A ​kék kastély 94% 299 csillagozás

Valancy szívet melengető története, hogyan repül ki szürke kis madár életéből és válik szabad, gyönyörű hattyúvá.
Csupa báj, humor, romantika, szépség és melegség ez a történet, mély mondanivalóval, csodás tájleírásokkal, természet szeretettel, tele kalandvággyal és élet szerelemmel.

Újraolvasva azt mondom, talán Montgomery egy önvallomása is, egy mesébe írt női lelki vágy, családi működés kritika és fájdalom is.
Mire vágyott igazán az Ő szépséggel teli Lelke? Mire vágyik valójában a mi Lelkünk?
Nekem (majdnem) minden benne volt, amire vágyom, vágytam.
spoiler

Kedvencek kedvence (még Montgomerytől is).

Szentségtörés jön: tényleg jobb, mint Anne!
Jó, nem jobb, hanem más. Valancy későbbi korok gyermeke, idősebb is, a törhetetlen optimizmus kevésbé jellemzi, a szarkazmus annál inkább – rajongói klubot szeretnék alapítani. Majd ha megint kétségbeesem, újra elolvasom. Mindenkire vár a kék kastély. (Állítólag!)

Igazi lélekmelengető lányregény ez. Bár az elején lassan indult be a történet, a fordulat után már nem volt megállás. A legjobban az a rész tetszett, amikor Valancy végre önmagát adta a családi összejövetelen – haláli volt, de tényleg. Odavoltam a szarkasztikus, csipkelődő beszólásaiért. A romantikus szál is tartogatott meglepetéseket, és ebből kifolyólag izgalmakból sem volt hiány. Mivel sokan szeretik ezt a regényt, gondoltam, hogy jó lesz, de azt nem hittem, hogy ennyire tetszeni fog.

„ – Amikor eljön értem a halál – gondolta Valancy –, elmondhatom, hogy éltem.”

Valancy nagyon szép utat járt be a könyvben. Eleinte nagyon idegesített a sok siránkozással, vívódással, tétlenséggel. Persze érthető volt, a környezete formálta olyanná, amilyenné, engem mégis zavart egy picit. Emiatt van a fél csillag levonás, illetve szerintem a történet az nagyjából a 100.oldal környékén indul be, addig picit untatott.

Egyébként nagyon olvastatta magát a könyv. Ami az elején kiderült dr.Trent leveléből, az nagyon meglepett, én nem is jöttem rá spoiler, bár biztos voltam benne, hogy spoiler.

Nem mindig szeretem a hosszú tájleírásokat, de itt egyáltalán nem zavartak, sőt, kimondottan élveztem őket. Olyan békés hangulata volt a szigetnek, ráadásul ott voltak a cicák, a madarak, és a kis otthonos házikó.
A végkifejleten nem lepődtem meg, és nagyon illett a történethez. spoiler

Összességében kikapcsoló, aranyos olvasmány volt. Mindenképp fogok még az írónőtől olvasni.

„Világéletemben a látszattal törődtem”
„Most a valósággal fogok, és pokolba a látszattal.” – avagy miként alakul egy elnyomott lány élete a halál árnyékában

Hát ez egy fergeteges könyv volt, ment is a kedvencek közé. Az eleje kicsit idegesítően indul, mármint több fejezeten keresztül ömlik ránk ennek a családnak a förtelme, a közepén Valancyval, aki egyre pipogyábbnak tűnik (és ez idegesítő, én már ráborítottam volna a társaságra az ebédlőasztalt az elején :-D). De persze ebben nőtt fel, fokozatosan „ránevelték”, hogy meghunyászkodjon, és a visszaemlékezésekben azért felvillan, hogy gyerekként nem volt ő ilyen, megvolt benne a virtus, csak szépen elnyomták az összes lehetőséget, ami benne rejlett…
„A tétlenség a főbűnök egyikének számított a Stirling-házban. Valancy még kisgyerek volt, amikor minden este egy fekete, utált kis noteszbe fel kellett jegyeznie,hány percet töltött aznap tétlenséggel. Vasárnap az anyja összeadta őket, és imádkozott felettük.”

