Gyermekeim az Úrban, ez a borító még mindig taszít, mint annak rendje, hogy mást ne mondjak. De úgy igazán, őszintén, zsigerből. Amikor ez a könyv magyarul megjelent, egy ideig bojkottálnom kellett az Összes karc nézetet miatta. Nem fecsérelnék most erre értékes biteket, hiszen akkor megtettem (http://moly.hu/karcok/469644), de akarom, hogy tudjátok, ez nem olyan, mint arzén, hogy egy idő után szinte hozzászokik a szervezeted, hanem mint valami szuper kis sugárbetegség, ami csak halmozódik, halmozódik, amíg le nem esik az orrod és nő helyette még egy fejed. Nem lehet megszokni.
Ebben a könyvben semmi nem az, aminek látszik. A fizikai vonzalom nem szex, a rosszfiú nem rosszfiú, a geek lány nem geek, a Nagy Titok kb. a felétől nem titok, a megoldásnak nincs értelme, és a vége nem vége, mert egészen addig, amíg fel nem mentem a Molyra megnézni, hány százalékot kapott a könyv, azt hittem, hogy ez nem sorozat, pedig de, ráadásul trilógia, mert manapság ha valami nem trilógia, akkor nemtom, biztos nem veszik könyvszámba, ha pedig a trilógiából nem négy filmet csinálnak, biztos meg se nézik az emberek.
Ez a könyv amúgy meg pornó. PG-13 rated, de pornó, ahol a műfaj hagyományai szerint van valami harmatgyenge kis háttérsztori, hogy drogok, kis haláleset, trallala, feszkó a legjobb baráttal, aki a szerep kedvéért 17 évi barátság után hétfőről keddre virradólag weirdóvá változik, mert ez is a YA szösszenetek egyik fontos eleme, úgy néz ki (erre még visszatérünk), de igazából ez mind senkit nem érdekel, csak az, hogy mindeközben a két főszereplő minden házfalnak dőlve, kanapén, raktárban, stb, orrba-szájba… nos, csókolózik. Gyanítom, volt itt egy ősi verzió, ami nem gimisekről, hanem egyetemistákról szólt, ahol a főszereplők nyomdafestéket nem tűrően fenekelhették volna egymást, spoiler, csak valaki szólt a szerzőnek, hogy ő még mindig YA romantikusokban utazik, úgyhogy a túlfűtött jelenetekből csak sok nyál, és a túlfűtött jelenetek igérete maradt, és az összes fenti, valószínűtlen sztorielem. Így a kohéziót, a témát, a realitást és a sztori logikáját tekintve ez a könyv pont olyan, mint amilyeneket a 11-12 éves kislányok álmodoznak be maguknak a kedvenc énekesükről és magukról egy unalmas matekóra közepén (been there, done that).
És tudjátok, mit? Ez halál aranyos.
Hogy van egy kislány, aki kedves, de ugyanakkor nem egészen hülye, és első látásra egymásba szeretnek egy fiúval, aki amúgy igazán érzékeny és tökös, és nem is rosszfiú, és addig csókolóznak meg ölelgetik egymást, amíg kb. nem marad szájuk, de nem cseppen egy köbcenti testnedv sem, és nincs szeretlek-nemszeretlek, csak szeretlek van meg valami mellékes háttérsztori, és mindenki boldog a végén. Egy pillanatra megálltam, és nosztalgiával gondoltam vissza arra az időre, amikor ez még a daydreaming csúcsa volt, amikor naiv voltam és ártatlan és romantikus és kb. 12 éves.
Ez persze nem a szerző érdeme, attól ez még egy közepesen gyengécske könyv. Azt viszont muszáj megjegyeznem, hogy kifejezetten tetszett a nézőpontok váltogatása, így legalább azt a műkonfliktust nem kellett elszenvedni, hogy „jajúristen, vajon a cukifiú MIT GONDOL most, és mi van, ha igazából NEM IS SZERET, és ezt vajon MIÉRT csinálta most, úúúú, és most nem írok neki egy egész nyáron keresztül, mert nem akarom zavarni”. Az rémes lett volna. Itt viszont – hihetelen, de igaz –, sikerült két egész épkézláb, csak félig tök sablonos szereplőt felmutatni, akik még csak nem is idegesítettek.
Azért persze sablonok vannak bőven, ahogy illik. Ezekre kb. már immunis vagyok, csak azt hagy jegyezzem meg halkan, hogy mennyire utálom, hogy az ilyen limonádékban az igazi érték mindig a főszereplő csávó szép szeme az ovis kortól tartó barátság előtt. Mert ha a barátod átmenetileg meghülyül – értsd: számodra kényelmetlen módon és pofátlanul belédszeret –, akkor az a megoldás, hogy megpróbálod lerázni, mással randizol csak azért, hogy vegye a lapot, és még véletlenül sem ülsz le vele beszélni, hanem megvárod, amíg kisiklik az egész helyzet. Mert nyilván, így viselkedsz a legjobb barátoddal, akivel együtt nőttél fel. Ilyenkor persze pont kéznél van egy inkompetens írónő, aki ez esetben még csak nem is Leiner Laura pedig, aki szépen szörnyeteget csinál az illető legjobb barátból minden logikát vagy pszichológiai alapot szigorúan mellőzve, „karakterfejlődés” címszó alatt, ezzel hitelesítve az újonnan talált szerelem mindenhatóságát, amely szerelem persze mindenen átível és a gimiből egészen a termékeny házasságig és a vidéken, unokák körében eltöltött időskorig kíséri szereplőinket, ásó, kapa, téveszmék.
Tényleg hiányzik a 12 éves énem, aki ezt rosszabb napjain még benyalta.
