Szerelmi ​nyomozás 18 csillagozás

Lackfi János: Szerelmi nyomozás

„SZERINTEM A BÁLINT TÖK HELYES, TOTÁL BELEZÚGTAM… LOVE” – egyik nap ilyen feliratú levélkére bukkan Bálint, aki az egyik legjobb fej srác a „laza osztályban”. Elkezd nyomozni, vajon ki érdeklődhet ennyire az ő szerelmi ügyei iránt… Merthogy lennének neki szerelmi ügyei, ha végre megtalálná azt a lányt, aki ezt a levelet írta… Igazi kamaszregény!

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Scolar, Budapest, 2016
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632446677 · Illusztrálta: P. Szathmáry István

Enciklopédia 11

Helyszínek népszerűség szerint

gimnázium


Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Zsófi_és_Bea MP
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Most már tudjuk, hogy Lackfi János könyve bekerült a moly Merítés díj ifjúsági irodalom Top10-es listájába. Elárulom, én magam is adtam rá egy szavazatot.

Lackfi János írásai eddig nem nagyon találtak hozzám utat, bár nem tagadom, verseskötetei 50-50 %-ban tetszettek, illetve nem tetszettek.

Ez a könyv viszont végre engem is megtalált, vicces, jó stílusban megírt iskolai történet, Bálint előadásában.

A könyv első felében az osztályt, az iskolát, a tanárokat, Bálint barátait ismerhetjük meg, olvashatunk tanórákról, diákcsínyekről, tanárokról, osztálykirándulásról, a második felétől kezdődik tulajdonképpen a szerelmi nyomozás, amikor Bálint egy rá vonatkozó szerelmi vallomást talál az osztályban.

Feledve összes addigi szerelmét, nekiáll kinyomozni, ki lehet a levélke írója, mókás gondolatmeneteknek lehetünk tanúi, aranyos könyv volt, nagyon élveztem.
http://konyvutca.blogspot.hu/2017/07/gyerekeknek.html

>!
B_Niki P
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Úgy a hatodik oldal környékén azt hittem, hogy nem leszek jóban ezzel a könyvvel: „Most persze nem erről szeretnék beszélni. Hanem az osztályunkról, mert azt mondják, az a csúcs meg a brutál meg a totál meg a metál, és ilyet nem pipált a pedagógia száz éve!” Ajjaj, gondoltam magamban, ugye nem lesz végig ilyen erőltetetten diákszlenges, ami már akkor is furcsán hangzott volna, amikor még én voltam gimnazista?
Aztán szerencsére nem lett olyan. Sőt! Egyszerűen imádtam! Szerintem ez a könyv szuper volt. Humoros, kacagtató, jópofa történetek voltak benne, amik inkább egy laza novelláskötet benyomását keltették. A történeteket az egyes szám első személyű elbeszélő és a szerelmi nyomozás kötötte össze, ez utóbbi egyszerre volt szívet melengetően gyermeki (vagy inkább már kamasz) és felszabadítóan vicces. Ugyancsak nagyon tetszett a kalandos osztálykirándulás, a gyermekkórus látogatása „Kelet-Flandria gótikus ékszerdobozában”, a különös (és szándékosan eltúlzott tulajdonságokkal bíró) osztálytársak epizódjai, a végtelenül „komoly” spleen és szerelmi bánat. :)
Az autópályán épp a dugóban araszoltunk. Kitaláltam, hogy felolvasok belőle a férjemnek, akinek szintén nagyon tetszett. (Olyan jókat nevettünk közben!) Így egészen addig olvastam fel, amíg be nem rekedtem, amíg be nem gördültünk a nagymamája csendes kis utcájába és amíg elértem az utolsó oldalig. Ekkora mázlit! ;)
Igényes, sok helyen sziporkázó nyelvezetű, letehetetlen ifjúsági könyv volt. Amolyan békebeli, kicsit „old-school” hangulatot árasztott. Nem tudnám megmagyarázni, hogy ezt miért éreztem, de kárára biztosan nem, csak előnyére vált az élménynek.

2 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Jaj, ez nagyon kis helyes volt! Jól felépített, érdekes, vicces, kamaszokra nagyon jellemző sztorik. A kifogásom csak az volt, hogy itt sem annyira koherens az egész, inkább novellagyűjtemény, mint regény, de mivel ez már a sokadik ilyen mostanában, valahogy kezdem elfogadni ezt a fajta szerkezetet, és mivel itt egyébként minden rendben volt, meg is bocsátottam hamar ezt a kis hiányosságot, és nagy élvezettel olvastam végig. És a vége felé kitartásom eredményeképpen legalább meg is érkezett az összefüggőbb, regényszerűbb történetvezetés is.

