Boldogultak ​bálja 87% 26 csillagozás

Az idei várólista csökkentésbe két olyan könyvet is beválogattam, amelyek kicsivel több időt vártak az olvasásra, mint ahány éves voltam akkor, mikor beszereztem őket. spoiler
Az első munkahelyemen, egy a ’90-es évek derekán épp lassú agóniában kimúlóban lévő ex-szocialista nagyvállalatnál spoiler a végvonaglás részeként akkor építették le a vállalati könyvtárat, amikor ott dolgoztam, és én természetesen jó néhány érdekesnek tűnő könyvet magamhoz ragadtam, hogy aztán többségükbe évekig bele se szagoljak.
De idén erőt vettem magamon, és meg kellet állapítanom, hogy a most sorra kerített két ’70-es években kiadott mű kiállta az idő próbáját, és anno kimondottan szerencsés kézzel emeltem le őket a polcról.

Fuks regénye pont az, amit a fülszöveg is ígér – lám, 40 éve még a fülszövegekben is meg lehetett bízni – egy rövid humoreszk, amit az első oldaltól az utolsó előttiig áthatja a jól ismert derűs cseh humor.
A szereplők egytől egyig a derék cseh kispolgárok mintapéldányai: kicsinyes rosszindulat és keserű irigység nélküli, jámbor lelkek, akik roppant elégedettek sorsuk folyásával, és büszkék az életben elért apró-cseprő eredményeikre. Egyfajta naiv kívülállással szemlélik a világban zajló eseményeket és a változások szele úgy tűnik legfeljebb felborzolja a kedélyüket, de végletesen fel nem dúlja őket.
Ennek köszönhető, hogy látszólag a legnagyobb tragédiák felett is könnyebben napirendre tudnak térni.
A történet tragikus felütéssel nyit – Jan Brázda, nyugalmazott vágóhídi segédtiszt haláláról kap hírt annak felesége – ám hamarosan komédiába illő fordulatok tömegén megy keresztül, és kiderül persze, hogy számos félreértés okán mégsem a derék férj és hat fiúgyermek atyja halt meg, hanem egy névrokona, akivel történetesen egy kórteremben volt.
Illetve talán még ő sem?
A bohózatba illő jelenetek és fordulatok ugyanis szép lassan finoman groteszk formát öltenek. A monarchiabeli cseh kisváros lakóinak életére sötét árnyék vetül, s a regény utolsó oldala könyörtelenül a sárba tiporja és félresöpri a derűs, békebeli hangulatot.

Humoreszk… komikum… bohózat… Sokáig nem tudtam hova tenni, mert a halál és a gyász nem játék, nem éreztem viccesnek. Miután kiderült, hogy valójában minden halottnak és eltemetettnek hitt Brázda él, valamint a két Brázda család is elég megnyugtatóan fogadja a dolgot, sokkal jobban tudtam értékelni a könyv humorát, a véletlenek játékát, a furcsa egybeeséseket, félreértéseket… Tévedések vígjátéka, mondhatnánk. A végén még eljegyzést is tartanak, nászutat terveznek – majd bálba is mennek, az összes addig felbukkant szereplő egy rakáson, tiszta idill! Furcsa, mi ez kérem, happy end? Fukstól nem ehhez vagyok szokva! Aztán az utolsó oldal… Tudtam, hogy lesz csavar, de nem erre számítottam. Hát igen, ez már inkább az íróra vall. Tökéletes.

A bejegyzésem eredeti megjelenési helyén, a blogoldalamon sokkal olvashatóbb a szöveg, és még fotók is vannak. A két szép nőről is, akikről írok. Ha gondolod….
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2022/11/08/ladislav_fuk…

*
Megint Könyvmegálló. (Csodálatos rendszer lenne, ha nem lenne egyértelműen észrevehető, hogy amikor hideg van, jobban fogynak a szekrényekből a könyvek. :-( Érthető, de fájdalmas. Illetve itt Kasásdűlőn van valaki, aki rendszeresen letépi a könyvekről a borítókat. Marhára haragudhat az olvasásra.) Ott találtam.

Fuks neve nem volt ismeretlen előttem, bár még egyik könyvét sem olvastam, de ez még nem volt a kezemben. A kép és a szöveg közötti díszsáv és a betűtípus fogott meg. Az ígérte, ami aztán tetszett is a könyvben.

Mert nem olyan volt, amit a többi könyve ígér. Ez vidám, könnyed bohózat, ami egy kicsit… De erről majd bővebben.

