Brooke 37 csillagozás

A testem a börtönöm
L. J. Wesley: Brooke

Egy baleset, ami mindent megváltoztat. Brooke emlékek nélkül a saját testének börtönébe kerül. A kezelések hatására lassan visszatérő emlékei meggyötrik a lelkét. Vajon miként viseli ezt az időszakot? Ugyanaz az ember lesz, aki volt? Van még bármiféle jövő Brooke számára?

>!
Mogul, Budapest, 2018
232 oldal · ISBN: 9786150023076
>!
Mogul, 2018
232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155668210

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Brooke Parker · Alice Parker · George Parker · Jim Morris · Josh O'Brien · Rose Parker


Kedvencelte 4

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 50

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Törpillaa 
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Nekem ez is tetszett, habár kicsit a történt másabb volt az előzőekhez képest, amit eddig olvastam az írótól, de ez is jó volt. :-) Bár egy kicsit lassabban haladtam az olvasással, mint szerettem volna. A kedves író úr nem éppen akart kegyelmezni szegény karaktereinek, főleg Brooke-nak, de azért ebben is található humor a tragikus baleset mellett, és a befejezés is egész jó lett. :-) Kíváncsi leszek azért a többire is, mit tud még alkotni az olvasóinak az író, de eddig tetszik az írói stílusa. :-)

>!
Tünde_JLT IP
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Brooke egy nő közölünk. Bármelyikünk kerülhetne hasonló helyzetbe, hiszen csak egy pillanat szükséges ahhoz, hogy az életünk kisiklódjon.
Jó volt nevetni a főhősnőnk humoros megjegyzésein, de még jobb volt elgondolkodni az élete hibáin, a tévedésein.
Ajánlom azoknak, akik szeretnének egy igazán izgalmas ember életébe bepillantást nyerni, egy rendhagyó regényen keresztül, mely elrugaszkodik a kliséktől és kerüli a sablonokat.
Bővebben: https://1000konyv.blog.hu/2019/08/14/brooke-a-testem-a-…

>!
Anarchia_Könyvblog P
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Újabb gyöngyszem a magyar írok között, L. J. Wesley, aki egy olyan történetet tárt elénk, melyben talán mindenki megtalálja valahol, valamilyen módon önmagát. Nekem legalábbis sikerült. Bár a könyv nem hosszú mégis kétszeri nekifutásra tudtam csak elolvasni, mert olyan mélyen érintettek bizonyos részletek, hogy egyszerűen muszáj volt pár óra pihenőt tartanom a folytatáshoz. Fanyar humorral megspékelt dráma, mely Brooke életét mutatja be, mint múlt, mint jelen, és kissé a jövő pillanatai által.
Ajánló folytatása a honlapon:
https://anarchiakonyvblog.wordpress.com/2018/04/02/l-j-…

>!
Bettina_94 I
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Sok olvasó hadilábon áll a magyar írókkal, amit teljesen megértek. Jelennek meg úgy könyvek szerkesztés nélkül, vagy ha látta is szerkesztő, az író nem fogadja meg a tanácsait. Igen, ilyennel is találkoztam már. Túl sokat kellett volna dolgozni a regényen, és úgy döntött, jó úgy, ahogy van. Csakhogy nem. Nem jó úgy, ahogy van. És aki egyszer belefut egy ilyen regénybe (én is voltam így), az fenntartásokkal fogja kezébe venni a következő magyar művet. Jogosan…

Ám van számos olyan magyar író a piacon, aki nem a mennyiségre, hanem a minőségre megy rá, és tényleg olvasható és élvezhető mű kerül ki a kezeik közül. Ilyen volt L. J. Wesley Brooke című kisregénye is, amellyel ajánlás útján kerültem kapcsolatba. Megfogadtam, hogy segíteni fogom a magyar szerzőket (akik mögött nem áll nagy kiadó), ezért vásároltam meg ezt a regényt az írótól.

Na, de elég a dumából! Csapjunk bele!