2 hozzászólás
>!
Gelso P
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

A végére megtetszett, és nagyon megkedveltem ezt a történetet – amúgy mindig így van ez, amikor Lackfival és egy-egy könyvével találkozom, mint az első randikon: az elején kifogásokat keresek, vagy eleve kifogásolok valamit, most pl. a nyelvezetét, eleinte nem igazán tudtam magamnak elképzelni, hogy tényleg így beszélnek a mai tizenévesek…aztán a könyvbe merülve ez a szokatlanság észrevétlenül eltűnt…
Megszokom, (vagy egymáshoz csiszolódunk), mint valahányszor Lackfival „elsőrandizom”. Minden elsőrandi alkalmával sikerül megszeretnem…
Most is így történt: érdekelt, hogy Bálint a könyv végére sikerrel jár-e, miközben számos élménybe avat bele bennünket. Legkedvesebb és legviccesebb rész számomra az, amikor túrázni mennek – persze a tanárok felsülnek, de a talpraesett cserkészsrác kivágja magát és megmentést hoz a fáradt osztálynak… a buszon, amikor olvastam, nagyon néztek, mert nem bírtam meg könnyes nevetés nélkül.
Egy másik, amikor ismét megmutatkozik az, hogy ez egy összetartó csapat, amikor Belgiumba utazik a kóruscsoport, és nyelvi nehézségeik lesznek a nyelvtanároknak (Timi és Eszti néni nem tud mit kezdeni az ott velük kommunikálni akarókkal, nyelvtudásuk ellenére nem értik, csak az elhangzott dolgok felét), amikor színre lép az okos és nyelvzseni Kinga, aki szintén ment a helyzeten. És ha már ezt megemlítettem, nem tudom nem észrevenni Lackfi borsos fricskáit a mai oktatási rendszert illetően… Akár a nyelvet akár a hittan//elkölcstant tekintve: „Lalibá tartja nekünk a hittant, és anyám azt mondta, még mindig inkább azt válasszam, mint az erkölcstant, mert a civil etika fából vaskarika, egy kis tömjénszag nem ártott még meg senkinek (…) Lalibá tényleg kiteszi a lelkét az órákon, bár ez lehet, hogy hittantanároknál követelmény is, tegye közszemlére a lelkét, hadd lássák a nebulók, mi fán terem”
A könyv különlegessége, hogy egy bimbózó, sőt, „elsőszerelem” sztorit egy kisfiú mesél el nekünk, ahol a bimbózó szerelemérzésfajtával egy kb. 8-9-es próbál mit kezdeni – én személy szerint mostanság nem igazán találkoztam hasonló tartalmú könyvvel. Érdekes, ahogyan (fiús anyukaként) szembesültem azzal, hogyan érezhet majd a fiam, mint kezdő szerelmes, ebben az útvesztőben…
Kellemes kis olvasmány volt, nem bántam meg, hogy elolvastam, bár kicsit sajnáltam a hosszúra nyúlt előzményeket és bevezetőt, mert az igazi nyomozós és érdekes alaphelyzet a 80. oldal körül kezdődött.
Viszont az tetszett, hogy bár egy kisfiú, Bálint a főszereplő, de rajta keresztül megismerhettem egy egész osztályt, kiemelkedő alakjaival, tehetségeivel (Dani, cserkész, Zsolti, a jövendőbeli lelkész/pap, Kinga a nyelvzseni, Bélu, a zongoristatehetség), sőt, annak is, milyen az, amikor egy osztály összefog, amikor mindenki hozzáteszi azt a pluszt, ki, miben erős és mivel tudja a közösségét segíteni, gyarapítani.
Pl. a Lalibának, az ofőnek elismerésül kitalált/képletesen megformált „láthatatlan pad” különösen kedves momentuma ezeknek az osztálytörténeteknek. Ilyen élményelemek nekem sokszor sokat számítanak olvasmányaim során. Kicsit Janikovszky Éva: A Hét Bőr c. kisregényét idézte fel bennem: https://moly.hu/ertekelesek/873129
Tetszettek a szellemes tanárelnevezések, is, pl.: Basszus – az énektanár, Kuala Lumpur, a föcitanár, Enci, a szexi tornatanárnő…

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.
Annyira gyorsan elolvastam, sajnálom, hogy nem jegyzeteltem egy-két dolgot, így muszáj lesz még egyszer újraolvasni…

Ezt az idézetet a szerelmi botorkálás érzékeltetéséhez aranyosnak tartottam:
„És járkálok az ő fejében, mint egy erdőben, és egy csomó hely ismerős lesz már nekem, ő meg az én erdőmben mászkál, és elbontjuk a két erdő közti kerítést, ami az enyém, az az övé is, ami az övé, az az enyém is.”

