A ​hullaégető 92 csillagozás

Ladislav Fuks: A hullaégető Ladislav Fuks: A hullaégető Ladislav Fuks: A hullaégető

KOPFRKINGL ​úr maga a megtestesült jóság; példás cseh hazafi, példás állampolgár, férj és apa, s foglalkozását már-már mániákus áhítattal tisztelő és végző alkalmazott. KOPFRKINGL úr maga a megtestesült gonoszság; példás német hazafi, példás fasiszta, családját kiirtó, engedelmes és mindenre elszánt híve az „új rend”-nek, s foglalkozásában eme új rend megteremtésének egyik fennkölt és nagy lehetőségeket rejtő eszközét látja. KOPFRKINGL úr a prágai krematórium dolgozója. A két KOPFRKINGL úr között áthidalhatatlannak látszó ellentétet Fuks a pszichológiai horror maga teremtette sajátos eszközeivel hidalja át, tökéletes hitelességgel ábrázolva Kopfrkingl úr átvedlését, útját a jóságtól a magát ugyan még mindig jónak, nemesnek, fennkölt eszmék úttörőjének hívő, valójában a besúgástól a tömegirtásig minden aljasságra hajlandó felszabadult, tudatos gonoszságig. Kopfrkingl úr személyében így nyújtja Fuks a század legdöbbenetesebb tömeges átváltozásainak, a példás polgárokból lett… (tovább)

Eredeti cím: Spalovač mrtvol

Eredeti megjelenés éve: 1967

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Zsebkönyvek, Nagy siker volt

>!
General Press, Budapest, 2003
208 oldal · ISBN: 9639459356 · Fordította: Zádor Margit
>!
Európa, Budapest, 1980
162 oldal · ISBN: 9630720108 · Fordította: Zádor Margit
>!
Európa, Budapest, 1971
192 oldal · Fordította: Zádor Margit

Enciklopédia 7


Kedvencelte 13

Most olvassa 4

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
Ladislav Fuks: A hullaégető

Régen volt a kezemben ennyire nyugtalanító regény, pedig a cselekmény kilencven százalékában nem történik semmi rossz – úgy istenigazából semmi sem történik egyébként, ha tartjuk magunkat a tényekhez. A hullaégető kész horror, ám egyáltalán nem úgy, ahogy a fülszöveg sugallja: ott egy teljesen sztenderd, „hogyan válik az átlagember a gyilkos diktatúra kiszolgálójává” jellegű esettanulmány képe sejlik fel, de Fuks írása valójában messzebbről indul és messzebbre is mutat. Trükkje pedig az, hogy elbeszélésének főhőse talán az irodalomtörténet egyik legtorzabb lelke…

Csodálkozom, hogy Kopfkringl úr neve nem vált szállóigévé. Különös alak az övé, jelleme úgy sugározza magából a mélyben megbúvó pszichopata cseppet sem leplezett rádiójeleit, hogy mi magunk vélhetően kimondottan tisztelnénk és kedvelnénk egy ilyen embert a közvetlen környezetünkben. Kívülről nézve egy kedves, talán korlátoltnak tetsző férfi, de Fuks tolla által belülről is kiismerve egyenesen rémisztő jelenséggé válik. Kezdhetnénk azzal, hogy munkáját elragadtatott szenvedéllyel űzi, sőt, a világ középpontjává teszi – csakhogy ez a munka a krematórium működtetése, amit biztosan lehet nagy odaadással és körültekintéssel csinálni, de vélhetően nem szokás mögé az élet minden pillanatát átható eszméket kreálni. Kopfkringl úr léte nyíltan kimondva és a végletekig kihangsúlyozva a halál körül forog – akkor is, amikor kislánya születésnapján a tizenéves leányzók visszautasítják a süteményt, ő pedig magában helyesel: spoiler. Erre jön rá egy csomó apró adalék, ami végig nagyon ügyesen és körültekintően van beépítve a szövegbe: a gondolatok frusztráló ismétlődése, Kopfkringl megnyilvánulásai mások felé, a hűsége dacára rendszeresen elvégzett nemigyógyászati vizsgálat, minden megszólítás, mondat és kifejezés, amivel a családtagjaihoz fordul, majd szép lassan kibomló álszentsége, befolyásolhatósága, érzelmi és értelmi korlátoltsága. Ha nem volna a fülszöveg, az olvasó alighanem a regény feléig azt várná, mikor bújik ki a főhősből a sorozatgyilkos… spoiler
Pszichológiai horror ez a könyv. Olvasás után ugyanolyan nyugtalanul mentem ki a sötét téli éjszakába, mintha valódi rémtörténetet forgattam volna – és ezen a ponton hangsúlyoznám, hogy a kötet nagy részében tényleg nem kerül sor olyan eseményre, ami okot adhatna a valódi elszörnyedésre. A végeredmény tehát elképesztően ijesztő jellemrajz a gyenge, de magát erősnek gondoló emberről, aminek a megalkotása vitán felül kimagasló írói teljesítmény.

Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Holokauszthoz hasonló emberi tragédiák végrehajtói között ezrével tolongtak anno a Kopfkringl urak, de azt sem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy a hozzá hasonló figurák alighanem most is köztünk élnek. Az, hogy mivé válnak, végső soron talán a társadalom állapotától függ: a szociális körülményektől, a környezetükben átélt tapasztalatoktól, általában a körülöttük lévő világ részleteitől. Ez így minden további adalék nélkül nagy tanulsága ennek a könyvnek – érdemes rajta rágódni!

>!
Európa, Budapest, 1980
162 oldal · ISBN: 9630720108 · Fordította: Zádor Margit
10 hozzászólás
>!
gesztenye63 P
Ladislav Fuks: A hullaégető

Fantasztikus és egyben rettenetes lélektani dráma ez a mű. Nem a cselekményével gázolja le az olvasót, hiszen az szinte nincs is ebben a regényben. Még csak nem is a bonyolult, összetett karaktereivel, árnyalt jellemábrázolásával válik zseniálissá, hiszen az epikus műfaj regényi értelmében vett szereplők ugyancsak hiányoznak ebből a darabból. Majdhogynem monodráma inkább, Kopfrkingl úr életről, erkölcsről, családról alkotott eszmefuttatásainak, gondolatainak összessége – de mondhatjuk inkább, hogy mindezek torz, természetellenes, minden valós emberi értéktől elrugaszkodott zagyvaléka. Olyan A hullaégető, mintha Ladislav Fuks egy abszurd panoptikumba spoiler vezetné az olvasót, ahol a tárlatvezető nem más, mint egy pemzli-bajszú, ördögien gonosz, paranoid kisember, aki viaszfigurákat mutat be a közönségnek. De azon már az olvasó sem csodálkozik, hogy miután a „házigazda” végigvezeti a közönséget a különböző színeken, az utolsó jelenetben – a krematóriumban – a bábuk helyett hús-vér emberek égnek el.
Fuks rafináltan úgy alakítja a történetet, mintha joviális főszereplőnk, Kopfrkingl – a családcentrikus, „mennyei, felhőn túli, gyöngéd” jelzőkkel illetett szeretteinek gondoskodó férje és felelősségteljes atyja – csupán a körülmények szerencsétlen összjátékának következményeként, mintegy az események sűrűjébe ártatlanul belesodródva, akaratán kívül, sőt annak ellenére válna szörnyeteggé.

De ez nem így van! Kopfrkingl maga a szörnyeteg, a velejéig romlott, alattomos, képmutató kisember, aki az első adandó alkalommal ugrik a hatalom hívására. Ugrik és gázol keresztül embereken és azon az erkölcsi értékrenden, amelyet közben kitátott pofával fennen hirdet és amelynek fennkölt, hazug eszmeiségét időközben magával is elhiteti. Kopfrkingl A hullaégetőben a fasizálódó Európa, a hitleri germán fajelmélet, a náci eszmeiség optimális táptalajaként mutatkozik meg, azonban az ábrázolt embertípus valójában „örök darab”. Az emberi nemnek ez a – populista hordószónokok által könnyedén feltüzelhető – mérhetetlenül primitív, egocentrikus, szűk látókörű fajtája mindig jelen volt és lesz is minden történelmi korok színpadán. Csak arra ügyeljünk, hogy lehetőség szerint maradjanak csak a színfalak mögött és ne kaphassanak főszerepet.