Értékelés: http://irokkozott.blogspot.com/2018/09/l-j-wesley-brook…

>!
penzesliza P
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

A történet Brooke-ról szól, aki valamilyen oknál fogva kórházba kerül, és nem is tudja, hogy mi történt vele, miért nem hallják, és hogy egyáltalán ő kicsoda? L. J. Wesley új regényében most Brooke életét követhetjük végig…

Először is köszönöm szépen még egyszer az előolvasási lehetőséget L. J. Wesley írónak!☺

Nagyon, de nagyon régen olvastam ki könyvet ilyen hamar, és alig bírtam letenni útközben. Fáradt is voltam, gondoltam pihenek egy kicsit, de érdekelt a folytatása így felráztam magam és kiolvastam, és mikor a végére értem, pedig én azt hittem, hogy még van pár oldal, akkor lesokkolódtam, mert még szerettem volna tovább olvasni Brooke történetét.
Olvasd tovább»»
http://mindenamikonyvek.blogspot.hu/2018/04/l-j-wesley-…

>!
mgbrown I
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Nehéz elfogulatlannak lenni, ha Brooke-ról van szó, tekintve, hogy van egy hangyányi kis közöm a könyv végső formájához. :D Ettől független őszintén úgy gondolom, hogy ez a könyv L.J. Wesley eddigi legjobb munkája. Teljesen más történet, mint a korábbiak, értem ez alatt, hogy nem annyira a viccen és a bohóckodáson van a hangsúly, sokkal inkább egy lelki folyamatot mutat be az író, amiben bizony-bizony helyet kapnak drámai és kifejezetten komoly dolgok is. L.J. Wesley továbbra is hozza ugyan a könnyed, laza hangnemet, de az nagyon szépen belesimul az író kiforrottabb stílusába. A napló formától is búcsút vehetünk, ugyanakkor megmaradt az L.J Wesley-re jellemző pörgő cselekmény. Ez utóbbi egyébként kifejezetten egyedi és attól függetlenül, hogy egy központi szereplő – Brooke – személyiségfejlődésére fókuszál, bepillantást nyerhetünk a lányt körülvevő emberek életébe. Minden szereplő hozzáad valamit a sztorihoz, azaz hozzáad valamit Brooke-hoz, hogy olvasóként megértsük a tettei miértjeit és a személyiségváltozásának az okait. Nagyon szerettem ezt a kis regényt, és kifejezetten élveztem a vele kapcsolatos munkát, mert teljesen el tudtam mélyülni a történetben és bele tudtam helyezkedni a főszereplő… hát, fogalmazzunk úgy, hogy agyába. :D ;)

>!
Laura_Bakos
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Pár héttel ezelőtt keresett meg a szerző azzal a lehetőséggel, hogy megjelenés előtt elolvashatom a könyvét. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert az Egyűrállomás-takarító naplója című műve örök kedvenc marad számomra, ezért is voltam kíváncsi, hogy vajon ez képes-e überelni. Jelentem, nálam Brooke totálisan fölülmúlta az említett könyvet. Komolyan. Még magam is meglepődtem rajta.
5****
Teljes értékelés itt —> https://krvilagakonyvek.blogspot.hu/2018/04/l-j-wesley-…

>!
Ana_blogger
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

„Az író egy humoros, de mégis tragikus és egy picit elborzasztó történetet csepegtetett ki a tollából. Ami iszonyúan rövid, de sebaj. Így is jó. Amikor megláttam a "VÉGE” feliratot, majdnem megszólaltam, hogy „Itt nem lehet vége”." – olvashatod az értékelésemben, melyet itt érsz el bővebben: https://anablogjaesirasai.blogspot.hu/2018/04/eloolvasa…

>!
GingerKid I
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Na hát, Brooke! Végre megismerkedtünk. ;)
Bár sokszor hallottam a könyvről, igazán pontosan mégsem tudtam, mire számítsak, szóval sok szempontból meg is lepett. Szerettem. Szerintem az egyik leggyorsabb olvasásom volt. Nagyon könnyen visz magával, a humora remek, és épp elég. Szeretem az ilyen iróniával, cinizmussal átitatott történeteket. Természetesen teret kapott a jellemfejlődés, ami csodásan építkezett. Ön magunk hibáinak felfedezése, és a döntés, hogy képesek vagyunk-e váltani, akarunk-e egyáltalán? Sok kérdést felvetett, el is gondolkodtatott.
Olvassátok el, tényleg remek kikapcsolódás lesz. @BlueDeath -nek pedig gratulálok, csak így tovább! ;)