„Valancynak sosem volt mumpsza, vagy szamárköhögése, vagy bárányhimlője, vagy skarlátja, vagy bármi más, amit elkaphatott volna, szóval semmije sem volt, csak telente szörnyű hűlései. A téli megfázásai hagyományt teremtettek a családban. Úgy tűnt, egyszerűen semmivel sem lehet megakadályozni, hogy megfázzon. Pedig Mrs. Frederick és Stickles kuzin hősiesen mindent elkövettek. Egyik télen novembertől májusig ki sem engedték a házból Valancyt: a meleg nappaliban kellett ülnie. Még templomba sem mehetett. És Valancy mégis egyik meghűlésből a másikba esett, és júniusra hörghurutja lett.
– Az én családomban ez nem volt divat! – jelentette ki Mrs. Frederick, jelezve, hogy ez csakis valami Stirling-szokás lehet.
– A Stirlingek ritkán fáznak meg – közölte sértetten Stickles kuzin. Mert ő aztán Stirling volt!
– Szerintem, ha valaki elhatározza, hogy nem fázik meg, akkor nem is fog – zárta le a vitát Mrs. Frederick.
Ez volt a lényeg. Mindennek Valancy volt az oka.”

A család katasztrofális, a helyében már rég leléptem volna és inkább cselédként, szegényen dolgoztam volna valahol, mint ezekkel a velejéig gonosz, önző, hiú, sznob, görcsös szabályokhoz alkalmazkodó, álszent (és még sorolhatnánk) rokonokkal legyek…
„Isabel néni, aki kíméletlen és elviselhetetlen volt, mint a keleti szél, biztos kritizálná így vagy úgy. A módját lehetetlen volt megjósolni, mivel Isabel néni sosem ismételte a bírálatait, de valami újat mindig talált, amivel piszkálhatta. Isabel néni büszke volt arra, hogy ami a szívén, az a száján, azért viszont nem rajongott annyira, ha mások mondták el róla a véleményüket.”

De jön a fordulat, a levél (amiről szerintem az első pillanattól kezdve mindenki sejti, hogy a végén lesz majd egy újabb csavar és minden helyreáll), mely alapján Valancy újragondolja az életét…
„Valancy éjfél és a kora tavaszi hajnal között végignézte az életét. Egyhangú lét volt, de itt-ott kimagaslott belőle egy-egy eset, amely jelentőségét tekintve aránytalanul nagyra nőtt. Így vagy úgy mindegyik kellemetlen volt. Soha semmi kellemes nem történt Valancyval. Nem volt egyetlen boldog óra sem az életemben. Egyetlenegy sem – gondolta. – Fakó kis senki voltam. Emlékszem, egyszer valahol azt olvastam, hogy van egy óra, ami egy nőt egy életre boldoggá tehet, ha sikerül átélnie. Én sosem találtam meg ezt az órát. Soha!”

Öröm volt nézni Valancy átalakulását, a beszólásait, olyan humoros, pörgős lett a történet, hogy valami csuda!
„– Nem próbálnál meg emlékezni arra, hogy úrihölgy vagy? – könyörgött.
– Bárcsak volna rá remény, hogy elfelejtsem! – felelte Valancy fáradtan.”

A fordulatok persze kitalálhatóak (legalábbis számomra minden előre egyértelmű volt), egyetlen meglepetést a történetbe a végén bekocsizó úriember alkotta szál jelentette (szerintem az elhagyható lett volna, elég lett volna a másik, könnyen kitalálható szála a történetnek). Valancy végül pillanatok alatt még férjet is fog magának, akit a család persze börtöntölteléknek, gyilkosnak, részegesnek gondol (a pletykák alapján természetesen, amit főként ők maguk gerjesztenek)… Valancy örömmel menekül el Barney szigetére…
„– Tudja, sosem volt igazi életem. Csak… lélegeztem. Minden ajtó csukva volt előttem.”

