Už ​nikdy pěšky po Arménii a Gruzii 1 csillagozás

Van ez a Zibura csávó itt Csehországban, aki egy kicsit talán celeb is, de arról az oldaláról egyáltalán nem ismerem, én csak onnan ismerem, hogy szokott előadásokat tartani a gyalogos utazásairól, én meg voltam két-három ilyen előadásán korábban, többek között azon is, ami arról szólt, hogy hogyan gyalogolt, biciklizett és autózott Grúziában és Örményországban, aztán meg jó szokásom szerint megvettem a könyvet is az előadás után, hadd álljon itt évekig. De most aztán elolvastam.

Zibura nem egy hagyományos útleíró fazon, ezt mondjuk már megtudtam az előadásaiból is, amik főleg arról szólnak, hogy Z hogyan nem készül fel az utazásaira, hogyan nem tervez semmit előre, majd pedig hogyan gyalogol vagy stoppol egyik ismeretlen helyről a másikra az adott országban, miközben a lehető legtöbb helyi emberrel ismerkedik meg, majd pedig iszik velük egy csomót.

Z-t állítólag az vezérli, hogy minél jobban megismerje a helyi embereket és életet, meg egyébként szeret templomokba is járni (erről mondjuk nem mesél az előadásain, de a könyvben egy kicsit igen, ami újdonság volt nekem, mint ahogy az is új volt, hogy leírta, hogy mindig van nála egy Újszövetség, szóval egy kicsit biztos keresztény a csávó), szóval nem az a menjünk-aztán-rúgjunk-be stílusú utazó – de közben valamennyire mégis az.
Lévén, hogy Z menet közben elég sokszor bepiál, és a személyes anekdotákon meg az általánosságokon kívül kb. semmit nem mesél az adott helyről. (E könyv legkonkrétabb infója pl. az, hogy ha véletlenül az örményországi Ijevanban járunk, akkor feltétlenül Anakhit asszony panziójában szálljunk meg, mert kiváló hely az. Megnéztem a bookingon, mert abban jobban bízok, mint Ziburában – tényleg létezik a hely. És elképzelhető, hogy ott szállnék meg, ha Ijevanba mennék.)

Szóval nem, nem útikönyv úgy hagyományosan, és ha egyszer véletlenül teszek egy grúz-örmény túrát (ami kb. tervben volt 2020-ra, de aztán, hm-hm), akkor nem innen fogok felkészülni – komolyan, ez a Z annyira lökött és szétszórt, hogy a várható grúziai időjárásra is úgy készül fel (noha állítása szerint az időjárás az egyetlen dolog, amire fel szokott készülni), hogy megnézi a neten, hogy: Georgia weather, de véletlenül az USA-beli Georgia időjárására kattint rá, aztán meg furcsállja, hogy miért esik állandóan az eső Grúziában. Hát na.

Na jó, miután írtam pár bekezdést arról, hogy Z nem valami jó útleíró, most már fellebbentem a fátylat a titokról: nekem egyébként tetszik, amit csinál, meg ahogy ír, meg ahogy előad.
Z nem kamuzik, az első perctől nyilvánvaló, hogy ő csak egy lökött vidéki csávó, aki szeret gyalogolni meg terv nélkül menni bele a világba, és az teljesen világos, hogy ő ezt tényleg szereti, és azért megy, mert jólesik neki. Mindemellett valami roppant szimpatikus életszemlélet is jellemzi a srácot, vannak pl. ilyen kis aranyos életbölcsességei, hogy hegynek föl azért jó biciklizni, mert közben lehet várni, hogy mikor jön már a lejtmenet, hegynek le meg azért jó biciklizni, mert az könnyű és gyors és élvezetes – és akkor a végkövetkeztetés az, hogy mindenképpen jó biciklizni. Hát lehet ezzel vitatkozni? Szerintem nem. (Bár én nem szoktam biciklizni, de tavaly nyáron párszor mégis csináltam, és hegynek föl nekem nem nagyon megy, hegynek le meg fogom a féket, mert félek túl gyorsan menni, úgyhogy szerintem hegynek le lassabban megyek, mint hegynek föl. Ennek ellenére értem Z filozófiáját.)

A szimpi és egyszerű kis életfilozófiák mellett Z legfőbb vonzereje a humora és az öniróniája – magát meg a bénázásait folyton kiröhögi, másokat viszont kb. sose, és ez tényleg nagyon szimpatikus.
És végül is tökmindegy, hogy a könyvből nem tudni meg semmi lényegeset a meglátogatott helyekről, az úton levés kalandossága és véletlenszerűsége nagyon is érződik belőle, és ez pont elég, és marha jó volt most ezt olvasni. (Mert titokban remélem, hogy egyszer fogok még ilyen miért ne, úgyis mindenképpen jó lesz-módon utazni két órányi vonatozásnál hosszabb távokon is, mint ahogy Z csinálta, meg mint ahogy én is csináltam korábbi években.)