Anne ​új vizekre evez (Anne 4.) 91% 384 csillagozás

Bevallom, a sorozat első részét, a bájos-cserfes kislány Anne-sztorit a további kötetek nálam nem tudták felülmúlni, néha megközelíteni sem. Ez a kötet valahol középen helyezkedik el tetszési indexét tekintve.
Az új vizekre való evezés hol csendesebb, hol viharosabb körülmények közt történő egyféle társadalmi beavatódás. Anne-nek frissen sült iskolaigazgatóként nemcsak szakmai kihívásokkal kell szembenéznie, hanem az új környezet nyújtotta számos nehézséggel is. Persze nem lenne Anne, ha nem érezné úgy, hogy itt is tág tere nyílik a képzeletnek, és nem tekintene a felmerülő problémák megoldására egyféle küldetésként. A Pringle család révén Anne kemény csatát vív a helybéli elittel, az előítéletekkel és végső soron önmagával, míg közvetlen környezetét érdekes figurák népesítik be: a kis árva Elisabeth Grayson, Kate néni és Locsi néni, a horgoló Cyrus Taylor, vagy Rebecca Dew, a házvezetőnő – már csak ez utóbbival való megismerkedésért is érdemes elolvasni a kötetet. És ne feledjem Szürke Molnárt, a macsekot, aki nélkül Rebecca sem lenne az, aki. Amúgy a történetben minden a család és a házasság körül forog, a boldogság abszolút fokmérőjeként, mintegy előkészítve Anne életének további alakulását.
A levélregény megoldást azonban nem éreztem jó választásnak, főként, mert a címzett, Gilbert szinte teljesen kiiktatódott a regényből. Szegényt néha azért talán mégiscsak szóhoz kellett volna juttatni.
A lényeg azonban, hogy spoiler (Mondjuk a hagyományos női szerep piedesztálra emelésétől nem mindig voltam elragadtatva, de gondoltam, ette fene, hagyom magam elbűvölni.)

Nem igazán éreztem a sorozatba illőnek ezt a részt, főleg az zavart, hogy ez most mennyire rózsaszín-leányregényes lett (jó, rendben az egész Anne az, de ez most itt nagyon vattacukorba fulladt). Főleg azért, hogy bárhol is van valami szerelmi/egyéb baj, Anne ott terem, mosolyog kettőt és pikk-pakk megoldást talál rá (egyedül a végén, Hazelnél sült fel, bár az a kettő is megérdemelte egymást :-D). Nagyon-nagyon sok szereplőt kapunk, ráadásul az egész kisvárost megismerhetjük a pletykák révén. Ami kiemelkedik az Rebecca Dew ész az Elizabeth-es részek, Rebeccát imádtam, egy igazi csupaszív, de kívül tüskés, zsörtölődős alak, hát a macskás sztori nagyon klassz volt a vége felé :-D Egyébként a filmben, ha nem tévedek, Katherine volt az igazgatónő (vagy csak tanár volt ő is és más volt az igazgatónő, sürgősen meg kell néznem a sorozatot), nekem az amúgy jobban tetszett, hogy Anne csak tanár, diploma ide vagy oda, reálisabb volt, hogy egy fiatal még nem rögtön igazgatónőként jelenik meg. Összességében kár, hogy a szívünknek kedves többi alak (Marilla, Gilbert stb.) kimaradtak ebből a részből és hogy nem két-három fő szálat vitt végig az írónő (akár egy kis szomorúsággal is, talán az is hiányzott a regényből, hogy legyen egy-két szomorkásabb vonala, hogy életszerűbb legyen).

Nekem hiányzott a Zöldmanzárdos ház, illetve az előző kötetben megismert új szereplők is, annak ellenére, hogy Anne hozta a szokásos bohókás formáját. Kicsit túl hamar sikerült a beilleszkedés, elég hamar elfogadta a Pringle-klán.
A városka titpikus kisváros. tele megkeseredett emberekkel, akiknek Anne a maga szeleburdi módján segít. Az teteszett, hogy néha beletört a bicskája a jószándékba. Természetesen most sem maradt ki az árva gyermek, a szomszéd Elizabeth személyében. Ő nagyon aranyos volt, színesítette a történetet.
Az abszolút kedvencem ez alkalommal Rebecca Dew volt, nagyon szerettem a megnyilatkozásait.
Könnyű sorozat, viszont volt benne néhány nayon szép gondolat. Tipikus örökzöld lányregény.

Ugyan a befejezés csodaszép volt, de azért csalódott vagyok. Hova tűnt az összes régi kedves szereplő? A könyv szinte fejezetenként tele volt zsúfolva újabb és újabb karakterekkel, hogy a következő oldalon már teljesen meg is feledkezzünk róluk. És a sok régi kedves szereplő is, jóformán említés szintjén sem szerepeltek, és bizony nekem nagyon hiányoztak. Esküszöm ennyi kiállhatatlan özvegy, mint amennyi Summersideban élt, a világon nem létezik. Sajnos a következő rész nincs meg, és fogalmam sincs valaha be tudom-e szerezni, de most kicsit úgy érzem akár mennyire is szeretem ennyi dózis Anne egyszerre most elég volt.