A végén jönnek a csattantók, minden megoldódik, persze a család is villámgyorsan megenyhül a férj iránt (no igen, a pletykák róla, ők éreztéééék, hogy az csak hazugság, na persze)… Montgomery végig sziporkázik a humorral, a végén még a család egyik tagjának is odaajándékoz egyet:
„Erősen gondolkozom rajta, hogy elszököm, és szégyent hozok magamra.
Úgy látszik, kifizetődik.”

Nos, azt hiszem Anne Shirley-nek „vetélytársa” akadt! Valancy egyszerűen imádnivaló! Teljesen oda vagyok most ezért a regényért, mert igenis mindenkinek jár egy Kék Kastély, fedetlen fővel való autókázás, kaland és szerelem, meg lépcsőkorláton való lecsúszkálás!

A maga módján egy csodálatos történet rémes családtagokkal, akik megkeserítik Valancy életét, majd mikor kiderül, hogy ki is igazából Barney, hirtelen minden szép és jó lesz, minden addigi életre szóló sértés hirtelen megbocsáttatik.
Valancy nagyon megérdemelte a boldogságot! Abban a korban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki nő létére önmaga legyen és főleg boldog. Mindenkinek jár egy Kék Kastély! :) Az ilyen típusú romantikus regéyeket még szeretem is. Minden jó, ha vége jó.
De nagyon untam már, sőt haragudtam is érte, hogy többször is azt mondták neki, nem valami szép/csinos. spoiler A belső ragyogás kifelé árad, ahogyan a külső szépség is takarhat értéktelen belsőt.
A tájleírások eszméletlenek, megelevenedik a természet a lapokon. Ki ne akarna ott élni?

LMM a boldogság írója. és a legszebb az, hogy egyáltalán nem a happy end miatt van ez így. furcsa, de Cissy temetése is kész boldogság volt. mély, szomorú boldogság, olyan féle, aminek súlya van. közben pedig végtelen szabadság és friss, ropogós élet lengi be az egész történetet.
igazából most azonnal újra akarom olvasni. :-) de mivel ez volt az első LMM, inkább szépen sorban elolvasom a többi könyvét is.

Ez volt az első LMM regényem. Persze ismerem és szeretem Anne Shirleyt, de azt sorozatban néztem nem olvastam soha. Úgyhogy ez egy kicsi formabontó volt így tőle:)
Édes kis csacska „mese” azaz bocsánat romantikus történtet, bevonva sok szerencsés dologgal, izgalmas leírásokkal, és megmosolyogtató jellemrajzokkal:)) Tele van élettel, lendülettel. Inkább tinilányoknak, való, de hát ez annak idején kimaradt. Tökéletes választás egy esős vasárnap délutánra :)

Montgomerysen bűbájos és szórakoztató történet, egy kis szarkazmussal fűszerezve – ami sosem árt, mint tudjuk. A szarkazmus a legjobb barátunk. :P
Valancy kezdeti szerencsétlensége idegesített, nem is beszélve a dilis családjáról (és Benjamin bácsi béna vicceiről), de imádtam, ahogy magára talált, főleg, amikor beszólt egy-egy családtagnak. A kék kastély ötlete nagyon tetszik, szerintem egyébként itt molyföldön biztos mindenkinek van sajátja. A leírások szokás szerint gyönyörűek, az írónéni mindig eléri nálam, hogy azonnal össze akarjak pakolni és Kanadába költözni.
Barney-ba egy picit én is belezúgtam, és sejtettem, hogy a sötét múltja nem is olyan sötét. Bár izgi lett volna egy kékszakállas szoba. Egyedül annyi bajom volt vele, hogy szinte minden fordulat kiszámítható. spoiler Valancy kicsit hülyén viselkedik a végén, de mindent megbocsátottam, amint észhez tért. Száz szónak is egy a vége: ez egy aranyos, hangulatos, és vidám könyv.
(Egyébként újfent feltűnt az írónő vonzódása a fura nevekhez. Ezek után nem is csoda, hogy Anne Cordelia akart lenni.)