A ​majdnem halálos halálsugár (Emma és Tesla 1.) 84% 53 csillagozás

Megvan az a kép amin a nindzsa macska egy arany Desert Eagle-el kezében áll a szivárvány előtt tüzet köpő lézerszemű unikornis hátán? spoiler Nos, ez a könyv pont ugyanilyen. Zombik, kardfogú csigák, óriás robotok, gonosz koala, kacsa (és egyéb) fób őrült tudósok, szuper csontvázak, kutyafarok csóváló preparált agy és még számtalan egyéb egymásra dobált sziporka.

Sokan hasonlították a Szerencsére a tejhez, de a hasonlóság csak látszólagos, vagy inkább úgy mondanám, hogy a külsőségekben jelenik meg. Lakatos rajzstílusa meglehetősen hasonlít Scottie Youngéhoz, ahogy a könyv formátuma és a tipográfiai megoldások is. A Tejben viszont van rendszer és a végén egy kerek egésszé áll össze (egyébként pedig az a könyv egy Elveszett prófáciák spin-off spoiler :), a Tesla és Emma viszont megmarad egy elborult jelenetekben tobzódó ötletorgiának.

Ez egyébként egyáltalán nem baj. Gyerekként valószínűleg imádtam volna default beállításként, felnőttként pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember kisüsse vele az agyát. :)

Rossz volt a sorrend, az a baj.
Mármint az én olvasási sorrendem. Mert ugyanis a dolgok rendje az lenne, hogy az első kötet lényege az ötlet meg a szellemesség, a karakterek és a világ megismerése, valami kis mellékes cselekménnyel akár; a második kötetnek pedig, mivel az újdonságértékre már nem számíthat, szüksége van egy épkézláb cselekményre, bonyodalomra, antagonistára.
Nekem meg a második kötet volt így az újszerű is, meg a cselekményes és épkézláb-antagonistás is; az első kötet meg se nem volt önmagáért érdekes, se nem történt benne semmi különös.
No nem baj, azért jópofa. Csak hát az spoiler ! Meg a spoiler !

Tételezzük fel, hogy bemegyek a KFC-be (egyrészt azért, mert ontja a kommersz, gyorséttermi junk food-ot, másrészt, mert a csirkét szinte mindenki megeszi). Kérek egy olyan új, quesadillás dolgot, mellé egy kávét. A quesadillás dolgot nagyon szeretem (bár nem sokszor megyek gyorsétterembe), a kávé meg kell az ébrenléthez. A pult túloldalán a lány egy bűbáj, de sajna már a kilencedik óráját tapossa a műszakban, így mikor megkapom a rendelést, ott állok a quesadillás dologgal és egy nagy pohár vaníliás Dr. Pepper-rel. Konfliktuskerülő vagyok, nem szólok, hogy valami félrecsúszott. De a Dr. Pepper üdítő lesz. Kicsit szokatlan íz, de finom.
A KFC persze tetszőlegesen lehetne bármelyik könyvesbolt tele Babócákkal és Geronimókkal. Az kommersz. Lakatos István rajzait meg szeretem, így meg is vettem az új könyvét. Kicsit másra számítottam, de üdítő lett. Komolyan. Az Óraverzum csalódás volt a Dobozváros után (bár ettől még valószínűleg benevezek a többi kötetre is), de A majdnem halálos halálsugár nekem megint tetszett. Nem tökéletes, néhol kicsit erőltetett és mintha a történet is töredezett lenne (egyébként arra számítottam, hogy megint megkapjuk a Lakatos-féle borongós érzelmi töltetet is), de imádtam, hogy teljesen elborult, vicces, játékos, valamint hogy a szöveg és az illusztráció ennyire egyben van. Kikacsintásokkal és paródiába illő elemekkel teli, könnyed, ifjúsági kaland az egész. Így is kell kezelni. Kicsit emlékeztet a Gaiman-féle Szerencsére a tej!-re. Hasonlít a stílus és a könyv felépítése is, de van egy egyedi íze. Akárcsak a rajzoknak: Lakatos István szerintem végleg lerázhatja magáról a „magyar Tim Burton” jelzőt (szerintem eddig sem illett rá). Egyre inkább úgy érzem, hogy beérett a stílusa -legalábbis sokkal erősebb az olyan fekete-fehér rajzokban, mint amikkel a könyvben találkozhatunk. Bárcsak egyszer egy meseképregényre adná a fejét… Azt nagyon szeretném a polcomon. De addig is kitartóan veszem majd a könyveit.

