesz, mint egy hagyományos romantikus történet amibe az ember lánya beleszerethet. Aztán valahogy több lett és már a szereplőkkel együtt éreztem, nevettem és féltem. Jobb hasonlat híján azt tudom mondani olyan volt ez, mint a tűz. Kezdetben tényleg csak melengetett ahogy vártam. Végül pedig észre sem vettem és teljesen felemésztett. De ilyenek a jó könyvek, nem igaz? Végezzenek csak pusztítást maguk körül mert akkor tényleg a lelkünkig érnek és nem feledjük őket egyhamar.
Egyébként szerintem ez a könyv két nagy táborra osztja a molyságot, vannak azok akik várják de fenntartásokkal kezelik mert az előző kötetek után nem tudják mit várjanak, merjék- e kezükbe venni. És vannak azok, akiket Igorék története sem győzött meg.
De én bátran ajánlom mind a két félnek mert szerintem a kettőt össze sem érdemes hasonlítani. Ne társítsatok hozzá elvárásokat, csak vessétek bele magatokat és engedjétek meg neki, hogy letérjen a már SZIGOR által kikövezett útról és haladhasson a sajátján. És hagyjátok Nekik, hogy megmutassák magukat. Éva őszinte, talpraesett és kissé cinikus, Ádám pedig komisz de hihetetlenül aranyos.
Fogalmam sincs túlnyomórészt micsoda de azt hiszem a pimasz humor, a vagány replikák, karakán fellépések és érzelmek nyíltsága együttesen eredményezte, hogy teljesen elnyerte a kegyeimet a simlis.
A végét illetően pedig csak annyit: akik a Szigor lezárásánál elégedetlenkedtek, most megnyugodhatnak. Levente visszatért :) És kiszámíthatatlanabb, mint valaha.
Ajánlom Nektek!

15 hozzászólás
>!
Pandalány P
Lakatos Levente: Simlis

Micsoda meglepetés ez a regény! :*

A Szigor-trilógiát tavaly decemberben fejeztem be, amikor megjelent az utolsó kötet. Emlékszem, mennyire lezártnak, egésznek éreztem a történetet, ugyanakkor nehezen engedtem el a szereplőket, mert abszolút kedvenc lett. És az a helyzet, hogy most, a Simlis befejezése után ugyanezt érzem.
Levente a trilógiában megmutatta, mennyire csavaros és agyafúrt észjárású író. És a Simlisben ugyanígy ez a fajta titokzatosság megvan, aminek köszönhetően a könyv letehetetlen. Számomra a karakterek hitelesek voltak és egyik jelenetben sem volt túlkapás, vagy földtől elrugaszkodott kijelentés. Talán emiatt lehet, hogy Levi karakterei mindig annyira valóságosak, hogy szinte kilépnek a könyv oldalairól. Megmondom őszintén, hogy a trilógiában különösebben nem voltam oda Éváért, mert igazából annyira meg se ismerhettük akkor még. De most, egy teljes regényt neki szánva azt mondhatom, hogy egy erős női karakter és megszerettem.
A regény ahogy vártam, rendkívül fordulatos, a cselekmény egyszerűen nem hagyja nyugodni az embert, amíg a végére nem ér. Olyan világot mutat be nekünk a valósággal vegyítve, ami teljesen beszippantja az olvasót és tökéletes kikapcsolódást nyújt.
A befejezés engem teljesen kikészített. Mármint jó értelemben. Egyrészt Levi zseniálisan kitalálta a szálak elvarrását, ugyanakkor összeszorult a szívem az utolsó fejezet olvasásakor. A regényt lezártnak tekintem, de persze a kisördög bennem van, hogy mi lenne egy folytatásban.
Bővebben: https://pandalanyolvas.blogspot.com/2018/12/lakatos-lev…

4 hozzászólás
>!
Tóth_Orsolya_3 P
Lakatos Levente: Simlis

Ide nekem, de most azonnal a következő részt!
Ugye lesz következő rész? Nagyon remélem, hogy olvashatunk még Éváról és Ádámról, mert nagyon szerettem a történetüket.
Izgalom, erotika, romantika és egy jó kis nyomozás, melyek elegye egy letehetetlen könyv. ;)
Külön köszönet, hogy már a megjelenés előtt olvashattam! *-*