Rettenetes, morbid, de egyben rendkívül találó is a könyv címéből adódóan a krematóriumspoiler atyjaként megjeleníteni a főszereplőt. Fuks műve nem lélekemelő alkotás, de a holokauszt témakörében kihagyhatatlan.

2 hozzászólás
>!
Zsuzsi_Marta P
Ladislav Fuks: A hullaégető

Nem emlékszem, valaha is ennyire megviselt volna bármely olvasmányom is, mint ez, holott korábban sem csupán kedves témájúakat választottam. A címe alapján is sejthető, nem egy könnyed időtöltést jelent majd a pár óra, amit a könyvvel töltünk.
Fuks kiváló érzékkel, nagyfokú írói kvalitással megírt igazi lélektani drámájában kétféle Kopfrkingl úr elevenedik meg, ám úgy gondolom, a második jellem már az elsőben is jelen volt, kitörésre éretten, csupán az alkalom, a lehetőség, a körülmény váratott magára, hogy életre keljen. Nem hiszek az ilyen pálfordulásban, a kettősségben, a másik karakter csírája jelen van az elsőben, a gazdatestben.
A kezdetben megismert Kopfrkingl, aki a megtestesült nyájasság, másokkal törődő és mélységesen együttérző, a példás kolléga, családapa és férj, de mind emögött valójában egy rátarti, önhitt, magát másoknál különbnek tartó, másokat lesajnáló karakter rajzolódik ki. Úgy éreztem, mélységes sértődöttség dolgozik benne, úgy véli, a világ adós felé. Hiába a kirakatélet, hiányérzete ott munkál a háttérben. Kitörésre vár.
És ehhez a kitöréshez kiváló táptalajt jelent a történelmi háttér, a bekövetkezett változás, s az addig háttérben szunnyadó igazi Kopfrkingl „végre” porondra kerül, kiteljesedhet, önmaga lehet. Bármi áron! Hátborzongató tetteket követ el, ignorálva a korábban fontos személyeket, hiszen ők már nem méltók az ő becses-nemes személyéhez, nem összeegyeztethetők _„A nemzetiszocialista ember becsületével.” (128.oldal)
A leghátborzongatóbb azonban a felismerés, nem csupán egy Kopfrkingl úr létezett, élt és él, a karakter örök, csak a benne szunnyadó csíra szárba szökkenésére vár.

>!
eme P
Ladislav Fuks: A hullaégető

Bizonyos értelemben Nietschke úr történetét juttatta eszembe. Csakhogy Fuks regénye sokkal „őrültebb”, sokkal élesebben, néhol parodisztikus-karikatúraszerű túlzásokkal, fekete humorral és iróniával átitatva tárja elénk a tisztes, egyszerű polgár mindennapjait, gondolkodás- és életmódját, külső és belső világát, lelki torzulásait és sötét titkait. Fuks regényében a háborús borzalmak előtt, Filipowicznál ezek után vagyunk. Előbbiben a jelen és jövő formálódik a szemünk előtt, utóbbiban az elfojtott múlt bukkan elő.

