Változatok ​sötét húrra 7 csillagozás

Ladislav Fuks: Változatok sötét húrra Ladislav Fuks: Változatok sötét húrra

Ladislav Fuks a mai cseh prózairodalom egyik legjelentősebb és legegyénibb hangú képviselője, a lélektani regény igazi mestere. Új kiadásban megjelenő regénye középpontjában egy érzékeny, bonyolult lelki alkatú serdülő fiú áll. Az ő sejtelmes, lírai, sokértelmű és sokszínű krónikájából értesülünk egy lenyűgözően vonzó gyermekegyéniség lelkivilágának történéseiről és azokon keresztül a külső eseményekről, amelyeknek skálája az apró személyes élményektől a sorsdöntő történelmi fordulatokig terjed. Éppen ez a rendkívül változatos és gazdag eseményesség és a krónikaíró gyerek környezetét alkotó tisztviselőcsalád életének kétségkívül a szerző önéletrajzi visszaemlékezéseinek hitelével rögzített titokzatos légköre teremti meg azokat a tényezőket, amelyek – a művészi alkotókészség legmodernebb megnyilvánulásaival párosulva – nagy vonzerőt biztosítanak ennek a magasrendű művészi igénnyel megírt könyvnek.

Eredeti cím: Variace pro temnou strunu

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Századunk mesterei Európa

>!
Európa, Budapest, 1977
650 oldal · ISBN: 963071082X · Fordította: Zádor András · Illusztrálta: Engel Tevan István
>!
Madách, Bratislava, 1968
392 oldal · Fordította: Zádor András

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 7

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Ladislav Fuks: Változatok sötét húrra

A legkedvesebb könyvem Fuks-tól. Amikor olvastam, több ehhez hasonló könyv is a kezembe került. Mind (ez is) olyan, mint egy rejtélyes, lépésről lépésre kibontakozó puzzle-szerűen önmagát kirakó elképesztően jó történet. Amikor megtapasztalod, ahogy egymásba kapcsolódnak a szálak, és megmagyarázzák egymást (és önmagukat), a rejtvényfejtés vibráló izgalma vesz erőt rajtad. Olyan, mint amikor Hercule Poirot, vagy Miss Marple mindent megmagyaráz; csak nem olyan direkt, és hirtelen. Inkább ahhoz hasonlatos, ahogy kibontakozik előtted egy összetett kép harmóniája kockáról kockára. Közben körülötted hajnal előtti sötétség és halk, szinte alig hallható muzsika.
És a végén azt mondod: Ejha!

3 hozzászólás
kaporszakall >!
Ladislav Fuks: Változatok sötét húrra

Furcsa, számomra kissé túlírt regény.

A paranoia egyik orvosi jellemzője a kóros jelentőségtulajdonítás. Ehhez hasonló tüneteket mutat e könyv főhőse, a gyermekkorból lassan serdülőkorba cseperedő túlérzékeny fiú, akit az író saját magáról mintázott. Persze a kor – a Csehszlovák Köztársaság végnapjai, a harmincas évek vége – maga is bőséges okot adott a cseheknek a paranoiára, s ezt a hangulatot nem csak a fiú belvilága, hanem a nála jóval extrovertáltabb cselédlány (bocsánat, a mienkénél demokratikusabb és polgárosultabb cseh viszonyok miatt mondjunk inkább háztartási alkalmazottat) sopánkodása, horoszkópos-kártyavetős, hírkommentelős pletykaáradata is tükrözi. Szóval van ok a félelemre, a fiú látomásainak és képzelgéseinek zöme azonban túllép a szokásos aggodalmakon; van bennük valami beteges…

A nagymama szobájának beszélő tárgyai Fekete István Csendjének hangulatát idézik, s egyben a K.u.K.-világ iránti nosztalgiát mutatják: a fiú családja is félig bécsi, osztrák rokonsággal. A présbe fogott Prága nyomott atmoszféráját, s a rideg apa iránti félelmet kombinálja ez a munka; csak az iskolai élet – helyenként groteszk – lapjai sugároznak némi csöndes derűt. A szülők alig szólalnak meg a történetben, az apa szinte mindig távol van, az anya figurája jelentéktelen. A fiú mellett a hiperaktív szobalány, Růženka tölti be a nevelőnő szerepét, jósnői ambícióival, kodácsolós természetével.

Ám egészében véve túlírtnak, és gyakran fölöslegesen pszichologizálónak éreztem a művet. Megértem, hogy az író a prágai egyetemen filozófiát és pszichológiát tanult, de kár volt ezt a rengeteg lélekelemzést és látomást beletömöszölni egy kötetbe. Ha az embernek van egy kalapácsa, mindent szögnek néz. – ez jut eszembe róla. Kevesebb léleknyomasztás, több Prága hétköznapjait idéző életkép kiegyensúlyozottabbá tette volna ezt az egyébként részleteiben szép, eleven epizódokkal tarkított munkát.

Fukstól nem ez lesz a kedvencem.


Népszerű idézetek

libapásztor>!

„[…] a zene csoda. Minél hamarabb engedelmeskedik az ember önmagának, saját álmainak, saját szívének, és minél hamarább dönt eszerint, minél hamarább számol le az élet nehézségeivel, annál hamarabb győz. És a zene hozzásegít ehhez, serkenti, buzdítja, sarkallja mint az angyalok jóságos beszéde, fölbátorítja, hogy ne tétovázzon, hogy döntsön. De megtörténhetik, hogy az ember mégse tud dönteni, mert nincs benne semmi, ami szerint dönthetne. Hallgat a szíve… képzelete, vágyai semmit se mondanak, lelkének legmélyebb rejtekei üresek és némák. Tehát nincs, amiről álmodhatna, és talán nem is tud álmodni. Nagy szerencsétlenség ez, az ilyen ember úgy él, mint egy alig vegetáló növény a sivatag szélén, mint egy szárnyatlan lepke. De a zene még az ilyen emberen is segít. Elvezeti az álmokhoz, megtanítja álmodni, képzeletet, kívánságokat, vágyakat önt üres lelkébe. És van még valami, ami miatt csoda a zene, angyalok beszéde. […] a zene visszhangot kelt az emberben. […] A zene megpendíti az emberi lélek húrjait, és a lélek zengeni kezd. Néha csak a középhúrok szólalnak meg, néha a magasabbak, és néha a legmagasabbak is, […] Az emberben néha olyan akkord kél, hogy elszédül tőle, és az ilyen pillanat imádságra való…”

Kapcsolódó szócikkek: zene
hofi73>!

Kedden leesett a hó, és tanítás helyett iskolai filmelőadásunk volt. A Gyufagyártás-t adták meg A só becsesebb az aranynál-t, de nem azt a mesét, amelynek szintén ez a címe, hanem egy filmet a sóbányászatról, végül a Dohánytermesztés-t. Mind a három film olyan pompás volt, hogy Buka az előadás után kijelentette, hogy hánynia kell, és Tieftrunk még sokkal rosszabbat mondott.


Hasonló könyvek címkék alapján

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Émile Ajar: Előttem az élet
Péterfy-Novák Éva: Apád előtt ne vetkőzz
Jón Kalman Stefánsson: Csillagok sercegése
Hermann Hesse: Demian
Karel Čapek: Hordubal
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Jan Otčenášek: Brych polgártárs