Ez a könyv furcsa. Nagyon FURCSA. De nekem bejön a humora :-D
Zombik, feltalálók, jók, gonoszok, koalák minden benne van ami kell :-D

Ez a könyv fura. Nem találok rá jobb szót, és mivel nagyon hangsúlyosan érzem ezt, talán inkább így kellene írnom, hogy: FURA! Nem gondoljátok?
Ha náthás lennék, akkor meg kényteleb lennék így írni, hogy el tudjátob képzelni, mennyire náthás vagyob. Szerencsére nem vagyok az, megkönnyebbültetek, ugye?

A humora néha már a határaimat súrolta, de jó párszor megnevettetett. A nyomdafestéket nem tűrő szavak ( ??!!! …… !!!!! – még a monitor sem bírja el őket, bizony!), az öngyilkos mosógép, a csupa agy (nem ám szív!) puhakutya, a világ leggonoszabb koalája, kardfogú óriáscsiga-szörnyetegek, egy extrém módon hiú és érzékeny Tesla… kell ennél több? Nem, nem hiszem, sőt, lehet, hogy inkább kevesebb kellett volna. Na jó, bevallom, hogy jól szórakoztam, annak ellenére, hogy helyenként igencsak zagyvának tartottam az egész kompánia felvonultatását. De volt humor benne, a rajzok – bár kicsit kaotikusak – szellemesek, és olvastatta magát. Nem tudom hová tenni, még azután sem, hogy elolvastam!

Megjegyzés: Sperhakni emlékeztetett a Doboztrollok c. animációs film gonoszaira. Doboztrollok, Dobozváros… nem találtam kapcsolatot. Mindenesetre Lakatos Istvánnak adok még egy esélyt a Dobozvárossal.

Nehezen rázódtam bele, az elejét kicsit szaggatottnak, random ötlethalmaznak éreztem, aztán összeállt. Vicces volt, bár a humor jelentős részét blőd meg gusztustalan dolgok képezik, nekem ebből inkább csak az előbbi jön be. A rajzok prímák, és nagyon jó az is, ahogy a szöveg meg az illusztrációk szervesen összeilleszkednek, meg a szöveg tipográfiai megoldásai. Kíváncsi leszek a folytatásra.
Viszont amiből egyértelműen kiderült, hogy nem is én vagyok a célközönség: a korosztályi besorolás (9+) miatt még nem akartam a gyerekeimnek elolvasni/odaadni, de nem kiszedték a strandszatyorból? Először Zsófi (5) nevetett visongva a hátsó borítón látható zombin, majd Andris (7) belelapozott, és egyből elkezdte felolvasni a sztorit a strandon. Zsófit azért tíz percnél tovább nem kötötte le, de Andris végigolvasta még aznap, és azóta már háromszor ajánlotta az apjának is, hogy olvassa el, mert szerinte ez a világ legjobb könyve :)
(Egyébként a 9+-ot – egyetlen haláleset kivételével – nem éreztem olyan nagyon indokoltnak, az érthetőség szempontjából semmiképp.)

Nagyon aranyos kis történet volt. Ezt a könyvet igazából öcsémnek vettem, hátha tetszeni fog neki, olvastunk belőle közösen pár oldalt, de inkább elengedte, szerinte túl bugyuta.
Hát szerintem meg nem!
Jó, oké, nem nekem való, hanem mondjuk kb 10 éveseknek, de nem az a lényeg. Imádnivaló volt, dilis és magával ragadt.
Imádtam a világot, amiben ez játszódik, hogy talán Emma a legnormálisabb mindközül. Tesla rosszabb, mint egy őrült tudós… Ja, mert egy őrült tudós?!

Nagyon sajnálom, hogy le kell pontoznom, de nem tehetek mást. Lakatos István kapcsán én magasra tettem a lécet. A Dobozváros és a Lencsilány után – nem beszélve arról, hogy mennyire várom, hogy elolvashassam az Óraverzumot –, nem tehetek mást. Én ezt a könyvet kicsit nagyon nem szerettem. De éppen az előző remekek miatt bármikor tudok adni egy új és még újabb lehetőséget a bizonyításra, Kedves @elefes!

Nagyon bánt, hogy így le kell csillagoznom….pedig úgy vártam ezt a könyvet!
De nem tudok többet adni rá. Erőltetett, sok helyen gusztustalan, néhol értelmetlen…pedig az illusztrációkat és a tipográfiát nagyon bírtam!
És lehetett volna belőle a magyar Szerencsére a tej.
Néhol felcsillant a remény, de gyorsan kámforrá vált… (pl. Lőrincet, a vízidisznót, és a felbukkanásait nagyon szerettem)
Kár érte.

Az a jó benne, hogy elég (majdnem teljesen) bolond, és eléggé gyerekeknek szól ahhoz, hogy jókat röhöghessen az ember a felnőttekre kikacsintásokon is (amikből lehetne azért több), valamint nincs túlspilázva: 4.5/5