Kopfrkingl úr hétköznapi, eseménytelen életét éli, átlagember, aki óraműpontossággal, a törvény betűjét betartva, pedánsan végzi munkáját – égeti a holttesteket a város krematóriumában. Ugyanilyen pedánsan, a társadalmi elvárásoknak megfelelően teljesíti családja iránti szent kötelességét – csupa gondoskodás, aggódás, figyelmesség. Modora választékos, az egész ember a megtestesült negédes nyájasság, udvariasság, szívélyesség, előzékenység, a szép szeretete meg minden, amit akartok. Bár azért, higgyétek el, nem is akarjátok annyira, hiszen Kopfrkingl úr mézes-mázassága annyira cukorédes, hogy az már émelyítő. Hogy ne is említsem tanulságos történetekkel és példázatokkal tele beszédmódját, a beszajkózott mondatok, sémák és sablonok tömkelegét, melyek csak úgy áradnak minden megszólalásából. Közben pedig már az elejétől egyértelmű, hogy Kopfrkingl úrral valami nincs rendben.
Fuks nagyon ügyesen építi ki regénye motívum- és metaforarendszerét, hinti el a gyanús jeleket, melyek lépten nyomon érzékeltetik az olvasóval, hogy a példás nyárspolgári maszk, a fehér gallér és piros csokornyakkendő, a mennyei és gyöngéd szavak és megnyilvánulások mögött valami ijesztő titok rejtőzik, és hogy ez a titok előbb-utóbb napvilágra is fog bukkanni.
Kopfrkingl úr egész élete valójában hazugság – becsapja nemcsak környezetét, de önmagát is (ahogy a civilizációban hívő, a későbbi áldozatokat képviselő Bettelheim dr. is, aki az erőszak történelemalkotó szerepén elmélkedik). Amolyan viaszbábu a panoptikumból, amely eljátssza az igazi szerepét, csakhogy ő nem a rémségeket hazudjaspoiler, hanem az ország és világ igazságos és emberséges voltát, értékrendjének valóságosságát, az ezzel való azonosulást. Persze mindezt, ha talán nem is annyira tudatosan, a megfelelés és érvényesülés vágyával. Kapcsolatai, erkölcse felszínesek, ő maga képmutató és haszonleső szolgalélek, aki remek táptalajt képez mindenféle ideológiák gátlástalan befogadására mindaddig, amíg ösztöneit kielégítheti, és amíg bármit, értsd: bármit igazolni és magyarázni tud épp aktuális értékrendje és normái segítségével. Ő a csúszómászó a ragadozók közt, kiszolgálva azokat, készségesen asszisztálva, sőt kezdeményező szerepet is vállalva a nagy, embert pusztító gépezet létrehozásában.
Pedig Kopfrkingl úr a nyugati, keresztény erkölcs és értékrend védőbástyájaként tetszeleg, fel szeretné számolni a szenvedést, romantikus álmokat sző szent kötelességek teljesítéséről, a szeretet vadállatot és embert szelidítő erejéről, meg szeretné váltani a világot. Amikor meg új szelek fújnak, és Willi Reinke jóvoltából a nemzetszocialisták ideológiájával kezd ismerkedni, nem sokat mérlegel. Egocentrikus, mániákus alakja egyre inkább belesodródik az új áramba, az álom rémálommá válik, víziószerű őrületté fokozódik. Az, ami az elején groteszk-abszurd vásári komédia volt, szórakozás az eljátszott borzalommal (ami iránt azonban a kopfrkinglek beteges vonzalmat éreznek), lassan palástolás és álcázás nélküli, felszínre törő borzalommá lesz. Ráadásul úgy, hogy főhősünk elhiteti magával, nagy küldetést teljesít, a nemzet és az egész emberiség érdekében… Őrület és téboly.

Kísérteties, ahogy Fuks ezt a folyamatot ábrázolja, ahogy apró mozzanatok, ártalmatlannak tűnő, ám végzetesnek bizonyuló „hóbortok” (l. pl. a főhős embereket, tárgyakat el- és átnevező, ezáltal megszelidítő, belemagyarázó, -hazudó, álcázó, saját képére formáló szokása) viszonylagos „normalitásából” hirtelen a káoszba löki az olvasót. Hirtelen, amennyiben főhősünkhöz hasonlóan becsapjuk magunkat, és nem vesszük észre, vagy nem is akarjuk észrevenni az ide vezető jeleket. Az álemberek álerkölcsét, amikből valós tragédiák születnek.

