Álompince ​és citromos arcvíz (Dombontúli mesék 5.) 25 csillagozás

Lackfi János: Álompince és citromos arcvíz

A tizennégy részes mesekönyvsorozat helyszíne a Dombontúli Lakópark, ahol mindig történik valami. Csigalassú Biztibácsi vigyáz az épülő házakra, amelyekbe mindig új állatcsalád költözik, elsőként a kiselefánt, Akác, majd sorban a többiek, a teknős, a zsiráf, az egér, a majom, és többi társuk. Együtt játszanak tűzoltósat, vonatosat, együtt csónakáznak a patakban, és persze együtt is csobbannak bele a vízbe, együtt keresik a titkos átjárót, és a közös játékok során mindannyian jó barátok lesznek. Az utolsó kötetben pedig az is kiderül, hová vezet a titkos átjáró… A kötetek mindegyikéhez ajándék plüssállat jár, így a gyerekek is részesei lehetnek a kalandoknak, és eljátszhatják a mesét, akik pedig előfizetnek, egy sportzsákot kapnak, amelyben elfér az egész állatsereglet.

Eredeti megjelenés éve: 2017

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Kossuth, Budapest, 2017
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630986632 · Illusztrálta: Horváth Ildi

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

ziara>!
Lackfi János: Álompince és citromos arcvíz

Nekem tetszik ez a sorozat! Ezzel a résszel sem volt másképp! Bodza kedvemre való főhős, ráadásul lány, szerethető tulajdonságokkal! Adélka véleményét legközelebb, mert ő most mást „olvasott”:))
Frissítés: Adélka véleményéről annyit, hogy már vagy ötször elolvastuk azóta, tehát szereti:)))

gab001>!
Lackfi János: Álompince és citromos arcvíz

Bodza személyében megérkezik az első lány is a lakóparkba. Az illusztrációk még mindig nagyon tetszenek, már a lapozgatás is jólesik. Az eleje, a kis majom bemutatása, igazán fantáziadús. A fiúk viszont kicsit furcsán fogadják. Sajnos ez olykor valóban megtörténik velük. Még olvastam volna néhány oldalt róluk.

>!
Kossuth, Budapest, 2017
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630986632 · Illusztrálta: Horváth Ildi
dianna76 P>!
Lackfi János: Álompince és citromos arcvíz

Az első gondolatom az, hogy ez most mi volt? Nekem ez nem igazán tetszett, de az is lehet, hogy elteltem már Lackfi lakópark történeteivel. Aranyos volt a fejben megalkotott udvartartás, és jó volt, hogy végre érkezett egy lány is a csapatba. ( Mert a többiek hímneműek, ugye?) Nekem ennél többet viszont nem jelentett ez a történet. Na jó, tetszettek még a feladatok is.

>!
Kossuth, Budapest, 2017
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630986632 · Illusztrálta: Horváth Ildi
Bódizs_Boróka>!
Lackfi János: Álompince és citromos arcvíz

Ez egy kicsit jobban tetszett mint a többi.
Bodza, a majomkislány imád királylányosat játszani, és szerinte a tilos dolgok a legizgalmasabbak. Máris szeretne rengeteg barátot szerezni, de sajnos itt csak fiúk laknak. Mit lehet ilyenkor tenni?


A sorozat következő kötete

Dombontúli mesék sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám!
Harcos Bálint: A boszorkánycica
Gryllus Vilmos: Vízcseppmesék
Czernák Eszter: Sárkányovi
Stefanik Krisztina: Csillagbusz
Kertész Erzsi: NEM mese
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!
Berg Judit: Doktor Maszat
Turbuly Lilla: Talált szív
Boldizsár Ildikó: Hogyan szerzett vizet a kiszáradt kút