>!
ZsúésKrisz_Olvas
Lakatos Levente: Simlis

Mikor belekezdtem a könyvbe mindenre számítottam, csak arra nem, hogy egy teljesen különálló, akár önmagában is helytálló történet kerekedik ki előttem. Természetesen a történet kapcsolódik a Szigor sorozathoz, illetve ráépül valamilyen szinten, de mégsem függ teljes egészében egymástól, így, aki nem olvasta még eddig a sorozatot, egyrészt ejnye-bejnye, másrészt, akár ebbe is belekezdhet Szigor nélkül is.
Ezúttal elkanyarodunk egy kicsit a politika világától, és egyenesen egy bűnbanda kellős közepébe csöppenünk. Először kicsit szkeptikus voltam, hogy ugyan már, mi fog ebből kisülni, aztán úgy a századik oldal táján éreztem azt az önfeledt örömöt és izgalmat, amit akkor érez az ember, ha olyan könyvre lel, aminek minden egyes oldalánál telhetetlenül várja a következőt.
Nagyon tetszettek a szereplők múltját feltáró részek. Különleges hátteret kapott Éva, Nelli, Ádám és Marci is. Én akár részletesebben is olvastam volna még róluk. Nagyon remélem hogy lesz még sok-sok hasonló történet Szigor világából.
Nagy fába vágja a fejszéjét aki erotikus regényt ír, mert talán az egyik legmegosztóbb kategória. Valaki vagy nagyon szereti, vagy ki sem nyitja. Mégis én nem tudnám eldönteni, hogy Levente az erotika köré épít nekünk történetet, vagy egy jó történetbe szövi bele az erotikát, vagy csak egyszerűen tudja, hogy ez a páros egymás nélkül mit sem ér. Mindenesetre nagyon jól csinálja, mert észrevétlenül szippant be a világa. Tehát van benne bőven izgalom és felfordulás, na és persze erotika, nem is kevés, de csakis az igényes fajtából, és ezt nem sok erotikus regényről merem eddig kijelenteni. A legjobb kikapcsolódás. Csak kinyitom és már el is tűntem benne.
https://zsuolvas.blogspot.com/2018/12/lakatos-levente-s…

1 hozzászólás
>!
Anett_92 P
Lakatos Levente: Simlis

„Azt hogy összeillünk-e, nem a körülöttünk lévő világ dönti el. Hanem mi magunk.”

Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, ami nem egyszerű, mert nagyon felkavart ez az elképesztő történet, pedig a fogalmazási készségeimmel nem szokott probléma lenni.
Amint a kezembe vettem és elkezdtem olvasni, pár oldal után már tudtam, hogy egy remek könyvet tartok a kezemben. Sokszor kerültem mostanában olvasási válságba, de ezt a könyvet 1,5 nap alatt be is fejeztem. Egyszerűen nem lehetett letenni és ha pár percig nem tartottam a kezemben rossz érzés fogott el, mert semmi másra nem tudtam összpontosítani.
Évát már a Szigor sorozat során is közel éreztem a szívemhez, de most örökre oda zártam, ahogyan Ádámot is. Egy ilyen bravúros férfit megteremteni!
Egy másodpercre se lankadt a figyelmem, mindig történt valami, csak kapkodtam a fejem jobbra-balra és végig az orromnál fogva vezetett. Sokszor rájövök 1-1 csavarra, de Levente könyveiben még egyszer sem sikerült. Itt is csak szedtem össze az államat a földről.
Megkaptam mindent, amire vágytam. Szerelmet, vérpezsdítő erotikát, izgalmat és nem várt fordulatokat. Jó érzés volt újra találkozni más, eddig ismert szereplőkkel.
A könyv mellé járt egy képeslap is, amin az állt, hogy a könyv végén, majd kedved támad fejbe vágni. Ez telibe talált, valóban ezt éreztem, miközben az egereket itattam, de rájöttem, hogy ez így volt tökéletes és kiszámíthatatlan. Extra volt és a sablonos befejéssel még köszönő viszonyban sincs.
Tipikus könyvmoly problémával állok szemben. Befejeztem a könyvet.. És most mihez kezdjek az életemmel?