Szívem legmélyéről énekelném, hogy íjjajúúgyszereteméneztasorozatot..! Annyira üdítő, lélekemelő, aurasimogató a hangulata, könnyed és szívmelengető, bármiről is szól éppen. Anne szerelmi életének alakulásáról, félelmeiről, őszinte jótevéseiről vagy éppen a Pringle-klánnal való viaskodásáról.
Ez a sorozat egy meleg ölelés, masszázs a léleknek, egy nyugalmas sziget a mai világ mindenféle viharokkal sújtott időszakaiban. Kellemesen jólesett és azt hiszem, nagy szükségem volt most egy ilyen olvasmányra. *.*

Eddig nem olvastam még Anne Shirley-t könyvben, a filmeket (minisorozatot) viszont annyiszor láttam gimi alatt, hogy fejből tudom a szövegüket. A könyv teljesen más élmény volt (nem szeretnék sorrendet tenni, hogy melyik tetszett jobban). Érdekes volt a film és a könyv
cselekménye közötti eltéréseket figyelni.
Szerettem, hogy levélregényként van megírva a történet, Anne személyisége nagyon jól átjött így.
Anne nagyon közel áll hozzám, pl. én is hasonló „ökörségeken” szoktam gondolkodni mint ő.
=^.^= Jó, hogy megismertem a Szürke Molnárt is, enyhén szólva macskamániás vagyok.

Anne immár iskola vezetőként új városkába kerül, ahol az élet afféle kisvárosiasan zajlik, mindenki tud mindenkiről mindent, pletykák, régi történetek keringenek, szigorú a hierarchia a családok között. Ebbe csöppen bele Anne, aki néha tudatosan, néha csak vakszerencsével rendez el sorsokat, hol házasság, hol szakítás formájában, békít meg apát-lányát, hajlít meg kemény nyakat. Montgomery könyve pont attól igazi klasszikus, hogy olyan embetípusokat jelenít meg, akik örökérvényűek és a mai napig léteznek, pl. a folyton panaszkodó néni, akin már hangosan kuncogtam, hogy tudja a legszebb dolgokat is veszedelembe, bajba fordítani.
Örültem, hogy végre nem csak iskolában játszódott a történet.

Nagyon vártam ezt a részt, az iskolai kalandokat, a gyerekek csínytevéseit, a Pringle „harcot”. De ez mind elmaradt sajnos. Az első rész, ahol a film sokkal inkább tetszett. Persze vannak szerethető mellékszereplők, kedves, vagy nagyon vicces karakterek, de alapvetően bele lett zsúfolva Summerside összes pletykás és/vagy gonoszkodó özvegyasszonya.
Bár elfogult rajongója vagyok, de jelen esetben a levélregény forma egyáltalán nem hiányzott ebből a könyvből, főleg úgy, hogy szegény Gilbert még egy válasz sorig sem tűnik fel.
Hiányzott a Zöldmanzárdos-ház, a korábbi szereplők, annyira vártam, hogy Anne-nel együtt én is hazautazzam a szünetekben, de ez sajnos nem történt meg. A kedvenc részem, -így nem véletlenül- a Katherinenel töltött karácsony volt. Az pont olyan gyönyörűséges és lelketmelengető volt, ami nekem nagyon hiányzott a summerside-i pletykafészkek közül.

A morcos, cinikus énem valószínűleg bármilyen más szereplőről azt mondaná, hogy túl idilli, túl sok cukormáz, de Anne engem is kenyérre kent, akárcsak a Pringleokat és a tüskés kolléganőjét, na meg mindenki mást, akivel a summerside-i évek alatt kapcsolatba került.
Kimondottan élveztem a kisvárosi mindennapok leírását, a gyerekek aranyköpéseit, és a helyenként közbeszúrt epés megjegyzéseket, mert bizony, még Anne is képes ilyesmire néha. A kedvenc részem pedig az volt, mikor teljesen jóhiszeműen sikerül spoiler lefegyverezze az életét megkeserítő Pringle klánt.
Ismét remek mellékszereplőket kapunk, számomra kiemelkedő volt a folyton morcos, de aranyszívű Rebecca Dew.
Igaz, hogy Anne közelében állandóan házasságok köttetnek és rég elvált szerelmesek találnak egymásra, de hát abban az életkorban is van, amikor ez egy nagyon hangsúlyos része az életnek. És értékeltem, hogy Katherine például nem a nagy Ő-re talál rá Anne segítségével, hanem egy új, hozzá jobban illő karrier lehetőségére. (Az megvan, hogy 1936-ban íródott??? Hahó, hatvanas évek, hahó Gergely Márta Szöszi sorozata!)
Kedves, szeretnivaló könyv ez! Kicsit naiv? Igen. Kicsit túl édes? Igen. De most őszintén: nem szeretnénk néha, hogy ilyen legyen az élet?
PS. Kicsit éreztem a stílusban azt, hogy ezt a könyvet utólag illesztette be a sorba az írónő (1936-ban jelent meg, a kronológiailag utána következő rész jóval hamarabb), szerintem ezért is választotta a levélregény formát, mert másképp nem tudta volna tökéletesen és harmonikusan hozni a megszokott hangulatot. Nagyon nem hiányoltam Gilbertet, bár az orvostanhallgatók mindennapjairól is szívesen olvastam volna.

Kedves, bájos és szívmelengető. Nagyon jó érzés volt olvasni. Kicsit sajnálom, hogy ebben a részben Gilbert csak, mint a levelek olvasója szerepel. De cserében annyi érdekes dolog történik Anne-el, annyi különleges embert ismer meg. Tetszett ez a levélírós megoldás, mert így,ha Gilbert nincs is jelen, mégis jelen van, mint leendő olvasó. Azért továbbra is a Zöldmanzárdos ház az igazi, de a Szélfútta Nyárfa-lak is egy csodálatos hely.