>!
Lunemorte MP
Ladislav Fuks: A hullaégető

A szavakat most bezárom egy koporsóba, teszek be egy kis Wagnert és begyújtom a kemencét…Úgy ni. Hogy füstölögnek a szavak csodás képzetei! Sokkal jobb így füstölögve, mintsem eltemetni őket 10 méterrel a föld alá, nem? Na ugye! A nemzetemért teszem ezt, megváltom a világot a szavak meggyilkolásával. No. Nem marad más hátra, csak a némaság és a kérdések, hogy mi a csudát kezdjek most a vajas teával és Tibettel? Várom a válaszokat.

6 hozzászólás
>!
Gudmundur P
Ladislav Fuks: A hullaégető

Olvasás közben fedeztem fel egy újságcikkben, hogy nemrég színpadra állították A hullaégető-t Gálvölgyi János főszereplésével. Nem csodálkozom, hálás színházi alapanyagnak érzem: vannak olyan elbeszélések, ahol szinte filmszerűen látja az ember maga előtt az eseményeket olvasás közben – ebben a regényben pedig ott van egy izgalmas előadás lehetősége, köszönhetően annak, hogy szürreális képi világa, leszűkült tere, egyszerű cselekménye, valamint a főszereplő és mellékszereplők közötti torz viszony színházi eszközökkel is jól megragadható.

Ladislav Fuks műve fekete komédia az ostoba kispolgárról, aki már mindent elért az életben, amire csak vágyni lehet – fürdőszobás otthon, két kötetből álló házikönyvtár, tisztes beosztás a városi krematóriumban –, s aki mindezen javak birtokosaként teljes meggyőződéssel foglal állást a világ dolgairól, s nyilatkoztatja ki megkérdőjelezhetetlen bölcsességeit bárkinek, aki az útjába kerül. Igaz ugyan, hogy a pletykarovat hírei jobban érdeklik a világpolitikai eseményeknél, no de hát ki akarná megmételyezni csodálatos családi életét bonyolult és a hétköznapjait közvetlenül nem érintő dolgokkal. Kopfrkingl úrnak két gyengesége van: szereti a saját szája íze szerint megszépíteni a valóságot – főleg a saját cselekedeteit –, másrészt pedig reflexió nélkül fogad be minden olyan véleményt, amit olyan emberek fogalmaznak meg, akiket még saját magánál is intelligensebbeknek tart. Kopfrkingl úr valószínűleg boldogan és elégedetten éldegélne egy másik korszakban, ő azonban olyan időben és helyen született, amelyben kiváltságokat biztosíthat számára „egy csepp német vér”… Hogy egy szép és főhősünk ízléséhez illő közhellyel éljek: a többi már történelem.

Én nem a lélektani ábrázolást tartom az író fő erényének, nem azt, ahogyan bemutatja: miként lesz az átlagpolgárból szörny. Számomra Fuks azt a kettősséget tudta írói eszközökkel megmutatni, hogy hogyan válik a világ az egyik ember számára a lehetőségek terepévé, a másik számára földi pokollá, hogy hogyan termeli ki egy rendszer – „önműködő gépezetként” – az arctalan tömegből a szorgos funkcionáriusait.

Fuks egyértelműen a kafkai hagyományokból merít, amikor felépíti a hősét körülvevő világot. Mivel túl sok konkrétum a valós történelmi eseményekből nem szivárog be a regénybe, a háborút megelőző évek sötét hangulatát bábszerűen ábrázolt figuráival teremti meg, valamint a főhős ostoba monológjaival, amelyeknek repetitív jellege eleinte még csak nyugtalanító, de a könyv végére már szinte fojtogatóvá növeli a feszültséget. Értsd: engem már kis híján szétvetett az ideg a sok nyájasságtól és a szereplők közötti interakció csaknem teljes hiányától. Nem a regény színvonalára utalok tehát, amikor azt írom: fellélegeztem, amikor a végére értem. Aztán, ha kicsit kifújtam magam, megpróbálkozom a színházi verzióval is.