2 hozzászólás
>!
Mariann_ P
Lakatos Levente: Simlis

A Szigor trilógia kapcsán született ez a regény, de nem a folytatása, ez egy olyan különálló könyv, amelyben néhány oldalon van némi visszautalás a trilógiára.
Ez egy szinte politikamentes történet, egy más közeggel, az alvilági zsoldosok világával ismertet meg bennünket.
Éva élete egy hét alatt totálisan felbolydul.
Flörtölése egy simlissel ártalmatlannak tűnik, aztán a pillanatnyi – „ az a lényeg, jól érezzem magam ”- folytatódik.
Izgalmakkal teli, pörgős , garantáltan letehetetlen , egy nap sem kellett az elolvasásához .
(Mondjuk fél éjszaka, az igen :) )
A pók hálójában vergődő szereplőinkhez nem nehéz vonzódni, a váltott szemszög során beleláthattunk mindkét fél érzéseibe, gondolataiba.
Elégedett vagyok, mindenből pontosan annyit kaptam, amennyit az elég szót kifejez. Kivételesen nincsen hiányérzetem.
Szerettem a krimiszálat, az erotikát , a bonyolultságát, a megoldásokat.
A vége pedig meglepett, amiért jár a piros pont !
Leventének köszönöm az olvasási lehetőséget !

>!
diamondfox P
Lakatos Levente: Simlis

TELJES ÉRTÉKELÉS: https://hogyacsudaba.blogspot.com/2018/12/lakatos-leven…

„Bevallom, hogy nekem a legjobban a vége tetszett, amikor már túlvoltunk a szereplők megismerésén és beindult a magán nyomozósdi – minden tiszteletem a Tied Levente, hogy ilyeneket vagy képes kitalálni és megalkotni! Ledöbbentem a Marci-szálon, és külön öröm volt, hogy Lizáék sem voltak teljesen kihagyva a történetből. A karakterekről pedig csak annyit, hogy Éva túlzottan is hasonlít rám. Többször, mint illett volna, magamra ismertem (támadással reagál a számára kellemetlen szitukban; kapcsolat esetén hiába szól be a másiknak, az nem törődik vele, mert nagyon jól tudja, hogy az egész csak cirkuszolás, stb.); de például a se szoknya, se rózsa is tipikus nálam! Ezen pedig, ahogy túlléptem, azon kaptam magam, hogy mindjárt itt a könyv vége én meg egy nap alatt túlestem rajta… és bevallom nektek, kedves Olvasók: mikor megkaptam a könyvet, akkor Levente már közölte, hogy nem fog nekem tetszeni a vége. Nos: IGAZAD VOLT.”

>!
lizzyke21
Lakatos Levente: Simlis

„Van itt tehát erotika, gyengédség, szerelem, szeretet, félelem, féltés, titkok, politika, intrikák, cselszövések. Mindezek és még sok hozzávaló bámulatos keveréke a Simlis! Lehetetlen letenni! Ha elkezded akkor teljesen magába szippant és nem ereszt! Elmerülsz ebben a világban és nincs menekvés! Én legalábbis tuti nem akartam! :) ”