UI., azaz HF:
Utánanézni, mi is az a Szent Huber fánk? (85.old)
Egyelőre semmit sem tudok… :-(

>!
Csoszi P
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Jó volt, aranyos volt, bár regénynek nem igazán nevezném. Inkább egymással összefüggő novellák gyűjteményének. Az elején a bezzeg az AOSZTÁLY tanulóival és a tanárokkal ismerkedhetett az olvasó. Nagyjából a könyv felénél, kétharmadánál jutottunk el az ominózus levélkéhez, majd a nyomozáshoz. Voltak benne vicces részek, de túl sokat nem tudok róla írni.

>!
Scolar, Budapest, 2016
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632446677 · Illusztrálta: P. Szathmáry István
>!
Hintafa P
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Hát igen, tényleg nem nyomozós krimi, mint ahogy a cím utal rá. spoiler Sőt, nem is kifejezetten regény, ha már itt tartunk. Cserébe viszont nagyon szerethető és ez nem kis dolog. Egy osztály hétköznapjaiból szemezgetve ismerjük meg egy gimnazista srác megpróbáltatásait, a szerelem és egyéb területeken. Bálint nagyon helyes srác, ha elképzelném az írót gimnazistaként, azt hiszem ilyesforma lehetett. Olvasmányos történetekkel szórakoztat minket az író, a stílusa pedig laza és megnyerő, nem volt benne semm művi, akarkodás spoiler.

6 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Különösebben nem került közel a szívemhez, de nagyon jópofa sztorijai vannak ennek az elbeszélő srácnak éps az illusztrációk is nagyon illenek a történetekhez. Szinte végig a suliban játszódik, nagyon jó rálátást kapunk a tanáraira és a suli társaira, akik egytől-egyig érdekes fazonok. Talán egyedül a nyomozásos rész volt az, ami cseppet sem hatott vagy bolygatott meg, ugyanis felbukkant egy random csaj és kapásból tudtam, hogy ő a hunyó levél ügyben!

Best részek: Artúr falra mászásai; Basszus, a zenetanár és az utolsó leütés története. :'D

Ezért a mondatért mindenképpen megérte elolvasni:
„Minden szava üvegesen áttetsző volt, féltem, hogy összetörnek, és csörömpölve darabokra hullnak a levegőben.”

>!
Scolar, Budapest, 2016
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632446677 · Illusztrálta: P. Szathmáry István
>!
graphoman ISMP
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

A címe kicsit megvezetett, mert inkább novellafüzér ez, mint regény, és ilyenformán a nyomozás-téma az utolsó egyharmad csak; de elnézem neki, mert halálos jól van megírva. Nem tudom, hogy egy mai kamaszt mennyire lelkesítene (tapasztalatok?), de szerintem az én osztályomban anno nagy siker lett volna.

5 hozzászólás
>!
MrBones
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Hát őő…még mindig azt mondom, hogy Lackfi egy zseni :) De ez a könyve annyira nekem nem tetszett, sokszor erőltetettnek éreztem a poénokat, Bálint stílusa is valahol egy mai kamasz, egy 80-as évek-beli kamasz és egy sok kamaszt ismerő felnőtt stílusa között ugrándozott. Voltak fejezetek, amik messze a max csillag felettiek, például az utolsó akkord problémája :) de voltak olyanok, amik nem adtak olyan sokat. Bálint lelkiállapot önjellemzésénél pedig tényleg nagyon jól sikerültek a költői, mély sorok. :)

>!
Teréz_Pitykéz
Lackfi János: Szerelmi nyomozás

Az unokahúgomnak vettem a könyvet. Gondoltam elolvasom, mielőtt a kezébe adnám, csak hogy tudjam, való-e neki egyáltalán.
Aranyos kis történet volt, bár a címben és a fülszövegben említett nyomozásig elég nehezen jutottunk el. Az első fejezeten már hangosan nevettem, habár ezt követően (egy két részt leszámítva) elég laposnak éreztem a különálló kis történeteket egészen addig a pontig, amíg végre el nem jutottunk a „hőn áhított” nyomozásig, ahonnan elkezdett egységet alkotni a könyv. Ezek a részek már kifejezetten izgalmasak voltak és a nyelvezetét sem éreztem már annyira felnőttesnek. Az első részeknél, ahol az osztálytársak, tanárok bemutatása zajlott, helyenként az az érzésem volt, hogy egy 14 éves fiú, legyen bármilyen intelligens is, nem beszél így. Volt néhány igazán felnőttes szóhasználat ami számomra furcsán hatna egy gyerek szájából. Ez az érzésem a könyv második felére szinte teljesen megszűnt, sőt egy kicsit magával ragadott a történet és izgatottam vártam milyen eredményt hoz Bálint nyomozása.
Egyébként, a gyerek kezébe fogom adni a könyvet, mert abszolút érdemes rá. :)


Népszerű idézetek

>!
B_Niki P

A filozófia olyan, mint a torma, finom persze, de tormát enni önmagában, az mégiscsak túlzás! Ezt valahol olvastam.