3 hozzászólás
>!
KrenczNóra I
L. J. Wesley: Brooke

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

Jó kis könyv ez. :)
A kivitelezés egyedi és ötletes. Nem olvastam még hasonlót.
Minden elismerésem a szerzőnek, aki férfi létére rendkívül hitelesen adta vissza egy gyermekéért küzdő anya érzéseit. Bár Brooke eleinte igen férfias jellemnek tűnik legalábbis a gondolatai alapján, később lassanként magára talál spoiler.
Egyedül az volt furcsa az elején, hogy a család látogatásai a kórházban túl gyorsak és rövidek voltak. Ott azt éreztem, kicsit siet a sztori.
Az emlékek viszont fokozatosan tértek vissza, és jól adagolva kaptuk az infókat.
Jó kis könyv ez. ;)


Népszerű idézetek

>!
Tünde_JLT IP

Ha az ember terhes, akkor senki nem ellenőrzi, hogy milyen körülmények közé szül, de ha örökbe fogadni akar, vagy mint esetemben, visszakapni, akkor azonnal olyan követelményrendszert állítanak fel, aminek egy átlag család biztos, hogy nem felel meg.

149. oldal

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

4 hozzászólás
>!
Törpillaa 

Ó, doki, amikor így fölém hajol, akkor leginkább rebegtetni szeretném a szempilláimat, nem csak pislogni. Na, legyen, ahogy akarja, akkor két pislogás…

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

>!
Laura_Bakos

(…) a személyiségünktől nem is olyan könnyű megszabadulni.

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

>!
Tünde_JLT IP

(…) csak rajtunk múlik, hogy felismerjük-e a hibáinkat, hogy aztán azon dolgozzunk, hogy jobb emberré váljunk.

106. oldal

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

>!
Törpillaa 

– Nem áll szándékomban. Csak azt mondom, hogy ne fogj mindent rá. Egyébként is, megbocsájtani csak egyszer kell. Ha állandóan haragszol, az rengeteg energiádba kerül.

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

>!
Törpillaa 

– Mi van ma veled? Mintha valahol máshol járnál.
– Mindenfelé járnak a gondolataim.
– Történt valami? – fogta meg óvatosan a kezem.
– Abba maradnak valaha az álmok? – néztem a szemébe.
– Álmok? – vonta fel a szemöldökét.
– Tudod. Amikor felszínre tör egy-egy emlék.
– Erre nem tudok válaszolni. Rengeteg minden van elrejtve a fejedben. Aminek elő kell jönnie, az elő is fog jönni.

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

>!
Tünde_JLT IP

(…) meg kell keresnem Mr. Hustont, a filozófia tanárt. Képes volt F-et adni a legutóbbi zárthelyimre, pedig az ember azt hinné, hogy ha már aláfeküdtem, akkor egy kegyelem D-t legalább megérdemelnék.

144. oldal

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

2 hozzászólás
>!
Törpillaa 

A bizonytalanság sokkal rosszabb, mintha bizonyítékom lenne rá.

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

>!
Törpillaa 

Miért nem emlékszem rád? Mi a fene történt velem?

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm

>!
Tünde_JLT IP

Mától egy csodaszép kisfiú apja vagy.

156. oldal

L. J. Wesley: Brooke A testem a börtönöm


Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Smith: Káosz a köbön
Sue Dylen: Kahlo
Vi Keeland: Csak szex
J. A. Redmerski: A soha határa
Cora Carmack: Szakítópróba
Borsa Brown: A férj prostija
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Susan Elizabeth Phillips: Csak Te kellesz!
Jodi Ellen Malpas: Egy éjszaka megtagadva