Bővebben:
https://lizzy-olvasokuckoja.blogspot.com/2018/11/lakato…

>!
agnesho
Lakatos Levente: Simlis

Bevallom őszintén, a Szigorban nagyon irritált Éva karaktere. Amolyan tipikusan, már-már klisésen irritáló személyként könyveltem el, mintha csak azért lett volna, hogy még jobban kiemelje Liza visszafogottságát és titkokkal teli életét. Csak aztán jött ez a könyv, és az én véleményem is változott :) Persze nem mondom, hogy kedvenc szereplőm lett, de mégis ahelyett, hogy a hajamat téptem volna, iszonyúan szórakoztatott, és sokszor bele tudtam magam képzelni a helyébe. De aki igazán meglepett, az Ádám volt. Nem gondoltam volna, hogy egy rosszfiúnak mondott karakter ennyire le tud venni a lábamról, pedig én aztán tényleg a jófiúkat kedvelem. :D És mégis. Féltem, hogy kapunk majd egy Anton 2. kiadást, egy durcás kisfiú karaktert, aki ész nélkül megy a maga útján, és állandóan féltékenykedik, közben meg sorra balhékba bonyolódik. De Ádám más. Felnőtt (és nemcsak korban), szexi, titokzatos és okos. Pont olyan karakter, amely valósághű, de mégis bele tud szeretni az olvasó.
És hát pont ezért imádtam annyira ezt a sztorit, mert végre nem a tinédzserkorúakról vagy az egyetemistákról szól, hanem felnőtt emberekről, akikről talán azt hinnénk, unalmas az életük, de nem. A Szigorhoz hasonlóan fordulatos a sztori, nem hagyja unatkozni az olvasót, és van benne minden, ami csak egy ilyen történetbe kell. Akinek esetleg kevésbé tetszettek a politikai szálak, azoknak meg még inkább tökéletes, ugyanis ebben tényleg csak érintőleges volt ez a téma. Engem ez a könyv picit kirángatott az olvasási válságból. :-)

>!
Adry_olvasósarka_blog P
Lakatos Levente: Simlis

Az író egyik legjobban sikerült sorozata a Szigor, milliók olvassák, és izgultak részről részre Igorért és Lizáért. A most kezemben tartott könyv is részben kapcsolódik az előbb említett trilógiához, Iza legjobb barátnőjéé lett a főszerep, aki egy karakán, határozott és önálló nő, mellé csakis egy hasonló kaliberű férfi illik. A szereplők nevei is erős jelentéstartalommal bírnak: Ádám és Éva. Gondolom, mindenkinek egyből a bibliai események ugranak be, amikor is Éva bűnbe viszi Ádámot, és ezzel a vesztét okozza. A Simlisben is valami hasonló fog zajlani, csak némi romantikával, cselszövéssel, és hihetetlenül pörgős cselekményeken keresztül jutunk el az egyik pontból a másikba. Tipikusan leventés lett a Simlis, ha nem tudtam volna, hogy ki írta a regényt, akkor is az első oldalak után biztosan kijelentettem volna, hogy csakis Levente tollából eredhet ez a gyors lefolyású, pörgős történet. A Simlis tökéletesen passzol a Szigor világába, a már megszokott politikai vonalat követve épült bele Éva és Ádám kettőse a már korábban megszokott események láncolatába. A könyv körülbelül ott veszi fel a szálat, ahol a trilógia utolsó mondatára a pont került.
A teljes értékelés a linkre kattintva elolvasható: https://adrykacska.blogspot.com/2018/12/lakatos-levente…


Népszerű idézetek

>!
Pandalány P

A mások feletti ítélkezésnél talán csak a felszínes általánosítás megy könnyebben az embereknek.

(első mondat)

3 hozzászólás
>!
Pandalány P

Tudod, a Bibliában is Éva vitte bűnbe Ádámot. Most sem lenne másként.

>!
Pandalány P

Nem akarom hazug emberekkel körbevenni magam. Nem akarok kételyek között élni. Nem akarok attól rettegni, mikor fordul ellenem valaki olyan, akit addig bizalmasomnak tartottam. És ami a legfontosabb: nem akarom mások életét kockáztatni.

>!
Pandalány P

(..)a társadalom finnyás gyomra nehezen fogadja be az egyéniségeket.


Hasonló könyvek címkék alapján

Norah McClintock: Az Aranyrét titka
Anne L. Green: Arcátlan csábító
Karina Halle: Veszélyes trükkök
Jay Crownover: Az utcák királya
Anne Priest: Angyalkönny
Jurányi Zsolt: Az alvilág csapdájában
Hampuk Zsolt: Hatalomjátszma
Bódi Péter: Szétírt falak