2 hozzászólás
>!
lzoltán IP
Ladislav Fuks: A hullaégető

    Ezt az értékelést nem azonnal az olvasást követően írtam. Már eltelt azóta két hét, de folyamatosan bevillannak részletek, ehhez hozzásegítettek a több részletben beírt idézetek is (az utolsó negyven oldalból szándékosan nem idéztem).
    A könyv, az ember azon önmagában táplált bizonyosságát kezdi ki, ami szerint megingathatatlan. A szállóigékké válásig ismételt mondatok is ezt hangsúlyozzák: a csillogó jegygyűrű, a törvények szerepe, az imádott sárga tibeti könyv (Alexandra David-Neel). Ezt a „vaksággal” járó emberi naivitást használja ki tökéletesen a felforgatás és a befolyásolás. Sokan állítják magukról, hogy őt nem, ő azon kívül áll, tántoríthatatlan; majd körül bástyázzák magukat – védekezvén – a kintről vélt támadás elől, miközben a veszély belülről fenyeget.
    És ahogy az lenni szokott, ugyanaz történik kicsiben is mint nagyban. A történet szereplői, Kopfrkingl úr az önmaga származására ráébresztett „német” nemzet aki csak a dolgát szeretné tenni (él és dolgozik), Willi pedig a propaganda gépezet, aki vagy ami, ki- és felforgatta nyugalmát és új célokat tűz ki elé.

Borzalmasan jó könyv.

>!
Európa, Budapest, 1980
162 oldal · ISBN: 9630720108 · Fordította: Zádor Margit
3 hozzászólás
>!
dokijano
Ladislav Fuks: A hullaégető

Borzalmas ez a regény. Félve teszem hozzá, hogy borzalmasan jó. Mert hogy az a borzalom, amiről szól, és az a zseniálisan jó, ahogy mindezt a szerző elénk tárja.
A tipikus cseh kisember, Kopfrkingl úr egy krematóriumban dolgozik (innen a cím), de valami rendmániás megszállottsággal végzi a dolgát. Már az megingatja az olvasónak a főhős épeszűségébe vetett hitét, hogy a lakásában előkelő helyen a krematóriumi kemencék működésének órarendje van kifüggesztve. De mindegy, gondoljuk, ez valami extrém hóbort. Vannak ma is ilyenek, akiknek napi 24 óra munkából áll az életük. Amíg barátságosan együtt él a szomszédaival, és normális emberként nevelgeti gyermekeit, addig nincs is baj. Hanem amikor megjelenik az árja német barát, aki persze a Führer fajelméletét szajkózza, és elülteti a főhősünkben a felsőbbrendűség gondolatát. Ez a gondolat nem marad meg a csíra szintjén, hanem sajnos virágba is borul, és tragikus a végeredmény. De ezt már nem fedem fel, aki kíváncsi rá, olvassa el. Nem fog csalódni, de nagyon szíven fogja ütni, az biztos.

>!
Tarja_Kauppinen IMP
Ladislav Fuks: A hullaégető

Kopfrkingl úr minden szavából csöpög a negédes cukormáz, az émelyítően sűrű, rózsaszínű szirup. Neki mindenki tündérszép, drágám, felhőntúli, mennyei, lakását és ingóságait nagy műgonddal teszi egyre szebbé, képeket és csipkéket vásárol, ízlésének kifinomult volta nem ismer határokat.
Rettentő olvasni. Mindig is volt bennem egy zsigeri viszolygás az ilyen szélsőségesen bájos emberekkel szemben, valahogy gyanút kelt az, ha valakinek a beszédében több a jelző, mint a minden egyéb. Visszatetszést kelt az arcára dermedt mézes-mázos mosoly, andalító szavai mögött ki tudja, mi rejtezik.
Az élet természetes velejáróit az egekig misztifikálja, kedvenc témája a halál, amelynek szépséges és költői voltáról ódákat képes zengeni. Rég rossz az, ha valaki ilyen szinten rágörcsöl valamire, ami természetes, ami normális, ami a lehető legelkerülhetetlenebb és legprózaibb. Szálljunk le inkább a földre, felhagyva a pátosszal, az emelkedettséggel; nem kell, hogy minden mondatunk egy érzelmi onánia legyen. A túlzásba vitt szépelgés nem vezet jóra. Általában véve sem vezet jóra a szépelgés egyáltalán.
Miért nem lehet az élethez ésszel, józan paraszti ésszel hozzáállni? Tenni a dolgunkat, nem kérdezni semmit. Nem spilázva túl sem a halált, sem az esztétikumot, sem semmi egyebet.
Mielőtt még a végén belegárgyulunk a nagy érzelgésbe esetleg.