Én Ladislav Fuksról valamiért azt gondoltam, hogy az aktív alkotói időszaka az ötvenes évek lehetett. De ez is csak blikk volt, nem tudás. Mert ha tudok, azt tudhattam volna, hogy még a hetvenes években is bőven alkotott. Nem volt egy derűlátó író. Ahogy olvasom, olyan kis kafkai derűvel értelmezte irodalomba az életet. S foglalkoztatta a negyvenes évek zsidókat érintő rettenete.

Br tisztában vagyok vele, hogy akkor, amikor Fuks a köynveit írta a holokauszt még nem volt szinte kötelezően letudandó minden irodalmár számára, de bizony azóta tengert lehet rekeszteni vele. S lehet, hogy fantasztikusan jó könyv a Mundstock úr vagy A hullaégető, s bár itt van mindkettő a polcomon, bevallom, a téma miatt midnkettő hidegen hagyott eddig. Mert számomra egyszerűen már unalmas. A tévedés jogát fenntartom. A felém irányuló megvetés lehetőségéről lemondok, de eltűröm. Megértem, de részben egyfajta permanens agymosás következményének tartom. (Vö. Rácz András könyvével , meg az értékeléssel, amit hozzám róla írtam. link ).

Nos, a Boldogultak bálja a legszebb cseh irodalmi hagyományokat és hangulatot kelti újra életre. Igen, gondolj csak nyugodtan Jaroslav Hašekre, Karel Čapekre, Vladimir Paralra, Bohumil Hrabalra, a legjobb formájukban. Amikor jókedvűen, derűsen, éles szemmel figyelnek, aztán nekifognak, hogy elmondják, mit láttak. S mi nagyon jókat mosolygunk, de közben mindvégig érezzük, hogy a mosolyokon, röhögésen túl itt véresen komoly dolgokról van szó. Meg arról, ha nem tudunk már nevetni a fene megette az egész marhaságot, amit életnek hívunk.

Ezt az egyetlen képet találtam Fuksról, amelyiken derű van az arcán, a száján, a kalaptartásán.

[Amott megnézheted.]
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2022/11/08/ladislav_fuk…

A többin véresen komolyan öltönyös a tekintete.

Mert azt jól tudjuk, elvárjuk, hogy ami cseh, az derűs, humánus, szerethető és úgy mond valamit. Gondolj csak a talán legismertebbre, Menzel Sörgyári capriccio-jára, és a kedvességében szép Magda Vásáryová-ra és a Kern András által zseniálisan, üvöltve szinkronizált Pepin bácsival (Járomir Hanzlik).

Nem is említek több példát, se irodalmit, se filmeset. Hosszan lehetne sorolni, s mindegyik szívnek kedves jelenetek idézne fel. De a csehek azért manapség is tudnak hasonlókat csinálni. Vedd ajánlónak: a -Férfiremény_ című 2011-es vígjáték pazar lett, és nem csak azért, mert az egyik főszereplője, Kerekes Vica magyar és ugyancsak szemrevaló hölgy. (Azért sem teszem ide a gyönyörű melleit!) Bár kétségtelen, hogy az én ízlésem szerint, a melleit kivéve) hústalan a hölgy. De a vonzereje kétségtelen. Szerintem a színészi képessége is.

Eltértem a témától. Fuks könyvében semmilyen ilyesfajta szerepe nincsen a gyöngébbik, de sokkal szebb nemnek. Egészen másra épít.

SZÁZADELŐ ÉS KÖNYVSZTORI
Ahogy mondtam, a regény a századelőn játszódik. Az emberiség egyik legbékésebb, legereszelahajamat korának. Amikor úgy festett, nincs itt semmi baj, élni jó, az élet szép, a jövő rózsás, süt a Nap, hull a hó, kávéházba járunk, ismerkedünk az autómobilokkal, nem kell tíz év és Minarik Ede focicsapatot szervez, mert „Kell egy csapat!”.

Kedélyes, udvarias kor ez.Fuks alapötlete arról szól, mi van, ha egy kórházban összecserélik két ember nevét, mert a vezetéknevük megegyezik, nem is túl sűrűn előforduló név, Brázda, és ahhoz a családhpz küldik ki az üzenetvivő embert, akinek a családtagja még bőven életben van. S (most tekintsünk el a szükséges bonyodalmak részletezésétől) a család el is temeti a halottját, nem tudbán, hogy a koporsóban valaki más fekszik. Aztán majd kiderül, hogy a más is más, sőt…

A történet egy kórház rossz könyvelésre épül. Euáltal jönnek-mennek a halottnak hitt emberek. Az ebből fakadó komiku adja magát, és Fuks csavar is néhányat az alapokon.

Érdekes a könyv szerkezete. Mert a bohózat, a fő sztori gyakorlatilag és látszólag a könyv háromnegyedénél végetér.

Addigra úgy fest, kiderül, hogy mi is az igazság a rengeteg Brezdával. (Más kérdés, hogy csak úgy fest… Lesz még itt fordulat!)

Nem is értettem, hogy Fuks minek húzza még a sztorit. Ha egyszer helyére került minden hulla és minden élő… Kétségtelenül zökken egyet a cselekmény. Látszólag. Mert itt térünk rá a regény valós mondanivalójára. Ami nem annyira bohózat. De ezt Fuksnak a legutolsó oldalig sikerül eltitkolnia. Ott szívet facsar, könnyet gyűjt, és az elfojtott, tahetetlen harag által majdnem klinikai frusztárciót kelt.

A történet egy bállal fejeződik be. Nem csattanó nélkül. A bál nem Woland bálja, hanem az élet ünneplése. Egyszer élünk és bár sokszor halunk ebben az egy életben, a kollektív őrület követkkezményei visszakívánják még ezeket az elviselhetetlennek tűnő, mindennapi halálokat is. Hát még az utolsó előtti béke harmónikus, derűs, cseh mindennapjait. Amikor úgy gondolta mindenki, hogy Szarajevó utén a szerbeket akár seprűvek is el lehet kergetni.

Úgy mesélik a zenekar az utolsó pillanatig játszott a süllyedő Titanicon. MIntegy gondoskodva a nagy eséllyel halállba menők gondatlanságáról. Aztán elsüllyedt az egész zenekar is a Titaniccal.

KONYHAFILOZÓFIAI KÖZBEVETÉS
Amikor világégésekről, forradalmakről, esztelen vérengzésekről, diktatúrákról, kémtörténetekről, vagy akár csak komolyabb társadalmi megmozdulásokról hallok, olvasok, nézek ezekről szóló bármit, mindig azon tűnődöm, tanult-e belőlük bármit az emberiség? Bármilyen szinten. Jutott-e előrébb általuk? Tanult-e belőlük bármit is? Vajon a tengernyi vér és halál magasabbra szintre emelt-e bennünket?

Persze, naiv kérdés tudom. De mondtam már, naiv fickó vagyok.

Persze, hogy frászkarikát!

De ne szidjuk a politikusokat (dehogynem!)! Ugyanazt csinálják nagyban, amit mi kicsiben. Vajon a mi szintünkön tanultunk-e bármit is a konfliktusainkból? Legyen szó akár a családunkról, a szomszédainkról, a munkatársainkról. Mit is mondhatnék?

Persze, hogy frászkarikát! Nem szeretjük a konfliktust, a feszültséget, a veszekedést, a viszálykodást, de mert mindig a másik kezdi, ő provokálja ki, ő okozza, s mert mi békések vagyunk, de hülyék nem, rendre háborúban találjuk magunkat. Vagy ha nem, akkor meg másdolagos, alávetett, megalázott helyzetben, pozícióban.

A „nagyok” által okozott szenvedés, tragédia csupán méreteiben, hatásában nagyobb mint amit a mi szintünkön mi okozunk mindennap egymásnak. Csak hatásai nagysgában van különbség, a lényegében azonban nincsen.

De ha itt és most mi nem akarunk, tudunk vagyunk hajlandók váltani, változtatni, másképpen csinálni, új utakat keresni, akkor milyen alapon várjuk el másoktól, a mi szinten levőktől vagy odafentiektől, hogy egészen másképpen csinálják az életünket?

Mondom, naiv vagyok és valamelyest idealista.

*
Vagyis a bohózat hirtelen a legtökéletesebb tragédiába fordul. Egy oldal alatt abszolút fel- és kifordul a világ a magából. S a Brezdáknak, akik eddig úgy fest, megúszták, egytől-egyig annyi. S Fuks bohózata itt mélyebb értelmet nyer. Ahogyan a könyv címe is. Mert több rétegűvé válik.

Boldogultak a bálon résztvevő összes volt kórházi ápoltak, akikről sorra azt gondoltuk, meghaltak, miközben nem tettek ilyet, csak ugye, az adminisztráció… De aztán kiderül, hogy úgy nagyjából mindannyian utolsó bálozók voltak, akik ott voltak a bálon. Kiradírozta őket a történelem mindennapjaiból az emberiség egyik legostobább, legvéresebb, legérthetetlenebb konfliktusa. De előtte még báloztak egyet a megboldogultak.

Lássunk egy dalt róla! Nincsen kétség, ez nem a a cseh, hanem a magyar valóság volt. (De képzelj el valami hasonló csehül! Szerinted jobban jártál volna?)

Tudod, az van, hogy Fuks könyve, bár ott a háromnegyedénél azt gondoltam, nem így lesz, mégis marad birtokon belül.

Kötelező dal a könyvhöz.
https://www.youtube.com/watch…

*
2022 november eleje. Tegnap péntek, viszonylag jó időben végeztem a dolgozdámban, Szerelmetesfeleségtársam még küszködött a munkájával, amikor hazaértem. Beültem egy kádnyi meleg vízbe, kávéval, epres natúr joghurttal, és elolvastam ott egy mesekönyvet, némi zenei körítéssel. Aztán betettem egy mosást. Aminek a végén, a centrizésnél a mosógép olyan hangot produkált, hogy szerintem arra az egész ház felfigyelt. Rohantam leállítottam. Kinyitottam. Víz már nem volt benne, a ruhák nagyjából kicentriződtek. De olyan furán állt a belső dob, az ajtaja is alig nyílt ki.

Kerestünk szerelőt. Aki távirányított, és füllel hallhatón tudta, miről beszél. Amikor megtudta, milyen típisról van szó, alábbhagyott a lelkesedése.
– Ha Indesit vagy Wiirhpool lenne, nem lenne akkor aa baj, de ennek a Zanussi típusnak csak flkesszel szétszedhető a dobja. Ha valakinek van egy komplett dob a sufniban, akkor nyert ügye van. De a dob ára, a cseréje olyan negyven-negyvenötezer.

Vagyis ma megyünk a MÉH-be a mosógéppel, mert hová tegyük, aztán vadászünk valami használt masinát, mert legalsóbb hangon százhúsz ezrünk nincsen új gépre. Ezáltal még egy héttel kitolódik számunkra a halottak napja. Bár olyan szomorú, esős idő van, hogy annyira nem is bánom, hogy nem látom ma Kőbányát, Kispestet és Erzsébetet.

A feléig egy átlagos, félreértésekre és helyzetkomikumra épülő vígjáték, aztán váratlan fordulatot vesz a történet, és egyre abszurdabb lesz. Ami egy magasabb szintre emeli, az az utolsó nagyjelenet, ahol összefutnak a szálak, és az egész történet egy újabb megvilágításba kerül.

Hát ez olyan volt, mint egy vígjáték a XX. század elejéről – feketén-fehéren képzeltem magam elé, eltúlzott mozdulatokkal, szemcsés képpel… Szereplőink igen elszántan igyekeznek kikeveredni a félreértések és tévedések katyvaszából, ámde kevés sikerrel. Remekül lehet szórakozni rajta… egészen az utolsó másfél oldalig, ahol is baromi pofonban részesít minket a szerző úr (még nem döntöttem el, hogy haragudjak-e rá ezért).
Erősen ajánlott ez a könyv is, meg úgy általában Ladislav Fuks is :)

Humoros, kicsit olyan,mint egy századeleji komédia.
Az írásmódja jellegzetesen „cseh”
Sajnos,nem ismerem kellően a cseh nép történelmét és társadalmi helyzetét, úgy bizonyára még mélyebben érthető lenne a humora…Úgyhogy a négyes ez esetben nem a könyvnek szól,hanem nekem.

Nekem is lesz alóém az ablakban. Ha eltalálna sárgulni,akkor kámforos vízzel fogom öntözni őket. Körtés buktát fogok enni,viszont a lúd nyakat meghagyom másnak. Az alkohol veszélyeitől pedig ,majd a limonádé fog megvédeni.
Kellemes kis olvasmány. Nem terheli meg a lelket. A humora zseniális, és tökéletesen adja vissza a kor hangulatát,amiben játszódik. Én is szeretnék egy ilyen házban lakni,ahol mindenki ismer mindenkit és szeretettel vannak egymás iránt. Minden szereplő nagyon szerethető,a maga módján. Fuks zseniális cseh író.

Nagyon szerettem Fuks-nak ezt a könyvét is. Mulatságosan, olyan csehes – fuks-os abszurditással indul, a történet bonyolódik, szövődik, de mikor az ember megnyugodna, hogy kezd minden rendeződni…
A szerző többi műve még vár rám, és biztos vagyok benne, hogy azokat is szeretni fogom :)

Nekem ez egy kicsit gyengécskébb a megszokottnál.
Persze panaszra így sem volt okom! Könnyed történettel elfedve a valóság, amit csak akkor észlelünk, ha odafigyelünk. Az utolsó pár oldalon pedig lehetetlenné teszi, hogy ne gondolkodjunk.