18. oldal - Lét és tudat (Scolar, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: filozófia
1 hozzászólás
>!
B_Niki P

A sulink jó nagy suli, patinás épülete van, becsüljük meg, hogy ilyen nagy múltú intézmény falai közt tölthetjük életünk legszebb éveit, mert utána már csak a gürcölés meg a szenvedés meg a párkapcsolati válság vár ránk, na majd megtudjuk úgyis, mondják a tanáraink, bla-bla-bla.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: gimnázium
4 hozzászólás
>!
Zsófi_és_Bea MP

Múltkor a Robi átjött tanulni. Jó, mondjuk, ez a közös tanulás egy nagy duma, mert amit egyedül utál megtanulni az ember, azt ketten kétszer annyira utálja, pláne, ha a másik éppen haver…

95. oldal

>!
B_Niki P

– Pfff, marha nehéz dolog ez – mondtam, ugyanis szokásosan fülig szerelmes voltam egy lányba, aki persze rám se bagózott.
– Mi?
– A szerelem!
– Az nem nehéz. Az nehéz, hogy a lét határozza meg a tudatot vagy a tudat a létet – felelte Gergő, és azt hittem, felrúgom.

20. oldal - Lét és tudat (Scolar, 2016)

>!
B_Niki P

Az egész úgy kezdődött, hogy a fiúk rám aggatták a Palacsintás Király nevet, nem alaptalanul, ugyanis rászoktam, hogy palacsintát süssek otthon, megtöltsem pudinggal, kakaóval, lekvárral, behozzam a suliba, és megkínáljam vele a csajokat. A fiúk eszembe sem jutottak, nem lett volna nagy poén, srácokat etetni annyi, mint lyukas vödörbe vizet tölteni, a világ minden kajája kevés.

31. oldal - Pontos hely (Scolar, 2016)

>!
B_Niki P

A vihar után szedett, füstös áfonya illatáról beszélt, meg az őzpatanyomban felgyűlt esővizes avar fanyarságáról meg a disznóvágás hajnalán sercenő első perzselés aromájáról, meg hasonlókról. Ezt mind érezni kellett volna az elszopogatott kortyokban.

138. oldal - Lángbetűk a jövendő borús homlokzatán (Scolar, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: bor
>!
AniTiger MP

    Egy nyomozásnál a pontosság és a teljesség az egyik legfontosabb szempont. Lyukas hálóval nehéz halat fogni. Elvarratlan szálakat hagyni igen súlyos hiba. Így csinálná Poirot is, láttam az összes részt, meg a Sherlock Holmes meg a Columbo összes részét is, letöltöttem mindet a netről. Szóval alapos kiképzést kaptam. Kitartó munka és intuíció, jegyezze meg, mon cher Hastings, vésse jól az eszébe, Watson, e kettő a siker záloga. Semmire sem mennénk azonban puszta intuícióval, ahogyan a puszta pontosság is meddőnek bizonyulhat. A megérzések csakis a módszeresség felszállópályájáról emelkedhetnek a levegőbe!

87. oldal - A szerelmi nyomozás nehézségei (Scolar, 2016)

>!
AniTiger MP

Minden szava üvegesen áttetsző volt, féltem, hogy összetörnek, és csörömpölve darabokra hullnak a levegőben.

103. oldal - Szép kis nyomozó (Scolar, 2016)

>!
Zsófi_és_Bea MP

Bejött Basszus, a zenetanár, és azt mondta, ennyi, egy vagyont költ az iskola a hangoltatásra, mert az ilyen kupcihérek, neveletlenek tönkrevágják a hangszert. Senki se tudta, mik azok a kupcihérek, de mindenki értette kábéra. Ha egytől tízig van egy lista, melyen az akadémikus öregurak meg a csóringer alkeszek a szélsőértékek, akkor egy kupcihér, akárki legyen is, nyilván valahol a padló alatt csúszik.

26. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Joss Stirling: Storm és Stone
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva
Papp Dóra: Tükörlelkek
Kalapos Éva: D.A.C. 3. – Kéz a kézben
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök
Tavi Kata: Táncvarázs
Anita Gayn: Sütilány
F. Kosztyu Viola: Lorena