>!
jehuka P
Ladislav Fuks: A hullaégető

Úgy érzem, még egy darabig járatom majd az agyamat ezen a könyvön, csak úgy kavarognak a fejemben a gondolatok. Az elején még nem igazán tudtam mihez is kezdjek az olvasottakkal. Kopfringl úr egész világa annyira idillinek tűnik, hogy az már morbid és művi. A tökéletesség látszatát kelti, de érezni, hogy valami belül nagyon nincs rendben. A rengeteg ismétlés is valamiféle megszállottságot sugall. Kezdetben a halál és a hamvasztás iránt, később az eszme iránt. Éppen ezért nem gondolom, hogy a történet során megváltozott, alakult volna Kopfringl úr személyisége, csak éppen alkalmazkodott az aktuális „trend”-hez. Hátborzongató. Elborzasztó.


Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Előttünk sötétség, mögöttünk sötétség, az élet csak egy röpke pillanat a két sötét végtelenség között.

63. oldal

>!
Lunemorte MP

A halál tehát áldás. Áldás, mert a földön emberek vannak és szenvedés van, nem pedig angyalok és paradicsom.

65. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
>!
latinta SP

A sátán akkor a legravaszabb,
amikor azt állítja magáról,
hogy nincs.
                                         Giovanni Papini

mottó

>!
Lunemorte MP

Egyszer, talán évmilliók múlva, a Föld is kihűl, és megszűnik rajta az élet. Hol lesz akkor az a sok emberi munka, fáradozás, gyötrelem? Hol van az értelme azok életének, akik évmilliókkal ezelőtt valami más planétán éltek?

63. oldal

>!
Manni

A nyomor, az irigység és a pletyka mellett a félelem az emberiség legnagyobb ellensége.

42. oldal (Európa, 1980)

>!
gesztenye63 P

(…) De nem vagyunk az égben – mosolygott szomorúan –, mert akkor nem lenne itt szenvedés, és angyalok vennének körül bennünket. Halál se volna, és átlényegülés sem. (…)

12. fejezet

>!
Lunemorte MP

A jövő mindig bizonytalan. Senki sem tudja, mi vár rá, vagy mi kerüli el, az életben egyedül a halál biztos.

70. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
>!
Lunemorte MP

A gyengék semmire se viszik; mutasd meg, hogy van benned erő, s a többi magától jön.

>!
lzoltán IP

Az emberi hamvak között ugyanis nincs különbség. A miniszterelnök hamuja éppen olyan, mint egy pincérnőé, a krematórium igazgatójának hamuja éppen olyan, mint egy koldusé… Nem számít, kinek milyen a vére, van-e benne, vagy nincs, egy csöppnyi német vér, ez mind teljesen lényegtelen – mosolygott Kopfrkingl úr –, mindnyájan ugyanazon ősöktől származunk, mindnyájan egyazon porból lettünk és ugyanazzá a porrá leszünk, a származásunk mindannyiunknak egyforma. A másik, átmeneti, jelenlegi származásáról pedig senki sem tehet, ennek a származásnak nincs semmi jelentősége. A végén mindenki ugyanazzá a szürkésfehér hamuvá válik.

78-79. oldal (Európa, 1980)

>!
Lunemorte MP

(…) Mózes születésének és halálának évfordulója, ugyanazon a napon született, amelyiken meghalt, micsoda fantázia, micsoda mítosz…


Hasonló könyvek címkék alapján

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Jiří Brdečka: Limonádé Joe
Jaroslav Hašek: Švejk
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Irena Dousková: Weöres Csepel
Vladislav Vančura: Szeszélyes nyár
Franz Kafka: A per
Bohumil Hrabal: Díszgyász
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok