Ének ​a Jóistenhez 3 csillagozás

Ladányi Mihály: Ének a Jóistenhez

"Ezeket a verseket huszonöt esztendő alatt úgy-ahogy megírtam, az ajánlószöveg megírása azonban olyan számomra, mint amikor egy férfi rúzsozza magát, hogy szebbnek tessék. De hát tessék: miféle verseket ajánlok itt az olvasó figyelmébe:
Olyanokat, amelyek mögött a szerző élete, életmódja és életének gyarló lehetőségei szinkronban vannak a versek szövetével, azzal a színes (olykor sötét) anyaggal, amelybe élete felvetőszálai közé beleszőtte ábrándjait egy eszméről, indulatait a szerelemről, véleményét a társadalomról, és az összejött – vagy össze-sem-jött – kapcsolatokról.
Az úgynevezett „örök halál”-lal való szembenézésem esetében ennyi volt a lehetőségem."

>!
Urbis, Budapest, 2005
210 oldal · ISBN: 9639291765

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Ladányi Mihály: Ének a Jóistenhez

Jó Ladányi Mihály már 32 éve itt hagyott bennünket. Életében kevésbé becsülték, mint halála után, akkor fedezte fel csak a kortársak egy része, hogy tollából nem kevés érték született. Költeményei egy elvhű kisember művészi formába öntött gondolatai. Egy kispolgár-forradalmáré, aki a létező szocializmus közepette is az eredeti célok megvalósulását firtatta, s egyre jobban zavarta a növekvő hiátus. Ezért is vonta ki magát élete vége felé a közösségből. Ez a poszthumusz válogatás kicsit visszaad az életében elmulasztott tiszteletadásból, ünneplésből – rá is csodálkoztam az URBIS 2005-ben – Moldova, a másik különc közreműködésével – elkövetett kötetére, amikor a könyvdiszkontban elém került. De most sem csalódtam Ladányi őszinte, keresetlen szavaiban, gondolataiban, melyekben megfogalmazta az 50-es, 60-as évek kisembereinek érzéseit, reményeit, csalódásait. Én későn fedeztem fel, de ma is iszom szavait…

https://moly.hu/karcok/1375705
https://moly.hu/karcok/1373148
https://moly.hu/karcok/1372984
https://moly.hu/karcok/1372531
https://moly.hu/karcok/1372325

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

cassiesdream>!

Falvédő

Hol kapcsolat, ott lehetőség,
hol lehetőség, ott jövedelmezőség,
hol jövedelmezőség, ott uzsorakamat,
hol uzsorakamat, ott kapcsolatminőség,
hol kapcsolatminőség, ott kisvállalkozás,
hol kisvállalkozás, ott tőke,
hol tőke, ott ő az Isten,
s hol Isten, ott szükség nincsen.
Ámde!

Bla IP>!

Halkan ha hozzád kopogok,
ne fordíts hátat, ne menj mással,
nyújtsd a kezed, és boldogságom
add meg egy könnyű mosolygással.

Bla IP>!

Mint éjjel az állat, ha nem lel meleg ólat,
úgy csörtet, botorkál a nők testén kezem,
páráznak és remegnek alatta,
de mind-mind vigasztalanul idegen,
mert nem a testbe, hanem tebeléd kapaszkodna az ujjam
te vagy a földem, szerelem.

Bla IP>!

Most, hogy egyedül ülök gondjaim rossz ekéjén
a szántatlan-vetetlen éjszakában,
jó visszagondolni csípődre és bokádra …
Még ne kopogj az ajtón, késs egy kicsit!
Míg nem vagy itt, nem vagyok árva.

Bla IP>!

Ki izmait mutatja és
mint közömbös esztergakés
forgácsolja a küszködés..


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után